Kelet-Magyarország, 2001. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-03 / 29. szám
2001. február 3., szombat XfeletW MINDENFÉLE 18. oldal Hová lett a Kalasnyikov ára Budapest (MTI) - Számára elfogadhatatlannak minőstette a Fővárosi Bíróság előtt pénteken az ellene emelt vádat Miklós Tibor, a Technika Külkereskedelmi Vállalat (TKV) volt vezérigazgatója, aki az 1990-es évek elején nagy port felvert Kalasnyikov- botrány idején irányította az ügyben érintett céget. Miklós Tibort a Fővárosi Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. A büntetőper pénteki első tárgyalásán elhangzott vádirat-ismertetés szerint Miklós Tibor a TKV működéséhez használta fel azt a 985 ezer amerikai dollárt, amelyet a jugoszláviai Astra vállalat 1991-ben magyar partnerének fegyverekért utalt át, de azokat nem kapta meg. A vád szerint jelentős vagyoni hátrány azzal keletkezett, hogy Miklós Tibor nem utalta vissza az Astra által igényelt összeget, amiből a következő években a cégnek jelentős kamatfizetési kötelezettsége is keletkezett. AIDS Holnap lesz 12 éves Nkosi Johnson, aki hétéves kora óta a legidősebb AIDS fertőzéssel született gyermek a Dél-Afrikai Köztársaságban. Nkosi édesanyja - akitől a fiú elkapta a vírust - 1997-ben meghalt és most fia is haldoklik EPA-felvétel Eskü Férfitársai neheztelnek rá, mert Desiree Berghoff (jobbról a második) egyike azoknak a hölgyeknek, akik beléptek a német légierőbe. Képünk az eskütételkor készült Goslarban EPA-felvétel Emberkereskedelem a bordélyházban Szombathely (MTI) - Emberkereskedelem, bordélyház tiltott üzemeltetése és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást előbb a Körmendi Városi Rendőrkapitányság, majd a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya egy határőrségi bejelentés nyomán. Az ügyről Szombathelyen számolt be pénteken Szabó Miklós alezredes, Körmend rendőrkapitánya. Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy tavaly szeptemberben a határőrség indított eljárást egy mindössze 15 éves lánnyal, Cs. K.-val szemben, mert hamis útlevéllel kísérelt meg belépni Magyarországra a rábafüzesi határ- átkelőhelyen. Kihallgatása során a bakfis olyan dolgokról beszélt, amelyek szervezett emberkereskedelemre, prostitúcióra való kényszerítésre utaltak - mondta. A nyomozás hónapokon át tartott, míg végül január 27-én a rendőrség a fogyasztóvédelmi felügyelőséggel közösen razziát tartott egy rönöki éjszakai bárban, miután bebizonyosodott, hogy a gyanúsítottak a szórakozóhelyhez kapcsolódóan egy bordélyházat üzemeltetnek. A lokálban orosz, román és magyar táncos lányok alkalmanként 1500 schillingért, vagy 27 ezer forintért kínálták szexuális szolgáltatásaikat, melyeket egy közeli motelben bonyolítottak le. A lányok közül többeket, így a kiskorú Cs. K.-t is kényszerítették a prostitúcióra, sőt 50-200 ezer forintért adták-vették is őket. Továbbnyomoznak Fenyő-ügyben Budapest (MTI) - A Fenyőgyilkosság ügyében újabb négy hónapra a nyomozás meghosszabbítását kérte az ORFK a Fővárosi Főügyészségen keresztül a Legfőbb Ügyészségtől - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség kommunikációs igazgatója. Garamvölgyi László elmondta, hogy a rendőrség azért indítványozta az újbóli hosszabbítást, mivel további nyomozati munkát kell elvégezniük az ügyben. Fenyő Jánost, a Vico-biroda- lom első emberét gépkocsijában lőtték agyon 1998. február 11-én a főváros II. kerületében, a Margit utcában. A szakértők megállapították, hogy a gyilkos fegyver egy Agram-2000 típusú, jugoszláv sorozatlövő volt. A merénylők által használt Mitsubishi Lancer típusú gépkocsit 1999 áprilisában megtalálták a főváros II. kerületében. A nyomozók megállapították, hogy a jármű utolsó jogszerű tulajdonosa 1997. november 1-jén a Fővárosi Autópiacon értékestés- re adta át a kocsit, amelyet aztán november 26-án