Kelet-Magyarország, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-17 / 14. szám
2001. január 17., szerda Kelet«* GAZDASÁG 6. oldal HÍREK Sorompót emeltek az áru előtt Egész évre szóló engedély szerezhető a beregsurányi átléptetéshez □ Árnövekedés Németországban tavaly átlagosan 5,5 százalékkal nőttek a nagykereskedelmi árak 1999-hez képest - jelentette kedden a szövetségi statisztikai hivatal. Ez évek óta a legmagasabb arány, 1999-ben 0,9 százalékkal, 1998-ban 2 százalékkal csökkentek a nagykereskedelmi árak. □ Veszteség A Synergon-csoport 700 millió forint körüli veszteségre számít a 2000. évre vonatkozó pénzügyi adatok eddigi feldolgozása alapján - közölte a Synergon Informatikai Rt. a Magyar Tőkepiacban kedden. Korábbi közlések szerint a Synergon tavaly az első fél évben 155,4 millió forint adózás utáni eredményt ért el, a harmadik negyedévet viszont már 179 millió forint adózott veszteséggel zárta. □ T íz százalék alatt A fogyasztói árak tavaly 12 hónap alatt átlagosan 9,8 százalékkal nőttek, decemberben 0,3 százalékkal haladták meg a novemberi szintet, az 1999. decemberihez képest 10,1 százalékos volt a növekedés - hozta nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavalyelőtt az éves fogyasztóiár-emelkedés 10 százalék volt, míg egy évvel korábban, 1998-ban 14,3 százalék. így ÎS IChGt Csengersimánál hetente több száz külföldi munkavállaló lépi át hivatalos engedéllyel a határt, s jön az országba legálisan dolgozni Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A beregsurányi határátkelő a jelenleginél hatékonyabban segítheti a magyar-ukrán üzleti kapcsolatokat, hiszen jó célokkal jó ajtókon kopogtatva itt is sorompót nyitnak az áruforgalom előtt. A magyar-ukrán gazdasági kapcsolatok élénkítésében „első lépcsős” helyzetben vannak a határ menti térségek, stratégiai szerepüket jelzi, hogy az elmúlt évben a két ország miniszterelnöke egy-egy személyes megbízottat nevezett ki a közös munka irányítására. Magyar részről Kovács Ferenc vette át Orbán Viktor megbízólevelét és az ezzel együttjáró feladatokat. Bővülő koncepció- Két területen indult meg a munka: szükség van egy átfogó koncepcióra, amely hosszú távon készíti elő a fejlesztéseket, ugyanakkor az azonnali, konkrét gazdasági együttműködési programok iránt is óriási az igény - vázolja az első év főbb teendőit Kovács Ferenc. A koncepció folyamatos bővítése, csiszolása mellett éppen ezért tavaly összehívta a magyar-ukrán érdekeltségű vállalkozások képviselőit egy nyíregyházi konzultációra, ahol a résztvevők elmondhatták, mire lenne a legnagyobb szükségük az üzleti fejlesztésekhez. A sok felvetett téma között szinte mindenki megemlítette: a kereskedelmi kapcsolatok egyik nagy akadálya, hogy Beregsuránynál az áruforgalmat csak » rr > r» HATÁRIDŐ CÉGVEZETŐKNEK A ma kezdődő héten a következő kötelezettségeket kell teljesíteniük a cégvezetőknek. (Az összeállítást a Cégvezetés című folyóirat bocsátotta rendelkezésünkre.) Január 20. Áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése; gyakorított áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése; társaságiadó-előleg megfizetése; fogyasztási adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése kulturális járulék bevallása, megfizetése; turisztikai hozzájárulás negyedik negyedévi előlegének bevallása és megfizetése jövedéki adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése; összesített termékmérleg benyújtása; adóraktári adójegy elszámolása; fogyasztóiár-kiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás igénylése; fogyasztóiár-kiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás igénylése; fogyasztóiár-kiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás gyakorított igénybevétele, bevallása; megállapított személyi jövedelemadó, -adóelőleg, egészségügyi hozzájárulás bevallása; egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, társadalombiztosítási járulék, baleseti járulék bevallása; munkaadói járulék bevallása, megfizetése; munkavállalói járulék bevallása, megfizetése, környezetvédelmi termékdíjfizetési kötelezettségről szóló beszámoló; környezetvédelmi termékdíj visszaigénylése; nyomtatvány-forgalmazó adatszolgáltatása. Zárjegyek Január 1-jétől nem a Pénzügyminisztérium Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, hanem a 16. számú vámhivatal végzi a zárjegyfelhasználók igényei szerinti zárjegyek előállíttatását, rendelkezésre bocsátását, a zárjegyek előállítási költségének a zárjegyfelhasználókkal való megfizettetését. Ezt a változást és a zárjegyigények bejelentésére vonatkozó módosításokat a 43/2000. XII.5. PM rendelet vezette be. Alaptalan a szolgáltatók büntetése Budapest (KM) - A gazdasági miniszter megsemmisítette a Magyar Energia Hivatal Utász Rt. és a Dédász Rt. ellen hozott határozatát, s megalapozatlannak nevezte az áramszolgáltatók büntetését. A Magyar Energia Hivatal tavaly ősszel járt el az áramszolgáltatók, köztük az E.ON Hungária Rt. két leányvállalata, a Dédász Rt. és a Titász Rt. ellen, és bírsággal sújtotta őket a szolgáltatás minőségének romlása miatt. Most a Gazdasági Minisztérium visszavonta a határozatokat, és erőteljesen bírálta az energiahivatalt. Az E.ON Hungária Rt. kezdettől fogva kifogásolta az energiahivatal eljárását, a határozatokat szakmailag teljesen megalapozatlannak és jogilag tarthatatlannak ítélte, ezért a döntés ellen fellebbezést nyújtott be. Most a gazdasági miniszter határozatában megállapította, hogy a Magyar Egy év alatt annyi minden megtörténhet ami váratlan kiadással jár • Lejárat előtt is hozzájuthat pénze egy részéhez, vagy egészéhez és annak időarányos kamatához • Részösszeg felvételé esetén a bennmaradó összeg változatlan kamattal gyarapodik tovább • 50 ezer és 1 millió Ft között 4 féle címletben váltható • Névre vagy bemutatóra szóló • 1 éves futamidőre köthető, kedvező és fix kamatot biztosít • A banki hálózaton kívül, valamennyi postán elérhető információ: 06-40-44-22-00, www.postabank.hu Jubileum betétszelvény Konzervdoboz és lapkagyártás Vaján: a szomszédos országban is bőven akad vevő a szerző felvétele egyedi és eseti engedélyek alapján engedik át. A záhonyi (mintegy 110-120 kilométeres) kerülő idő- és pénzveszteség, sokan kérték a miniszterelnöki megbízott közbenjárását a különböző anyagok, termékek és áruféleségek beregsurányi átléptetésének engedélyeztetésében. Ezt a szándékát jelezte a Flextronics Interna tional Ltd. is, melynek fiatal nyíregyházi gyára számít a kárpátaljai bedolgozásra. Regionális központ- A Magyarországra települő multik természetes üzletpolitikáEnergia Hivatal eljárása során egyáltalán nem tett eleget tényállástisztázási kötelezettségének. A gazdasági miniszter indoklása: A MÉH döntése nem tartalmazza kellő részletességgel a jogszabály által megkívánt tartalmi elemeket. Indokolása nem ismerteti a bírság jogszerű kiszabását megalapozó bizonyítási eljárás lefolytatásának körülményeit, illetve az ennek során feltárt tényeket, bizonyítékokat és megállapításokat. Ezenkívül nem tartalmazza a szolgáltatókkal szemben megállapított minőségi előírásokat és kötelezettségeket. A társaságok nem vitatják a szolgáltatás zavarait, ezek azonban elsősorban a roppant kedvezőtlen időjárásra és a szándékos rongálásokra vezethetők vissza. A Titász ellátási területén például az évszázad árvize pusztított, amely következtében az áramszolgáltatás is kárt szenvedett. A MEH-nek a bírság kiszabása Ha ilyen esetekben lekötött betéteinket kell felbontani, a kamatok elvesznek. Ezért ajánljuk a Postabank Jubileum betétszelvényt, amely rugalmas pénzfelvételi lehetőségeket kínál. ja, hogy a profit illetve a versenyképesség megőrzése érdekében a szomszédos kelet-európai országokban is partnerekre találjanak. A munka részbeni kihelyezésével ugyanis egy-egy termék előállítási költsége tovább csökkenthető, s a versenyképesség megtartásával, növelésével regionális központtá válhat a nyíregyházi gyár - avat közeli terveibe Mészáros Gyula, az amerikai nagyvállalat területi igazgatója. Törekvéseik előtt eddig nem állt akadály, hiszen a képzésre fogadott szakemberek a legközehelyett méltányolnia kellett volna az áramszolgáltatók azonnali és bürokráciamentes segítségnyújtását. Ezt először akkor tette, amikor az általa megrendelt fogyasztói elégedettségi vizsgálatból az derült ki, hogy a fogyasztók a szolgáltatással elégedettek voltak.- Az eljárás az áramszolgáltatók által a villamosenergia-hálózat kiépítése és fenntartása érdekében tett hatalmas beruházásait tekintve is méltánytalan. Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária csoport igazgatóságának elnöke kifejtette: leányvállalataink az elmúlt 5 évben 93,1 milliárd forintos beruházást hajtottak végre, az elmúlt évben pontosan 44 százalékkal növeltük beruházásainkat. Aki erre büntetéssel reagál, az komolytalan és felelőtlen, valamint árt a vállalat hírnevének és figyelmen kívül hagyja ezen vállalatok dolgozóinak teljesítményét - foglal állást az E.ON Hungária sajtóközleménye. lebbi határátkelőnél, Beregsuránynál minden gond nélkül átléphettek. Most viszont szükségük van arra, hogy az alapanyagokat, a gyártáshoz szükséges berendezéseket is itt vigyék át, illetve az ott előállított részegységeket összeszerelésre ugyanitt visszahozzák. Az összefogás eredménye A miniszterelnöki megbízottal összefogva végül a napokban a Flextronics egész évre szóló engedélyt kapott arra, hogy áruforgalmát Beregsurányon keresztül intézhesse. Tanácsok télen Mátészalka (KM) - A mezőgazdászok ez évi felkészüléséhez nyújtott segítséget a téli szakember-találkozó megszervezésével a Pioneer Hi-Bred Magyarország Rt. és a DuPont, amelynek területi képviselői kedden Mátészalkán tartottak konzultációt. Ezen előbb a Pioneer képviseletében Szilágyi Sándor ismertette a 2000. évi kísérleti eredményeket, valamint a kukorica és a napraforgó hibridajánlatot, külön kitérve az új hibridekre. A gazdálkodók megismerhették kukoricatermesztés fajtaspecifikus technológiai elemeit, majd a DuPont növényvédő szereit mutatta be Popovics Ist ván. Beszámolt az új hatóanyagok és technológiai fejlesztésekről, illetve a növényvédelmi tervezés és 2001. évi várható eredményeiről. Adótörvény Nyíregyháza (KM) - Az adótörvény 2001. évi változásairól szervez megyei előadás-sorozatot a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az APEH megyei Igazgatóságának igazgatóhelyettese, Karóczy Gábor az alábbi helyszíneken és időpontokban várja az érdeklődő vállalkozókat: január 23. 17 óra Mátészalka, Marketing Centrum; január 25. 17 óra Kisvárda, Művelődési Ház; január 26. 15 óra Fehérgyarmat, Polgármesteri Hivatal; január 29. 15 óra Nyíregyháza, kamarai székház; február 1. 17 óra Vásárosnamény, Művelődési Ház; február 2. 15 óra Záhony, Oktatási és Művelődési Központ.