Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-08 / 57. szám
2001. március 8., csütörtök 10. oldal m SPORT OLVASÓNK LEVELÉBŐL Hallgatag várdaiak Hétfőn hiába keresem a megszokás okán a lapban, hogy kedvenc focicsapatom miként szerepelt a hétvégén, de tudatosul bennem: vége, megszűnt. Hallgat a város, néma a csönd, én elhatároztam, hogy megtöröm a varázslatot, és a puszta tények alapján ítélem meg azokat, akik ide juttatták a város sportját. Megszólítom a várdai (sport) vezetőket: miért sokkolták a több ezres sportkedvelőt? Elemezzük az elmúlt időszak eseményeit. Mit is tettek a kisvárdai (sport) vezetők? Tettek? Mit is mondok, hiszen tehetetlenségükben még egy érdemi tájékoztatásról is megfeledkeztek. Nézzük közelebbről. Tíz éve kezdődött, volt egy jó női kézilabdacsapatunk, talán ez lett minden baj okozója. Amikor a fenntartás költségeit a források már nem fedezték, a labdarúgócsapat - bár nem külön számlán szereplő - pénzeszközeit is felemésztették. A halmozódó adósság így lehetetlenné tette a kézilabdacsapat működését. A lavina ezzel nem állt meg, kivédésére intézkedés sem történt, elérte és maga alá temette a labdarúgócsapatot, az utóbbi évek legjobban összekovácsolódott együttesét. Választ keresünk és várunk. Miért is adnának? A terület szocialista országgyűlési képviselője belső indíttatásként és szurkolói felkérése eljárt a Sportminisztériumban, az illetékes labdarúgó szövetségnél. Az önállóság tiszteletben tartásával javaslatot tett a helyi labdarúgás rendbetételére, majd e lapban megjelent cikkét sem méltatták válaszra. Többen megfogalmazták, hogy a vezetők tehetetlensége tudatos törekvéssé vált a labdarúgó szakosztály megszüntetésére. A sportkedvelő közvélemény joggal elvárná, hogy olyan személyek kerüljenek tisztségekbe, akik iránt bizalommal vannak. A sportbarátok igénylik egy olyan elemző cikk megjelentetését, mely részleteiben feltárja az igazságot és megnevezi a felelősöket. Sportbaráti üdvözlettel Név és cIm a szerkesztőségben A tornagyőztes csapat Amatőr felvétel A leveleki Falu Kupa terembajnokság tavaszi szezon utolsó fordulójának eredményei Príma Csemege-Kárókatonák 4-2, Bokafo- gó-Virginia 6-1, Stihllusosak-Bikák 4-3, Magy-Kar-Ter 3-5, Joker-Besenyőd 10-2. A bajnokság végeredménye: 1. Príma Csemeqe 9 6 1 2 39-35 19 2. Bokafoqó 9 63 45-31 18 3. Joker 9 5 2 2 39-22 17 4. Virqinia 9 5 1 3 37-23 16 5. Kárókatonák 9 5 1 3 37-20 16 6. Kar-Ter Kft. 9 4 2 3 36-32 14 7. Stihllusosak 9 4 2 3 31-31 14 8. Maqy 9 2 2 5 22-44 8 9. Bikák 9 1 1 7 18-31 4 10. Besenyőd 9 18 16-42 3 Különdíjasok. A legjobb kapus: Majláth Arnold (Stihllusosak). A legjobb igazolt játékos: Horváth Imre (Bokafogó). A legjobb nem igazolt játékos: Borbély Attila (Bokafogó). Az igazoltak gólkirálya: Nagy János (Príma Csemege) 16 góllal. A nem igazoltak gólkirálya: Csekk Norbert (Stihllusosak) 18. A legidősebb