lopott személyi igazolvánnyal vásároltak meg. Az azóta átszervezett KBI vezetőinek 1998. május 21-én tartott sajtótájékoztatóján hangzott el először, hogy egy koszovói albán fiatalembert, Acifi Nijazit és két honfitársát gyanúsítják az ismert vállalkozó meggyilkolásával. Ellenük nemzetközi körözést adtak ki. Acifi Nijazi 1998. augusztus 15-én Magyarországra utazott, hogy tisztázza magát. A férfitól ujjlenyomatot, haj-, vér- és szagmintát vettek, mivel a brutális merénylet helyszínén megtalálták a gyilkos hajszálakat is tartalmazó sapkáját. Acifi Nijazit 1999. október 9-én szabadlábra helyezték, mivel a vizsgálatok azt igazolták, hogy nem tartózkodott a merénylet helyszínén február 11-én. Megéri? Nagyon kockázatos módon próbálja beindítani teherautóját egy moszkvai munkás: a befagyott benzincsövet melegíti. Vajon megéri neki? EPA-felvétel------------------------.-----------------------------------------------------------------------------------------------------—--------------------------------Hirdetések Szabolcs-Szatmár-Bereg megye INGATLANT AJANL Ház Márkén lakóház nagy kerttel eladó a Béke út 58. alatt. Víz, gáz van. Érd.: 44/314-989. (8946) __________ Nagykállóban 2 szoba konyha speiz fürdőszoba, pincehelyiségekből álló tornácos ház 400 négyszögöl telken eladó. Ár: 3 M. 42/264-358. (9046) Bökönyben háromszobás étkezős összkomfortos családi ház mellék- épületekkel eladó. Irányár: 2 200 000. Érd.: 06-30/9531-253. (9088) ________ Tiszavid központjában (Vásáros- naményhoz közel) kertes családi ház gazdasági épületekkel, termő gyümölcsössel, beépíthető telekrésszel eladó. Érd.: délután 42/342546-os telefonszámon. (9299) _____ Belvárosban 160 nm-es polgári ház, melléképületekkel eladó. Érd.: 0630/299-1486. (7424) ______________ Nyímadán családi ház és építési telek 2000 öl gyümölcsössel eladó, együtt vagy megosztva. Érd.: 45/492-140. (7430) Csengerben belvárosi 3 szobás, kertes lakható ház telekárban, 1,5 M eladó. 06-30/9582-918. (7675) __ Kisvárda, Hármas út 15. alatt 3 szobás, igényes nappalis, ebédlős családi ház eladó. 45/410-052. (7759) Fényeslitke, Árpád u. 46. alatt 2 szobás, összkomfortos ház eladó, 1 500 000 Ft-ért. Érd.: 10-17-ig. Tel.: 06-30/273-2905. (8273) 645 nm-es telekkel 120 nm-es ház felújítva igényesnek eladó. Szent István u. 12. Tel.: 42/451-642. (8817) Kisvárda Tompos úti Itp. 11. sz. alatti I. emeleti, 2 szobás, telefonos, vízórás lakás eladó. Érd.: 45/410-089, 20/9512-194. (9216)______________ Nyíregyháza Ferenc körúti II. emeleti, 2 szobás lakás eladó. Érdeklődni a 06-20/9731 -426-os telefonon. (9282) Lakás Bérbe adó 03.01-től Miskolc belvárosában frekventált helyen 4 emeletes épület 3. emeletén irodának is alkalmas 73 nm-es lakás. Bérleti díj megegyezés alapján. Érd.: 06-30/255-4063 vagy az esti órákban 06-46/358-340. (8366) Demecser központjában igényesen kialakított két generáció részére alkalmas la- kás eladó. Érd.: 30/8579-776. (8407) _ 2 szobás egyedi kivitelezésű 4. emeleti gázfűtéses új lakás eladó. 13,5 M. 0630/9850-355.(9082) ______________ Nyíregyházán a Vay Ádám krt-n 3 szobás lakás eladó. Irányár: 7.1 M Ft. Érd.: 0630/9450-200 _____________________ Fazekas J. téren 2 szoba étkezős, vízórás hőfokszabályozós 2. emeleti lakás eladó. Érdeklődni: 06-30/233-7531. (8090) Pl WffiT'-./% * g ( mmmm ;$S it M llllilMII Tiszátok Kossuth út 69. sz. alatt üzletek, fölötte társasház építése márciusban indul. Átadás decemberben. Érdeklődni: 2001. február 9-én 10 órakor a tiszalöki Polgármesteri Hivatalban a kis tárgyalóteremben. ^--------------- ==8591 # Nyíregyházán Plazához közel, kertes ikerházból földszinten 100 nm bevezetett üzlet, fölötte 100 nm lakással eladó. 