Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-30 / 304. szám
2000. december 30., szombat 12. oldal Gergely Tamás a hintaszékben Bodnár Tibor felvétele Sönyi hintaszéke Nyíregyháza (KM) - A bejelentés váratlan volt, mégis számítottak rá az NYKE-lsobaunál. Gergely Tamás (kosaras berkekben csak Sönyi), a 35 esztendős csapatkapitány közölte, hogy felhagy az aktív sport-pályafutásával és a jövőben a civil szakmájának szentel még több időt. A center mindazt akkor közölte, amikor csapatának már elszálltak a feljutási reményei. Volt még egy meccs hátra, így aztán a Debrecen elleni meccs Gergely búcsúfellépése is volt egyben. A játékostársak méltóképpen elbúcsúztatták, kapott egy hintaszéket, amelyben „nyugdíjas” éveit eltöltheti. Csak mellesleg: Sönyi az utolsó meccsén 25 pontot szerzett és jelezte, tudná meg használni az Isobau. Az pedig csak később derült ki, hogy a nyíregyháziak mégis az A csoportban folytathatták. Ki tudja, ennek tudatában talán a center sem fordított volna hátat a palánknak. A város csapata Nyíregyháza (KM) - Túl azon, hogy a Nyírség-Spartacus labdarúgói májusban kiharcolták a bent maradást az élvonalban, kiderült: csődbe jutott a kft. Egyetlen esély kínálkozott a megmenekülésre, ha a város megveszi a gazdasági társaságot. A városatyák elé a május 29-i közgyűlésen, vagyis két nappal a bajnokság zárása után került a javaslat, és végül a képviselők igennel szavaztak. A vétel kondíciói: az önkormányzat egymillió forintos névértéken vásárolta meg a kft, 2 millió forintos kötelező törzstőkeemelést hajtott végre, 57 milliót pedig tőke- tartalékba helyezett. Mindez a felhalmozott adósságok kifizetésére volt elég. Utóbb kiderült, talán érdemesebb lett volna egy magasabb összegű tőketartalék emelést kilátásba helyezni, és akkor az a pénz nemcsak a lyukak betömésére, hanem a csapat megerősítésére is elég lett volna. Merthogy a városi szerepvállalás ellenére, a Szpari nem lett tagja a szűkített létszámú, tizenkét csapatos élvonalnak, azaz kiesett az NB I. B-be. Lőrincz Sándor: heti hetes Nyíregyháza (KM) - Ahhoz már nagyon nagy dolognak kell történnie, hogy valakire az NB ll-ben nyújtott teljesítménye alapján felfigyeljenek. Május utolsó vasárnapján Nyírbátorban olyasmi történt, ami országos szinten is szenzációt okozott. A város NB Il-es futballistái a Dunakeszi Kinizsit fogadták. A vendégel épphogy beestek a kezdésre, de ebben még nem volt semmi különös. A 10-0-ás hazai győzelem ellenben már sokak fantáziáját megmozgatta. És hogy ebből a tízesből Lőrincz Sándor egymaga hetet vállalt, az jelentette az igazi szenzációt. A 31 esztendős csatárnak ezen a meccsen egész egyszerűen minden bejött, tarthatatlannak bizonyult és szórta a gólokat. Át is vette a vezetést a góllövőlistán, majd gólkirály lett. Nem csoda, hogy sok csapat megkörnyékezte, ám Lőrincz mindenképpen a megyében akart maradni. Maradt is, igaz kezdetben a megyei I. osztályú Mátészalka ajánlatával kacérkodott, aztán mégis Nyírbátorban folytatta. Lőrinczcel kapcsolatosan meg szokták jegyezni, hogy cukorbeteg, az eddigi eredményeit a betegsége mellett érte el. Ennek ellenére játszott már ő magasabb osztályban is, Tiszavasváriban a másodosztály, a Nyírség- Spartacus színeiben az élvonal levegőjébe is beleszagolhatott. Visszapillantó megyénk sportéletére (2) Májustól augusztusig: története második legjobb eredményével zárt az élvonalban a Szpari Aranylányok: a kupában is első a Szakszig IMRK Martyn Péter felvétele Május Nyíregyháza (KM) - Véget értek az asztalitenisz-csapatbajnokságok. Az NB I. A csoportjában a Matáv SC-Kelet a rájátszás után a hatodik helyen végzett, az NB I. B-ből kiesett a