Kelet-Magyarország, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-06 / 5. szám

2001. január 6., szombat Met» AinósviúG 14. oldal Sok ember életét mentette meg negyed század alatt az öv Elek Emii felvétele Január elsejétől büntetőpontok Nyíregyháza (KM) - Január elsejével ha­tályossá vált a közúti előéleti pont­rendszer, amelynek értelmében a gép­járművel szabálysértést elkövetőket a jövőben a bírságon kívül büntetőpon­tokkal is sújthatja a rendőr. A december 20-án, a Magyar Közlönyben megjelent, miszerint a közlekedésbiztonság javítása érdekében hozott CXXVHI. számú törvény rendelkezései szerint a hatóság an­nak a járművezetőnek, aki két éven belül 18 pontot gyűjt össze, fél évre bevonja a vezetői engedélyét. A vezetői engedély csak az után­­képzés elvégzésével szerezhető vissza, amely esetben a járművezető újra 0 ponttal indul. A jogszabály kimondja: bűncselekmény gondatlan elkövetése esetén 4, szándékos el­követése esetén 7, szabálysértés elkövetése esetén pedig 1 büntetőpont adható. A bűn­cselekmények között, például cserbenhagyá­­sért, 0,008 milligramm/liter határérték felet­ti ittas járművezetésért, vagy a vezetés til­tott átengedésért 7 pont, míg közúti baleset okozásáért 4 pont jár. Szabálysértésnek mi­nősül, az ittas vezetés 0,008 milligramm/li­ter határértékig, a megengedett sebességha­tár negyedével történő túllépés, az elsőbb­ség és az előzés szabályainak megsértése, valamint a gyalogos-átkelőhelyen való megállás is, amelyeket az intézkedő rendőr 1 pontokkal Jutalmazhat”. A bírósági határozattal elbírált, cselek­ményhez rendelt pontok számáról a Belügy­minisztérium alá rendelt nyilvántartó hiva­taltól kérhet tájékoztatást a járművezető. A hivatal külön értesítést küld abban az eset­ben is, ha a büntetőpontok száma elérte a 14-et, ekkor ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy a vezető önkéntes utánképzéssel csök­kentse a pontjait. A törvény felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a 2002. június 30-ig eltelt időszak tapasztalatai alapján, 2003. január 1-jei hatállyal, rendeletben álla­pítsa meg a pontrendszer hatálya alá tarto­zó szabálysértéseket és az azokhoz rendelhe­tő különböző pontok értékét Huszonöt eves a biztonsági öv Hamburg (MTI) - Születésnap­ját ünnepli Németországban egy mindennapos használati tárgy: 25 évvel ezelőtt, 1976. január elsejével lett kötelező a biztonsági öv becsatolása az autósok számára. Az előbb becsatolni, aztán indíta­ni mondás ma már éppen úgy hozzátartozik Németország kul­túrtörténetéhez, mint mondjuk a Volkswagen, és nem akad szakér­tő, aki kétségbe vonná, hogy az öv évente ezrek életét menti meg. Kényszer a túlélésre A hetvenes és a nyolcvanas évek­ben mégis sokan ellentmondásos­nak tartották és az egyén szabad­ságjogaiba történt beavatkozás­nak tekintették a kötelezettséget. Vajon a liberális államnak kell-e és szabad-e túlélésre kényszeríte­nie autóval rendelkező polgárait? - tette fel a kérdést 1975. decem­ber 8-i számának címoldalán a Der Spiegel magazin, amely pár­huzamot vont a biztonsági öv kö­telezővé tétele és az abortusz kö­rüli vita között. Szorító érzés Az öv használatát ellenzők sze­rint elemi erővel kerítette hatal­mába a félelem az autósokat, hogy balesetet szenvednek, égő autóban, vagy netán vízben re­kednek és a biztonsági öv nem nyílik ki. Mások kényelmetlen­nek találták az öv becsatolását vagy a már becsatolt öv okozta szorító érzést. Gyakran azonban a lázadás szellemének is szere­pe volt ezekben az érvelésekben, hasonlóan ahhoz, ahogyan motor­kerékpározó fiatalok a hónuk alatt tartották bukósisakjukat, ahelyett, hogy a fejükre tették volna. A vita hullámai elértek Karls­­ruhéba is, ahol a szövetségi alkot­mánybíróság 1976: júniusban ki­mondta, hogy a biztonsági öv használatának kötelezővé tétele nem ütközik emberi jogokba. 1981-ben Münchenben a szövetsé­gi bíróság úgy döntött, hogy a tö­rékenyebb testalkatú nők is köte­lesek becsatolni a biztonsági övét, s még ugyanabban az évben az NDK-ban is kötelezővé tették an­nak használatát. Ma már alig le­het elkerülni a biztonsági öv be­csatolását, terhes nők és az autó hátsó ülésén helyet foglalók is kö­telesek ezt megtenni. Húszezer halott A becsatolás visszacsatolása, azaz a halálos balesetek számának ra­dikális csökkenése azonban a le­hető legékesebb érv volt a kötele­zettség mellett. 1969-ben például csak Nyugat-Németországban ke­reken húszezer halálos áldozatot követeltek a közúti balesetek. Harminc évvel később, noha jóval több autó közlekedett az utakon, ez a szám a nyolcezret sem érte el - emlékeztet a dpa jelentése. Az év autója Amerikában Nyíregyháza (KM) - Ameriká­ban még nem választották meg az év autóját, de a döntő mező­nye már kialakult: a Chrysler PT Cruiser, a Honda Insight és a Toyota Prius maradt verseny­ben. Az Alfa 147, a Ford Mondeo és a Toyota Prius közül Európá­ban az első típus diadalmasko­dott az év autója szavazáson, az Egyesült Államokban viszont csak az utóbbinak van meg rá már az esélye. Ötven mérvadó amerikai autós újság szakértői ezt a három típust szavazták be a döntőbe, míg a haszongépjár­művek közül az Acura MDX, a Ford Escape és a Toyota Sequoia van még versenyben. A döntőbe jutás feltétele volt az Ameriká­ban értékesített 5000-es darab­szám a 2000-es év során. A Honda Insight pont ezen szabály miatt nem indulhatott tavaly, hi­szen ugyan 1999-ben fejlesztették ki, árusítani csak az év legvégén kezdték, ezért akkor nem tudta teljesíteni ezt a kritériumot. A győztes nevét január 8-án fogják nyilvánosságra hozni. Volvo a terepen Nyíregyháza (KM) - A Volvo a legújabb tanulmányautójával a hobbiterepjárók igényes és drá­ga piacára kíván belépni. Az Adventure Concept Car (ACC), amely Detroitban, a nemzetközi autókiállításon jelenik meg első ízben, ízelítőt ad abból, amit ve­vőinek a svéd márka tartogat. A Volvo Cars első SUV (Sport Utility Vehicle) prototípusa in­kább afféle barométerként szol­gál, amely megmutatja, hogy mit vár, mit igényel a piac. Az autó a megszokott Volvo színvonalat nyújtja, a menettulajdonságai és menetbiztonsága pedig megegye­zik egy személyautóéval. Hirdetés Személyautó Citroën AX 1989-es, 1,1-es benzines, friss műszakival, sürgősen, áron alul eladó. Tel.: 06-30/9389-739. (1047) Suzuki Carry 800 cm3 körablakos mi­nibusz kitűnő állapotban, friss mű­szakival 400 000 Ft-ért eladó. 