110 ezer/nm. 06-20/9154-508. (9130) _________ Nyíregyházán a Bocskai utcán új irodának kialakított 120 nm lakás fizetési könnyítéssel sürgősen eladó. Érd.: 06-20/9413-493. (9138) Nyíregyháza Északi körúton 2. eme- leti kétszobás lakás azonnali költözéssel, Városmajori garázs kp-ért eladó. Érd.: 42/432-366. (9317) Garázs Arany János - Toldi utca sarkán lévő zárt udvarban garázs eladó. Ár: 650 000 Ft. 06-20/32-59-678. (9092) UN 53B rakodógép eladó. Érdeklőd- ni lehet: 06-30/361-8744. (8469) Vállalkozásra Északi körúton lévő üzlethelyiség eladó, vagy kiadó bármilyen tevé- kenységre. Tel.: 20/9333-666. (9271) Belvárosi söröző bérleti joga berendezéssel, árukészlettel eladó. Érd.: 30/9955-367. (9279)______________ Csengersima parkolóban 4 éve üzemelő baromfibolt teljes berendezéssel eladó. Tel.: 44/418-245, 20/3346680. (9411) _____________________ Hodász külterületén lévő volt varrodaépület, 500 nm-es eladó. Érd.: 0630/262-4379. (7631) ______________ Divatáru boltberendezés komplet- ten eladó. Érd.: 20/9555-400. (8541) Gávavencsellőn 100 Ft-os bolt üzemeltetésre árukészlettel eladó. 20/9516-345. (8676) ______________ Nyíregyháza belváros frekventált helyén kettő darab irodának, rendelőnek alkalmas helyiség eladó. Irányár: 13,7 M. Tel.: 312-352. (8764) Telek, föld, tanya Kisvárda, Vay Ádám 6. számú 1200 nm-es telek kis házzal eladó. Érd.: 45/405-383. (8450) _______________ Erdőt! Idős korú, vágásérett erdőket keres megvételre a Zé-Fa Kft. Irányár: 800 e Ft-tól. Tel.: 06 (66) 375-007, (8383) _________________ Kétérközön 1600 négyszögöles zárt gyümölcsös eladó, Víz, villany van. Érd.: 232-533. (7274) ____________ Nyírtelek, Vasvári P. utcai 1400 nm- es összközművesített építési telek eladó. Érd.: 06-30/367-84-96 ALBÉRLET Nyolcas tizenkettes busz vonalán két fiú részére albérlet kiadó. Tel.: 46/361-446. (8558) Kisvárdán a Tompos ltp-en egyszobás lakás albérletbe kiadó. Tel.: 45/410-582. (9313) INGATLANT KERES Garázs Kiadó garázst keresek hosszabb távra. Garibaldi utcán és környékén. Érd.: 06-30/9831-773. (8117) Hajdú-Bihar megye Belvárosi Vármegyeháza utcán található téglaépítésű egy szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, külön wc-s két vízórás, parkettás lakás csendes lépcsőházban kis rezsivel eladó. Irányár: 4,1 millió Ft. Tel.: (30) 90-30-100. (8314) Borsod-Abaúj-Zemplén megye Arany János úti 2 szobás, 2. emeleti lakás jó állapotban eladó reális áron. Érd.: 46/327-721. (7278) Bodrogolaszi, Somos dűlőben eladó 600 négyszögöl szőlő, 300 négyszögöl szántó, gazdasági épület. 47/303-070. (7726)_______________ Borsodszirákon Állomás út 41. alatt családi ház eladó. Irányár: 2,8 MFt. Érdeklődni a fenti címen vagy 48/342-060. (8498) Hirdessen a Kelet*» Magyarország hasábjain! — uv CS VOLÁNÉ SZABOLCS VOLÁN A SZABOLCS VOLÁN KÖZLEKEDÉSI RT. Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. ezúton ajánlatot kér a Tiszalök, Honvéd u. 35/A. műszaki telep megnevezésű ingatlanának megvásárlására. A telek nagysága: 2903 nm belterületi ingatlan Helyrajzi szám: 936 A telepen található felépítmények:- MODUL barakk szerkezetű iroda és buszjavító műhelyépület.- Beton térburkolat.- A telep teljes egészében körülkerített, közművesített. Az ingatlannal kapcsolatban bővebb információt ad: Füzesséry Gábor főmérnök Bihari Péter létesítmény-gazdálkodási irodavezető Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. Telefon: (42)405-449. Fax: (42)405-479 Az ajánlat benyújtási határideje: 2001. február 20. 14 óra Nyíregyháza, Korányi F u. 12. Azjrásbeli ajánlat tartalmazza:- az ajánlott vételár összegét- a fizetés módját és esedékességét- esetleges biztosítékokat A beérkezett ajánlatok elbírálásáról az ajánlattevőket a benyújtási határidő lejárta után az ajánlatkérő 15 napon belül írásban értesíti. Keresse a hirdetésszervezőinket: Tar Sándorné 06-20/9724-638 Kálnyné Kondor Erika 06-20/9589-912 Gévai Tímea 06-20/9739-764 Kiss Loránd 06-20/9589-909 Sipos József 06-20/9589-910 Farkas László 06-20/9589-913