Kelet-Magyarország, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-18 / 15. szám
Fél év egy szerepre Horváth Margit színésznő érdeme letagadhatatlan./6. old. Védőernyő csellengő gyerekeknek A Periféria Egyesület a Soros Alapítvány támogatásának lejárta után is folytatja az úgynevezett „utcagyerekprogramot”./3. old. IDŐJÁRÁS Változóan felhős Nappal -2 °C és 0 °C Éjszaka -3 °C és -8 °C SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG ÁRA: 49 Ft lviii. évf., 15. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 2001. január 18., csütörtök Növényvédelem uniós Nyíregyháza (KM - GB) - Nagyobb felelősséget ró a szakemberekre, szakmai szervezeteikre, egyúttal pedig csökkenti az állam felelősségvállalását az idén már a gyakorlati megvalósulás szakaszába lépő új, EU-konform növényvédelmi törvény. Szőke Lajos a megyei növényegészségügyi és talajvédelmi állomás igazgatója beszélt tegnap a szakmát alapjaiban érintő változásokról. Tette ezt abból az alkalomból, hogy idén ismét megkezdődtek az állomáson a téli szakmai tanácskozások, első alkalommal az Uniroyal, a Summit-Agro és az NM-Agro cégek szervezésében. A tavaly nyáron megszületett növényvédelmi törvényről az igazgató elmondta: az idén megjelenő végrehajtási rendeletéi által megvalósítandó elsődleges cél, hogy növényvédelmi okok miatt ne legyenek gondok a magyar mezőgazdasági termékek uniós piaci elhelyezésével. Egy belső határ-kontroli nélküli Európai Unióban, ahol a megtermelt áru szinte közvetlenül jut a fogyasztók asztalára, a felelősséget elsősorban a termelőnek kell vállalnia. Egyik fontos változás lesz ez ügyben, hogy kétévente a növényvédelmi permetezőgépeket is minősíttetniük kell a gazdálkodóknak, hogy azok alkalmasak-e a növényvédő szerek precíz kijuttatására. Ez nem kis feladat lesz megyénkben, ahol szezonban legalább 3000 növényvédőgép dolgozik, nem kis hányaduk igen csak kifogásolható műszaki állapotban. szinten A tanácskozáson kiemelt témaként kezelt kukorica-gyomirtásról Szentey László, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes tanácsosa adott átfogó képet. Mint hangsúlyozta, a termelőnek első és legfontosabb dolga, hogy megállapítsa: az adott táblán milyen gyomnövényfajoktól kell a kukoricakultúráját megvédeni, hiszen csak ennek ismeretében lehet kiválasztani a lehető leghatásosabb és viszonylag legolcsóbb gyomirtási megoldást. Rekordtrófea Minden idők legnagyobb muflon kosa került puskavégre kedden este a vásárosnaményi határban. Lukács Péter nyíregyházi vadász egy 104 centiméteres trófeával rendelkező vadat lőtt. Mint Plavecz János megyei fővadásztól megtudtuk, az eddigi rekordot 1986-ban Telkibányán ejtették el, de annak trófeája mintegy 9 centivel kevesebb a most kilőttől Elek Emil felvétele Bérlakásprogram Budapest (MTI) - Az idén mintegy 13 milliárd forint áll rendelkezésre a bérlakásprogram, 4 milliárd a tömbrehabilitáció és hárommilliárd az energiatakarékossági program finanszírozására. A bérlakásprogramot új elemekkel bővítik, így az idén az önkormányzatok garzon-, illetve nyugdíjas-házak építésére is pályázhatnak. A létrehozásukhoz a 70-80 százalékos állami támogatás mellett a bekerülési érték 20-30 százalékával kell rendelkezniük. Ikreket ölt a malamut 0 10 15 KELET-MAGYARORSZÁG IS 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 (D (42) 311-277 Decemberben többen halnak Ezer lakosra jutó halálozás, 1999 'ezrelék Budapest (MTI) - Csecsemőkorú ikerpárt marcangolt halálra egy malamut szerdán Csepelen, a két gyermekkel tizenháromra nőtt azoknak a száma, akiket kutyák öltek meg az elmúlt években. Az eb támadását a kisbabákkal otthon tartózkodó anya vette észre, aki megpróbálta a gyermekeket kimenekíteni. Illés Krisztina mestertenyésztő szerint a malamut nem agresszív kutya, gyermekek mellé azonban nem ajánlott, mert a nála kisebb termetű embert zsákmánynak tekintheti. Hasonló kutyatámadás 2000. június 9-én Dunaharasztiban történt. Hirdetés ( Ovisok versenye Második alkalommal rendezte meg a nyíregyházi Móricz Zsigmond-iskola az óvodák í között meghirdetett atlétikai és tomaversenyét. Az iz- ■ f gahnas feladatokkal közel hetven ovis birkózott meg, fergeteges hangulatban, s jutalmul labdákkal és értékés társasjátékokkal térhettek haza Sipeki Péter felvétele — Diplomaátadás A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karának posztgraduális képzése keretében 96-an vehették át tegnap másoddiplomájukat a Megyei Közművelődési Intézet és Továbbképző Központban. Negyvennégyen a pénzügy-, adó-illeték, vám-; huszonötén a pénzügy-vállalkozás, huszonhármán pedig a számvitel-vállalkozás szakközgazdász szakon tettek sikeres államvizsgát. Az átlag 4,35. A képen (balról jobbra): Járos László Béla (Nyíregyháza) és Horváth Krisztián (Nagykálló) a friss diplomával Sipeki Péter felvétele Forrás: KSH (írásunk az 4. oldalon.)