Nyírbátor. Az NB II-ben nem tudta kiharcolni a feljutást a Kemecse, emiatt visszalépett a további küzdelmektől. Az NB Ill-ban bajnoki címet szerzett az Apagy, így újra az NB II-be jutott. A leveleki Hajdó Attila vezette a labdarúgó Magyar Kupa döntőjét, amelyen az MTK 3-1-re verte a Vasast. Véget ért a férfi kézüabda-baj- nokság, a Nyíregyházi KC az utolsó fellépésén 30-22-re verte a Győrt, ezzel az ötödik helyezést szerezte meg, amellyel nem sikerült kiharcolni a nemzetközi kupaszereplés lehetőségét. Ezek után elterjed, hogy széthullik a csapat, ami annyiban igaz, hogy a legjobbak távoznak. Mohácsi a Duna- ferr, Habuczki a Veszprém, Bécsi a Szeged játékosa lett. Megszüntetik a klubigazgatói posztot és csökkentett költségvetéssel nevezett be a klub az NB I-be. Távozik Szőke István, a csapat edzője is. A Bp. Honvéd otthonában 89-80-ra veszít, ezzel végképp eljátssza a feljutás lehetőségét az NYKE-Isobau férfi kosárlabda csapata. A zárófordulóban aztán a nyíregyháziakkal egy ponttal megverték a Debrecent. Kész szerencse, hogy így történt, hiszen így sikerült kiharcolni a 13. he- ,lyet, amely később, a pécsiek visszalépésével, A csoportot ért. Mindez sportág történeti siker, hiszen a megyének még sosem volt élvonalbeli férfi kosárlabda csapata. Kisvártatva leigazolja a klub a volt válogatott bedobót Merész Tamást, majd az amerikai Marvin Ricks is csatlakozik a kerethez. Triplázott a Szakszig NRK! Az Interliga és a bajnoki aranyérem mellett a kupát is hazai pályán nyerte meg a csapat. A bujtosi négyes finálé elődöntőjében a Vasast, a döntőben az Egert verik meg Battlayék, így minden létező fronton az élen végeznek az idényben. Az NYVSC-Szabolcs Gabona ugyancsak érintett a Magyar Kupa zárásakor, a kaposvári négyes döntőben. A házigazdától elszenvedett vereség után a bronzmeccsen javítanak Veresék, a Dunaferr legyőzése azt jelenti, hogy a bajnoki ezüst után a kupabronz is a Gabonáé. Bővült az NYVSC, olimpiai fellépésre esélyes súlyemelőinek száma. Kisbérről Nyíregyházára igazolt ugyanis Tamtom Péter, aki a 105 kilós kategóriában esélyes arra, hogy kijusson Sydneybe. Megalakult az Amatőr Labdarúgó Alszövetség, amelynek elnökségébe beválasztják Gerliczki Jánost, a megyei szövetség főtitkárát is. A Debrecenben megrendezett kick-box Világ Kupán a gyermek korcsoportosoknál Stefán Dávid arany-, klubtársai, a Tai Qi versenyzői közül Somogyi Nikoletta ezüst-, Szabó Ivett és Radócz Tamás bronzérmet nyert. A felnőtteknél Miló Viktória soft-katában ezüstöt, kardban bronzot szerzett. A ZTE elleni mérkőzés után a nyíregyházi futballcsapat vezetői megválnak Baranyi Miklóstól, aki fel is jelentette a kft.-t. A Nyírség-Spartacus e havi eredményei: ZTE (otthon) 0-0, Vác (idegenben) 1-0, MTK (o) 0-0, Dunaferr (i) 0-2, Győr (o) 2-1. Ezekkel az eredményekkel a csapat végül a kilencedik helyezést szerzi meg, amely minden idők második legjobb szereplése. Ettől is fontosabb, hogy a május 29-i városi közgyűlésen a napirendi pontok közé került a csődközeli állapotba jutott Nyírség-Spartacus Labdarúgó Kft. megvásárlása. A városatyák végül áldásukat adják a. vételre. Megkezdődnek a tárgyalások a játékosokkal, amelynek eredményeként a csapat együtt maradt. Az új ügyvezető igazgató Zákány László lett, a vezető edző maradt Őze Tibor. A labdarúgó NB II. Keleti csoportjában a Nyírbátor 10-0-ra verte a Dunakeszi Kinizsit. A mérkőzésen Lőrincz Sándor egymaga hétszer volt eredményes. Június Újabb elismerésben részesült Botos András, az NYVSC-Szabolcs Volán ökölvívóinak vezető edzője. A kiváló tréner ezúttal a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség kitüntetését vehette át. A 18. helyen végez a