játékos: Kozma István (Bikák). A legfiatalabb játékosok: Kovács István (Bikák), Károly Gergely (Joker). A legsportszerűbb csapat: Stihllusosak. Világfesztivál, Top-12 bajnokság? Mindennel elégedettek voltak az asztalitenisz szövetség képviselői Nagykállóban Színvonalas mérkőzéseket láthattak a nagykállóiak Balázs Attila felvétele Nagykálló (KM - B T.j - Kilenc év múltán rendeztek először országos egyéni asztaliteniszbajnokságot a fővárostól távol, így nem csoda, hogy kicsit féltették az illetékesek a nagykállóiak. Pedig a hét végi 84. bajnokság példás rendezése is mutatja, hogy semmi ok nem volt az aggodalomra. A szövetség is nagyra értékelte a kállóiak áldozatkész munkáját, és emlékzászlót valamint plakettet nyújtották át a Nagykál- lói ASE képviselőinek, és dr. Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke is adott át nekik egy különdíjat.- Úgy gondolom, hogy kivétel nélkül mindennel elégedettek voltak a résztvevők - mondta Dorogi János, a bajnokság főszervezője. - Pedig volt egy kis félsz az illetékesekben, különösen a statisztiká- sokban, hiszen esztendők óta az ő termük adott otthont a legrangosabb honi versenynek. Örülök annak is, hogy nagyon sokan voltak kíváncsiak a vetélkedésre. □ Mi lesz a következő lépés? Várható a közeljövőben újabb rangosabb verseny, netán válogatott csapatmérkőzés megrendezése?- Az biztos, hogy a belépő jól sikerült, és vannak ötletek is. Herendi Iván, a tiszaújvárosi ifjúsági világfesztivál főszervezője például azzal az ötlettel állt elő, hogy a továbbiakban a bujtosi csarnok legyen ennek a versenynek a házigazdája. Nagy álmom még egy férfi-női Top-12 viadal megrendezése, ugyancsak Nyíregyházán. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Nyírbátor országos ranglistaversenyt rendez, tehát lassacskán a megyénk lesz a sportág fővárosa. □ Hátha még jobb csapataink, játékosaink is lennének...- Ez valóban nem lenne rossz. Amúgy a megyei, egyben a nagy- kállói versenyzők szereplése megfelelt a várakozásnak. Nagy fegyvertény, hogy hárman is felkerültek a főtáblára, igaz, ott kikaptak válogatott kerettag ellenfeleiktől. Bak Imre vegyes párosban kis híján nagy bravúrt ért el, így övé lett a legeredményesebb hazai versenyzőnek járó kü- löndíj. Egyedül a Szűcs, Laczkó páros korai kiesése okozott kisebb csalódást. Az elitből két csapat juthat fel A Nyíri Fészek-csoportból (minimum) két gárda kiesik Nyíregyháza (KM - K. T.) - A megyei I. és II. osztályú focibajnokság tavaszi rajtja előtt mi más lehetne a legizgalmasabb téma, mint a feljutás, illetve a kiesés kérdése. Ami a megyei elitet illeti... Az élen végző csapat automatikusan tagja lesz az NB III Tisza-csoport- nak, a létszámfeltöltés miatt pedig a 2. helyen záró együttes is előrelép a negyedik vonalba. Az évadot a 16. pozícióban befejező gárda búcsúra kényszerül. Ugyanakkor a II. osztály csoport- győztesei feljutnak. A Brekk Művek, valamint a Kutykó Sport-csoportból a 16. helyezettek kipoty- tyannak, míg a tizenhét csapatot felvonultató Nyíri Fészek-csoportban a sereghajtó mellett a 16. helyen „befutó” legénység is a városkörzetben kénytelen folytatni szereplését. A három csoportból - az összesített eredmények alapján - a legrosszabb 15. is kiesik. Ez a verzió változhat, amenynyiben az első osztály „ezüstérmese” nem vállalja az indulást NB Ill-ban. Ebben az esetben a megye egyből a tizenötödik helyezett is búcsúzik, miközben a másodosztályban a két legrosszabb eredményt elért tizenötödik sem tudja kiharcolni a bentmaradást. Érdekesség, mivel a Nyíri Fészek-csoportban több mérkőzést rendeznek, a 15. helyen záró alakulatnak százalékosan jobb mutatóval kell rendelkeznie, mint két lehetséges riválisának. Motorozik A spanyol Cheea javában készül a világbajnokságra EPA-telvétel LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY TAVASZI SORSOLÁSA, BREKK MŰVEK-CSOPORT 16. forduló. Március 10., 14.30: Rohod-Nyírvasvári, Kálmánhá- za-Tiszalök, Levelek-Kótaj, Kék- Újfehértó, Balkány-Nyírgyulaj, Nyírtelek-Volán-Sényő, Tiszavas- vári-Kállósemjén, Apagy-Tisza- bercel. 17. forduló. Március 18., 15.00: Kállósemjén-Apagy, Volán- Sényő-Tiszavasvári, Nyírgyulaj- Nyírtelek, Űjfehértó-Balkány, Kó- taj-Kék, Tiszalök-Levelek, Nyír- vasvári-Kálmáháza, Rohod-Tisza- bercel. 18. forduló, Március 24., 15.00: Levelek-Nyírvasvári, Kék- Tiszalök, Balkány-Kótaj, Nyírte- lek-Űjfehértó, Tiszavasvári-Nyír- gyulaj, Apagy-Volán-Sényő, Tisza- bercel-Kállósemjén, Kálmánhá- za-Rohod. 19. forduló, Március 31., 15.00: Rohod-Kállósemjén, Volán- Sényő-Tiszabercel, Nyírgyulaj- Apagy, Űjfehértó-Balkány, Kótaj-Kék, Tiszalök-Levelek, Nyír- vasvári-Kék, Kálmánháza-Leve- lek, Kótaj-Nyírtelek. 20. forduló. Április 7., 15.30: Balkány-Nyírvasvári, Nyírtelek- Tiszalök, T.vasvári-Kótaj, Tisza- bercel-Nyírgyulaj, Kállósemjén- Volán-Sényő, Kék-Kálmánháza, Levelek-Rohod, Apagy-Űjfehértó. 21. forduló. Április 14., 15.30: Rohod-Volán-Sényő, Nyírgyu- laj-Kállósemjén, Űjfehértó-Tisza- bercel, Kótaj-Apagy, Tiszalök-Ti- szavasvári, Nyírvasvári-Nyírte- lek, Kálmánháza-Balkány, Leve- lek-Kék. 22. forduló. Április 21., 16.00: Tiszavasvári-Nyirvasvári, Apagy -Tiszalök, Tiszabercel -Kótaj, Kál- lósemjén-Újfehértó, Volán-Sényő- Nyírgyulaj, Balkány-Levelek, Nyírtelek-Kálmánháza, Kék-Ro- hod. 23. forduló. Április 28., 16.00: Rohod-Nyírgyulaj, Űjfehértó-Volán-Sényő, Kótaj-Kállósemjén, Ti- szalök-Tiszabercel, Nyírvasvári- Apagy, Kálmánháza-Tiszavasvári, Levelek-Nyírtelek, Kék-Balkány. 24. forduló, május 5., 16.00: Tisztabercel-Nyírvasvári, Kálló- semjén-Tiszalök, Volán-Sényő- Kótaj, Nyírgyulaj-Újfehértó, Nyírtelek-Kék, T.vasvári-Levelek, Bal- kány-Rohod, Apagy-Kálmánháza. 25. forduló. Május 12., 16.30: Rohod-Újfehértó, Kótaj-Nyírgyu- laj, Tiszaiök-V. Sényő, Nyírvasvá- ri-Kállósemjén, Kálmánháza-Ti- szabercel, Levelek-Apagy, Kék-T.