Kelet-Magyarország, 2001. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-15 / 39. szám
2001. február 15., csütörtök HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Szélirányban Galambos Béla Sokféle baj érte mostanában, így nem csoda, ha idegesen figyel minden őt érintő változásra a húsos szakma, amelynek jelentős képviselői vannak megyénkben is. A marhatenyésztők a fenyegető BSE-járvány idehaza is észrevehető piaci hatásai miatt kesereghetnek. Ugyanakkor a Hússzövetség tagjainak idegeit a sertés-, és baromfitenyésztőket az exporttámogatás megvonásának híre borzolta fel február elején. Ha az előbbiek nem is, utóbbiak a múlt héten már meg is nyugodhattak, miután az ágazati minisztérium illetékese számukra kedvező bejelentést tett. Annak ellenére, hogy a sertés- és baromfiexport támogatásának leépítését a Világkereskedelmi Szervezet mellett az Európai Unió előírásai is igyekeznek ránk kényszeríteni, az FVM végül enyhítve a harmonizációnkat célzó szigorán, erre az évre mégis csak megadja a minőségi támogatást. A termelői vonal meglehetősen sötét közeljövővel riposztozott a támogatás megvonására. Mondták, a támogatás híján mintegy 2 millió sertés sorsa válhat kérdésessé, ugyanis a húsüzemek visszafogják a vágási ütemet, ami hamarosan a termelőknek is káros túlkínálatot teremt a sertéspiacon. Hathatós érvnek bizonyult a Hússzövetség részéről az is, hogy itt a lehetőség a kergemarhakór miatt támadt jókora külpiaci repedésekbe beférkőznünk, ehhez viszont kifejezetten rosszul jön a támogatottságot érintő bizonytalanság. A szaktárca vezetése végül nem hagyta figyelmen kívül ezeket az érveket, és a két ágazatban minőségi támogatásként visszaállította azt a 12.5 milliárdos keretet, amelyből a sertés- tenyésztők és a baromfisok részesülhetnek, ha kiváló minőséget értékesítenek külpiacon. Nyilván az FVM-be jutottak el legelőször azok a döntést befolyásoló hírek is, melyek szerint az Európai Parlament zöldképviselői a közösségi agrárpolitika radikális reformját szorgalmazzák, javasolva az élelmiszer-termelés minden lépcsőjében a minőség és a biztonság megteremtését és a támogatások termelőkhöz juttatását. Uj, s mindig újabb szelek fújnak Európa felől is. Nekünk pedig nagyon kell figyelnünk, mert a mondás Változatlanul igaz: széllel szemben nem lehet, de legalábbis nem érdemes. Nem várt ütem Ferter János karikatúrája HÍREK □ Záhony a világhálón A közelmúltban elkészült a határváros internetes honlapja. A www.zahony.hu címen érdeklődők megismerkedhetnek a helyi intézményekkel, gazdasági társaságokkal, vendéglátóegységekkel, sőt a helyi lap mutációját is átböngészhetik. □ Ügyfélszolgálat A megyei nyugdíj-biztosítási igazgatóság február 15-én a vásárosnamé- nyi és mátészalkai helyszínek mellett Csenger- ben a polgármesteri hivatalban tart 10-14 óráig ügyfélszolgálatot, ahol hasonlót tart a megyei Egészségbiztosítási Pénztár is. D Közbiztonság A Kertvárosi Népfőiskola következő, február 16-ai foglalkozásán 17 órától dr. Pásztor Miklós ezredes nyíregyházi rendőrkapitány tart előadást a közbiztonság helyzetéről, az új jogszabályok érvényesüléséről a közlekedésben. Lelki támogatás a rák ellen Az első lépést magunknak kell megtennünk, de közösen könnyebb A kemoterápia átmeneti következménye a haj kihullása. Jó szolgálatot tesz ilyenkor a paróka - mutatja Sándor Zoltánná A szerző felvétele Szőke Judit Nyíregyháza (KM) - Öt családból legalább hármat biztosan érintenek a daganatos betegségek. A köztudatban még makacsul tartja magát az ítélet: akinek rosszindulatú tumora van, az meg fog halni. De milyen sokan gyógyíthatók már! Sokkal több rákos beteg él ma együtt a betegségével, mint bármikor azelőtt. Nem betegek, barátok A Rákbetegek Országos Szövetsége hálózata keretében az ország öt nagyvárosában, köztük Nyíregyházán is, működik Napforduló Szolgálat rehabüitációs, betegség- megelőző, tájékoztató, lelki támogató céllal. Nyíregyházán a kiemelten közhasznú szervezet