Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-22 / 68. szám

2001. március 22., csütörtök GYASZKÜZLEMÉNYEK, HIRDETÉS 23. oldal Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapánk, ID. JÁVOR JÓZSEF nyugalmazott MÁV-főfelügyelő Nagykálló volt állomásfőnöke életének 77. évében 2001. március 20- án rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2001. március 23-án 15.00 órakor lesz az Északi temető régi ravatalozójából, az evangé­likus egyház szertartása szerint. A gyászoló család. (28092) Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugod­va tudatom mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy szeretett férjem, KOVÁCS LAJOS volt MÁV-dolgozó, élete 75. évében elhunyt. Hamvait 2001. már­cius 23-án 13.00 órakor római katolikus szertartás szerint a Korányi úti görögkatolikus templom kolombáriumában helyezzük el. (2?978) Gyászoló felesége. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, GARAY ZOLTÁN g temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdal- g munkát enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy PALICZ JÁNOS volt mohosbokori lakos 69. éves korában elhunyt. Temetése 2001. március 26-án 13.00 órakor lesz az Északi temető új ravatalozójából. (26681) A gyászoló család. l „Szereltem volna még élni közietek. De a sors más­képp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, Szeretteim Isten veletek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOROS GYÖRGY nyírpazonyi lakos életének 75. évében elhunyt. Temetése 2001. már­cius 24-én 11.00 órakor lesz a nyírpazonyi temető ravatalozójából. Gyászoló család. (28107) A' JL k Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy RACZ ANDRAS kerékpár- és varrógépműszerész, Nagyhalász, Mágasor, majd kemecsei lakos, életének 46. évében sú­lyos betegségben hirtelen elhunyt. Temetése 2001. március 26-án 10.00 órakor lesz az Északi temető régi ravatalozójából. aim Gyászoló édesanyja, húga és családja. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, BODNÁR FERENC volt buji lakos temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították. (26525) Gyászoló család. „ElfelejteniTéged nem lehet, mertTe voltál a jóság, szeretet." BODNAR JÓZSEF volt timári lakos halálának 1. évfordulóján emlékezünk. (26640) Szerettei. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, VARGA SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. SOLYMOSI ANDRÁSNÉ szül. Brayer Mária | életének 78. évében elhunyt. Temetése 2001. március 27-én 11 óra- í kor lesz a tiszalöki temető ravatalozójából. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BAK KÁROLY ny. alezr. temetésén megjelentek, mély gyászunkban együttérzéssel osztoztak. (26837) Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindenkinek, akik ÖZV. PÁLUR ZOLTÁNNÉ gdombrádi lakos temetésén részt vettek, fájdalmunkat részvétükkel § enyhítették. Gyászoló család. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! KELETI» apró 91 hirdetőújság, hetilap Keleti Apró heti hirdetési újság árusítására Szabolcs megye területéről árushelyek jelentkezését várjuk. (Boltok, ABC-k, trafikok). Bővebb információ: 06-20/9739-767 Szilágyi Zsoltné. 06-20/9589-914 Bedő Lajosné Az Inform Média Kft. egy osztrák újságkiadó ma­gyarországi leányvállalata, mely a regionális új­ságpiacon tevékenykedik. Nyomtatott és on­line médiák területén vállalatunk piacvezető Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében. Tipp, a fiatal újság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapatának bővítésére munkatársakat keresünk értékesítési munkakörbe cégünk nyíregyházi szerkesztőségébe. A munkakör betöltéséhez szükséges követelmények: ■ Legalább középfokú végzettség ■ Értékesítési területen szerzett tapasztalat ■ Magabiztos megjelenés, kiváló tárgyalási és kommunikációs készség ■ Csapatmunkára való alkalmasság ■ Utazási kedv, B kategóriás jogosítvány ■ Alapfokú számítástechnikai ismeretek ■ Alapfokú angol vagy német nyelvtudás ■ Gépkocsi Amit mindezért nyújtunk: ■ Sokrétű, változatos tevékenység ' ■ Versenyképes, teljesítményhez igazodó fizetés ■ Nyitott, barátságos, fiatalos munkahelyi légkör ■ Gyors szakmai fejlődési lehetőség Ha az álláshirdetés felkeltette érdeklődését, kérjük küldje el önéletrajzát e-mailen vagy postai úton 2001. március 31-ig az alábbi címre: Boros Betty Inform Média Kft. 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. E-mail: boros@inform.hu TIPP A FIATAL ÚJSÁG Az Cili Autósiskola tavaszi kedvez­ményes tanfolyamokat indít „SM” „A” „B” kategóriákból 2001. 03. 23-án és 03.26-án 16.00-tól. MUNKANÉLKÜLIEKNEK támogatással „C” „E” ,.D" kategóriákból. JELENTKEZÉS: • Nyíregyháza, Kereszt u. 2. (lovas szobornál) Tel.: 42/315-355, 06-30/9452-265,06-30/2406-732. • Újfehértó, Egészség ház 24. Tel.: 06-20/9174-232,42/291-346. | ■KFT" GÁZIPARI SZAKBOLT, VENDÉGLÁTÓIPARI BEMUTATÓTEREM 4400 Nyíregyháza, Vasgyár u. 14. Tel./fax: 42/413-121 GÁZIPARI GÉPGYÁR MÁRKAKÉPVISELET • Gáznyomás szabályzók üzembehelyezése, időszakos karbantartása, • TEROMAX gázkazánok, • FÉG gázkonvektorok, falikazánok, vízmelegítők • MÓRA gáztűzhely márkaképviselet, • Csövek, acél, KPE, PVC és idomai, • Szerelvények, fittingek, • Fűléc, padlófűtés HENCO, GANCO • RETTIG-PURM0 radiátorok, • VENDÉGLÁTÓ TECHNIKA (06-30/289-2902) SUT0-F0Z0 BERENDEZÉSEK, KONYHAI HÁTTÉR HŰTÉS, CSEMEGE ÉS SÜTEMÉNYES PULTOK, ROZSDAMENTES BÚTOROK, MOSOGATÓK Pályázati felhívás Az Inform Média Kft. nyilvános pályázatot hirdet a Nyíregyháza, Dózsa György út 4.-6. szám alatti szerkesztősége őrzés-védelmi feladatainak ellátására. A részletes pályázati kiírást 2001. március 23-tól 28-ig (munkanapokon 9-től 15 óráig) lehet átvenni a fenti címen Maczinkó Mihálynénál, ahol egyidejűleg befizethető a pályá­zati részvétel feltételéül szolgáló 25 ezer forint. A pályázatok benyújtási határideje 2001. április 3. Az elbírálás időtartama egy hét, ezt követően azonnal megkezdhető a feladat ellátása. Nissan MICRA uwwMii.ssan.hu de rendkívül Nissan Micra. Új, erősebb motorokkal, megújult külsővel, átalakított utastérrel. Kényelmesebb, fiatalosabb, és az 5 év vagy százezer kilométer teljes körű, minden Nissan személygépkocsira vonatkozó garanciával még többet ér. ( NISSAN 1 Ragaszkodjon a leghosszabb garanciaidőhöz is! www.nfssan.hu Ajánlott kenőanyag: Mobil I NISSAN Pro+S Ha egyszer beül, többé nem akar kiszállni niis-suni bt. Márkakereskedés: Nyíregyháza, Lujza u. 19. Gépkocsi-értékesítés: tel: 42/595-115. Szerviz: 42/404-119, fax: 42/595-114. Keresse a hirdetésszervezőinket: Tar Sándorné 06-20/9724-638 Kálnyné Kondor Erika 06-20/9589-912 Gévai Tímea 06-20/9739-764 Sipos József 06-20/9589-910 Kiss Loránd 06-20/9589-909 Farkas László 06-20/9589-913 Kiváló, állandó minőségű TOJÁS ÉS SZÁRAZTÉSZTA ERIKA-TÉSZTA KFT. ^ Nyíregyháza, Nádor utca 72. T./fax: 42/463-055 Njitva. Jól dönt, ha termékeinket választja. h-p.: 7.oo-i6.o< r.‘ i

Next

/
Thumbnails
Contents