Kelet-Magyarország, 2001. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-03 / 29. szám

2001. február 3., szombat Kelet# HAZAI TÁJON 4. oldal HÍREK □ Lelki segély Szombaton és vasárnap egyaránt 18-tól 23 óráig hívható a telefonos lelki elsősegély szolgálat a 0680/505-555 in­gyenes telefonszámon. □ Olcsó vásár Akciós használtruha-vásárt szervezett a Vöröskereszt a nyíregyházi Bujtosi Szabadidőcsarnokba, ahol február 5- 6-án 10-től 17 óráig kétszáztól ezer forintig terjedő áron lehet vásárolni, a bevételből is a rászorulókat támogatják. Főznek és terítenek Vásárosnamény (M. K.) - Az élet azokat igazolta, akik annak idején szorgalmazták, hogy Bereg központjában szükség van ön­álló szakmunkásképző iskolára. A közel­múltban elhunyt Huszti Sándor igazgató és kollégái, illetve a város vezetői sokat tettek azért, hogy napjainkban már szak­középiskolai képzés is történik Vásáros- naményban. Különösen nagy elismertséget szerzett a kereskedelmi illetve vendéglátós szakmai oktatás. Akik itt négy évig az is­kolapadokban ültek, idegenforgalmat és korszerű vendéglátást tanultak. Mint Sza­kács Györgyné szakoktató megfogalmazta, többen éltek azzal a lehetőséggel, hogy itt maradnak ötödévre és megszerzik a tech­nikusbizonyítványt. A szakmát tanulják. Rendszerint a csoport délelőtt a tankony­hában főzi a vizsgaételt, délután pedig a te­rítést gyakorolják. A laikus el sem hinné, hogy ez nem is olyan egyszerű. Fontos, hogy a tányérok milyen távol legyenek. Nem mindegy, hogyan rakják le az evőesz­közöket, illetve hány centiméterre lógjon le a terítő. A poharak milyensége, száma ugyancsak megszabott. A technikusi vizs­gára való felkészítés tárgyi lehetőségei ma már helyben, korszerű körülmények kö­zött biztosíthatók. Érthető a vágy, hogy főztjüket, tálalási tudományukat egy itteni étteremben, remélhetően olcsó áron mu­tassák be. Teríteni is meg kell tanulni a szerző felvétele TUSKÉS SAROK Rafinéria Györke László ________________________ Azt már jól tudjuk, hogy az információ érték. A hiteles információért sokszor bi­zony komoly összegeket kérnek és fizet­nek. Csakhogy mindig akadnak szerveze­tek, amelyek egészen rafinált módon akar­nak adatok birtokába jutni - lehetőleg mi­nél olcsóbban, esetleg ingyen. A minap teleszórták a nyíregyháziak postaládáit mérgezettségmérő teszttel az egyre nyomuló Hubbard-követők. A tíz kérdés mindegyike olyan, aminek megvá­laszolásával pontosan kiszűrhető, ki az, aki befolyásolható, manipulálható. Ha va­laki „beikszeli” a kérdésekre a választ, megtudhatja mennyire mérgezett. Ez eddig magánügy. Csakhogy a szóban forgó szer­vezet azt is elvárja, hogy a kitöltött tesztla­pot - névvel, címmel - beküldjék nekik. Vajon mi végből? Szerintem, ha valaki mérgezettnek érzi magát, orvoshoz fordul és nem lélekkufárokhoz. A hosszú élet titka a munka A nyolcvanegyedik évében is aktív a kisvárdai feltaláló, dr. Béres József Bodnár István Kisvárda (KM] - Furcsa az em­ber viszonya a munkához. A legtöbb ember örül annak, ha nyugdíjas korában már nem kell dolgoznia. Mások viszont munka nélkül el sem tudják képzelni életüket, még idősebb korukban sem. Kö­zéjük tartozik dr. Béres József agrármérnök, feltaláló, aki a na­pokban tölti be 81. évét.- Mostanában már egy kicsit kevesebbet dolgozom - mondja Béres József, akit Kisvárdán a kutatóintézetben találtunk. - Né­hány éve még szombaton és va­sárnap is tevékenykedtem, ám ezeket a napokat pihenéssel ott­hon töltöm. „Edzésben" maradni A biokémikus kutató már 1970- ben közreadott munkájáról egy előzetes közleményt, de a továb­bi évek kutatói tevékenysége és kitartása hozta meg számára a sikert, a hazai és külföldi elisme­rést. A szerénykedés ellenére vi­szont ma is sokat dolgozik. Két évvel ezelőtt jelent meg például A burgonya levélsodródás és a dohány érbamulás betegsége cí­mű, ezt követően 2000. évben pe­dig A malignus daganatok bioló­giai, biokémiai okai című tudo­mányos könyve. Állítja, hogy a hosszú élet titka az állandó tevé­kenység. Mivel a szervezet élet- képessége nagyban függ attól is, hogy az ember a szerveit műkö­désben - ha úgy tetszik - edzés­ben tartsa. A munka és a hozzá kapcsolódó pihenés létfontossá­gú. Fontos a tiszteletadás- Szüleim arra tanítottak, hogy minden embernek meg kell adni azt a tiszteletet, amit, magunk­nak is elvárunk. Ebből ered az életem humanizmusa. Közis­mert, hogy életem során súlyos támadásokat kellett átélnem, en­nek ellenére mindig úgy gondol­kodtam, ahogy a bibliai modás szól: „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” Természetesen a tudás meg­szerzésének fontosságáról is szó esik, s arról is, hogy mindazt, amit tanulunk az életünk során nemcsak a magunk hasznára fordíthatjuk, hanem ezekkel a társadalom érdekét is hasznosan szolgálhatjuk. Nyitottnak lenni- A nagy dolgok eléréséhez nem elegendő egy témán „szemellen- zővel” dolgozni. Nyitottnak kell lennünk, hiszen menetközben olyan mellékutakra bukkanha­tunk, ami sokkal értékesebb, mint amire előzőleg vállalkoz­tunk. Ismereteim alkalmazását a szintézis jellemezte. Arra köte­leztem el magam, hogy köves­sem az élet logikája diktálta és eredményekkel kecsegtető utat. Kutatómunkámmal nem rangot kerestem, nem a címek, fokoza­tok gyűjtése vezérelt. Tevékeny­ségem mindig emberközpontú volt, és az új megismerése pedig az ember érdekét szolgálja - mondja. Béres József magánéletében is boldog embernek mondhatja ma­gát. Öt unokája van, ezek közül István és Bálint műszaki tanul­mányokat folytat. Melinda a budapesti Közgaz­dasági Egyetemre jár, Marcell gimnazista, a legkisebbik, a leg­kisebbik Merse pedig óvodás. Magatartásukból, érdeklődési körükből máris kitűnik, hogy társadalmunknak valamennyien igyekvő, becsületes tagjaivá akarnak válni. ARCKÉP Tóth Tibor raktáros Nyírbátor (KM - K. É.) - Az általános iskola után a nyírbá­tori gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt, majd vegyésznek tanult, és techni­kusminősítő tanfolyamot vég­zett. Most mégis a nyírbátori Ruggeri Cipőgyár raktárosa, csomagolja, szortírozza a szebbnél szebb cipőket, készíti őket a hosszú útra, pakolja a kamionokba. Tóth Tibor szívesen végzi ezt a munkát, de aki ismeri őt, az tudja, ennél többre, másra is képes.- Három évig voltam a nyír­bátori határőrigazgatóságon hivatásos határőr, a határva­Tóth Tibor Kovács Éva felvétele dász századnál szolgálatvezető. Ez idő alatt Sopronban elvégez­tem a tiszthelyettesképzőt is, mert komolyan gondoltam, amit csinálok. Sajnos, a több pénz reményében elcsábultam, elmentem a Bóni egyik utódjá­hoz, a Cereolhoz, amely azóta minden dolgozóját elbocsátot­ta, egy év után bezárt a gyár. Arra azért büszke vagyok, hogy a számos váltás ellenére mindössze kilenc napig voltam munkanélküli. Szeretek dol­gozni, szeretnék tanulni is. Re­mélem, terveim sikerülnek. Tóth Tibor családjával Nyír­bátorban él, felesége az egyko­ri csecsemőotthon, ma gyer­mekvédelmi centrum dolgozó­ja, aki férjéhez hasonlóan munka mellett koptatja az is­kolapadot, a nyíregyházi Egészségügyi Főiskola szociá­lis szakán tanul. A családban két gyermek ne­velkedik, a 11 éves Ádám és a nyolc éves Gábor a szülők leg­nagyobb örömére rendes, jól tanuló gyermekek. Csabainé a zsűriben Nyíregyháza (L. T. L.) - A Szféra révén március 22- én Hévízen randevúznak a városok polgármesterei. Az immár hetedik alkalom­mal esedékes találkozó apro­póján A mi városunk cím­mel ismét karikatúra-pályá­zatot hirdetnek. Az első he­lyezett és a közönségdíjas egyaránt ötvenezer forint­ban részesül. A pályázati rajzokat a Bu­dapest 23., Pf. 71, 1277 címre kell elküldeni. A zsűriben Selmeczi Tibor iró, humoris­ta és Vámos Miklós író társa­ságában helyett kapott Csa­bai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere akit 2000-ben Az Év Polgármesterének vá­lasztottak. INTERNET-TUDNIVALÓK Villámgyors drótposta Népszerű várostörténet Vetélkedő a Nyíregyházi Városi Tv-ben Az internetes levelezés (e-mail vagy drótposta) végeredményeképpen ugyanolyan, mint a valódi posta, ám azzal ellentétben - s ez az e-mail egyik nagy előnye - hogy levelünk vagy „csomagunk" gyakorlatilag azonnal megérkezik a cím­zetthez. A szöveges üzeneteken, vagyis az egyszerű leveleken túl ugyan­is az interneten adott a lehetőség komplett csomagok (levélhez csatolt fájlok) küldésére is. A legfontosabb a gyorsaság - no és az olcsóság is. Egy levelet elkül­deni mondjuk a glóbusz túlfelére egyetlen helyi telefonhívás díjá­ból megoldható, ráadásul a cím­zett másodpercek alatt megkapja üzenetünket, míg ugyanezt légi­postán eljuttatni egy másik kon­tinensre nem filléres mulatság. Az elektronikus levelezés elve pofonegyszerű. Adott hozzá az egymással egy világméretű háló­zatban összekötött számítógépek halmaza, olyan gépeké, amelyek a címük alapján beazonosítha­tók. Ugyancsak személy szerint elkülöníthetők az egyes komp- jútereken dolgozó felhasználók is. Ha pedig a világméretű háló­zaton minden felhasználó ponto­san azonosítható, már könnyen meg lehet valósítani a személyre szabott kommunikációt. Mindehhez nincs szükség másra, mint a személyes e-mail címre, amely rendszerint a sze- mélynév@cégnév.com, illetve hazánkban a személynév@cég- név.hu formában adott, persze ékezetek nélkül. A személynév a felhasználó személyes azonosító­ja, míg a cégnév általában annak a cégnek a nevét jelöli, amelyik­nek az elektronikus „postahiva­talában” a felhasználónak e-mail címe van. A személyes azonosí­tót és a postahivatal nevét elvá­lasztó @ karektert nálunk legin­kább „kukacának hívják (de is­mert a „csiga” elnevezés is), míg angol nyelvterületen „at”-nek ej­tendő, ami nagyjából a -nál, illet­ve -nél helyhatározó ragnak felel meg. Tavaly április 14-én jelentke­zett először a Városlakó, Nyír­egyháza város és a Nyíregy­házi Városi Televízió város­történeti vetélkedője. Ebben az évben ismét talál­kozhatunk ezzel az országban egyedülálló vetélkedővel. A műsorban három játékos mér­kőzik meg egymással. A vetél­kedő végén a legtöbb pontot elérő játékos döntéssel kell, hogy éljen, tovább játszik, vagy elviszi a forduló nyere­ményeit, 20 000 forint kész­pénzt és 20 000 Ft értékű elekt­ronikai berendezést, amelyet tetszés szerint válaszhatnak ki a nyereménykirakatból. Akik a döntőbe is bejutnak, megnyerhetik a Nyíregyháza város által felajánlott 500 000 forint értékű kétszemélyes utazást Nyíregyháza izrae­li testvérvárosába, Kyriat Motzkinba. Amennyiben Ön is szeretne részt venni a mű­sorban és megnyerni az uta­zást valamint a további nyere­mények egyikét, jelentkezzen játékosnak az alábbi szelvény beküldésével.----­NÉV: .......................................................................................... CÍM: ..................................................................................,. . . TELEFONSZÁM: ...................................................................... ÉLETKOR: ................................................................................. Vágja ki a kitöltött szelvényt és küldje be a következő címre: VÁROSLAKÓ Nyíregyházi Városi Televízió 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. Béres József

Next

/
Thumbnails
Contents