irodája a Sóstói úti Kórház területén működik (délelőttönként), s ottjártamkor derült ki számomra is, mennyiféle tevékenységgel foglalkoznak párhuzamosan. Sándor Zoltánná, Marika az ebben az esztendőben tízéves szolgálat s a mellette működő önkéntes segítő csoportok (ők hét éve, most húszán, látogatnak is) és klubok munkáját fotókkal, kiadványokkal, élménybeszámolókkal, soksok sikerrel illusztrálta. Ő a kezdetektől fáradhatatlan motorja a mi Napfordulónknak. Szándékosan nem használják a beteg, a rákos, a daganatos rossz hangulatú szavakat, helyette az érintettek, a sorstársak kifejezéssel illetik a hozzájuk fordulókat. De nemcsak ők, hanem a hozzátartozók, barátok is gyakran felkeresik őket. Információkat adnak a gyógykezelésekről, segédeszközökről, szociális és betegjogi kérdésekről, bemutatókat tartanak, gyógytornát, reformfőzéseket szerveznek. Nyitott a tér, a lélek Az országban elsőként ők alkalmaztak zeneterápiát, rendszeres egyéni és csoportos lelki, életmód, táplálkozási tanácsadást vállalnak, s hangozzék bármüyen morbidul a tény, parókabankkal is rendelkeznek. Házi könyvtáruk van, s videokazettát is adnak. A tudományos munkában is élen járnak, nemrég angol vendégeket fogadtak tapasztalatcserére. Nagyon jó a kapcsolatuk az orvosokkal, a kórházzal (tőlük bérlik szinte szimbolikus összegért a helyiségeket, egy régebben gyermekintézmény szobáit, melyben többfunkciós szobák szolgálják a műtét előtt álló vagy gyógyult betegek javát. Ahogy Marika fogalmaz, nem más ez az intézmény, mint egy nyitott mentálhigiénés közösségi tér, mely a már bajba jutottak, környezetük és az érdeklődők, azaz mindenki számára hozzáférhető szolgáltatásokat nyújt. Lehetőségeket, s soha nem kész recepteket, megoldási módokat, reményt nyújtanak. Nyüvántartá- suk csak részben megbízható annak szemléltetésére, mennyien fordultak hozzájuk, hiszen az adatok regisztrálása önkéntes (s akkor titkos). Tavaly 66 sorstárs adta át adatait, 721 segítő beszélgetést regisztráltak, 102 alkalommal adtak tanácsot telefonon. A szám évről évre emelkedik, ez örömteli, hiszen azt mutatja, őszintén feltáróbbak, tájékozottabbak az emberek, készségesebben fordulnak a hozzáértőkhöz. Kilencven százalékuk 45 év körüli nők, főleg emlő- és nőgyógyászati, tüdődaganatosok. Azt tapasztalják, ugrásszerűen nőtt a jelentkező gyomor- és vastagbélrákkal küzdők száma. (A Napforduló Szolgálat munkatársai örvendetesnek tartják, hogy érzékelhetően többet törődnek az emberek életminőségükkel is.) Jobban is teszik, ha a tragédiával szembesülök nem bezárkóznak, hanem kitárulkoznak. Egymást erősítik A gyakorlat azt mutatja: jó néven vesznek az emberek bármilyen segítséget, s eljutnak abba a stádiumba, amikor vágyuk az őszinte, hiteles válasz. Méghozzá ami nem több, mint amire az érintett kíváncsi. Ez jellemzi a jó tanácsot, a rossz tanács ellenben felesleges félelmet ébreszt. Sokszor a hallgatás, a meghallgatás is rengeteg biztatást adhat. Van olyan barátjuk, aki 25 éve, s aki például nyolc éve volt nagybeteg, ők gyógyultnak számítanak. S ez egyáltalán nem ritka. Hogy hol a titok? A beteg dolga a gyógyítás, az életmentés, a családtól a megértés, a körülölelő szeretet várható el. A kettő között van a szolgálat, mely azt a feladatot vállalta magára, hogy hitben, lélekben erősítsék egymást, hiszen mindenkinek joga van győzedelmeskedni a kór felett. Csakhogy együtt könnyebb. Vitára készen Nyíregyháza (KM - M. S.) - Elkészült a megyei önkormányzat 2001-2002. évi költségvetésének előterjesztése. Véget értek a bizottsági és frakcióegyeztetések, testületi megvitatásra kész a kétéves megyei költségvetés tervezete, amely hétfőn kerül a közgyűlés elé - kaptuk a tájékoztatást Bodnár Sándor alel- nöktől. Az előkészítő munka során elsőbbséget élvezett a közgyűlés irányítása alá tartozó 43 intézmény működési feltételeinek megteremtése, ezen belül az itt dolgozó hat és fél ezer közalkalmazott bérfejlesztése. A költségvetés bevételi oldalról