Kelet-Magyarország, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-26 / 22. szám
KdetW KÉPES KRÓNIKA 16. oldal Aerobikos Nora A debreceni Tóth Hároméves IQ-klubtag Szingapúr (MTI) - Egy szingapúri kislányt hároméves korában felvettek a legmagasabb szellemi képességgel rendelkezők társaságába. Csak most tudódott ki ugyanis, hogy a londoni székhelyű Mensa International elnevezésű szervezet már négy évvel ezelőtt felvette tagjai sorába a jelenleg hétéves kislányt. Ö egyike legfiatalabb tagjainknak, akikről valaha is hallottam. Rendkívül ritkák az ennyire fiatal tagok - jelentette ki Edward Vincent, a Mensa igazgatója. A kislány egy korához igazodó intelligenciateszten felrobbantotta az IQ-skálát. A szülők eddig eltitkolták a média elől a gyereket, nehogy előítéleteknek vagy különleges elbánásnak tegyék ki. Egész teret betöltő műalkotás Árpád Gimnáziumban tanul Szegedi Nóra. Nyíregyházán egy neves modellstúdióban ismerkedik a manökenkedéssel Elek Emil felvétele Kezelés - nagyban Tel-Aviv (MTI) - Negyvenegy éves koráig nem ment fogorvoshoz egy izraeli asszony, mert annyira rettegett bármiféle kezeléstől. Miután azonban már több foga kihullott vagy lötyögött, ráadásul enni és inni is alig volt képes, végre rászánta magát, hogy beüljön a rettegett fogorvosi székbe. A kezelés valóban nagybani volt. Hatórás altatással a következőket végezte el doktor Mark Levin: 16 koronát helyezett fel, 13 híd beültetését készítette elő, elvégzett tíz gyökérkezelést, és négy kisebb fogínyműtétet. Amúgy mellesleg az orvos az asszonyt nyolc rossz fogától is megszabadította (kihúzva őket) - no meg, legalábbis a kezelésről beszámoló Maariv című lap szerint, mindennek honoráriumaként 80 ezer sékeljétől is. Ez 5 millió 400 ezer forintnak felel meg. Monte Carlo (Ésik Sándor) - Egy orosz űrrakéta-indítást láttam a minap a tévében, ami a maga nemében már nem megy szenzációszámba. A feltűnő az volt, hogy a karcsú fémszivar oldalán az egyik jól ismert gyorsétterem-lánc lógója díszlett. Márkanevet szándékosan nem írok, mert az már reklám, amiért nem csak a rakéta oldalán, de itt is fizetni kell. Frappáns és szép is a nagy világcégek grafikai névjegye, pénzük is van, hogy a megfelelő helyekre odabiggyesszék. Ám nem mindenütt kapnak utánuk. Nézzék csak a képet: Monte Carlóban ez a látvány fogadja a helikopter utasait, ha éppen itt készülődnek leszállni. Pedig a jókora hely elegendő volna bármelyik jól ismert gyorsétterem, üdítőital, sportruházat népszerűsítésére. Még fizetnének is érte. Ehelyett a hely tulajdonosa nyitotta Vaddisznók bevásárlókörúton Rhinow (MTÍ) - Két vaddisznó indult bevásárlókörútra a németországi Brandenburg tartományban. Fittyet hányva az üzletek zárva tartási idejét szabályozó Sok-e nyolcvan farkas? A norvégok felkészültek a kilövésre Pihenőben Hű, de elfáradtam játék közben...! Amatőr felvétel MEGER EGY MOSOLYT- Tessék mondani, nem zavarja magukat az, hogy én mindennap hegedülök? - kérdezi Károlyka a szomszédot.- De igen, nagyon zavar.- És nem tetszene tudni ezt megmondani a papának? Oslo (MTI) - Sok-e 80 farkas? A parasztoknak nagyon, a környezetvédőknek egyáltalán nem. A vita köztük egyre hevesebb Skandinávia déli részén, és nincs egyetértés a norvég és a svéd oldal között sem. Tavaly újból gyarapodott a környéken élő farkasok száma, miközben valóságos határkonfliktus alakult ki Norvégia és Svédország között amiatt, hogy miként bánjanak velük. A farkasokat előbb csaknem teljesen kiirtották, majd 1981-ben védetté nyilvánították őket. Jelenleg mintegy 80 farkas él tíz falkában a térségben. Ez a szám kétségtelenül sok a jószágukat féltő norvég parasztok és a gyermekeikért aggódó falusiak számára. A svéd hatóságok és a környezetvédők ellenben úgy találják, hogy a farkasok száma még túl kevés ahhoz, hogy biztosítani lehessen a fajta túlélését. Észak-Európában. Tavaly tovább éleződött az ellentét a két tábor között, miután norvég részről engedélyezni szándékoznak két falka - 17-20 farkas - kilövését, azaz az összes csaknem egynegyedét. Norvég közlés szerint egyelőre nem tudni még, hogy mikor születik végleges döntés a vitás ügyben, mivel svéd részről hivatalos panaszra Sarkanyev Sárkánytáncoltatók vonulnak Manila utcáin. A Fülöp-szigeteki kínaiak tegnap ünnepelték a Sárkány Évének első napját EPA-feivétei Ez a látvány fogadja a helikopterrel érkezőket A szerző felvétele ki a pénztárcáját, és történetesen hazánkfia, Vasareli lett gazdagabb. Az egész teret betöltő műalkotás láttán eszembe jutottak a megyeszékhely terein megvalósult rendeletre, a kettős üvegfalat áttörve bementek egy szupermarketba az Oranienburg mel letti Rhinowban. Az áruház riasztóberendezésének hangja sok kíváncsiskodót lehet számítani. Eközben azonban a norvég kormány már bizonyos összeget elkülönített helikopterek, motoros szánok beszerzésére és képzett farkasvadászok félfogadására. Megszólaltak azonban a környezetvédők is. Egy ilyen lépés számos konfliktushoz vezethet és nemzetközi feltűnést kelthet - jelentette ki a Természetvédelmi .Világalap nevében Rasmus Hansson. Svéd környezetvédők remélik, hogy a farkaspopuláció ötszáz példányra növekszik a térségben és arra számítanak, hogy együttműködés jön létre Norvégia és Svédország között a farkasok védelmére. A tíz falkából különben három-három Svédországban, illetve Norvégiában él, a fennmaradó négy pedig a két ország határának mindkét oldalán. Norvégia feltehetően azért akarja engedélyezni a két falka kilövését, mivel azok az Oslótól 150 kilométerre északra fekvő területre húzódtak, amely nem tekinthető a farkasok életterének. A norvég parasztoknak tavaly 827 haszonállatát tépték szét farkasok - főleg juhokat és bárányokat. Értük fizettek is a hatóságok kártérítést. Egyes farkasok helyenként egészen az istállókig merészkedtek előre. Arról azonban eddig még nem tudni, hogy farkasok embert támadtak volna meg Norvégiában. szép kísérletek, és arra gondoltam: jól mutatna egyik másik széles vásznú panelfalon is valami hasonló. Mielőtt az összest elfoglalják a jól ismert cégek amúgy nem csúnya reklámjai. vonzott a helyszínre. Mivel a két vaddisznót súlyosan megsebesítették az üvegszilánkok, minden különösebb gond nélkül elejtette őket a helyszínre érkezett vadőr. Hirdetés 5 AJTÓ TÁRVA VÁRJA! ISMERJE MEG AZ ÖTAJTÓS OPEL CORSÂT EGY FELEDHETETLEN TESZTVEZETÉSEN! A MINDEN ÍZÉBEN MEGÚJULT, SZÁMOS TECHNIKAI ÍNYENCSÉGGEL RENDELKEZŐ. KATEGÓRIÁJÁBAN A LEGNAGYOBB BELSŐ TERŰ KISAUTÓ MOSTANTÓL ÖTAJTÓS KAROSSZÉRIAVÁLTOZATBAN IS KAPHATÓ. A CSALÁDOK BIZTONSÁGÁT ÉS KÉNYELMÉT TÖBBEK KÖZÖTT AZ ALÁBBIAK SZOLGÁLJÁK: • KIVÁLÓ ÚTTARTÁS, • AKTÍV FEJTÁMLÁK, • SEBESSÉGFŰGGÖ SZERVOKORMÁNY • KATEGŐRIAGYÖZTES BELSŐ TÉR, • MEGNÖVELT TELJESÍTMÉNYŰ MOTOROK, • ALACSONY FENNTARTÁSI KÖLTSÉGEK. ÚJ OPEL CORSA. A FELNŐTT KISAUTÓ. OPELS Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi út 60. Tel.: (42) 456-555, Fax: (42) 311-356 Clinton ajándékai Washington (MTI) - Bili Clinton, volt amerikai elnök több mint 1 90 ezer dollár értékben kapott ajándékokat 2000- ben, csaknem nagyobb összegben, mint elnöksége előző hét évében összesen. A napokban közzétett hétoldalas lista tanúsága szerint az ajándékok közül sok hollywoodi sztároktól származik. Ami pedig tételes felsorolásukat illeti, főleg bútorok, szőnyegek és műtárgyak találhatók köztük. Három díványt - összesen csaknem húszezer dollár értékben - egy New York-i híve, Steve Mittman ajándé kozta Clintonnak. Egykori egyetemi évfolyamtársai a Washington állambeli Georgetownból egy 38 ezer dolláros kosárral, Dale Chihuly alkotásával ajándékozták meg a Clinton házaspárt. Maga a művész ugyanakkor egy 22 ezer dollárt érő üvegszobrot küldött ajándékba a Fehér Ház lakóinak.