Kelet-Magyarország, 2001. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-15 / 39. szám
2001. február 15., csütörtök Met« KULTÚRA 8. oldal HÍREK □ Vendégszereplések Budapestre és Miskolcra készül a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata. A fővárosban, a Thália Színházban február 19-én A vihar kapujában, a miskolci Nemzeti Színházban pedig február 24-én és 25-én az Anconai szerelmesek című produkciót viszik színre. □ Jeles napok A nagykállói művelődési központban Jeles napok, ünnepi szokások címmel tart előadást Ratkó Lujza néprajzkutató február 16-án. Az előadás 16 órakor kezdődik. Koltai, a magyar Oscar-jelölt Marik P. Sándor Hollywood (KM) - Az olasz Maléna című film kiemelkedő operatőri teljesítményével Koltai Lajos személyében magyar várományosa is van az idei Oscar-díjaknak. A kilencórás időeltolódás miatt a részleteket tegnapi lapunkban már nem tudtuk közölni. A Kelet-Magyarország tudósítója a helyszínen megtudta: a Cinema Paradiso rendezője, Giuseppe Tornatore új filmje a második világháború Olaszországában játszódik és egy asszony és egy fiatal fiú különleges kapcsolatáról szól, a címszerepben Monica Beluccival. Koltai rangos társaságban verseng az Oscar szobrocskáért: a legjobb operatőri teljesítményre jelölték a tajvani Tigris és sárkány, a legtöbb jelölést begyűjtő Gladiátor, a Hazafi, és az „O, brother where art thou?” című filmek készítőit is. A magyar filmes korábbi munkái között van Szabó István A napfény íze című filmje (amely bár sokak szerint esélyes volt, nem kapott az idén Oscar-jelölést), az 1982- ben Oscar-t nyert Mephisto, a Redl ezredes, valamint a Hanussen is. Az operatőri teljesítményért járó Oscar - ra -jelölték Zsigmond Vilmost 1984-ben (The River), 1979-ben (The Deerhunter) és 1978-ban (Harmadik típusú találkozások - nyert). Monica Belucci Tornatore új filmjében - Koltai lencséjén át Filmgyári felvétel Örök fiatalság Nyíregyháza (KM) - Ha hihetünk a tudománynak, akkor nagy léptekkel haladunk a halhatatlanság felé. Gombák, fonalférgek, sőt emberi sejtek is már csaknem örökké élnek a génsebészek Petri-csészéiben. De ki akar akár 150 évig élni esetleg tolószékben? Mindenesetre minden ember szeretné örömét lelni idősebb korában is a keservesen megkeresett nyugdíjában, és élvezni azt, amit az élet számára nyújt. Hogyan? Nos, mi sem egyszerűbb ennél, fiatalnak kell maradni. Dr Ulrich Strunz az Örök fiatalság című, és a Hogyan tudjuk visszaforgatni biológiai óránkat alcímű könyvében azt állítja, hoy életünknek mindössze négy tényezőjén szükséges változtatni: egy kicsivel több mozgás, egy nagyobb adag a fontos mikrotápanyagokból, a szellemi frissesség megőrzése és stressz- csökkentés. Tapasztalataival alátámasztva állítja, hogy mindez működik. Bizonyítják például minden évben azok a hetvenévesek, akik részt vesznek különböző sport- versenyeken. A napokban megjelent Örök fiatalság című kötetben a szerző a témát tudományos aprólékossággal járja körül. Javasolja, holnaptól kezdjünk új életet. Ehhez csak három technika szükséges: fiatalító futás, fiatalító étrend és fiatalító gondolatok. (Holló és Társa Kiadó). Sikeres gyarmatiak Nyíregyháza (KM) - A magyar sport története volt az Országos Bőd Péter Könyvtár- használati Verseny témája. A megyei döntőre 2001. február 12-én került sor a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. A versenyen megjelent Petrika Ibolya, a megyei Testnevelési és Sportintézet vezetője. A döntőbe 18 versenyző jutott be a megye általános és középiskolából, akik három kategóriában adtak számot könyvtárhasználati ismereteikről. A verseny történetében először mindhárom kategóriában a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium tanulói bizonyultak a legjobbaknak: a 12 évesek kategóriájában Bordán Pálma, a 14 évesek kategóriájában Mészáros Mariann, a 16 évesek közül pedig Szabó Éva végzett az első helyen. Ők képviselik megyénket a verseny március 20- án megrendezendő országos elő" döntőjében. Felkészítő tanáruk: Sipos Mária. A további helyezéseken már több iskola osztozott. A 12 évesek kategóriájában a 2. helyen ugyancsak két zalkás tanuló végzett: Dobosi Blanka és Goes Réka, 3. helyezett lett Szigeti Lilla, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium diákja (felkészítő tanára: Kalydy Zsuzsa). A 14 évesek kategóriájában Kujbus Éva (Krúdy Gyula Gimnázium) és Tóth Béla, a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulója (felkészítő tanára: Kovács Zoltán) állt a dobogó második fokán, de Herczeg Zsuzsa jóvoltából még egy harmadik helyezés is jutott a vásárosnaményiaknak. A 16 évesek kategóriájában a krú- dys Raizer György és Szoboszlai Kitti szerezték meg a 2. és 3. helyet. A verseny végén mind a 18 résztvevő átvehette a megyei Testnevelési és Sportintézet értékes könyvjutálmait és a megyei Pedagógiai Intézet okleveleit, Hirdetés 24 forintért bármely, hálózatra! Közel 3 millió mobitetefon-előfizetőt érhetsz el kedvezményes tarifával! A növekvő számú Vodafone ügyfelek mellett előfordulhat, hogy egy másik hálózatban működő mobiltelefont kell hívnod. Ha ezt VitaMAX City csomaggal teszed, percenként csak bruttó 24, illetve bruttó 48 forintba kerül a hívásod. A VitaMAX City csomag kizárólag Magyarország területén, a Vodafone hálózatában használható. 