Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-30 / 304. szám

2000. december 30., szombat Kelet* tv vége 8. oldal KM-TÁRLAT Stróbl szobrai kDtróbl Alajos historizmusba sorolható szobrai közül a bemutatott három, a mester rendkívüli kvalitását mutatja. Munkácsy büsztje a kortárs előtti tisztel­gés. Kifejezi a markáns alkotó lehetetlent ostromló habitusát. Az 1931-ben készült, égbe néző, nyitott szájú flúfej (Stróbl Mihály) amely nem nél­külöz némi feminista vonásokat, a klasszi­kus hagyományok továbbgondolására utal, hiszen a természetellenes tartás nélkülözi az ún. „gráciát”. Példamutatóan, precízen cizellált a Toldi-szobor. Nem Arany népé­hez húzó hőse ül előttünk, hanem egy ural­kodó. Stróbl Alajos szobrai a művészi tisz­tesség minden korra érvényes példái. Papp D. Tibor Munkácsy Stróbl Mihály (1924) Toldi Elek Emil felvételei Petőfi Sándor: Szilveszter éje Hej, vannnak ma számadások! Háziasszony, házigazda, Mit bevett és kiadott az Év folytában, összeadja. Vizsgálják a pénzes erszényt, Mennyi volt benn s mennyi van még, S törlik le a verítéket, Mellyel azt a pénzt szerezték. Feleségem, lásd, milyen jó, Hogy minekünk nincsen pénzünk: Nem piszkoljuk be kezünket, S nem csorog a verítékünk. Amazoknak a ládáik, Minekünk szíveink telvék... Az milyen szegény gazdagság! Ez milyen gazdag szegénység! Lidi néni évszázadok tanúja A szeretetük nélkül én már nem élnék - vallja a zászlóanya Lefler György Ebben a nagyon kerek, 2000. esztendőben a millen­niumi ünnepségek közsze­replői voltak a zászlóanyák. Ebbéli minőségében a legidősebb az ibrányi özvegy Dályai Balázsné volt.- A miUecentenárium évében, 1996-ban a szeretett Lidi néni 98 éves volt, de olyan katonásan, egyenes derékkal koszorúzta meg az emlékoszlopot, hogy az bámulatra méltó volt - mondta Berencsi Béla, ibrányi polgár- mester. - Lidi néni 1998. április 6-án ünnepelte 100. születésnap­ját népes családja körében. Az ünnepi ebédet követő mulatság­ból a világért sem maradt volna ki, fiatalokat megszégyenítően ropta a csárdást fiaival. Lidi né­ni szellemi és fizikai frissességét tekintve 2000-ben, a millennium évében sem volt kérdéses: ki le­gyen a zászlóanya Ibrányban. Li­di néni, bizony 102 évesen is csi­nos masnit kötött a zászlórúdra. Gratuláltak- Egy kicsit azért izgultam - kezdte Lidi néni, amikor a na­pokban otthonában felkerestük.- Persze, hogy kalapált a szivem ekkora megtiszteltetéstől! Meg az a sok ismerős! Augusztus 19-e volt, és roppant hőség. Arra a napra még az is hazajött, aki a világ másik végén él. A közös ebédnél aztán mindenki jött gra­tulálni, megcsókolni. Istenem, de szép is volt! » ............................. Persze, hogy kalapált a szívem ekkora megtisztel­tetéstől Özv. Dályai Balázsné Lidi néni élettörténetéből ki­tűnik, azt többnyire a kemény munka és a szűkösség jellemez­te. - Négyen voltunk testvérek, három lány és egy fiú. Amikor édesapámék karácsony előtt be­mentek a nyíregyházi piacra, vártuk, csak hoznak tán valami vásárfiát, ha egy perecet is. - Gyerekeim, összeverekedtek a perecesek, alig tudtunk elszalad­ni! - adta elő apám a kitalált tör­ténetet. - Nem baj édesapám, csakhogy ép bőrrel megúszták - mondtuk mi pulyák, hálálkodva a sorsnak. Nagy volt ám a sze­génység akkoriban, karácsonyfá­ja is csak az uraknak volt. Ne­künk meg se fa, de még egy da­rabka fenyőág sem. És mégis Lidi néni a millenniumi zászlót masnizza boldogok voltunk, mert a szere­tet rakott fészket lelkűnkben. Fenn a micsodán A férjem az első világháborúban haslövést kapott, szegény min­dig betegeskedett, 1948-ban halt meg. Már ötvenkét éve özvegy vagyok. A legkisebb gyerekünk, Jutka akkor volt hatéves. Hét gyerekünk született, az első hár­mat a jó Isten még gyerekként magához vette. A legidősebb, Gyurka fiam az idén nyáron halt meg. Bánat ez nekem, rettenes bánat! Miklós fiam és Julianna lányom a családjával Pesten él, Lídia lányom pedig Kanadában. Gyurkával együtt laktunk itt Ib­rányban. Az áldott jó menyem­mel, Veronkával maradtunk ket­ten a házban. De nem vagyunk egyedül, mert jönnek az unokák. Gyurka, Zsuzsika is jönnek rendszeresen, meg a többiek, ér­deklődnek felőlem, szinte az ölükben hordanak, úgy szeret­nek. Én mondom, a szeretetük nélkül már nem élnék! A kana­dai unokám meg levideózta a századik születésnapomat, oszt felrakott valamire, hogy a világ láthatott! - Az internetre - segí­tette ki anyósát Veronka néni. Lidi néni jó egészségnek ör­vend, főként a csirkehúst kedve­li! - Az utóbbi időben már nincs olyan jó étvágyam, ez a vitami- nos injekciókúra elveszi - ma­gyarázza. - Mindig jó kedélyű voltam, szerettem a magyar nó­tákat, a rádióval együtt énekel­tem, csak az a baj, már végképp nem hallok. Van olyan készülé­kem, de az se ér már semmit, el­tettem nyugdíjba. Tévét szoktam nézni, de a csókolózós filmeket nem kedvelem. Ha látom, hogy bekapja az ajkát, már el is fordí­tom a fejem - nevet huncutká- san. Jó élni!- Három évszázad?! - ismétli ma­gamagának a kérdést. - Én ezt a nagy időt másképp érzékeltem. Egy hold foldecskénk volt, két holdat meg a református paptól használtunk árendába. A házun­kat a férjem halála után, a két felnövő fiammal együtt építet­tük. Szinte pénz nélkül, rokoni segítséggel. Azt mondtam, ne­kem csak annyi kell, amibe elfér két ágy, egy asztal, meg egy spór, ami mellett felmelegedhe­tek. Azt, hogy ettől több lett, kö­szönöm a jó Istennek, meg azt, hogy ilyen vén fejjel nem itt kell feküdnöm - mutatott az ágyra. - Mert, így jó élni! Az enyéim sze- retetében. Bizakodók Dankó Mihály Ha visszatekintünk az év­re, örömmel állapíthatjuk meg/ olvasóink bizalma nőtt a lapunk iránt. A panaszok, észrevételek hű tükörképei társadal­munknak, rajtuk keresztül nyomon követhetjük, me­lyek a legégetőbb gondok, kérdések. Továbbra is érzé­kelhető az elszegényedés. Sokan kerülnek nehéz hely­zetbe, s egyik mentsvárként lapunkon keresztül kérnek adakozó emberektől segít­séget. Csak sajnos csökken­tek a felajánlások. Örvende­tes viszont, hogy egyre több szervezet, egyesület, alapít­vány kiséri figyelemmel a megjelenő sorokat. Komoly vita alakiüt ki az ötvenszázalékosokról is. „Nem azok ellen van kifo­gásom, akik tényleg bete­gek, hanem a lusta, munka nélkül jövedelemhez jutók bántanak” - összegezte le­vélírónk. Bizonyos változás tapasztalható a levelek hangnemében is, bátrab­bak, szókimondóak lettek egyesek. Külön öröm, hogy amióta naponta jelentetjük meg olvasóink írásait, sok megkeresés kezdődik így: „Szeretném ha közölnék!” Nem csitultak a viták a kutyatartók és az ellenzőik között, különösen egy-egy tragédia után lángoltak fel az ellenérzések: „Hiába a törvény, ha nincs aki be­tartsa, vagy betartassa” Az is kiderül, a mindennapok feszültsége kikezdi az egy­más mellett élés írott, írat­lan szabályait. A türelem, a tolerancia hiánya a napi mezsgyevitákban, tyúkpe­rekben köszön vissza. Az egyszerű emberek bizonyta­lanságán sokat segítenek jogászaink tanácsaikkal. Vannak napirenden lévő slágercégek, ilyen a Távhő, a Titász, a Volán és újab­ban a UPC. A szolgáltatá­sok színvonala, az ott dol­gozók magatartása mellett, a „központi” döntések, az árak képezik a vita tárgyát, így vált sarkalatos ponttá a benzináremelés. Számtalan levélben fel­vetik: a segélyek elosztása, a rászorultság kérdése nem küszöbölheti ki teljesen a szubjektivitást. Különösen a kisebb településeken, ahol mindenki ismer min­denkit, és szemet szúr, ha a kapott támogatást a kocs­mába viszi az illető. Nevezetes­ségeink Záhonytól néhány küo- méterre, az alsóbb rendű út mellett, a Tisza partján helyezkedik el Zsurk. *A nagymúltú település nevét először a XI. század közepén említik a korabeli dokumentumok. A község, de talán a megye legszebb műemlék református temp­loma látható a Kossuth téren. A mai templom 1891- ben épült a korabeli épület formáját megőrizve. Belső terében festett, kazettás mennyezet látható, a temp­lom előtt áll a karcsú, 41 méter magas, négy fia­tornyos fa harangláb 1560 körül épült Elek Emil felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents