Kelet-Magyarország, 2001. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-02 / 28. szám

2001. február 2., péntek 5. oldal Seiet«? MEGYEI TÜKÖR HÍREK □ Településfejlesztés Megyénkben az első „alulról kezdeményezett település- és vállalkozásfejlesztési program" indul február 5-én 18 órakor az ópályi teleházban, ahol más településekről is szívesen látnak érdeklő­dőket. □ Báli program Görögkatolikus bál lesz február 3-án Nyíregyházán, a Bujtosi Szaba­didő Csarnokban. □ Véradás Ma 9-től 13 óráig Vállaj község­ben, a kis iskolában lesz önkéntes véradás a Vöröskereszt szervezésében. Az új bűnügyi igazgató az MRFK-n Budapest, Nyíregyháza (KM - F A.) - Dr. Orbán Péter altábornagy az ORFK vezetője kinevezte a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Rendőr-főkapitány­ság bűnügyi igazgatójává, egyben a főkapitány bűnügyi helyettesévé dr. Kovács Sándor alezredest, aki múlt év szeptember elsejétől ezt a felada­tot megbízással látta el. Dr. Kovács Sándor, mondhatni családi örökségként lépett a testületbe: édes­apja kapitányság- vezető volt, bátyja is a rendőrségnél dolgozott. Ő maga 1972-ben kezdte meg hivatásos szol­gálatát a Kisvárdai Rendőrkapitánysá­gon nyomozóként. A főiskolát köve­tően 1978-ban az MRFK bűnügyi ál­lományába alosztályvezetőnek nevezték ki. Osztályvezetőként 1989-től 2000. szep­tember 1-ig dolgozott, amikor bűnügyi igazgatói megbízást kapott. Munkája mel­lett 1991-ben jogi diplomát szerzett. Az alezredes két évtizedes vezetői gya­korlata alatt a bűnügyi szolgálat vala­mennyi szakterületén nagy jártasságra tett szert. Kiegyensúlyozott vezetőként mindig megtalálja a hangot beosztottaival, munka­társaival. Munkáját számtalan alkalommal elismerték felettesei. Hivatásban a változatosság fogta meg leginkább. Mint mondta: ezen a területen lehetetlen unatkozni, sőt, a kikapcsolódás is nehezen menne felesége, és két, már nagykorú gyermeke által nyújtott érzelmi támogatás nélkül. A tegnapi beiktatását követően lapunk kérdésére válaszolva elmondta: tervei kö­zött szerepel többek között, a kiemelt va­gyon elleni bűncselekmények, rablások, betöréses lopások visszaszorítása és haté­konyabb felderítése. Nem tartja kevésbé fontosnak a kábítószer elterjedése elleni küzdelmet, az eddig rejtve maradt ügyek felgöngyölítését. Nem utolsósorban szeret­né megőrizni a bűnügy területén eddig elért eredményeket. Ebben továbbra is szá­mít a társ és állami jól képzett munkatár­saira, társ és állami ellenőrző szervekre, akik már eddig is számtalan esetben bizo­nyították rátermettségüket. Dr. Kovács Sándor Fullajtár András felvétele Járhatatlan járdák Nyíregyháza (KM) - Kisebb-nagyobb ut­cák, sőt az egész város közlekedési gondjai is terítékre kerültek tegnap az MSZP sajtó- tájékoztatóján. Tukacs István alpolgármes­ter hangsúlyozta: a juttatott 30 millió nem oldja meg, csak enyhíti a nem önkormány­zati tulajdonú Volán problémáit. A cél az, hogy a tömegközlekedés működjön jól, de ennek terheit az önkormányzat nem tudja egyedül vállalni. Szabóm dr. Csiszár Gabriella, aki a párt és a függetlenek közös önkormányzati je­löltje az 1. számú választókerületben, el­mondta: a körzet iskoláinak környékén nem elég biztonságos a közlekedés, a Fe­renc körútiak bosszankodnak a zsúfoltság miatt, a Dózsa György utca, a Kossuth ut­ca egyes szakaszain pedig járhatatlanok a járdák. S noha a képviselő-testület 3 millió fo­rintot tervezett a gyalogosok érdekében felújításra, ő ezt az összeget 4 millióra sze­retné emelni, ha módja lesz majd. Műtét után Ügy tűnik most már életben marad a Sóstói Állatpark fókapárjának nőstény tagja, amelyen