06- 30/9959-444. (1060) Készpénzért vennék személygépko­csit 1989-1999-es évjáratig. Tel.: 42/491-643 30/313-7094. (752) Lada Niva 12 éves, jó állapotban műszakival eladó. Ar: 450 000. Tel.: 06-30/9158-540. Kocsis Miklós 4558 Ófehértó, Szabadság u. 26. (756)_________________________ Trabant 1,1 elöl törött, 2 év műsza­kival eladó. Ár: 150 000 Ft. Érd.: 06- 30/2188-682. (679) Haszongépjármű IFA W 50L/SP hosszú platós tgk. és HL-61-02-es pótkocsi mindkettő le­mezplatóval felponyvázva kiváló műszaki és esztétikai állapotban eladó. Érdeklődni lehet:30/279- 3314. (410) Renault Master 2,5 D hosszított, magasított, 1987-es, friss műszaki­val, 750 000 Ft-ért eladó. 06- 30/9959-444. (1066) VW T2-es csukott, benzines, kitűnő állapotban, friss műszakival 420 000 ft-ért eladó. 06-30/9959-444. (1074) Nissan Vanette Cargo 2,3 D 1997. decemberi, 5 személyes, vegye­shasználatú, sok extrával, 32 ezer km-rel, garanciával, 2 450 000 Ft-ért részletre is eladó. 06-30/9959-444. (1015)________________________ Mazda E-2200 6 személyes, körabla­kos, 1995. XII. kitűnő állapotban 1 650 OOOFt-ért részletre is eladó. Érd.: 06-30/9959-444. (1040) Ford Tranzit 1992. évj. hosszú pla­tós, kitűnő állapotban, friss műsza­kival, 1 600 000 Ft áfás áron részlet­re is eladó. 06-30/9959-444. (1048) VW Transporter T4 2,4 D 1993. no­vemberi platós, kitűnő állapotban 2 200 000 Ft áfás áron eladó. 06-30/2390-039. (1002) Ford Tranzit 1992. decemberi, ma­gasított, hosszított, 2,5 D szervokor­­mányos, vonóhoroggal, kitűnő álla­potban 1 680 000 Ft-ért részletre is eladó. 30/9959-444. (1054) VW LT 1988. decemberi, 2,4 TD magasított, hosszított, kitűnő állapotban 990 000 Ft-ért áfásan részletre is eladó. 06-30/9036-089. (994) IFA billenős, kombinátor, trágyaszóró, billenős pótkocsi mű­szakival, 1 tengelyes pótkocsi, Lajta vetőgép, nehézborona, Zetor homlokrakodóval eladó. 42/417- 925. (968) 207D platós ponyvás teherautó eladó. 82-es évjárat. Műszaki 1,5 év. Tel.: 06-20/395-9920. (946) VWT4-es platós, 1994-es, kitűnő ál­lapotban, friss műszakival, 2 200 000 Ft áfás áron részletre is eladó. 06-30/9959-444. (1081) VW Transporter T4 2,4 D 1993. no­vemberi platós, kitűnő állapotban 2 200 000 Ft áfás áron eladó. 06-30/2390-039. (1004) Peugeot Exper 1,9 TD hitel átválla­lással eladó. Érd.: 06-20/3137-143. (791)_________________________ Eladó 1 db MBP 6,5 pótkocsi, 1 db UNHZ-500-as rakodó. Érd.: 30/316- 8461.(851) VW Trans Van 2,5 TDI 5 személyes, vegyeshasználatú, méregzöld metál, 1998. X. havi, sok extrával, kiima, stb. 4 800 000 Ft-ért részletre is eladó. 06-30/9959-444. (1092)________________________ 1990-es Iveco Turbostar ponyvás Shwarzmüller félpóttal rális áron eladó. Érd.: 06-30/271-9022. (560) lEladó 1 db MBP 6,5 pótkocsi, 1 db UNHZ-500-as rakodó. Érd.: 30/316- 8461. (851) 1990-es Iveco Turbostar ponyvás Shwarzmüller félpóttal rális áron eladó. Érd.: 06-30/271-9022. (560) Keresse hirdetés­szervezőinket: Tar Sándorné 06-20/9724-638 Kálnyné Kondor Erika 06-20/9589-912 Gévai Tímea 06-20/9739-764 Sipos József 06-20/9589-910 Kiss Loránd 06-20/9589-909 Farkas László 06-20/9589-913 Kdét* Magyarország Lada 15005 4 lámpás, friss műszakis, nagyon megkímélt, 1987-es, rozsdamentes állapot­ban eladó. Tel.: 06-30-95-88- 045. (365) Nyugati autót veszek 1984-es­­től, 1500 köbcentiig benzinest, 2000 köbcentiig dízelt. Irányár: 200 000 Ft-ig. 48/420-741, 20/357-9385. (474) VW Golf 1.3 1990-es, fehér, 5 ajtós, extrákkal eladó, cserél­hető. Érd.: 06-30-9738-369. (738)_______________________ Lada Niva 10 éves eladó. Érdek­lődni az esti órákban 46/398- 388. (744)

Next

/
Thumbnails
Contents