- vasvári, Balkány-Nyírtelek. 26. forduló. Május 19., 17.00: Volán-Sényő-Nyírvasvári, Nyír- gyulaj-Tiszalök, Űjfehértó-Kótaj, Tiszavasvári-Balkány, Apagy- Kék, Tiszabercel-Levelek, Kálló- semjén-Kálmánháza, Nyírtelek- Rohod. 27. forduló. Május 26., 17.00: Rohod-Kótaj, Tiszalök-Űjfehértó, Ny írvas vár i-Nyírgyulaj, Kálmán- háza-Volán-Sényő, Levelek-Kálló- semjén, Kék-Tiszabercel, Bal- kány-Apagy, Nyírtelek-T.vasvári. 28. forduló. Június 2., 17.00: Űjfehértó-Nyírvasvári, Kótaj-Ti- szalök, Apagy-Nyírtelek, Tisza- bercel-Balkány, Kállósemjén-Kék, Volán-Sényő-Levelek, Nyírgyu- laj-Kálmánháza, Tiszavasvári- Rohod. 29. forduló. Június 9., 17.00: Rohod-Tiszalök, Nyírvasvári-Kó- taj, Kálmánháza-Újfehértó, Leve- lek-Nyírgyulaj, Kék-Volán-Sé- nyő, Balkány-Kállósemjén, Nyír- telek-Tiszabercel, Tiszavasvári- Apagy. 30. forduló. Június 16., 17.00: Tiszalök-Nyírvasvári, Tiszaber- cel-Tiszavasvári, Kállósemjén- Nyírtelek, Volán-Sényő-Balkány, Nyírgyulaj-Kék, Űjfehértó-Leve- lek, Kótaj-Kálmánháza, Apagy- Rohod. Halászék a döntőben Tiszavasvári (KM) - A Magyar Kézilabda Szövetség Utánpótlás Bizottsága első alkalommal írta ki az 1989-ben született fiúk és lányok számára az országos kézilabda-bajnokságot. A fiúknál hat csoportban zajlottak a küzdelmek: az észak-alföldi régióból a tiszavasvári Kabay János Általános Iskola csapata végzett az élen, így egyenes ágon jutott a március 15-16-án Kalocsán rendezendő fináléba. A Halász László testnevelő tanár irányította gárda - szerencsés sorsolás esetén - akár a dobogóra is felférkőzhet. A második helyen záró fehér- gyarmati Kölcseynek még selejtezőt kell játszania a Kalocsával, a párharc győztese kvalifikálja magát a hatos döntőbe. Hirdetés Ha most kettőt lát, az nem véletlen*» ...hisz a Raiffeisen Bank most minden Személyi Kölcsönt felvevőnek kamatkedvezményt ad!* Kezes és fedezet nélkü 21-65 éves és minimum 18 hónapos folyamatos munkaviszonnyal rendelkező devizabelföldi, magyar állampolgárok igényelhetik. További feltételek: minimum 65000 Ft (adóstárssal minimum 45 000 Ft/fö) igazolt havi nettó jövedelem, vezetékes vagy saját névre szóló előfizetéses mobiltelefon és legalább két hónapos aktív lakossági forint bankszámlamúlt bármely hazai banknál. Valamennyi igénylést egyedileg bírálunk el. A törlesztőrészlet pontos összegét a folyósítás napján állapítjuk meg. A teljeshiteldíj-mutató értéke: 29,55-33,26%; akciós kamatláb: évi 21,95%. Ez a hirdetés nem minősül nyilvános tájékoztatásnak és ajánlattételnek. A köicsönigénylés részletes feltételeivel, kondícióival és a teljeshiteldíj-mutató- val kapcsolatban hívja a 06-40-48-48-48-as lelefonszámot! “Érvényes: 2001. március 8. és ápr Bankfiók: Nyíregyháza, Víz u. 46. www.raiffeisen.hu ilis 30 között folyósított Személyi Kölcsönökre. m Raiffeisen BANK