Kelet-Magyarország, 2001. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-01 / 27. szám

2001. február 1., csütörtök Kdeit HÁTTÉR 3. oldal A kétezer­egyedik Lefler György Csodaszép reklám! - eképp ámuldozik ko­runk gyermeke az égi szivárványt látva. Bi­zony, itt tartunk: a reklámok, a szlogenek szövik át teljesen életünket. Az új évezredbe lépve, soha nem tapasztalt marketinggel ta­lálkozhatunk, ám nemcsak a nagyáruházak termékeit gardírozva, hanem a legkülönfé­lébb szolgáltatásokat is. A nagyon kerek év­ben, kétezerben még óvatosabban fogal­maztak, kevésbé harsogtak a szlogenek. E tétova visszafogottság talán az új évezred kezdetének vitatott dátuma miatt volt, két- ezeregyben viszont már mindkét tábor a huszonegyedik századot, illetve a harmadik évezredet éltetheti. r Es benne az ügyfelet! Kétezeregyben, ne­künk ügyfeleknek áll a világ, mi több, mi vagyunk a király! Ezt hirdetik a különféle pénzintézetek, biztosító társaságok nekünk címzett, évezredköszöntő levelei, miként ezt írta zászlajára az idén az áramszolgáltató, a távhő, a kábeltévés társaság, sőt még a me­gyeijogú város polgármesteri hivatala is. Ónmagában nincs is ebben semmi kivetni­való, sőt örülhetünk a bennünket ügyfél­ként érő kitüntető figyelemnek. No, de így együtt?! Az emberben felmerül a sanda gyanú, egyszeriben mi ez a nagy szeretet? Persze, alaptalanul nem szeretnék senkit megbántani, merthogy a legtöbb szlogen mögött minden bizonnyal valós terv, ko­moly stratégia, célzott taktika, számos új­donság bevezetése szerepel. Ám minderről keveset tudhat a földi halandó, vagyis az ügyfél, és amíg mindebből egy csöppnyit sem érzékel, akkor a legtalálóbb szlogen is csak üres halandzsa számára. IVI ár pedig a kétezeregyedik esztendő sem ígér sokkal jobb kölcsönkamatot, olcsóbb biztosítási szerződést, melegebbet, kevésbé megrázó áramárat, jobb elosztású televíziós programcsomagot, rövidebb sort az ok­mányiroda előtt, de márciusban az adóiro­da sem igen küld ki „I love adóiroda" címen értesítést. A magam részéről elfelejtem e nagy neki­buzdulást, még mielőtt párhuzamot vonnék a kétezeregyedik év szlogenjei és az Ezer­egyéjszaka meséi között. Ugyanis nem sze­retnék úgy járni, mint az arabus lány, aki­nek fülbevalót ígértek, de csak a fülét lyu­kasztották ki. HÍREK □ Jogi tanácsadás Az Értelmi Fogyatéko­sok és Segítőik Érdekvédelmi Szövetsége nyíregyházi székházában (Vécsey köz 4. sz. alatt) február 16-án jogi tanácsadást tart. A Budapestről érkező jogász-gyógypedagó­gus, dr. Szathmári Éva 10 órától várja az ér­deklődőket. □ Multicenter Naményban Ma 13 óra­kor nyitják meg ünnepélyes keretek között Vásárosnaményban az önkormányzat, a So­ros Alapítvány és a Matáv támogatásával lé­tesült multimédiás központot. Attól, hogy apró, még nem vetni való a burgonya Elek Emii felvétele Az olcsó nagyon drága lehet Galambos Béla Balkány (KM) - A burgonya­termesztésre szakosodott termelő számára, aki hosz- szabb távon jövedelmet akar elérni, kiépíteti piacát, nagyértékű speciális befek­tetései vannak, nagyon fon­tos az, hogy milyen egészsé­gi állapotban van termelésé­nek alapja, a termőföld. Bagoly István agrármérnök, a Balkányi Vetőmag Kft. ügyveze­tő igazgatója olyan aktuális gon­dokról beszél, amelyek közvetle­nül befolyásolhatják a megye burgonyatermelőinek sorsát. Be­szélgetőpartnerünk ismeri a helyzetet, mivel ő a Vetőburgo­nya Szekció elnöke az Országos Burgonya Terméktanácsban.