a napokban hajtottak végre műtétet a nyíregy­házi Állatkórházban. Dr. Tar Győ­ző állatorvos a legnagyobb körülte­kintéssel előkészített operáció so­rán összesen 8 forintot távolított el az állat gyomrából. Az 1 darab öt­forintos és 3 darab egyforintos ér­me újabb ékes bizonyítéka annak a felelőtlen magatartásnak (fél éve egy fóka már elpusztult a lenyelt érméktől), amelyet az állatpark lá­togatói tanúsítanak azzal, hogy ap­ró tárgyakat dobálnak be a fókák medencéjébe Galambos Béla felvétele Elismerés a nagykövetnek Peter Tufo közvetítésével multinacionális cégek települtek ide Vagyon­átadás Császárszállás (KM) - Csü­törtökön a Felső-Tisza-vidé- ki Vízügyi Igazgatóság ünne­pélyes keretek között átadta a forgalomképes állami tu­lajdonú vizek és vízi létesít­ményeket a megyei FVM- hivatalnak. Az átadás-átvétel előzmé­nye, hogy a kormány 1998- ban hozott határozatával a mezőgazdasági célú vízgaz­dálkodás központi irányítá­sát a földművelésügyi és vi­dékfejlesztési miniszter ha­táskörébe utalta. Nyíregyháza (KM - M. S.) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyéért kitüntető plakettet adományozta a megyei ön- kormányzat az Egyesült Álla­mok távozó magyarországi nagykövetének. Peter Tufo tegnap délután a me­gyeházán vette át az elismerést Helmeczy Lászlótól. A megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a diplomata munkáját jelzi az amerikai nagykövetség új befek­tetésszervező irodája Nyíregyhá­zán, közreműködésével települ­tek a megyeszékhelyre olyan multinacionális cégek, mint a Flextronics, a Butler, segített a nyíregyházi CISCO számítás- technikai képző központ létreho­zásában. A nagykövet elmondta: ered­ményesnek tartja küldetését, amelynek fontos része kötődött az északkeleti megyékhez, így Szabolcs-Szatmár-Bereghez. Itt hármas célja volt: ráirányítani a figyelmet erre az országrészre; olyan ipartelepítéseket elérni, amelyek további fejlesztéseket alapoznak meg; az itt létesült számítástechnikai képzés magas színvonalával pedig vonzani az ilyen képzettségű szakembereket igénylő befektetőket. A diploma­ta kiemelte: kitűnő embereket is­mert meg, Nyíregyházát kimon­dottan sikeres városnak tartja, s örül, hogy máris olyan újabb fej­lesztések körvonalazódnak, mint a Flextronics bővítése, a nyír­egyházi repülőtér alkalmassá té­tele nemzetközi forgalomra. Tufo a nap során rendőri és határőr vezetőkkel is találkozott Nyíregyházán: Tóth Ferenccel, a megyei rendőr-főkapitányság ve­zetőjével, Seres Józseffel, a ko­rábbi és Szepesi István jelenlegi nyírbátori határőrigazgatóval. Névtelenül, hogy pontos lehessen Nyíregyháza (KM - H. Zs.) - Február elsején megkezdő­dött a harmadik évezred el­ső teljes körű hazai lakás-, és népességösszeírása, a népszámlálás. Három héten át ötvenezer szám­lálóbiztos fáradozik azon, hogy az ország valós helyzetének megismeréséhez, a jövő tervezé­séhez adatokat gyűjtsön. Anonimitás A kérdőíveken - a népszámlálá­sok történetében példa nélküli módon - nem szerepel az összeír­tak neve, a KSH az adatszolgálta­tók bizalmának megnyerése ér­dekében hozta ezt a döntést, hogy az összeírtak adatait ne le­hessen azonosítani. A pontos lakcímet fel kell tüntetni, azon­ban ezeket nem dolgozzák fel. Kényes kérdések A népszámlálás során a kérdőív alapján feltett kérdésekre a vá­laszadás kötelező, azonban létez­nek érzékeny kérdések, melyek­re a felelet önkéntes. Az adat- szolgáltató dönti el, hogy nyilat­kozik-e vallásáról, nemzetiségé­ről, esetleges fogyatékosságáról. A számlálóbiztosok ezeket a kérdéseket is felteszik, azonban a megkérdezettek elzárkózhat­nak a válaszadástól. Zöldszám Ha valakinek kérdése merülne fel, a Központi Statisztikai Hiva­tal ingyenesen hívható zöldszá­mán kaphat szakszerű válaszo­kat (80/202-690). A kérdőívek a számlálóbizto­soktól ellenőrzésre a felülvizsgá- lókhoz kerülnek, majd a helyi önkormányzatokon keresztül ér­keznek a KSH-ba. A kérdőíven szereplő adatok feldolgozását a Hirdetés statisztikusok a legmodernebb számítógépes módszerrel, jelol­vasó alkalmazásával végzik. A kérdőíveket számítógépre vitelt követően megsemmisítik. A szá­mítógépes adatfeldolgozás egyik alapvető szempontja, hogy egyik fázisban sem férhetnek hozzá illetéktelenek egyedi adatokhoz, még akkor sem, ha az adatok személyi azonosítót nem tartal­maznak. Előzetes összefoglaló jú­niusban várható, azonban a tel­jes adatsor részletes feldolgozása több időt vesz igénybe, így 2002. második felében jelenik meg a népszámlálás teljes eredménye. Bérgyilkosság Mándokon (Folytatás az 1. oldalról.) Végül mindannyiukat összeszed­ték a nyomozók. Amikor sarok­ba lettek szorítva, beismerő val­lomást tettek és előkerült az el­dugott fejsze is. A 15 éves gyerek azért vállalta el a gyilkosságot, mert azt hitte, hogy az édesanyja a tettes, így őt akarta menteni, mivel otthon még három kiskorú gyerekről kell gondoskodni. A felbujtó, Fráter Lajos nyilat­kozott lapunknak és hozzájárult nevének és fotójának közléséhez is. □ Mi váltotta ki önben, hogy kimondja mostohaapjára a halá­los ítéletet?- A mostohaapám hosszú évek óta ütötte édesanyámat, de min­ket gyerekeket is gyakran bán­talmazott, egy pokol volt az éle­tünk. Volt már börtönben is, ak­kor is ugráltatta állandóan anyá­mat. A bűncselekmény előtti va­sárnap aztán betelt a pohár. Apám hazajött Budapestről és azonnal nekiesett anyánknak, ütötte, verte ahol érte. Ügy dön­töttem, hogy ennek véget kell vetni, nem mehet így tovább. □ Miért mm ön tette?- Nagyon haragudtam rá, de nem tudtam volna megtenni, ezért kértem fel mást. Nem volt ez bérgyilkosság, nem adtam én cserébe semmit. Jó viszonyban voltam Andrással és Attilával, A felbujtó: Fráter Lajos Fullajtár András felvétele esténként meglátogattam őket. Kedden este (január 16-án) is ta­lálkoztunk, amikor elmondtam a tervemet. András mondta, hogy elvállalja. Haragudott rá ő is, mert egyszer a mostohaapám be- mószerolta és miatta került bör­tönbe. □ Nem zavarta, hogy koráb­ban az öccsét gyanúsították?- Bántott nagyon, de nem mer­tem szólni, mert Andrásék meg­fenyegettek, hogy bajom esik, ha elárulom őket. □ Mire számít?- Bűnös vagyok. Biztosan ka­pok vagy 8-10 évet... • • • A SZABOLCS VOLÁN KÖZLEKEDÉSI RT. SZABOLCS VOLÁN* Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. Ezúton ajánlatot kér a Tiszalök, Honvéd u. 35/A. műszaki telep megnevezésű ingatlanának meg­vásárlására. A telek nagysága: 2903 nm belterületi ingatlan Helyrajzi szám: 936 A telepen található felépítmények:- MODUL barak szerkezetű iroda és buszjavító műhelyépület.- Beton térburkolat.- A telep teljes egészében körülkerített, közművesített. Az Ingatlannal kapcsolatban bővebb információt ad: Füzesséry Gábor főmérnök Bihari Péter létesítmény-gazdálkodási irodavezető Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. Telefon: (42) 405-449 Fax: (42) 405-479 Az ajánlat benyújtási határideje: 2001. február 20. 14 óra Nyíregyháza, Korányi F u. 12. Az írásbeli ajánlat tartalmazza:- az ajánlott vételár összegét- a fizetés módját és esedékességét- esetleges biztosítékokat A beérkezett ajánlatok elbírálásáról az ajánlattevőket a benyújtási határidő lejárta után az ajánlatkérő 15 napon belül írásban értesíti.

Next

/
Thumbnails
Contents