Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-31 / 76. szám

2001. március 31., szombat Idet« MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ Felfüggesztés A Postás Szakszervezet felfüggeszti tagságát a Magyar Szakszerveze­tek Országos Szövetségében. így döntött az érdekképviselet elnöksége, amely arról is ha­tározott, hogy tiltakozó megmozdulásokat szerveznek, miután kilakoltatták székházából a szakszervezetet. □ Kissebbségvédelem A magyar külügy­miniszter, Martonyi János Genfben megerő­sítette a kisebbségek védelmét rögzítő köte­lező ENSZ-dokumentum kidolgozására tett javaslatot. A világszervezet emberi jogi bi­zottsága ezzel párhuzamosan felkérte tagál­lamait, hogy mondjanak véleményt az elkép­zelésről, amelyet eredetileg Mádl Ferenc ál­lamfő vetett fel. □ Somló koalíció Bécsben felbomlik az osztrák fővárost eddig irányító szociáldemok­rata-néppárti koalíció. A várost a vasárnapi tartományi választáson fölényes győzelmet aratott szociáldemokraták egyedül irányítják majd. Nem vezettek eredményre ugyanis sem a néppártiakkal, sem pedig a zöldekkel folytatott koalíciós tárgyalások. □ Búcsúzó Tu-154-es Itthon a Malév el­búcsúztatta a forgalomból Tupoljev típusú gépeit. Az öt utolsó Tu-154-es a hónap vé­gén kiáll a forgalomból. A cég igazgatóságá­nak elnöke elmondta, hogy a régi gépeket felváltó Boeingekkel a Malévé lesz Európa egyik legkorszerűbb flottája. Látogatóban Torgyánnál Budapest (MTI) - Orbán Viktor miniszter- elnök a napokban a Kútvölgyi kórházban meglátogatta Torgyán Józsefet, az FKGP elnökét - értesült a távirati iroda pénteken kórházi forrásból. A hírügynökség információi szerint a kormányfő nem tudott beszélni Torgyán Józseffel, mert a politikus éppen aludt a látogatás idején, ezért Orbán Viktor a kórház személyzeténél érdeklődött állapo­táról. A miniszterelnök szándékai szerint még felkeresi Torgyán Józsefet kórházi tartóz­kodása idején. Kelet Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sípos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. TeL/fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. TelTfax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@ipform.hu —hird.: kelethird@inform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informacio@inform.hu E-mail címen jelezhetik Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és audltálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 49 forint, pénteken a TV Plusszal 55 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzúnk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Lapunkat Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft. rendszeresen szemlézi. H-1084 Budapest, Auróra utca 11. Tel.: 303-4738 Fax: 303-4744 E-mail: sajto@observer.hu http://www.observer.hu Sorban a vízért Állandó a sorban állás az ivóvízért a bhutanai menekültek között Nepálban. Számuk mára már elérte a százezret EPA-felvétel Fertőzés Hollandiában Brüsszel (MR) - Pontos adatok még nincsenek, ezért az Európai Unió illetékesei még nem tudják megmondani, hogy mekkora kárt okoz a száj- és körömfájás járvány. Az Európai Unió bizottsága Brüsszelben először tett közzé becslést arról, milyen hatása van a tizenötök gazdaságára a száj- és körömfájásnak. Eközben az unió nyugati felén terjedő ál­latbetegség újabb esetét jelentet­ték Hollandiából, ahol ezzel ti­zenegyre emelkedett a számon tartott fertőzésgócok száma. Ezt az újabb esetet az ország keleti részén jelezték, ahol már két má­sik szarvasmarhát, illetve kecs­két tenyésztő gazdaságban ütötte föl fejét a héten a kór. A hágai mezőgazdasági miniszter közöl­te, hogy olyan állatokon tört ki a betegség, amelyeket korábban beoltottak, éppen mert közelük­ben már észleltek fertőzést. Eze­ket az eredetileg később a vágó­hídi kapacitások fólszabadulása- kor kényszervágásra ítélt állato­kat még ma