labdarúgó másodosztályú bajnokságban a Demecser csapata, így osztályozó- ra kényszerül. Ezt nem tudja sikerrel megvívni, a Monor mögött csak a második helyen végez a csapat, így az NB II-ben folytathatja. Távozik Strausz László edző, aki Siófokra teszi át székhelyét. Az NB Il-es futballbajnokság Keleti csoportjában a nyolcadik helyezést szerzi meg a Nyírbátor, de a csapat nem indul el az NB I. B-s osztályozom A labdarúgó NB III. bajnoka a Bocs, a Kisvárda a második, az Ibrány a harmadik, a Rakamaz a negyedik, a Baktalórántháza az ötödik, a Vásárosnamény a hatodik, a Kisléta a hetedik, a Nagy- kálló a tizenötödik helyen végez. A megyei I. osztályban a Záhony a bajnok és jut ezzel az újjáformált NB II-be. Újabb bajnoki futamot rendeztek a máriapócsi RabócsiRingen, amelyet ezúttal Simon Zoltán nyert meg az A kategóriában. 15-én megkezdi a felkészülést az új bajnokságra a Nyírség- Spartacus. Játékosfronton nagy a forgalom, mígnem a Ferencvárosból érkező Kulcsár Sándor, Lilik Pál és Fíilóp Zoltán valamint a százhalombattai Károlyi Róbert lett a csapat új játékosa. Tavalyi teljesítményét megismételve ismét a második helyen végzett Stefáni Attila az országos salakmotor-baj nokságon. Július Fogathajtó lovas pályát avattak Szakolyban, az eseményen részt vett több vüágbajnok, így Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Nyúl Zoltán, Juhász László, Bárdos György és Bozsik József is. Kinevezik a Nyíregyházi KC férfi kézilabdázóinak új trénerét. Hanufer Sándor a jövőben a klub- igazgatói poszt mellett az edzői teendőket is ellátja. Ezüstérmet szerzett a csehországi rádiós tájfutó Európa-baj- nokságon Gaiger Lilla, a Nyíregyházi VRK versenyzője. Nyíregyházán rendezték meg az országos ifjúsági és junior atlétikai bajnokságot, amelyen az NYVSC-s Mezei Zita aranyérmet szerzett. Megkezdődik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság. A Nyírség- Spartacus az NB I. Keleti csoportjában a nyitófordulóban hazai pályán 2-0-ra veri a Győrt. Egy héttel később a Tatabánya nyert 2-0-ra a Városi Stadionban. Az NYVSC-Szabolcs Gabona röplabdázóinak új szerzeményei: Szalai Szabolcs (Szolnok) és Toronyai Miklós (Kazincbarcika). Veres Péter Olaszországba, Ferra- rába távozott. Az Újpest elleni Magyar Kupa- mérkőzésen a sényőiek elbúcsúztatták a 43 éves Szikszai Mihályt, aki végleg szögre akasztotta a fut- ballcsukát. Ugyancsak kupameccsen jár a megyénkben a Kispest (a Kertváros ellenfeleként) és a Ferencváros, amelynek pet- neházi fellépését és 5-0-ás győzelmét 2500 néző figyelte. Augusztus Rossz hírrel kezdődik a hónap, hiszen sérülése miatt nem kapott Stefáni Attila: újabb ezüst Kábái László felvétele helyet az atléták olimpiai csapatában Szentgyörgyi Katalin, az NYVSC futónője. Sztrájkra készültek az NYKC kézilabdázói, akik hónapok óta nem kaptak pénzt, de még 1998- ból is voltak tartozásai a klubnak. A főiskolás teremlabdarúgó-világbajnokság döntőjét a nyíregyházi illetőségű Veres László vezette. Megérkezett az NYVSC-Szabolcs Gabonához a Veres Péter helyettesítőjének szánt orosz Igor Csucsev. Az NYKE-Isobau csapatának további erősítései: Krivacsevics Dragoljub és Czakó Sándor. Eldőlt, hogy a megyéből Farkas Zoltán, Popa Adrián, Tamtom Péter (súlyemelők) valamint az atléta Gyulai Miklós vehet részt a sydneyi olimpián. A hivatalos küldöttség tagja lett még Pi- kó Károly, az atléták orvosaként. Ez nem a Szpari hónapja volt. A csapat eredményei: Kispest (i) 0-2, Sopron (i) 1-2, Ferencváros (o) 0-1, Dunaferr 0-3 (i). Világbajnoki szintű versenyen avattak fogathajtópályát Szakolyban Mán László felvétele A bátori Lörincz Sándor egy meccsen szerzett hét gólt Martyn Péter felvétele