Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-21 / 298. szám

2000. december 21., csütörtök Kelet*» GYERMEKSZEMMEL 8. oldal Drága Nagymami i i A szerző neve: Lakhelye: Az írás címe: Szavazólap Keleti» Magyarország l^———.----------------------------­Éjjel hallom Az én kedves nagymamám, angyalok közt van talán. Onnan figyel, néz le rám, őriz az én nagyikám. Sokszor látom arcodat, éjjel hallom hangodat. Szelíden szólsz, hívogatsz, bizony néha csókot adsz. Virággal a kezemben, emlékkel a szívemben, megállók a sírodnál. Nagyon korán itthagytál. Anyukámat te adtad, nem kímélted magadat. Köszönöm ezt tenéked. Mindig őrzöm emléked. Szűcs Anikó, Gyüre Én is voltam unoka Most egy régen élt nagymamáról egy mai nagymama ír önöknek levelet. Az újság­ban megjelenő nagymamákról szeretettel írt leveleket olvasva gondoltam az én ré­gen élt drága nagymamámra, akitől min­dig a gondoskodás, a család szeretete, az összetartás jut eszembe és vésődött belém egy életen át. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna nevetni vagy szívből örülni valami­nek, mégis úgy éreztem, szíve tele volt sze­retettel az övéi iránt. Mint egy filmet, ma is elevenen látom őt magam előtt, ahogy jön hozzánk a falu másik végéről a barna nagykendőjével, kezében a bedencével, melyben friss tejet hozott és a fehér vászon kezdőbe kötött finom derelyére. Fájós lábá­val de sokszor megtette ezt az utat. Emlék­szem a dugiban adott zsíros kenyerekre, ha nem ízlett a krumplileves, vagy a rossz álmok ébredése után a hozzábújásokra, vagy hogyan gyógyította fülemet a fok­hagyma kinyomott levével. Határtalan fáj­dalmat éreztem, amikor meghalt. Sajnos, ezt a fájdalmat meg kellett éreznem drága szüleim halálával is. Az élet már csak ilyen, hol két marékkai szórja a kegyet, hol elvesz tőlünk, nehogy elbizakodottá váljunk. Egy életen át kell a fájdalmat és az örömöt megélni, hogy értékelni tudjuk az életet. Az emlékeket pedig a szívünkben őrizzük, és mikor nagyon vágyunk rá, elő­vesszük. Visszapereg a nagymamám alak­ja, ahogy dagasztotta és sütötte a kenyeret, ahogy főzött vagy finom kalácsot sütött a kemencében, ahogy fekete ünneplőbe felöl­tözve ment a templomba. A legendás ima­könyvére, melytől szebbet még nem láttam s a különleges bögrére, melyből mindig a friss tejet ittam. Eszembe jut, mikor rám szólt, ne fütyülj, nem illik egy lánynak, mert sírnak az angyalok, vagy ne lóbáld a lábad, mert az ördögöt hintáztatod, vagy ülj szépen, mert egy lánynak szépen, össze­zárt lábbal kell ülnie... Hát ilyen volt az én nagymamám, ki akkor volt nekem, mikor nagy szükség volt rá a nyüadozó gyermek­korban. Tudom, hogy onnan föntről elégedetten tekint rám, s ott is szeretettel fogja össze az idők elteltével hozzátért családtagjait. SZIKSZAY ANDRÁSNÉ, SÓSTÓGYÓGYFÜRDŐ Várjuk szavazataikat! Ezzel befejeződött lapunk játéka, a Drága Nagymami. Most már a szavazólapokat várjuk 2000. december 30-áig. Több száz le­velet közöltünk az eltelt közel három hó­napban - és maradt is még sok-sok levél, azok, amelyek a határidő után érkeztek. A gyürei iskolásoknak külön elismerésünk: szinte valamennyien elküldték iskolai fo­galmazásukat, amelyek közül válogattunk. Haragszom a csillagokra Nézem