Kelet-Magyarország, 2001. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-10 / 35. szám

2001. február 10., szombat Kelet«* HÉTVÉGE 9. oldal HOGY MIK VANNAK? Hal, kenyér és só Galambos Béla Egy antik porceláncsészén kívül, ami megrepedt, semminek nem esett baja a hosszú úton. Pedig a kamionnak, ami­vel a család a közelmúltban hazahur- colkodott az ukrán fővárosból, közel ezer kilométert kellett végigbumliznia Szentpéteriék sóstói otthonáig. Még a hűtőláda sem olvadt ki - hála az orosztól nem sokban különböző ukrán tél­ben történő költözésnek -, így a benne lévő lefagyasztott halak közül egyet sem kellett itthon a macskáknak vetni. A halak fagyos hangulata pont az ellenke­ző hatást váltotta ki a családfőből. Az előző hat évet gazdasági diplomataként Kijevben végig dolgozó, három gyermekükből a két nagyot az ukrán főváros egyetemi kollégiu­mában hagyó Szentpéteri Bertalant kifejezet­Ukrán szokás szerint kenyérrel és sóval fo­gadják Szentpéteri Bertalant Amatőr felvétel ten megnyugtatta a hűtőláda romlatlan tar­talma. Ő ugyanis, aki nagyhalászi gyermek­évei idején legelőször a Kis-Tisza révén ke­rült örökös jó barátságba az élő vizekkel, fel­nőtt fejjel sokat ad arra, hogy maga fogta ha­lakkal dugig legyen a hűtőládája. Beljebb kecsegtetőbb Hat év nem múlik el nyomtalanul az embe­ren, de az elvégzett munka valamilyen hasz­nos lenyomatát mi is rajta hagyjuk a kör­nyezeten. Nos, az 1994-től kereskedelmi tit­kárként, majd 1997 júliusától a múlt év vé­géig - a történelmi városmagban, a Sofia Székesegyház oldalában meghúzódó - Ma­gyar Kereskedelmi Szolgálat kijevi irodájá­nak igazgatójaként tevékenykedett 46 éves gazdasági diplomatának a lehetőségekhez mérten sikerült maradandót alkotnia állo­máshelyén. Sikerrel használta fel, mind a hajdani kijevi egyetemi évek alatt szerzett nyelvismeretét, mind pedig az utána követ­kező 16 év során a Tokaj Hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinátnál külkereskedő­ként felhalmozott tárgyalási tapasztalatait. Igyekezett közreműködni a két ország vál­lalatai közötti kapcsolatok kiépítésében, üz­leti találkozókat, kiállításokat szervezett, in­formációs bázist hozott létre. Az ő munkája is közrejátszott abban, hogy 5 éve Nyíregy­házán is rendeznek ukrán-magyar üzletem­ber-találkozókat, a Kelet-Nyugat Expón már állandó vendégek lettek az ukrán kiállítók. „Lényegesnek tartom, hogy nem csak Kárpátaljára, de Ukrajna belsejébe is sok magyar üzletembert sikerült eljuttatni, oda, ahol meggyőződésem szerint az igazán nagy üzletek teremnek honfitársaim számára.” Két évig volt annak a Trade-Clubnak az elnöke, amely az Ukrajnában tevékenykedő külföldi gazdasági diplomatákat gyűjtötte össze Kijevben. Ebben a tisztségében ukrán vezetőkkel történő kapcsolatokra nyílott le­hetősége, amelyet adott esetben kamatoztat­ni tudott hivatalos munkájában is. Két évvel ezelőtt a klub 45 tagját hozta át egy megyei látogatásra - származott is belőle a külügy- ben egy pici bonyodalom. A diplomaták rendkívül jól érezték magukat és - lám így hajtanak gazdasági hasznot is az efféle ki­rándulások - volt közöttük olyan, aki az itteni lehetőségekre maga hívta fel pár nap múlva budapesti kollégájának a figyelmét. Kárba nem veszhet Az ukránok megbecsülésüknek több jelét is kinyilvánították a leköszönő magyar keres­kedelmi kirendeltségvezetőnek. A kijevi Jo­gi, Államigazgatási és Gazdasági