megsemmisítik. Letartóztatják Milosevicset? Megvannak számlálva az egykori jugoszláv elnök órái Új elnök az MSZP-nél Nyíregyháza (KM) - Kül­döttértekezletet tartott teg­nap este a Magyar Szocia­lista Párt megyei szervezete már a jövő évi választások jegyében. Tisztújitásra is sor került. Baja Ferenc ed­digi megyei elnök - akit a legutóbbi kongresszuson pártigazgatónak választot­tak - helyére a jelenlévő küldöttek Tukacs István­nak, eddigi megyei alelnök- nek szavaztak bizalmat. Teljes az utaslista Washington (MTI) - Pénteki közlések szerint az Airborne Charter vállalkozás tulajdona­ként volt bejegyezve az a Gulf- stream típusú kisrepülőgép, amely csütörtök éjjel zuhant le a Colorado állambeli Aspen mel­lett. A fedélzetén tartózkodók mindegyike - 15 utas és 3 főnyi személyzet - szörnyethalt. Az ál­dozatok azonosítása még folyik, és annak befejeztéig nem teszik közzé a teljes utaslistát. Két áldo­zat személyazonosságát a média megtudta. Ezek a személyek - mondták el a hatósági illetéke­sek az érdeklődő riportereknek - nem tartoztak a hollywoodi film­világ hírességei közé. A kérdés azért merült fel így, mert az Airborne Charter gépeit gyakran veszik bérbe a kaliforniai szóra­koztatóipar nagy nevei. Belgrad (MR) - A jugoszláv belügyminiszter nem adott pontos választ arra a kérdés­re, hogy a hatóságok őrizet­be veszik-e Szlobodan Milosevics egykori elnököt. Mint ismeretes, egyes nyugati hírforrások korábban március 10-re várták a letartóztatás hírét, a legújabb dátum március 31. Belgrádban a közemberek, a sajtó és a politikusok is feszült érdeklődéssel várják, mit hoz a mai és a holnapi nap. Vajon le­tartóztatják-e Szlobodan Milose­vics exelnököt az Egyesült Álla­mok által megszabott határidőn belül. Washingtonban ugyanis március 31-én, vagyis holnap döntenek arról, kiutalják-e a Ju­Budapest (KM - K. É.) - Az Or­szággyűlés informatikai bi­zottsága ez év februárjában alakult. Szabó István, me­gyénk fideszes parlamenti képviselője ezen bizottság­nak a tagja.- Az informatikai állandó bizott­ság létrehozását az informatika kihívása kényszerítette ki. Bi­zottságunk az ezzel szorosan összefüggő törvénykezés folya­matát szakbizottságként követi nyomon, illetve abban aktívan közreműködik. Kis létszámú bi­zottság a miénk, összetételét te­kintve pedig nem egyenlő egy in­goszláviának szánt 100 millió dolláros segély második felét. Az összeg egy részét ugyanis már korábban eljuttatták Belgrádba. Noha az amerikai törvényhozás úgymond a szerbiai reformok előre haladásától, az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tar­tásától, és a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való belgrádi együttműködés beindításától te­szi függővé a pénzügyi segélyt, számos tengerentúli képviselő elvárná, hogy Milosevics már holnapig rács mögé kerüljön. El­lenkező esetben ugyanis nem­csak az amerikai pénzügyi se­gély maradhat el, hanem Wa­shington a nemzetközi pénzügyi szervezeteknél, így a Világbank­nál és a Nemzetközi Valutaalap­formatikusokból álló társaság­gal, mint ahogyan maga az infor­mációs társadalom sem egyenlő az informatikusok társadalmá­val.- Nagyon fontosnak tartom, hogy az életünk minden terüle­tét átszövő informatika, infor­mációs technológiai fejlődés kö­zepette mindenki eligazodhas­son, illetve a törvénykezés esz­közeivel megfelelő környezetet teremthessünk ahhoz, hogy Ma­gyarország se szenvedjen hátrá­nyokat, és be tudjon kapcsolódni abba a folyamatba, amely - nem túlzás azt állítani - végigsöpör az egész országon. nál is blokkolhatná a Jugoszlá­viának juttatandó hiteleket. Zoran Djindjics szerb miniszter­elnök ezért utazott a minap az Egyesült Államokba, ám tovább­ra sem tudni, sikerült-e haladé­kot kieszközölnie a kongresszus befolyásos tagjainál. A jugoszláv szövetségi belügyminiszter, Zo­ran Zivkovic újságíróknak nyi­latkozva azt mondta, március 31- én nem számít különleges ese­ményekre. Hogy Milosevicset ma, holnap vagy néhány nap múlva tartóztatják-e le, az, mint mondta, az illetékes köztársasá­gi szervek döntésétől függ. Re­mélem, a szerbiai belügy jól vég­zi majd a munkáját - mondta sej­telmes nyilatkozatában a jugo­szláv belügyminiszter.