az égen a csillagot, me­lyik az én drága nagymamám, mert más magyarázatot senki sem tud adni nekem, hogy hol van Molnár mama, csak azt mondják, keressem az égen a csillagát. De a csillag nem tud engem hazavárni, megölelni, megpuszilni és én csak ennyit kérek, semmi mást. A játék és a finom ebéd, a rádióasztal alá du­gott édesség, ami mindig várt és csak az enyém, mikor mentem mamához. Néha haragszom az égre, a csillagokra, talán azért, mert más vagyok, mint a többiek és Visszavárlak, Molnár Mama! nem értem, miért lopták el az én drága nagymamámat. Legféltet­tebb kincse én vagyok neki, nagymamám Krisztiánt a mennyből féltve öleli. Ezért ha hallod mami, megköszönöm ne­ked a szeretetedet és hogy a vi­lág gazdagságát hagytad énreám az egyetlen édesanyát, mert nél­kületek elveszett volna a te kis unokád. Gyetkó Krisztián Nyíregyháza (Krisztián gondolatait lejegyezte édesanyja, Gyetkó Lászlóné) Nagyi új hintaszéke és a „betörők" Idei nyaralásunkból nagyma­mánknak hintaszéket hoztunk ajándékba. Azon törtük a fejün­ket, hogy lepjük meg. Tudtuk jól, nagyi, ha teheti, vasárnap délelőttönként temp­lomba megy. Ezt az időt használ­tuk ki, hogy a hintaszéket be­csempésszük a lakásba. Izgatot­tan vártuk, hogy nagyi megjöj­jön a templomból. Megbeszéltük, hogy elbújunk a szomszéd szobá­ba, onnan lessük majd az esemé­nyeket. Az ablakba őrt állítot­tuk, jelezzen, ha mama a láthatá­ron. Végre megjelent a kapuban, Iszkiri a búvóhelyre. Nagyma­mánk mit sem sejtve lépett a la­kásba, ment a szobába, ahol a hintaszék várta. Megtorpant és felkiáltott: ó, hogy került ez ide? Mondanom sem kell, hogy rej­tekhelyünkön alig tudtuk vissza­tartani a nevetést. így aztán ma­ma gyanakvó pillantásokat ve­tett hol a székre, hol pedig a bú­vóhelyünk felé. Végül megnézte, mi lehet a zaj forrása. Jaj, hát ti vagytok? Úgy megijedtem, azt hittem betörő! Mami, a betörő nem hoz ajándékot! - kiáltottuk. A hintaszék egyébként na­gyon tetszett neki, rögtön kipró­bálta és megígérte, hogy délutá­nonként abban fog szunyókálni. Rozs László, Nyíregyháza Ő nevelt fel Mamám olyan nekem, mint­egy édesanya, mert ő nevelt fel. Lehettem négyéves, ami­kor szárnya alá vett engem, dédelgetett és etetett és sze­retettel vett körül. Mikor beteg vagyok, mel­lettem van, amit sok édes­anya nem pótolhatna. Ne­kem ez sokat számít. Engem ő nevelt fel. Amikor felnőtt nő leszek, meghálálom. Édesanyám helyett édes­anyám volt és bepótolta mindazt, amit egy édesanya nem adott meg nekem. Na­gyon jól érzem magam az én kedves, aranyos mamám­mal. Keservesen dolgozik, hogy nekem legyen meg minde­nem, és így számomra min­den nap boldogsággal és sze­retettel telik el. Az én mami- kám most nagyon beteg és nekem nagyon fáj, hogy nem tudok ellene semmit tenni, hogy a régi mamám legyen: boldog és vidám asszony, mert az unokája vagyok és gyönyörködik bennem. Bara Alexandra, Gyüre Születésnapján könnyezett Egyformán szeret Mi születésünktől kezdve la­kunk vele. Mivel ikrek va­gyunk, egyikünket ő fogta az ölébe. Legtöbb mindent vele beszélünk meg. Anyukám és apukám dolgozik, ő otthon van. Anyák napján is olyan verssel köszöntöttük, hogy mi­lyen jó, hogy anyukánknak is van édesanyja. Láttuk, hogy a mosoly könnyei hulltak a sze- mébpl. Legnagyobb élményünk az volt, mikor az Ikrek hava pályázatra elküldte fényképün­ket, amit mellékelünk. Együtt izgultunk, hogy nyerünk-e. De sajnos, nem kaptunk díjazást. De ő megnyugtatott, hogy sem­mi baj. Még előttünk az élet. Hisz még csak most vagyunk első osztályosak. Mivel napkö­zisek vagyunk, esténként a nagymamánkkal tanulunk ír­ni, olvasni, számolni. Látjuk, hogy milyen boldog, hogy ügyesek vagyunk. Mi ketten vagyunk testvérek és nagyon- nagyon szeretjük az Erzsiké mamánkat, aki júliusban volt 48 éves. Reméljük, még sokáig sze­rethet, óvhat, nevelhet ben­nünket. Ezt a levelet is ő írta, mivel mi még csak most tanu­lunk írni. Kopezda Enikő és Edith, Pap Betegágyunknál virraszt Az én nagymamámat mi csak kicsimamának hívjuk. 52 éves, tízen voltak testvérek és sajnos már kétévesen árván maradt. A dédmamám egyedül nevelte fel őket. Ő tudja a Világon a legjob­ban, mi a szeretet. Mert ők a tíz testvér szerétéiben élnek ma is. Tőle tanultam meg tisztelni és szeretni. Édesanyámék hárman vannak, illetve voltak testvérek. Őket is szeretetre, tiszteletre ta­nította. Az én drága kicsi­mamám nekem a legdrágább kincs a világon. Az én sokat megpróbáltatott fáradhatatlan nagymamám, aki minden kíván­ságunkat teljesíti és a legjobban szeretett ételeinket főzi, süti a kedvenc sütinket. Ha beteg va­gyok, éjszakákat nem alszik, mert aggódik értünk. Sajnos, márciusban lesz két éve, hogy édesanyánk meghalt. A mi drága kicsimamánk magához vett ben­nünket. Apa sajnos nem tud ne­velni, mert neki dolgoznia kell. Hárman vagyunk testvérek, há­rom fiú. A bátyám 15 éves, első­éves szakmunkástanuló. Én ne­gyedikes vagyok és négyéves a kisöcsém, akit imádok. Velünk együtt az én kicsimamám nyolc gyereket nevel. Mindenről le­mondott, csakhogy mi ne kerül­jünk állami gondozásba. Nagyon nagy szeretettel nevel bennün­ket. Mos, főz, vasal, takarít, éjt nappallá téve, hogy mi ne érez- zünk hiányt. Nem is tudom, mi lenne velünk nélküle. Bármilyen fáradt, nem érezteti velünk. Ját­szik, mesél vagy tanul velünk. Záhonyi Csaba, Kótaj Megjött a Mikulás A mi nagyapánk 63 éves, egy éve nyugdíjas. Azelőtt kamionsofőr volt, beutazta egész Európát. Ezekről az utakról rengeteg él­ménye van és mi akárhányszor kérdezzük, mindig tud valami érdekeset mesélni nekünk. Sze­rintem nagyapa szeretné, ha va­lamelyikünk ugyanúgy kam io­nos lenne, mint ő, mert én pél­dául nagyon sokszor kaptam tőle játékkamiont. Nagyon szigorú is tud lenni, az öcsém például na­gyon eleven gyerek, de amikor Dodi papánál vagyunk, olyan, mint egy kisangyal. A nagyma­mánkat sajnos nem ismerjük, mert már kilenc éve meghalt. Anyukám szerint nagyon ked­ves, aranyos és jóságos volt, so­kat mesél róla. Ezért mikor ki­megyünk a temetőbe, én is szo­morú vagyok, mert olyan, mint­ha ismertem volna. Nagyapámat egyszer láttam nagyon sírni, amikor 60. születésnapja volt. Anyukám a testvéreivel és csa­ládjukkal együtt vett neki egy Az én dédnagymamám özv. Péter Bertalanné sajnos már nem lehet köztünk, ugyanis tavaly október­ben meghalt. Nagyon szerettük és szeretjük most is. Szinte ő ne­velt fel minket, mert apukánk­nak sokat kellett dolgozniuk. Mindig nála nyaraltunk, s ha te­hettük minden időnket vele töl­töttük. Hiába egy régi házban la­kott, melyben nem volt víz, sem gázfűtés, mégis mindig jól érez­tük magunkat, mert vele lehet­tünk. A kútról együtt hordtuk a vizet, ő egy nagy vödörben én pedig egy kicsiben. A spórba a fűtéshez, a melegedéshez fát ha­sított, szenet hozott be. Ha át­mentünk hozzá Jándra és látta apukám, hogy nincs víz, vagy valami más, mindig hozott neki. Mi négyen... festményt, egy 60 szálas virágko­sarat és egy kamion formájú tor­tát. Mikor nagyapa kijött a szo­bából és meglátta a szülinapi ajándékokat, végignézett az ő kis családján és sírva fakadt. Azt mondta: a boldogságtól. Buzga Bence, Máriapócs Bár később bevezettük a gázt, emlékeimben a régi emlékek él­nek igazán. Mikor már nagy let­tem és ő mindig korán kelt, egy cédulára írta fel nekünk, hogy hová ment. Ha átmentünk, min­dig kivirult, akkor nem volt be­teg. Mikor megtudtam, hogy gyógyíthatatlan, egy egész világ omlott össze bennem. Soha nem panaszkodott a fájdalmaira. Én még most is azt kérdezem, miért éppen ő? Amikor már ilyen be­teg volt, sokat vigyáztam rá. Em­lékeket idéztünk fel és olvastam neki a Bibliát. Annyira szeret­ném, ha még itt lehetne velem és elmondhatnám neki minden örö­mömet, bánatomat. Vezse Péter, Vásárosnamény Ha még mindig itt lehetne Nekünk ő a legdrágább kincsünk! Ki lehet üyen nagymama, aki szívből érzi, hogy van három unokája. Mi csak mamikának szólítjuk, mert olyan kis ara­nyos, szíve akkora, mint az óceán. Mindenki belefér, de a legnagyobb szeretetét, rajongá­sát mi, az unokái élvezhetjük. Hárman vagyunk unokák, én a tesómmal és az unokatestvé­rünk. Olgi mama, ha csak teheti mindennap eljön hozzánk, s ilyenkor valamelyik rejtett zseb­ből mindig előkerül valamüyen finomság. Nagyon jó, hogy közel lakunk egymáshoz, így nincs an­nál nagyobb boldogság, ha lát­hatjuk. Ezt azért írom, mert ma­mi nagyon beteg volt és sokáig távol volt tőlünk. De tudta a kór­házban is, hogy neki meg kell gyógyulnia miértünk, és bizony csoda történt, mami visszajött hozzánk. Nagyon szeret bennünket, ő köti a legszebb pulcsikat mind­hármunknak, már nem is kérde­zik honnan van, azonnal tudják, hogy csakis mami lehetett ilyen ügyes. Ami pedig a tanulásunkat illeti, előle nincs menekvés. Ő a kis nyugdíjas tanító néni min­den iskolai problémánkon sike­resen átsegít. Ha kell, a nap hu­szonnégy óráját ránk áldozza. Mamival mindenről lehet cse­vegni, megérti kamaszodó prob­lémáinkat, de az öcsém csínyte­véseit is képes helyrehozni. Leg­jobban azt szeretjük, amikor ma­mi a buksijában kitalált meséket meséli, ilyenkor megszűnik kö­rülöttünk a világ, elrepít ben­nünket a mesék országába. Na­gyon sokáig sorolhatnám a jobb­nál jobb, szebbnél szebb tulaj­donságokat, de azt amit a szí­vünkben érzünk, sem elmonda­ni, sem leírni nem lehet. Én gyermeki fejjel minden pillana­tot amit vele tölthetek, mélyen bevésem a szívembe, nekem ő a példaképem s egyben a legna­gyobb támaszom. Minden gyer­meknek ilyen nagymamát kívá­nok. Mi elmondhatjuk, hogy na­gyon büszkék vagyunk a nagy­mamánkra. S amit mi tudunk neki nyújtani, az kézzel nem fog­ható, mégis neki a legdrágább kincs: a tőlünk kapott sok-sok szeretet. Fekete Tímea, Tarpa

Next

/
Thumbnails
Contents