Főiskola, ahol előadásokat tartott, díszdoktorává fo­gadta. A követségi búcsúfogadáson a külföl­dieknek adható legmagasabb kitüntetéssel ismerte el a két ország gazdasági kapcsola­tainak javítása terén kifejtett tevékenységét az ukrán gazdasági minisztérium. Hogy a hazatérés után Nyíregyházán tele­pedjen le a család amellett, mint Szentpéteri Bertalan mondja két érv szólt. Az egyik ér­zelmi: ő és pedagógus felesége ide valók. A szakmai érv pedig az, hogy azt a kiterjedt kapcsolatrendszert, amelyet ennyi év alatt kiépített, kamatoztatni lesz módja a megye és vállalkozói érdekében. Hűség a vonatokhoz Visszapillantás Puskás István életére, vasúti pályafutására Puskás István a mátészalkai állomáson, amelyhez mindig ragasz­kodott A szerző felvétele Seress István Nagyecseden a teljesen megújult állomáson létreho­zott vasúti emlékparkban beszélgettünk. A korszerűsí­tési munkák elindításában nagy szerepet vállalt. Az átadási ünnepségen tavaly - 41 évi szolgálattal a háta mögött - mint a vasúti pályafutását be­fejezett vendég vett részt. Feljebb a ranglétrán Puskás István Mátészalkán vas­utas családban született, mivel édesapja is vasutas volt. Ezáltal „megfertőződött” a vasút szere- tetével. 1959-től mindvégig ra­gaszkodott a városhoz. A vasúti munkát kocsirendezőként kezd­te, majd forgalmi szolgálattevő lett. Sokféle munkakört töltött be. Egyre feljebb került a vasúti ranglétrán. A katonaság után Záhonyba hívták, de maradt a szülővárosában. 1965-ben elvé­gezte a vasúti forgalmi-kereske­delmi tisztképzőt. Ezután vonali tartalékosként a megye sok vas­úti szolgálati helyét ismerhette meg, amit évtizedekig hasznosí­tani tudott vezetőként, hiszen húsznál több állomás, megálló­hely és több száz munkatárs tar­tozott irányítása alá. Átszervezések 1969-ben személyzeti és munka­ügyi területre került. 1970-ben Debrecenbe a MÁV-igazgatóság- ra hívták, de akkor is a gyöke­rekhez és a külszolgálathoz való ragaszkodása volt az erősebb. 1978-ban a Mátészalkai Üzemfő­nökség vezető helyettese, majd üzemfőnöke lett. 1996-ban pályá­zat útján a mátészalkai regioná­lis vasút üzletvezetőjévé és egy­ben Mátészalka állomásfőnökévé nevezték ki. Átszervezések soka­ságát élte és szenvedte meg. Más-más megnevezésű munka­körökben, de hosszú ideig szinte azonos feladatokat kellett megol­dania. Különösen a létszámleépí­tések végrehajtása okozott neki kínos feladatokat, álmatlan éj­szakákat. Mindig igyekezett hu­mánus megoldást keresni mun­katársai sorsát illetően. Munká­ját folyamatosan elismerték. Többszörös kiváló dolgozó. MÁV vezérigazgatói dicséretet, és Ki­váló Vasutas elismerést is ka­pott. Átvehette a Magyar Köztár­saság Arany Érdemkeresztje ki­tüntetést is Göncz Árpád köztár­sasági elnöktől a Parlamentben. Az elmúlt tíz év is mozgalmas és eredményes volt itt a végeken - vallja Puskás István. □ Van-e ami bántja, amit nem sikerült megoldani?- Igen. Az Ágerdőmajornál lévő határátkelő teljes megnyi­tását szorgalmaztuk évek óta, ami a nemzetközi kapcsolatok élénkülését eredményezné, de eddig mindig meghiúsult ez a terv. A vasúti fuvarfeladat és a bevétel is növekedne ezáltal. Saj­nálom több felvételi épület mél­tánytalan sorsát, amelyeket a csekély forgalom, és a létszám- leépítések miatt be kellett zár­ni. Ezek állapota sajnos egyre romlik. Kertészkedés, olvasás ö Mivel telnek nyugdíjas napjai? Szívesen kertészkedem, hogy kikapcsolódjam, nagyon szeretem a természetet. A téli hónapok nehezebben telnek, vá­rom már a tavaszt. Most lega­lább van alkalmam olvasni. Sok a tartozásom önmagámmal szemben, ugyanis számos olyan könyv van, amelyet eltettem ma­gamnak a nyugdíjas napokra. Az utolsó bálozás Reményi Mihály A gimnáziumi oktatás 1861- ben indult meg Nyíregyházán az Evangélikus Gimnázium­ban. Évtizedek alatt kialakul­tak a szokások, hagyomá­nyok. Február első hetében diákbált rendeztek a Korona Szálló nagytermében. Ez nagy társadalmi eseménynek számított, amelyen megjelen­tek a megye, a város vezetői. Különösen érdekelte a diák­bál a lányos családokat. A bál előtt műsoros est volt, amely­nek mindig megvolt az idő­szerűsége. Ezen a bálon Er­dély került a középpontba. 1940. augusztus 30-án Erdély északi része és a Székelyföld visszakerült Magyarország­hoz a második bécsi döntés értelmében. A színpadot és a nagyter­met székely mintákkal díszí­tették fel a diákok. Maguk rajzolták és festették a szé­kelykaput, kopjafákat. A kö­zönséget az erdélyi származá­sú Zágoni Dezső tornataná­runk üdvözölte székely ruhá­ban. A fehér nadrágot haris­nyának nevezik a székelyek. A diákok erdélyi költők ver­seit szavalták. Tamási Áron Ábel a rengetegben című re­gényéből jeleneteket adtak elő. A műsor után folyt a bál reggelig. Az utolsó bál volt ez, mert 1941. június 22-én ki­tört a német-szovjet háború, amelybe mi is belekevered­tünk. Nem volt ildomos há­lózni, amikor a katonák a fronton harcoltak. VENDÉGSOROK Előretörő sokféleség Balogh Árpád Gyakran elhangzik, hogy a felsőoktatás fejlesztési prog­ramja folyamatos „finomításo­kat" igényel. Ez természetes következménye annak, hogy állandóan változnak a körül­mények, amelyhez hozzá kell igazítani a rendszert. Az is köztudott, hogy ma az okta­tás a nyugati (fejlettebb) államok­ban ugyanúgy, mint a tengerentúl, ugyancsak „válságban” van. Üzlet az oktatás Nem meglepő tehát, ha ez nálunk is napirenden van. Ennek alapve­tően az az oka, hogy üzletté vált az oktatás is, de különösen a felsőok­tatás. Olyasvalamit kell tanítani az egyetemeken, főiskolákon, ami­ből az intézmény el tudja magát tartani, és amire a felhasználói szférának szüksége van. Minősé­gét illetően mindez azonban elég távolinak látszik a klasszikus érté­kektől (a görög-római értékektől, de még az újkori értékektől is). Ma másként kell értelmeznünk az értéket, az értékest, a minőséget. Tömegesebbé kell tenni a felsőfo­kú képzést, mert az állandóan vál­tozó vüágunk ezt követeli meg, ami azt eredményezi (fogja ered­ményezni), hogy az egyén (diplo­mával, felsőfokú szakképzettség­gel a kezében) a társadalomnak egy „problémamentes fogyasztójá­(A szerző egyetemi tanár, a Nyíregyházi Főiskola rektora.) vá, tömegemberévé” válik majd (kell, hogy váljon). A tömegessé váló oktatás természetesen magá­ban rejti a hagyományos értelem­ben vett minőség romlásának ve­szélyét. Oktatáspolitikánk egyik célja, hogy a következő évtizedben a korosztályos népesség (18-24 év) minden második tagja felsőfokú végzettséggel rendelkezzék. Ez nem azt jelenti, hogy minden má­sodik ember egyetemi végzettség­gel fog rendelkezni. Ez irreális, s kivitelezhetetlen, amit az alábbi adatok is alátámasztanak. Tavaly Magyarországon a felsőoktatásban részt vevő hallgatók megoszlása az alábbiak szerint alakult: 38%-a egyetemen tanul (javarészt egyete­mi végzettséget szerezhet), 27%-a egyetemek főiskolai karaira jár, és 35%-a önálló főiskolákon tanul. Az adatok azt mutatják, hogy a „tö­meges képzést” ma is a főiskolai szektor végzi. Ha ehhez még hoz­zátesszük, hogy elindult az Akkre­ditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakképzés (AIFSZ) is (érettségi után 2 év), amely felsőfokú szak- képzettséget, de nem végzettséget ad, akkor ez a százalék még növe­kedik. Elitképzés Tágabb értelemben tehát a fent említett három képzési szint tarto­zik a felsőfokú végzettség,, szakké­pesítés fogalomkörébe. Az a való­színűbb - mondjuk meg őszintén, egyben a legjobb megoldás is -, hogy érettségi után „tömegesen” beléphetnek az AIFSZ-képzésbe, innen átléphetnek a főiskolai illet­ve az egyetemi képzésbe. Párhuza­mosan tehát, valóban fenn kell tartani a drágább elitképzést (egyetem) és az olcsóbb tömegok­tatást (AIFSZ és főiskolai szint). Olyan modellt kell kidolgozni, amelyik elviseli a hierarchiát is, és ugyanakkor egymásra építhető. Ennek a modellnek a kidolgozása az országban elsőként a Nyíregy­házi Főiskolán valósult meg, melynek bevezetése 2001 szeptem­berétől látszik reálisnak. (Lásd ábra.) A társadalmi, gazdasági válto­zások egyértelműen azt igénylik, hogy minél rövidebb idejű képzési formákban gyakorlatorientált, a végzést követően „azonnal” haté­konyan alkalmazható szakembe­rek kerüljenek ki. Erre elsősorban a főiskolák hivatottak, természete­sen együttműködve az egyetemek­kel. Az nem kérdéses, hogy az egyetemek elméletileg jól felkészí­tett és egyben ehhez rendelt gya­korlati ismeretekkel is felruházott szakembereket bocsátanak ki. A főiskolákon erősebb a képzés gya­korlati oldala. Amennyiben a két képzési szint között az átmenetet biztosítani tudjuk, úgy a főiskolá­ról egyetemre, egyetemről főisko­lára is átjelentkezhet a hallgató egy meghatározott teljesítmény birtokában. Ennek előfutára az a kezdeményezés, miszerint a Deb­receni Egyetem, a Nyíregyházi Fő­iskola és a Szolnoki Főiskola ún. Regionális Felsőoktatási Szövetsé­get kíván a jövőben létrehozni, amelyben a fent említett hallgatói átjárhatóság messzemenően bizto­sított lesz. Ennek eléréséhez szá­mos teendőre van szükség. Eszközrendszer A kulcskérdés persze továbbra is a tudás. Lesz-e elegendő szakem­ber, és rendelkezésre áll-e a megfe­lelő időben? Ki tudja, és ki mond­ja meg, hogy 5-10 év múlva mi­lyen és hány szakemberre lesz szükség? A felkínált képzésre lesz- e elegendő kereslet? A fenti kérdések megválaszolá­sához ma már ismerjük az alapel­veket, az alkalmazható eszköz- rendszert: integráció, felvételi rendszer átalakítása, normatív fi­nanszírozás fejlesztése, minőség- fejlesztés és ellenőrzés. Végezetül szeretném megerősí­teni azt, amit a címben is jeleztem, „előretört a sokféleség”, azaz an­nak a képzési formának és intéz­ményrendszernek van létjogosult­sága, amelyik sokfélét kínál, sok­félét ad rövid idő alatt. Ugyanak­kor alapot is ad az elitképzésre. MSMEKEIEK I. » II. 3=$> I. Mint I. «int ti. év II. szint tj' '-i ü IV£*> III. szint V e*. KKr/.t'.SI FORMÁK MME.NEIEK |Töntdr8>’tsopúrtMtóvéWÜF. Alapozó ts orientációs modul olú%í. iAkKrtxfcUU .---­»I. j Kgyei«rni szintű ? i L..I alapképzés I ° ; (uaUk) Főiskolai szintű alapképzés <«»fcok) 4. év:.. ' r5. év. Tanári modul M ■fVwvwvyvyYyyvyvvY^^ 6. év m 7. ÍV Élclhomig tarló tanulás (Tanfolyamok, io\•dbb&épzéetk stbj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents