Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-08 / 57. szám
2001. március 8., csütörtök Keleti árvíz 5. oldal Tízenötezren a gátakon Nyíregyháza (KM - F. A. ) - Tegnap az árvíz sújtotta térségben közel tizenötezer ember vett részt a mentésben és védekezésben. Munkájukat több mint ötszáz jármű, speciális technikai eszköz segítette. Szerdán megkezdődött újabb tizenkét beregi település lakosságának a kimenekítése. A közel kilencezer embert az előzetes terv szerint a biztonságosabb nyírségi és szabolcsi községekben helyezik el. Tiszaa- dony, Tiszaszalka és Tiszavid lakóit Bakta- lórántháza fogadja be, Lónyáról Nyírma- dára, Mátyusról,Vámosatyáról Máriapócs- ra, Tiszakerecsenyről Nyírgyulajba, Ger- gelyiugornyáról Vásárosnaményba telepítik a lakosságot. Naménynál stagnál a vízszint Szamos Ferenc a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság sajtóügyeletese tegnap késő délután elmondta: Vásárosnaményig kismértékben apadt, a városnál 940 centiméter magasan stagnált a Tisza vízszintje. VáSárosnamény alatt viszont tovább árad. Záhonynál hat óra alatt 16 centimétert emelkedett a vízszint, délután 2 órakor 666 centimétert mutatott a vízmérce. Emiatt Vásárosnamény Záhony között harmadfokú, Záhony Dombrád között másodfokú és Dombrád Tokaj közötti szakaszon elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Lassú apadás a Túron A Vásárosnamény alatti szakaszon felkészültek az árvíz fogadására. Kijelölték a homokdepók és homokzsáktároló helyeket és a szállító eszközök is készenlétben állnak. A Túron lassú az apadás, de a magas vízszint miatt maradt a harmadfokú készültség. A Szamoson az emelkedő vízszint miatt tegnap délben másodfokú készültséget rendeltek el. A tarpai gátszakadások helyén - meghaladja a 120 métert - továbbra is erős sodrásban ömlik ki a víz. Vezérkari vizit Nyíregyháza (L. T. L.) - Helikopterrel érkezett szerdán tíz órakor Nyíregyházára a szárazföldi és a légierő vezérkar főnökeinek kíséretében Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, ahonnan légi úton indult tovább, és térképezte fel az árvíz által elöntött, illetve veszélyeztetett területet. Ezt követően Fazekas László, a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője tájékoztatta átfogóan az aktuális helyzetről, majd felkereste a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságot. A nyíregyházi Vay Ádám-laktanyában jelentették számára a beavatkozás és a segítségnyújtás lehetőségeit.- Kétezer honvéd vesz részt aktívan az árvízi munkálatokban, tizenegy helikopter, hetvenkét terepjáró tehergépkocsi és hét, egyenként hetvenkét ember befogadására képes lánctalpas úszó gépkocsi áll rendelkezésre - közölte Kiss Mihály ezredes, a szárazföldi vezérkar kihelyezett operatív részlegének vezetője. Légi úton a helikopterek Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Éjjel és nappal egyaránt nagy a forgalom Nyíregyháza repülőterén, de ennek most nem örül senki. Érthető, hiszen az egymás után érkező és távozó gépek nem üzletembereket vagy befektetőket, hanem mentőcsapatokat és ellátmányt hoznak. Szerdáig 14 helikopter települt ideiglenesen a megyeszékhelyre, ezek között van rendőrségi, mentő és katonai szállító jármű. A rendőrség és a mentők specialistái a hét első napjaiban (éjszaka is) ukrán területen segítettek az emberek menekítésében. Folyamatosan dolgoznak, jóformán csak üzemanyagért térnek vissza, repülőterünk jelesre vizsgázik kiszolgálásukban. A földön lenyűgözve vagy a levegőbe emelkedve MD-500, MI-2, MI-8 helikopter típusok láthatók, de várják egy MI-24-es gép érkezését is. Utóbbi kimondottan harcászati helikopter, amely rendkívül gyors, mozgékony, szélsőséges körülmények is bevethető. Présházakba menekültek Tarpán A hegyet száraz lábbal már nem lehet megközelíteni, olyan magasan áll a víz A mátészalkai tűzoltók menekítették ki Simon Pált Balázs Anna felvétele Tarpa, Tákos, Jánd (KM - Gy. L.) - Este innen mindenki elment, teljesen magunkra hagytak bennünket. Hiába van itt a sok technika, ha nincs aki megmondja, hová menjenek. Ilyen és ehhez hasonló véleményekkel fogadtak bennünket Tarpán, ahová tegnap reggel már csak mentőcsapattal tudtunk bejutni. Az északi oldal is Hajnalban még úgy tűnt, a 41-es főút mintegy gátként megvédheti az északi oldalon fekvő településeket. Vásárosnaményban hatkor Helmeczy Lászlótól, a megyei védelmi bizottság elnökétől megtudtuk: meg kell kezdeni Gelénes, Beregdaróc, Beregsurány, Tisza- kerecseny, Tiszaadony, Tiszavid, Vámosatya, Mátyus, Lónya, Barabás, Tiszaszalka és Gergelyiugor- nya kimenekítését is. Hozzávetőleg kilencezer embert. A miskolci Spider Team (Furdi Péter, Nagy Róbert és Kertész Gábor) jóvoltából sikerül bejutni Tarpára. A Tarpa és Beregsurány közötti úttól balra tenger, egy negyven-ötven méteres szakaszon az úton is átömlik a víz. A Jókai utca szügyig vízben. Magyar Elemér portája majdnem az utca végén van.- Nyolcvan birka, küenc tehén, tizenegy borjú rekedt benn - mondja. - Meg két kutya. Este már nem tudtunk csinálni semmit, éjjeli kettő körül jött fel a víz. Felkapaszkodunk a szentesi honvédek katonai kétéltújére. A behajtás a keskeny utcába nem megy könnyen. Akárcsak a teljesen átázott, reszkető birkák felrakása. Közben az a egyik régi, már lakatlan kis ház mellettünk megreccsen. Kifelé jövet a szembe szomszéd kiabál: nálam is van tizenegy kétszáz küós borjú, meg disznó is. Az élet útja A polgármesteri hivatal előtt, ahová még száraz lábbal el lehetett jutni, néhány várakozó tűzoltó és helybeli.- Nincs ott senki - mondja Urbán Ferenc. - Tegnap vagy ezer ember a hegyre menekült a présházakba. A jószágot is vitte, aki tudta. Annyit sikerült elérni, hogy ott nem kapcsolták ki a villanyt. De az baj, hogy az embereket nem engédik be a faluba, hogy élelmiszert, takarmányt vigyenek ki. Ott vannak étlen-szomjan. Itt meg nincs villany, a hűtőben megromlik a hús. Ezt az állítást később Csapó Károly is megerősíti a hegy alatt, aki még hozzáteszi: aki kijön a faluból, azt vissza nem eresztik. (Délután azonban annyit változott a helyzet, hogy a polgári védelmisek vittek ki élelmiszert, vizet, és megengedték az embereknek, hogy csoportosan bemenjenek a faluba.) Az egyik szép, még vakolatlan ház előtt ácsorog Kiss István.- Ide nem jön fel a víz - mondja. - Ez a falu legmagasabb pontja. Még a pincémben sincs víz. Meg aztán hová is mennénk? Tessék nézni, itt az esőcsatornában reggel óta vagy tíz centit apadt a víz. Csak az a baj, hogy kikapcsolták a villanyt, nincs se gáz, se víz. A boltok is zárva. A mátészalkai tűzoltókhoz csatlakozunk, akik a Kölcsey utcába indulnak, hogy bennrekedt embereket mentsenek ki. Csak az utca feléig lehet járművel közlekedni, onnan csónakkal mennek Simon Pálért és társaiért. Itt találkozunk dr. Nyéky Tamás polgár- mesterrel, akitől megtudjuk: kedden 617 ember hagyta el a községet, ezren a hegyre menekültek, a többiek a 2485 lakosból egyelőre még itt vannak - saját felelősségükre. A hegyet száraz lábbal már nem lehet megközelíteni olyan magasan áll az összekötő úton a víz. Benne egy felborult traktor. A csónakos mentőcsapatnak akart utat adni, akik a súlyos szívbeteg özvegy Papp Sándornét hozták ki. Csak hát a víz alatt nem láthatta, hol a padka. Két víz közt Tákos déli felét kora délutánra már teljesen elönti a víz. Veszélybe kerül a műemlék templom is. A temető is víz alatt. Tákostól Ugornyáig - ahol reggel még híre- hamva sem volt a víznek - hatalmas tenger. Jándra egy órakor érkezünk. Az emlékműnél megrekedünk. Megtudjuk: nincs egy fél órája, hogy átbukott a víz az úton. Pillanatok alatt elérte a Tisza gátját - a másik oldalról. Itt is nagy erőkkel folyik az jószágmentés. Almási Gábor gépkocsivezetőtől megtudom, Vásárosnaményba visznek 39 teheneket. Toldi Ferenc tehenészeti telepét pedig Porosaiméra menekítik, de a háromszáz jószágból még harminc bennrekedt. Olyan magas már a víz, hogy nem vállalják a sofőrök. Mindez magánerőből. Iskolákban a menekülők Kárpátaljai menekültek a mátészalkai iskolában a szerzfi felvétele llk, Gemzse, Gyulaháza, Mátészalka (KM - K. K ) - A Tiszától távolabb lévő településeken is felbolydult az élet ezekben a napokban, hiszen az árvíz az iskolák életét sem kímélte. A befogadók viszont többnyire szeretettel fogadták a vendégeket. Kevesen éltek a szíves vendéglátás lehetőségével az ilki általános iskolában, ahová márokpapi menekültjeit irányították. Sok kitelepített vendéget otthonokban szállásoltak el, de 36 szülő és felnőtt az iskolában kapott helyet. Ennek ellenére még tegnap is volt tanítás az intézményben. Az órákon a vendég kisdiákokat is várták, ám csak négyen éltek a tanulás lehetőségével. A gem- zsei általános iskolában tegnap nem volt tanítás, hiszen ott a tá- kosiakat fogadták. Ötvenkét vendégnek ágyaztak meg az aulában és a termekben, és adtak számukra háromszori étkezést. Az iskola titkára elmondta, csütörtökön viszont már szeretnék folytatni az oktatást, hiszen több vendéget családoknál szállásolnak el. Számítanak a tákosi tanulókra is. Az előzetes menekítés terv szerint Jándról Gyulaházára telepítették a lakosságot - mintegy 260-270 vendéget Várda fogad Kisvárda (V. P.) - Kisvárdá- ra és a térségébe többen érkeztek az árvíz sújtotta területről. Lövőpetribe Gelénes- ről 138-an, Papra Beregdaróc- ról 200-an, Nyírlövőre Csaro- dáról 200-an, Gyulaházára Jándról 265-en, Szabolcsbá- kára Hetefejércséről 83-an. Kisvárdán a Szent László Szakközépiskolába 80 barabási, a Bessenyeibe 240 be- regsurányit helyeztek el. akik a helyi sportcsarnokban kaptak szálláshelyet. Az iskolában emiatt tehát nem volt tanítási szünet, csupán a tornaórákat kellett a szabadban tartani. A jó idő miatt így a gyerekek a szabadban tornáztak, aminek szívből örültek. Ideiglenes határátkelőt nyitottak Nagyhódosnál, ahol az ukrajnai településekről menekülők útlevél nélkül is átjöhetnek Magyarországra. Az illetékes szervek felkészültek több száz ember befogadására, Mátészalkán a KéNylregyháza (KM - K. É.) - Dr. Vadász Mária Szatmár-Beregi Kórház: - Minden előrelátható nehézségre felkészültünk. Kiépítettünk egy újabb, harmincágyas befogadó részleget is. Emberi erőből, gyógyszerből, textilből és élelmiszerből elegendő áll rendelkezésre. Csak a keddi éjszakán 63 új beteget fogadtunk kórházunkban a kitelepítettek közül, akik korábban otthonaikban szorultak gyógykezelésre, vagy az árvíz hírére, az események hatására lettek rosszul. pes Géza és a Széchenyi István Általános Iskolát jelölték ki az árvíz ellen menekülők ideiglenes szálláshelyéül. A két intézményben több mint ezer ember befogadására van lehetőség, ahol élelmet, tisztálkodási és szállás- lehetőséget biztosítanak nekik. A Képes Gézában a magyarországi csaholciakat várták, de hiába, tegnap délig senki nem érkezett. A Széchenyiben az ukrajnai Botpalád lakóit helyezték volna el, de mindössze egy fiatalember és egy család érkezett meg. Dr. Nagyházi Árpád Mátészalka: - Teljesítőképességünk határán vagyunk, de változatlanul megteszünk minden tőlünk telhetőt. Szinte folyamatosan érkeznek hozzánk a betegek, az idős, elesett emberek, akik javarészben krónikus betegségben szenvednek, vagy éppen a drámai események, a költözködés, kitelepítés miatt lettek rosszul. Az árvíz miatt közel 90 új beteget helyeztünk el. A kórházi ellátás egyes területeit most szüneteltetjük, műtéti előjegyzésekről szó sem lehet. Lezárt határ Nyírbátor (KM - F. A.) - A Beregsurány-Asztély, Bara- bás-Mezőkaszony és Ló- nya-Harangláb határátkelőhelyeken szerdától szüneteltetik a határforgalmat. Erről tájékoztatta lapunkat Tanyik József alezredes a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense. Az említett határátkelőhelyeken csak a mentési és a védelmi munkában résztvevő segélycsapatokat, felszereléseket, segélyszállítmányokat, az árvíz elől menekülő személyeket, az egészségügyi ellátásra szorulókat és a hazá-v jukba visszatérni kívánó személyeket léptetik át. Ti- szabecs-Tiszaújlak közúti határátkelőhely március 7- én reggel 7 órától rendes nyitva tartás szerint üzemel. Szállítják az állatokat Nyíregyháza (KM - G. B.) - A gátszakadásokat követően víz alá került beregi falvakból kedd este óta szakemberek és tulajdonosok megállás nélkül mentik az állatállományt is.- A kimenekített állatok elhelyezésére alkalmas üres állattartó telepekről, istállókról listát készítettünk, melyet átadtunk a Megyei Katasztrófavédelmi Bizottságnak - mondta Vonza András megyei igazgató-főállatorvos. - Ezzel párhuzamosan segítünk az állatok elszállításának megszervezésében, illetve a bennrekedt és az ideiglenes elhelyezésű állatállomány egészséges ivóvizéről igyekszünk minden erővel gondoskodni. Az állatok fertőtlenített vízzel történő itatását, olyan elmaradhatatlan feladatok követik, mint a takarmányozásuk, vagy például tehenek esetében a fejésük megszervezése. Felkészültek a kórházak