2001. december 31-ig garantáljuk a VitaMAX City csomag percdíjait! a Te hangod Q VOdclítan^-----------------------— hivatalos F^§MHr ti áttekintést, a másik pedig a modern brit design világába nyújt bepillantást. Ez utóbbi anyag február 26-tól a debreceni megyei könyvtárban lesz kiállítva. A régió angoltanáraival a British Council a nyíregyházi és debreceni tanári forrásanyagközpontokon keresztül tartja a kapcsolatot. Ezek a központok közvetlen hozzáférést biztosítanak a tanároknak az oktatás során használható anyagokhoz, de egyben a helyi tanártovábbképzés szellemi centrumai is. Tanártovábbképzés A régió angoltanárai folyamatosan részt vesznek a British Council tanártovábbképző programjaiban, valamint támogatást kapnak saját rendezvényeik megszervezéséhez. Jelenleg például egy helyzettanulmány ösz- szeállításán dolgoznak, amely az angoltanárok továbbképzésének helyzetét méri fel. Á British Council magyarországi jelenléte során szoros kapcsolatot alakított ki a Debreceni Tudományegyetemmel és a Nyíregyházi Főiskolával, valamint az ott dolgozó tanárképző szakemberekkel és angol tanszékekkel. 1994 és 1998 között például a régióból összesen hat szakember szerzett Master of Education (MEd) diplomát brit egyetemek távoktatási programjának keretében a British Council támogatásával. Azokról a lehetőségekről és szolgáltatásokról, amelyeket a British Council kínál, a következő honlapon lehet bővebben tájékozódni: www.britishcouncil.hu Részletes információt kapnak az érdeklődők a 06-1/478-4700-as telefonszámon is. Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - A British Council az Egyesült Királyság nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatait építő szervezet. Száztíz országban tevékenykedik annak érdekében, hogy kedvező képet alakítson ki az emberekben Nagy-Britanniáról: lehetővé teszi, hogy mindenki hiteles információkhoz jusson hozzá az Egyesült Királysággal kapcsolatban, valamint alkalmat teremt arra, hogy szakemberek megoszthassák egymással a tudásukat és tapasztalataikat. Ezenkívül sokaknak lehetővé teszi, hogy új képesítéseket szerezzenek meg. Csaknem négy évtizede 1963 óta dolgozik Magyarországon, a Brit Nagykövetséggel szoros együttműködésben. Lehetőséget biztosít arra, hogy Magyarország és az Egyesült Királyság egyes részeinek (Anglia, Skócia, Észak-írország és Wales) különböző kulturális, etnikai és politikai hátterével rendelkező polgárai együttműködhessenek és tanulhassanak egymástól. Hisz abban, hogy a kultúra és az oktatás terén történő együttműködés mindkét ország fejlődését elősegíti. Bár a kulturális intézet központja Budapesten működik, a szervezet az egész országra kiterjedő hálózatokat épített ki, amelyek segítségével jelen van minden régióban. Magyar partnerintézményekkel közösen információs sarkokat és tanári forrásanyag-központokat működtet Szabolcs-Szatmár-Bereg és Haj- dú-Bihar megyében is, valamint támogatja az angolnyelv-oktatás London központja madártávlatból KM-reprodukció színvonalának továbbfejlesztését és a brit kultúra megismertetését. A Nagy-Britanniával kapcsolatos információk elérhetővé tételében a British Council legközvetlenebb partnerei a megyei könyvtárak, hiszen ők adnak otthont a Brit Információs Sarkoknak. Debrecenben 1999. március 23-án nyílt meg az Információs Sarok, Nyíregyházán pedig 2000. március 22-én. A tájékoztató gyűjtemény, melyet a British Council ajándékként juttat a partner könyvtáraknak, három fő témakört ölel fel. Az általános tájékoztatást nyújtó kiadványok a brit gazdasági, társadalmi, tudományos és műszaki fejlődés átfogó képét nyújtják és alapvető ismereteket szolgáltatnak az angol nyelv, irodalom, történelem területén. Az oktatási információs anyagok is széles skálát ölelnek fel: a brit felsőfokú tanulmányi lehetőségekről, az első diploma megszerzéséről, a diploma utáni képzési lehetőségekről, diákok nyári foglalkoztatásáról és önkéntes munkalehetőségekről adnak útmutatást. Információs sarkok Az Információs Sarkokban alkalmanként poszterkiállítások várják a látogatókat, amelyek a brit kultúra egy-egy szeletét mutatják be. Február l-jétől Nyíregyházán két kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők, az egyik a skót irodalomról ad egy történeA British Council megyénkben Segédanyagokat adnak, de a helyi tanártovábbképzés szellemi centrumai is