Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-17 / 64. szám
2001. március 17., szombat Kelet«* ifitér 8. oldal Munkatársunk a díjátadókkal, Novotny Zoltánnal (balra) és Németh Gáborral (jobbra) A kitüntetett sportújságíró CSERVENYÁK KATALIN Március 15-én a Magyar Újságírók Szövetségének székházában rendezett sajtónapi ünnepségen vette át a Németh Gyula-díjat lapunk fiatal munkatársa. Bodnár Tibor. A 27 éves sportriporter az első vidéki újságíró, aki ebben az elismerésben részesült. Tibinek, mikor leültünk beszélgetni, kicsit szokatlan volt a szerepcsere, hogy most nem ő kérdez...- Ezt a díjat fiatal, pályájuk elején járó sportújságíróknak ítéli oda a MŰOSZ - kezdte - Németh Gyula neves sportújság- író volt, halála után fia hozta létre azt az alapítványt, amely a díjat odaítéli. A kuratórium elnöke Borbély Pál, a Népsport egykori főszerkesztője. Bodnár Tibor 1992 óta külső munkatársa lapunknak, ’96-tól pedig főállású sport- újságíró. A nyíregyházi főiskolán magyarművelődésszervező szakot végzett, de kezdettől eltökélt szándéka volt, hogy sportújságíró lesz. A sportot nemcsak „írásban űzi” korábban versenyszerűen pingpongozott. Kedvenc sportága viszont a foci. Hétről hétre megújulni Családjától tudjuk: otthon rendszerint az ő kezében van a tévé távirányítója - mellyel természetesen a sportcsatornák között váltogat.- Ez szakmai ártalom - mondja mosolyogva - Elég jó ma már a kínálat sportműsorokból, akár az egész napot el tudnám tölteni a tévé előtt. De ha választanom kellene: a tévében nézek meg egy nívós mécsesét vagy vidéken, élőben egy alacsonyabb osztályban játszó csapatot, nem kétséges, az utóbbi mellett döntenék. Tudni kell: a sportújságíróknak se hétköznapjuk, se hétvégéjük. S mikor a szurkolók már törzshelyükön a csapat teljesítményét értékelik, ők akkor látnak munkához, írják a másnapi lapba a tudósítást.- Bírni ezt csak úgy lehet, ha szereti az ember, amit csinál - magyarázza. - A legnehezebb hétről hétre megújulni. Vasárnap befejeződik az ügyelet, de már az jár a fejemben, hogy hétfő reggel mivel kezdünk. A családnak is sokat köszönhetek abban, hogy ezt a díjat most átvehettem. Nem kevés áldozat volt ez a szüleimtől, két és fél éve pedig feleségemtől, Terbócs Tímeától, aki elfogadja, hogy esténként, hétvégén gyakran nem vagyok otthon. Markéta CservenyAk Katalin Amikor meglátta este a tévében a tiszai árvízről szóló tudósításokat, azonnal döntött: csomagol és indul. A 22 éves Markéta Steparová stoppal jött végig Prágából Nyíregyházára. Odahaza szociális munkásnak tanul. Két éve a csehországi árvíznél segédkezett, 2000 októberétől ez év januárjáig pedig Koszovóban - ahová az ADRA emberi jogi szervezet aktivistájaként jutott el - épített iskolát, hordta a téglát, főzött, tolmácsolt - mikor mire volt szükség. Koszovóba. Nyíregyházára viszont - saját költségen - szombaton érkezett, egy határ menti kórházban igazították útba. Vasárnap óta már a gátaknál segédkezik. Indulás előtt beszélgettünk vele, akkor még nem tudta, mi lesz a dolga. □ Hogy jut eszébe egy 22 éves fiatal lánynak venni a hátizsákját és elindulni idegen földre, idegeneknek segíteni?- Amikor megláttam a tévében a hírek között az árvízi tuTNT Ákos, a fiatalok kedvence a TNT-ből Balázs Attila felvétele Prágából jött segíteni dósítást, azonnal eldöntöttem, jönnöm kell. Koszovó miatt egy évre felfüggesztettem a tanulást, most folytatom. Két és fél év van még hátra. Unalmas az iskola- Az az igazság - folytatta nevetve Markéta -, hogy a koszovói tapasztalatokhoz képest az iskola unalmas. Néha idegesít is, inkább eljövök segíteni. □ Tolerálják ezt az iskolában?- Szeretnek. Ha nem szeretnének, már rég kirúgtak volna. Azt hiszem, az az idea, amit én képviselek, nekik is tetszik. □ Nem kockázatos egyedül elindulni otthonról egy fiatal lánynak?- Úgy volt, hogy jön velem a barátom is. Össze is pakolta a holmiját, aztán azt mondta, mégsem tud jönni. Itt semmilyen kapcsolatom nem volt, elindultam stoppal, és a határőröket kértem meg, segítsenek felvenni a kapcsolatot a Vöröskereszttel. Egy kórházba irányítottak, onnan jöttem el idáig, itt pedig már a sóstói Park Hotelben várt Kajibás Éva, aki segít abban, hogy feladatot kapjak. Egy hétig SLÁGERLISTA Hazaiak Külföldiek Magnókazettát nyert Kovács Beáta (Tiszakóród), Földi Miklós (Kocsord), Gulyás András (Záhony). A Rocky üzlethálózat ajándékát Kiss Katalin nyíregyházi olvasónk nyerte. Továbbra is várjuk tippjeite- ket három-három hazai, illetve külföldi dalra. A beküldési határidő: március 23. A slágerlista vasárnap délelőtt a nyíregyházi rádióban hallható. 1. Crystal: Két utazó (1.) 1. Ricky Martin: She Bangs |l.) 2. V-Tech: Nem kell várnod (2.) 3. Amokfutók: A szerelem hajnalán (3.) 2. Leann Rimes: Can't fight the moonlight (2.) 3. Robbie Williams: Supreme (3.) 4. Britney Spears: Stronger (5.) 4. V-Tech: Álmodoztam (4.) 5. Backstreet Boys: Quit Playing Games (6.) 5. United: Hajnalban még a nap is más (5.) 6. Modjo: Lady (7.) 7. Jennifer Lopez: Love Don't Cost A Thing (8.) 6. Amokfutók: Érted fáj (6.) 7. Tankcsapda: Ez az a ház (7.) 8. Akt: Csak a szerelem (10.) 8. Ricky Martin & Christine A.: Nobody Wants To Be Lonely (-) 9. Crystal: Ezer hold (-) 9. Modern Talking: Win The Race (-) 10. Help: Létezel | -| 10. Anastaica:Cowboys & Kisses (-| leszek itt, aztán megyek vissza az iskolába, tanulni. □ Mit szólnak a szüleid ezekhez az utazásokhoz?- Már hozzászoktak. Édesanyám nem volt túl boldog, mikor bejelentettem, de tudom, ha fiatalabb lenne, ő is jönne. □ Voltál olyan helyzetben Koszovóban, amikor úgy érezted, veszélyben az életed?- öt kilométerre voltunk a szerb határtól. Ha ott szerbül megszólalsz, lehet, hogy lelőnek. Csakhogy az albán nagyon bonyolult nyelv, mi angolul beszéltünk, azt viszont ott nagyon kevesen értik. Tehát volt, hogy csak szerbül tudtunk velük megértetni magukat, de akkor azt hihették, szerbek vagyunk... Előtte időben tisztáztuk mindig a dolgot, így nem ért baj. Szeretne sokat utazni Az ADRA szervezésében tizen- ketten érkeztünk oda, tízen Csehországból, ketten Moldáviából. A legfiatalabb 20, a legidősebb 22 éves volt. A főiskola befejezése után Markéta azt tervezi, sokat fog utazni. Veszélyes helyekre, ahol Markéta stoppal érkezett extrém helyzetekbe került embereken kell segíteni. S hogy megírja-e valamikor, amit látott?- A karácsonyt is Koszovóban éltem meg. Mindenről azt mondták: ezt ne írd meg, arról ne beszélj. Ha leírnám a tapasztalataimat, az más embereknek lenne veszélyes. Tudod mit? írd le, hogy nem íróm meg! - válaszolja huncut mosollyal. Kelet-Westel Nap A belépés ingyenes Ismét nagyszabású programmal örvendezteti meg a város és a megye lakosságát a Kelet-Magyarország, a megye egyetlen napilapja. A rendezvény április 1-jén, vasárnap este hat és tíz óra között lesz a Bem József Általános Iskola tornacsarnokában (Nyíregyháza, Epreskert u. 10.). A hazai könnyűzenei élvonal jeles képviselőivel találkozhatnak mindazok, akik ezen az estén a könnyed kikapcsolódást választják. Fellép Betty Love, a Crystal, Auth Csilla, a Splash, az Inflagranti és a TNT. Akik az otthoni karosszékből szeretnék végignézni a négyórás szuperkoncertet, azok sem maradnak le semmiről, hiszen a Nyíregyházi Városi Televízió négy kamerával, élőben közvetíti a teljes rendezvényt. Az esemény névszponzora a Westel, támogatók a Rocky, a NyírPlaza és a Lanotte. A belépés természetesen ingyenes. Hirdetések Március J7./s2ombat Sándor, József, Benedek d_. /SfáCfcjF Ilii i V »1,1 llH Aszitífofltlét: 42/450-002 Autúbui il az Univerzum lenes Rossi búi. iiuUüngyene«. 22 óráig KISVARDA Tttáreiui / 7 . ijowéat SUB BASS Sound “^eictoruf MONSTERS "Don "Pedro C-d&iarey Európa legnépszerűbb SíJáMa^ajaj Olaszországból áprilisban az Allaatisbaal Miízem 1r7/„ szomkafí EBED Március 17., szombat (& && MM