Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-27 / 72. szám
fiatal lányt min- Szakács Ágnest, a Vasvári Pál Gimnázium tanulóját elsősorban a számítástechnika, a közös éneklés és a modelleskedés vonz Elek Emil felv. Érdeklődő Ági Egy den érdekel. A nyíregyházi További képek: www.szon.hu Oltás kokain ellen Hamburg (MTI) - Tudósoknak sikerült oltóanyagot előállítaniuk a kokain ellen. A patkányokon végzett laboratóriumi kísérletek eredményesen lezárultak, és a szer kész arra, hogy emberen is kikísérletezzék. A kutatók olyannyira érzékennyé tették a patkányok immunrendszerét, hogy az felismeri a rendes körülmények között túlságosan kicsiny kokainmolekulákat és ellenanyagokat termel velük szemben. Ezek a speciális ellenanyagok két inaktív anyaggá vágják szét a kokainmolekulákat. Az eddigi kísérletek szerint az oltás hatása körülbelül két hónapig tart. A kutatók most azon fáradoznak, hogy ezt az időt meghosszabbítsák egy évre. Pihike Jaj de kellemes így pihenni! Amatőr felvétel MEGÉR EGY MOSOLYT Légy olyan kedves, vezess át az utca másik oldalára! - szólít meg egy vastag szemüveget viselő néni egy kisfiút.- Szívesen. Ott tetszik lakni?- Nem, ott parkol a kocsim. Kelet«* KÉPES KRÓNIKA 16. oldal legjobb Marcia Gay Hardent találták, a Pollock című műben nyújtott alakításáért. A legjobb eredeti forgató- könyv díját az Almost Famous című filmért Cameron Crowe kapta. A film egy képzeletbeli rockegyüttes hetvenes évekbeli felemelkedésének történetéről szól, Crowe saját élményei alapján: 16 éves korában rock-kritikusként követte turnéján a Led Zeppelint. A legjobb dokumentumfilmnek az Into the Arms of Strangers: Stories of the Kinder- transport című művet, a legjobb dokumentum-rövidfilmnek a Big Mamát találták. A legjobb férfi főszereplő: Russel Crowe Oscar-díj Washington (MTIj - Hollywoodban, helyi idő szerint vasárnap este kiosztották az idei Oscar-díjakat. A legjobb film díját - valamint ezzel együtt a legtöbb, szám szerint öt kategóriában a legtöbb Oscart - a római korban játszódó, Ridley Scott rendezte Gladiátor kapta. E filmnek jutott a legjobb férfi főszereplő díja (Russell Crowe alakításának elismeréseként), valamint a legjobb jelmez, a legjobb hangeffektusok és a legjobb képi effektusok díja. Ez az alkotás idén már Arany Gló: Julia Roberts a A legjobb női főszereplő: Julia Robert EPA-felvételek buszt is nyert a legjobb drámai film kategóriában. Russel Crowe magas rangú római katonát alakít benne, aki kiesik a hatalomból, majd rabszolga-gladiátorként tér vissza, hogy bosszút álljon meggyilkolt családjáért. A legjobb női mellékszereplő: A környezetvédelem ügye is Marcia Gay Harden megjelent az Oscar-díjazottak mezőnyében, a legjobb női főszereplő díjával jutalmazott Julia Roberts személyében, aki a Zűrös természet (Erin Brockovich) című filmben játszotta nagy sikerrel a környezetvédelmi aktivistanőt. A legjobb női mellékszereplőnek - sokak meglepetésére Fogadást veszített a kultuszminiszter Prága (MTI) - Egy üveg whis- kyjébe került Pavel Dostál cseh kulturális miniszternek, hogy nem tudta, hol játszódik le Ettore Scola olasz filmrendező A bál című világhírű filmje. A hétvégén a film alapötletéből készült Össztánc című darabbal Prágában vendégszerepeit a budapesti Vígszínház, és ennek kapcsán a miniszter vitába keveredett, majd fogadást kötött Václav Klaus képviselőházi elnökkel arról, hol is játszódik le az eredeti darab.- Én azt állítottam, hogy Rómában, míg Klaus szerint Párizsban. Sajnos, veszítettem, és ezért nagyon szégyellem magam - mondta újságíróknak Dostál, miután átadta az üveg ír whiskyt a parlamenti elnöknek. - A Szajna-parti városban mindig olyan jól éreztem magam, most pedig tönkretesz - jegyezte meg némi öniróniával Dostál. Klaus viszont nagyon is magabiztosan viselkedett.