- A burgonyának sok károsí- tója van, amelyek közül nem egy akkora gazdasági kárt képes okozni, ami tönkre teheti a ter­melőt. A jelenlegi burgonyater­mesztésünket is jellemzi a ter­mőterületek szétaprózódása. A vetőgumó kilenctizedé EU-tagor- szágokból kerül be az országba, holott erről az export liberalizá­cióról senki sem kérdezte meg a termékpálya szereplőit. Kaotikus állapotok A hazai minősített és ellenőrzött vetőburgonya a teljes árutermő termőterület 20 százalékára elég. Emellett jelen vannak az import zugszaporítások és nyilván az el­lenőrizetlen vető-, vagy inkább csak vető méretű burgonya-for­galmazás és használat. Ezeken kívül a termelők nem tartják be a szakmaüag indokolt vetésfor­gót. Ráadásul pedig mindenna­posak a szántóföldi lopások. A vázolt kaotikus állapotnak egye­nes következménye, hogy megje­lentek a karantén burgonya ká­rosítok. A növényvédelmi ható­ság nemrég derített fel - koráb­ban erre nézve mentes - me­gyénkben is karantén fonálfér­get, illetve baktériumot, amely után tételes import vizsgálatokat és a felderített helyeken zárlato­kat rendelt el.- De mi is a növényegészségü­gyi zárlat lényege a termelő szá­mára? A karantén kórokozók, kártevők fellépése és felderítése esetén legalább öt évig nem ter­melhet burgonyát. A fertőzött ta­lajt folyamatosan fertőtleníteni kell. A zárlat indokolt esetben hosszabbítható. Az ilyen termő- területen, de még a szomszéd­jában is, a termelhető növényfa­jokat, fajtákat korlátozzák. A zárlat elkerülendő- Kívánom, hogy a magyar bur­gonyatermelők ne kerüljenek ilyen helyzetbe! Ilyet elkerülen­dő, történtek már szigorú karan­tén intézkedések, de a termelő megelőző, okszerű gazdálkodását ezek nem helyettesíthetik. Mit tesz a karantén hatóság az újabb baj megelőzésére? A határátkelő-helyeken a ko­rábbiaktól szigorúbban ellenőrzi az import burgonyatételeket, hi­szen az import étkezési burgo­nyát is felhasználják nálunk ve­tőburgonyaként. Csak a meg­nyugtató laboratóriumi vizsgála­tok után kerülhetnek forgalom­ba a beérkezett tételek. Szigorít­ja a a felderítő munkát, precízen regisztrálja a burgonyatermelő­ket. Aki nem jelenti be a terme­lését, azt pénzbírsággal sújtják, ha zárlatra kerül sor, a legszigo­rúbb szankciókat alkalmazzák. A hazai vetőburgonya-szaporítá­sokat, miként már tavaly is, nem csak a tenyészidőben, de be­takarítás után is ellenőrzi. Mit kell tenni a termelőnek annak érdekében, hogy a karan­ténproblémákat elkerülje? Ellenőrzött vetögumó- Tartsa be a vetésforgót, amely­nek sok más előnye is bizonyí­tott. Négy évnél közelebb ne ke­rüljön burgonya ugyanabba a földbe. Csak olyan vetőburgo­nyát ültessen a saját földjére, amelyik megfelel az alábbi köve­telményeknek: megnyugató faj­taazonosság, vagyis a Cleopatra, a Kondor, a Desiree, vagy a Száz­szorszép tényleg az, ami; ismert a szaporítási fokozata, hogy az Elit vagy I. fokú; megállapítható a vírusfertőzöttsége (ez nem több 10%-nál), az áru eladója, előállí- ■ tója, akinek garanciát kell bizto­sítani a növényvédelmi karantén ügyekben is. Ezeknek a követelményeknek elsősorban a hazai fémzárolt ve­tőburgonya felel meg. Én azt ta­nácsolom minden burgonyter- melőnek, hogy a saját érdekében is figyelje földszomszédai tevé­kenységét. Ha kell, figyelmeztes­se őket a szakszerűtlen és karan­tén szempontból veszélyes tevé­kenység mellőzésére. A fémzá­rolt, ellenőrzött vetőburgonya használata esetén biztosak lehet­nek abban, hogy az elültetett ve­tőgumóval nem fertőzik meg ter­mőterületüket. Az ellenőrizetlen szaporító anyag használata ese­tén ma már egyre nagyobb koc­kázatot vállal mindenki. Aján­lom mindenki figyelmébe: az ol­csó a végén nagyon drága is le­het. Élénkül a forgalom