- Személyes érdeklődés ré­szemről a számítástechnika, bár én magam nem vagyok informa­tikus, tehát nem vagyok ideoló­gusa az információs társadalom­nak sem, de a téma rendkívüli jelentőségével tisztában vagyok. Felgyorsulni látszik az informa­tikával kapcsolatos törvényke­zés is.- Rövidesen két nagyon fontos törvény kerül a bizottság elé. Egyik az elektronikus aláírásról szóló, a másik a régóta várt és az európai uniós csatlakozással kapcsolatos jogharmonizációs törvény, mely az egységes hír­közlésről szól. T. Ház: aláírás elektronikusan Rövidesen két nagyon fontos törvény kerül a bizottság elé Iparosok hétvégi ügyeletben Nyíregyháza (KM) - A Ipari és Szolgáltató Ipartestület és az Építőipari Ipartestület infor­mációja alapján közöljük, kik szolgáltatnak a hét végén. Autómentő éjjel-napppal: Amb­rus Lajos Nyíregyháza (tel.: 06/30-9559-450). Üveges: Vig Mihály, Nyíregy­háza, Vasvári Pál u. 3. (tel: 06- 30/9634-919, 42/431-955). Vigh Ist­ván (Szőlő u. 5. tel: 491-385). Vil­lanyszerelő: Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas J. tér 15., tel.: 458-052). Villany-, és ház­tartásigép-szerelő: Varjas László (Nyíregyháza, Korányi F. u. 81., tel.: 443-483). Automata mosógé­pek, bojlerek, mikrohullámú sü­tők, villanytűzhelyek, háztartási gépek, hűtőszekrények, fagyasz­tóládák javítása: Bártfai Zsolt (Nyíregyháza, Színes u. 15. tel.: 30/9389-180), Butenkov János (Nyíregyháza, Zimony u. 14., tel.: 60/487-487), Gubik Mihály (Nyír­egyháza, Május 1. tér 7., tel.: 448- 143; 30/9655-876), Szabó Sándor (Nyíregyháza, Kert u. 30., tel.: 461-313; 30/93-80-460. Villanymo­torok, vízszivattyúk javítása: Brezina Gyula (Nyíregyháza, Debreceni u. 90., tel.: 462-462), Zárjavító, lakatos: Batta György (Nyíregyháza, Garibaldi u. 61. tel.: 445-360; 30/9535-097), Gyetkó János (Nyíregyháza, Kezdő u. 38/a, tel.: 481-806; 449-906). Víz-, gáz- és központifűtés-szerelők: Fábián András (Gádor Béla u. 1., tel.: 445-779), File József (Rozs­nyó u. 23., tel.: 341-640), Tuza Sándor (Nyíregyháza, Csárda u. 29., tel.: 491-128, 20-9208-969). Gáz­kazán, gázbojler, olajégő javító: Máté Dezső (Nyíregyháza, Ady E. u. 34/d., tel.: 06-30/9531-010). Duguláselhárító: Rinyu Miklós Nyíregyháza, Naplemente u. 10., tel.: 341-593. Gázkészülék-szervi­zelő és -javító: Sántha Sándor (Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 34./b. tel.: 06/20/9652-644). Mér- legjavltó: Hajdú István (Nyíregy­háza, Ipari u. 2., tel.: 491-730). Fogműves, fogsorok javítása: Hagymási Károly (Nyíregyháza, Korányi F. u. 178., tel.: 443-554). Fogtechnikus: Miló Andrásné (Nyíregyháza, Mátyás u. 4.). Mű­anyag lökhárító javítás: Pataki Sándor (Nyíregyháza, Alkony u. 11., tel.: 342-034). Karosszériala­katos, javító: Batta László (Sós­tóhegy, Huba u. 33., tel.: 477-015, 06-30/9389-563). Autóvillamossági szerelő: Ádám Attila (Nyíregyhá­za, Tünde u. 13. tel: 42/490-451, 30/236-4148. Az Opel Csősz sürgősségi ügyelete: 456-555, 06-30/9630-303. Támaszpont Bulgáriában Szófia (MTI) - A bolgár ál­lamfő véleménye szerint a balkáni ország fokozottabb biztonsága érdekében meg kell engedni, hogy a NATO támaszpontokat hozhasson létre Bulgáriában. Petar Sztojanov nyilatko­zatában azzal érvelt, hogy a katonai szövetség bulgáriai támaszpontjai megerősít­hetnék Bulgária biztonsá­gát, amelyet most különö­sen fenyeget a szomszédos Macedóniában zajló konf­liktus. Az államfő elmond­ta, hogy ha egy ilyen kérés érkezne a NATO-tól, akkor ő mint elnök, igent monda­na rá.

Next

/
Thumbnails
Contents