- Miniszter úr! Nyugodtan gondolja rólam, hogy nem értek a gazdasághoz, de arról azonban biztosíthatom, hogy a kultúrához bizony értek - mondta mosolyogva Dostálnak. Az utóbbi beismerte, hogy a gazdasági szakembernek számító parlamenti elnök valóban rendkívül tájékozott a kultúra dolgaiban. A polgári demokrata Klaus és a szociáldemokrata Dostál gyakran vizsgáztatják és csipkedik egymást. •V«*' Vezet a Led Zeppelin London (MTI) - Töretlenül vezeti a kalózlemezlistát a Led Zeppelin. Ahogy 1999-ben, úgy 2000- ben is a brit együttes műveiből találták a legtöbb fajtájú kalózlemezt a piacon, összesen 422-t, ami óriási szám egy 1980-ban megszűnt zenekartól. A második helyet a Rolling Stones szerezte meg 400-féle kiadvánnyal, míg a harmadik Bob Dylan lett 379 darabbal. A brit hanglemezipari szervezet (BPI) még két előadót nevezett meg: a Beatles 361-gyel a negyedik, míg az ötödik helyen Prince végzett 296-féle kalózlemezzel. Egyúttal megbecsülték azt a kárt is, amelyet ezzel a lemeztársaságoknak okoznak az illegális forgalmazók: tavaly több mint 4,5 millió dollárt tett ki. A kalózkiadványok robbanásszerű terjedését véleményük szerint az okozza, hogy a legújabb computertechnikával otthon, házilagosan is képesek a zenerajongók nagy számban CD-másolatokat készíteni. A feketéknek jobban fáj Washington (MTI) - A fekete bőrű embereknek alacsonyabb a fájdalomküszöbük, mint a fehéreknek - állítják amerikai kutatók. Az Alabama Egyetem tudósai 337, krónikus fájdalomtól szenvedő személyen végeztek laboratóriumi vizsgálatokat, köztük 68 volt a fekete. Az eredmény: a feketék csak feleannyi ideig tűrték ugyanazt a fájdalomerősséget, mint a fehérek. A fájdalomérzet bőrszíntől függő eltérésének pontos okát a kutatók egyelőre nem tudják, de a jelek szerint a feketéknek erősebb fájdalomcsillapítókat kell adni. Strandolok élvezik a napsütést Costa del Sol tengerparti üdülőhelyen Malagában, miközben Európa belsejében zuhog az eső EPA-felvétel Csörgőkígyó-fesztivál Texasban Sweetwater (MTI) - Az unalmas kisváros, Sweetwater Texas állam távoli, kopár nyugati szegletében fekszik. Mintegy 12 ezer lakosa földműveléssel és kisiparral foglalkozik. A nyár elviselhetetlenül forró és hosszú, télen pedig jéghideg északi szél süvít a préri felől. Évente egy alkalommal azonban varázsütésre felébred Csipkerózsika-álmából Sweetwater. Minden márciusban húszezer látogató keresi fel a világ csörgőkígyó-fővárosát a kigyófesztivál alkalmából. Csörgőkígyóvadászat az amerikai (vad)nyugaton, ez egyáltalában nem különleges hobbi a helybélieknek, de annál nagyobb élmény a kíváncsi látogatók számára. Brent Howard és Brent Burnett, a két vadász egy kis kanyon szélén rakodja ki autójából a kellékeket: vasfogót, tükröt, benzineskannát, egy faládát és az elmaradhatatlan hűtőládát, tele sörösüvegekkel. Ezután felmásznak a szakadék peremére, ahol a közelben kígyófészket gyanítanak. Tükrükkel napsugarat vetítenek a sziklákra, majd amikor csörgőkígyót észlelnek, kis fecskendővel benzint fújnak a kígyófészek felé. A csörgőkígyó ki nem állhatja a benzin szagát, s amikor előbújik fészkéből, a vadászok villámgyorsan elkapják vasfogójukkal és beleteszik a faládába. Megvan az első kígyó - elfogy az első üveg sör. Eközben Sweetwater közösségi csarnokában javában folyik az ünnepség. Van bolhapiac és lőfegyver-kereskedés is. És évről évre megválasztják Sweetwater kígyóbűvölő szépét, a „Miss Snake Charmer”-t. Az idei ünnepségre több mint kétezer kígyót fogtak a környéken. A csarnokban mindenki szeme láttára megmérik hosszukat és súlyukat, gyógyászati és kutatási célokra leszívják mérgüket, majd az utolsó asztalnál lefejezik és megnyúzzák őket. Bőrükből kézi táskák és övék készülnek. ínyencfalatnak tartott húsukat eladják vagy éppenséggel a helyszínen megsütik.