Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-07 / 56. szám

2001. március 7., szerda Kelet*» GYÁSZKÖZLEMÉNYEK. HIRDETÉS 15. oldal t Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IFJ. KURTYAN MIHÁLY volt Nyíregyháza, Pálma u. 7. szám alatti lakos életének 45. évében tragikus körülmények között elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatá­sa 2001, március 8-án, csütörtökön 11 órától lesz a görögkatolikus egyház szertartása szerint az Északi temető új ravatalozójában. (22526) Gyászoló felesége, fia, menye, lánya, veje és rokonai. „Nyugszom a zúgó lomb alatt, Ó ne zavard meg édes álmomat, Borulj a síromra csendesen, Légy nyugodt már nem fáj semmi sem.” Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthe­tetlen halottunk, HORVÁTH MIKLÓS volt Nagyhalász, Kecskéshegyi lakos temetésén megjelentek, sírjá­ra virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. (21860) Gyászoló család. „Váratlanul ért halálod, Búcsú nélkül mentél el. Aludd szépen örök álmod, Soha nem feledünk el." Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, szomszédnak, ismerősnek, akik felejthetetlen gyer­mekünk, MAJOROS JUDIT temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló szülei és testvére. (22327) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és tisztelték, hogy KOVÁCS KAROLY MÁV-nyugdíjas Nyíregyháza, Rozsnyó u. 75. alatti lakos türelem­mel viselt, súlyos betegségben, 60 éves korában elhunyt. Temetése 2001. március 10-én 11 órakor lesz az Északi temető új ravatalozó­jából. Gyászoló család. (22532) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik is­merték és szerették, hogy a drága jó édesanya, nagy­mama, dédnagymama, testvér és rokon, ÖZV. VÉGSŐ ISTVÁNNÉ szül. Ignéczi Erzsébet életének 93. évében türelemmel viselt súlyos betegség után csende­sen elhunyt. Temetése 2001. március 8-án (csütörtökön) 13 órakor lesz a református egyház szertartása szerint TTSZARÁD-on. (22504) Gyászoló lányai, fiai, menyei, vejei, unokái és dédunokái. „Elfáradtam megpihenni hozzád megyek Istenem" Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BACSOKA JOZSEFNE szül. Sajben Julianna volt Vég utcai lakos, dohánygyári nyugdíjas életének 92. évében el­hunyt. Temetése március 9-én, 11 órakor lesz az Északi temető régi ravatalozójából az evangélikus egyház szertartás szerint. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, MÁRIA BAKK szül. Fehérvári Mária temetésén részt vettek, gyászunkban részvétükkel osztoztak. (2)488) A gyászoló család. „A szeretet soha el nem múlik.” to Mély fájdalommal értesítjük mindazokat, akik is­merték és szerették, családját önfeláldozóan szere­tő KORTVELYFAY PETER 2001. február 26-án, Budapesten, 67 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatása 2001. március 9-én 14.00 órakor lesz Nagykálló temetőjének ravatalozójából a római ka­tolikus egyház szertartása szerint. Lelki üdvéért az engesztelő szent­misét 2001. március 10-én 7.30 órakor a nagykállói római katolikus templomban tartjuk. Gyászoló család. (21666) Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy SVARCZ MIKLOSNE iskolánk nyugalmazott igazgatója türelemmel viselt súlyos betegség­ben, életének 65. évében elhunyt. Szeretett és nagyrabecsült volt igazgatóját az intézmény saját halottjának tekinti. Emlékét kegyelet­tel megőrizzük. . A Zay Anna Gimnázium (21778) és Egészségügyi Szakközépiskola dolgozói és tanulói. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOLENYAK JANOSNE szül. Markovics Margit hosszan tartó, súlyos betegségben, 68 éves korában elhunyt. Teme­tése 2001. március 8-án 10 órakor lesz a nyírteleki temető ravatalo­zójából. (22649) Gyászoló család. „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az el­hunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt." (IThessz. 4, 13-14) Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk - mind­azokkal, akik ismerték és szerették -, hogy iskolánk dolgozója, GARAMVÖLGYI RÓBERTNÉ mindenki „Erzsiké nénije” „Róbert nénije” életének 82. évében elhunyt. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium saját halottjának tekinti. Temetése 2001. március 10-én, szombaton 13.00 órakor lesz az Északi temető régi ravatalozójából az evangélikus egyház szertartása szerint, sál« Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dolgozói és diákjai. Fájdalommal értesítjük azokat, akik ismerték és szerették, hogy SVARCZ MIKLÓSNÉ szül. Hudák Piroska életének 64. évében, méltósággal viselt betegség után elhunyt. Ham­vasztás előtti búcsúztatása 2001. március 10-én (szombaton) 14 óra­kor lesz az Északi temető régi ravatalozójában. (22537) A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthe­tetlen halottunk, PALOCSAY ISTVANNE szül. Karsai Mária temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyezek, fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. (22204) Gyászoló édesanyja, férje, gyermekei, anyósa és a rokonság. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. ERDEI MIHÁLY temetésén fájdalmunkban osztoztak. (21204) A gyászoló család. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! „Szeretteim én most elmegyek. Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten vele­tek.” Nagy fájdalommal és mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy OZV. LÉVAI ISTVANNE szül. Kiss Erzsébet 2001. március 6-án 61. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2001. március 8-án 13.00 órától az Északi temető új ravatalozójából lesz római kát. szertartás szerint. Gyászoló család. (22555) Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy BORS SAROLTA tanárnő, a volt 2. sz. Gyakorló Iskola tanára elhunyt. Temetése 2001. március 12-én 13 órakor lesz az Északi temető új ravatalozójából. (19131) Gyászolják: Vass Piroska, Vass György és családja, és a Wissinszki család. J \ 1 Fájdalommal tudatjuk, hogy IVAN SANDORNE szül. Lisovszki Borbála 2001. március 5. napján életének 71. évében meghalt. Felejthetetlen halottunktól 2001. március 8-án (csütörtökön) 15 órakor veszünk végső búcsút Nyírbogdány Gyártelep-i temető ravatalozójában. Gyászoló család. (22385) „ Szeretteim én most elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek.” Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. MÓCSÁN ISTVÁNNÉ szül. Hibján Julianna Nyíregyháza, Újtelekbokor 21. szám alatti lakos 59 éves korában hosszú, súlyos betegség következtében váratlanul ehunyt. Temetése 2001. március 08-án 14 órakor lesz az Északi temető új ravatalozó­jából. (22568) Gyászoló család. Az örök élet hitével a feltámadás reményében a gyá­szoló család tudatja, hogy PUTTI ZOLTÁN 2001. március 2-án visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése Nagy- kállóban március 8-án, csütörtökön 14.00 órakor görögkatolikus szertartás szerint. (22219) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. KOVÁCS KÁROLYNÉ szül. Fekete Anna g nagyhalászi lakos, 81. éves korában elhunyt. Temetése 2001. 03. 9-én S de. 10 órakor a régi temető ravatalozójából lesz. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, ÖZV. SZUNYOGH MIKLÓSNÉ § temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyá- 5 szunkban osztoztak. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. BALÁZS ANDRÁSNÉ szül. Kuknyó Erzsébet S temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család. OTTHON VÉGEZHETŐ MUNKA FM modulátorok összeszerelésére keresek munkatársakat. Szerződéskötés amerikai céggel. Fő- vagy mellékállásban, nyugdíj vagy iskola mellett egyaránt végezhető. Szaktudást nem igényel. Információ és jelentkezés: T.: 06 (90) 590-433. A hívás díja: 6 Ft+áfa/sec.

Next

/
Thumbnails
Contents