megalapozott. A kiadások több, mint 90 százalékát működésre fordítják, kb. 9 százalék marad fejlesztésekre. A több lépcsőben történt egyeztetés után az előterjesztés javarészt tükrözi a politikai frakciók álláspontjait, s úgy tűnik: a főbb kérdésekben konszenzus van. így az intézményi előirányzatok nagyságában, az önként vállalt feladatok főösszegeiben, a vagyonhasznosítás elképzeléseiben és a még vállalható hitel nagyságában. Az előkészítők a megalapozottság mellett azt hangsúlyozzák: csak szigorú takarékosság mellett tarthatók az előirányzatok; a költségvetés feszített. Posta éjfélig Nyíregyháza (KM - H. Zs.) - Nevezetes nap az adózóknak február 15-e. Mándi Józsefnétől, az APEH bevallási osztályvezetőjétől megtudtuk, folyamatosan érkeznek a kitöltött nyomtatványok. Tegnap délig a várható harmincöt-negy- venezer bevallásból több mint ötezer volt a hivatalban, így mégiscsak számítani lehet a szokásos rohamra. Ennek érdekében hosz- szabb nyitva tartással várják az utolsó pillanatban érkezőket, így az APEH Szabadság téri székházában ma 18 óráig fogadják a bevallásokat. Mivel a határidő február 15-én 24 óra, némely postahivatal is a szokásosnál tovább tart nyitva, így Nyíregyházán az Állomás téri postára ma 24 óráig vihetik be a bevallásokat az adózók. Nagy István körzeti postavezető azonban felhívja a figyelmet arra, hogy este már csak a vágányok felől tudják megközelíteni az ügyfelek ezt a hivatalt. Csak semmi sajnálat! Együttérzés és szeretet - ez a kulcsszó a fiatalasszony szerint, aki túlvan egy bőrdaganat okozta krízisen. Műtötték, de már újra dolgozik. Azt tapasztalta, hogy nem mindegy, ki tud a betegségről, mert mindenki másként viselkedik a rákossal. Aki a csoportban először megjelenik, roskatag lelkű, de a tanács az: nem szabad feladni. Az első lépést mindenkinek önmagának kell megtenni. Szerinte a lelki immunrendszer erősítése nehéz, de nagyon fontos, nélkülözhetetlen. MEGKÉRDEZTÜK: MIT SZÓL A GYAKORI BENZINÁREMELÉSHEZ? T udtam én azt már decemberben is, hogy a benzin árának csökkenése csak átmeneti dolog, amely inkább az infláció mértékét szépíti, mintsem az autósok idegrendszerét nyugtatja. Az új évben aztán, szinte minden héten emelik a benzin árát. A rádióban most hallottam: a világpiaci ár lefelé megy. Utasunk egyre kevesebb, az emberek nem tudják megfizetni a taxit. Sápi István, TAXIS B orzalmas! Újabban minden héten emelik a benzin árát öt-hat forintokkal. A MÓL szinte egyeduralkodó a piacon, az a néhány, nálunk is jelenlévő egyéb társaság pedig árban megy utánuk. Nem jelentenek igazi konkurenciát, avagy nem is akarnak akként fellépni. Talán, ha majd az autóklubok úgynevezett mobil kútjai beindulnak, azok pozitív változást hozhatnak. Ecsedi Lászlóné, ÜGYINTÉZŐ M ondhatom, engem hidegen hagy az egész. Megelégeltem a folyamatos üzemanyag- ár-emeléseket, és az autómba beszereltettem a gázüzemet. Ha fogyasztást tekintve nem is sok az eltérés, árban mindenképpen jelentős! A gáz literje körülbelül száz forinttal olcsóbb, mint a benziné. Én így próbálom az autózás költségeit csökkenteni. Tóth Csaba, EURÓPAI SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ Mindkét gyermekem egyetemista Debrecenben, így gyakorta át- rándulunk hozzájuk, de külföldre is sokat megyünk. Az autó fenntartása drága mulatság, de ma már létszükséglet. Nálunk az üzemanyag ára, átszámítva, hasonló az európai unióbeli országokéhoz, csakhogy a mi keresetünk jóval alatta marad az ottaniakénak. A magasabb benzinár miatt mindent emelnek. Lovász IMátyásné, NŐI FODRÁSZ Az év végi árcsökkenésekkor azt gondoltam, hogy meghagyják az üzemanyag-árakat, de, sajnos nem sok időt hagytak a reménykedéshez. Szerintem e borzasztóan magas ár miatt még többen megpróbálnak feketén üzemanyaghoz jutni. Most vettünk egy kisebb autót, és gondolkodom rajta, hogy átalakíttatom gázüzeművé. Nem használna az autónak, de olcsóbb lenne. Kiss Róbert, ASZTALOS Kérdezett és fényképezett: Lefler György