Nyíregyháza (KSH-Mala- kucziné Póka Mária) - A KSH a szállítási teljesít­mények számbavételé­nél a szállítási ágazat­ba sorolt vállalkozáso­kat 1998-tól teljes körűen figyeli meg, ki­véve a közúti teherszál­lítást. Ez utóbbinál értékhatárhoz (legalább egy tonna teherbí­ráshoz) kötött a reprezenta­tív megfigyelés, de a felvé­tel a más ágazatba tartozó vállalkozásokra is kiterjed, tekintettel ezek jelentős szerepére. Több árut vittek A teljeskörűsítést a forga­lomban lévő tehergépjár­művek száma alapján vég­zik. A szállítási ágazatban a szállítási teljesítmények 2000 első kilenc hónapjában tovább növekedtek, a szállí­tott áruk tömege 1,5 száza­lékkal, az árutonna-kilomé­terben számított produk­tum pedig 1,7 százalékkal haladta meg az 1999 azonos időszakára jellemzőt. Egy árutonna-kilométer egy tonna tömegű áru egy kilo­méterre való elszállítását jelenti. A közlekedésben megha­tározó szerepet játszott a külkereskedelmi forgalom élénkülése. A nemzetközi áruszállí­tásban a szállított áruk mennyisége 8, az árutonna- küométerben mért teljesít­mény pedig 4 százalékkal bővült. Eközben a belföldi szállítás, amely az áruton­na-kilométer négytizedét adja, mérséklődött. Fele vasúton ment A szállítási ágazatban az árutonna-kilométer alapján a közúti áruszállítás része­sedése 51 százalék, a vasúté 30 százalék volt, a vízi, a csővezetékes és egyéb szál­lítás pedig együttesen 19 százalékot tett ki. A közúti áruszállításban az árutonna-kilométer há­romtizedét (4 milliárdot) a szállítási ágazaton kívüli vállalkozások produkálják. Ezeket is figyelembe véve, a közúti szállítási teljesít­mény növekedése számotte­vőbb, az egy évvel korábbit 4 százalékkal meghaladó volt 2000 első kilenc hónap­jában. MEGKÉRDEZTÜK: FONTOSNAK TARTJA-E A NÉPSZÁMLÁLÁST? ontosnak tartom a népszámlálást, s azt, hogy hitelesen tájékoz­tassam a kérdezőbiztoso­kat. Remélem mindenki más így tesz, hogy valós képet alkossanak ha­zánkról, a lakosság isko­lai végzettségéről, s min­den egyéb más adatról. Megbízom a kérdezőbiz­tosokban, hiszen igazol­vánnyal is tudják magu­kat igazolni. Tornai Nikoletta, DIÁK A zt hiszem, hogy fon­tos a népszámlálás, de nem tudom igazán mi a jelentősége, hiszen csak egy információt kapnak hazánkról. Konk­rétan a neveket nem is kell feltüntetni a kérdő­íveken. Ha már ekkora reklámot kapott, ennyi ember foglalkozik vele, bízom benne, a kérdező­biztosok is megbízhatóak lesznek. Kiss Norbert, PIZZASÜTŐ T ízévente végeznek ilyen felmérést, per­sze, hogy fontos a nép­számlálás, hogy kiderül­jön néhány pontos adat hazánkról. Biztosan meg­bízható embereket vá­lasztottak erre a feladat­ra. Igaz már megjelentek az álkérdezők Borsod­ban, hogy felmérjenek egyes lakásokat, de ettől függetlenül megbízom bennük. Bódiné Makara Andrea, virágkötő F ontos, hogy bizonyos időszakonként legye­nek népszámlálások, tud­juk mennyien élünk Ma­gyarországon, s egyéb más kérdésekre megkap­ják a szakemberek a pontos választ. Kíváncsi vagyok, elérjük-e a tíz­milliós népességi határt vagy sem. Remélem min­denki valós adatokat kö­zöl, az információk hite­lesek lesznek. Gebri Mihály, VÁLLALKOZÓ ár megjelentek az álnépszámlálók. Nem tudom, kiben, s miben le­het megbízni ma ebben az országban. Ha ilyen fon­tos kérdéseknél is feltűn­nek a csalók, nem csodál­kozhatunk semmin. Fon­tos a népszámlálás. Ha va­lóban az igaz tényeket tár­ják fel a megkérdezettek, akkor sok hasznos infor­mációt nyerhetnek a szak­emberek. Sulik Dóra, BOLTVEZETŐ Kérdezett és fényképezett. Horányi Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents