Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-20 / 297. szám
Kelet w Magyarország 9. oldal SPORT 2000. december 20., szerda Kassán remekeltek Nyíregyháza (KM) - A hét végén nemzetközi birkózó utánpótlásversenyt rendeztek Kassán megyénkben fiatalok részvételével. Kilenc csapat majd kétszáz fiatalja lépett szőnyegre. A pontversenyt a kassaiak nyerték a bökönyi légiósokkal megerősített balkányiak előtt. Mellettük Biri birkózói is remekeltek. A mienk eredményei, balkányiak, első helyzetet: Farkas Zoltán, Oros János, Ratkó József, Lipcsei Dávid, Rácz Roland (Bököny), Bodnár Zoltán (Bököny). Második: Pakusin Juhász Attila, Zakar Nándor, Nagy Mihály, Ladányi Ádám, Pelles Attila (Bököny). Harmadik: Bánházi Gábor, Csordás Tibor, Vasas Tamás. Negyedik: Hanzel Krisztián. Ötödik: Pakusin Juhász Tibor. Hatodik: Póta István. Biri, első helyezett: Tóth Dávid és Tóth Dániel. Második: Kígyósi János. Negyedik: Rinyu István. Ami a balkányiakat illeti, Farkas Zoltán amolyan légiós lesz, hiszen a KSI birkózósulijában folytatja tanulmányait, ám a versenyeken továbbra is balkányi színekben indul. Síi] ŰSOR RÖPLABDA. Bertók női emléktorna, nyírbátori Báthory-gimnázium, 10. Takács újabb aranyat szőtt Amatőr felvétel Rita, az aranyos bunyós Nyíregyháza (KM) - Remekeltek a megyénkben hölgyek a hét végi női ökölvívó magyar bajnokságon. Az egyik aranyat Takács Rita, a Farm- Traktor Kick-Box SE Fodor Irodagép ökölvívó szakosztálya kiválósága szállította. Takács Rita (48 kg) elsőként a miskolci Já- nosik Mónika ellen nyert. Agresszív harcmodorát a második menetig bírta a borsodi, ekkor edzője feladta a kilátástalan küzdelmet. Jött a bajnok Csík Mónika, és a bajnokság legkeményebb bunyója. Rita elszántan és fáradhatatlanul küzdött, a harmadik menetben megszámoltatta a vezetőbírót és pontozással nyert. A döntőben a pécsi Buchber- ger Petra nézett vele farkasszemet. Károly István tanítványa tartotta magát a jól bevált taktikához, azonnal támadásba lendült, meggyőző teljesítménnyel, 4-1-es pontozással nyert és vehetett át a bajnoki aranyat.- Büszke vagyok tanítványomra Az idén full-contactban magyar bajnok, formagyakorlatban magyar és német nemzetközi bajnok, kick-box Európa-kupa-győztes, shi- dokai bajnok és most ökölvívásban is első. Ráadásul full-contact kick-boxban, fegyveres formagyakorlatban és ökölvívásban is válogatott versenyző lett- summázott véleményt Károly István. Ugyanis Badari Tibor, a női ökölvívó-válogatott kapitánya meghívta Takács Ritát a válogatott edzőtáborába. Legjobbjainak január 3-15. között fognak itt készülni az első női ökölvívó Európa-bajnokságra (április 9., Franciaország) és a világbajnokságra (Egyesült Államok, november). Exfocisulisták A nyíregyházi Móricz (14-es) iskola focisulijának egykori tanulói, köztük élvonalbeli focisták találkoztak kedden régi edzőikkel és játszottak egymás, valamint az iskola mostani diákjai ellen Mán Lászlö felvétele Vasvariban vizitál a válogatott Hajdú János: a hálás közönség miatt szeretünk Kelet-Magyarországon játszani Szlovén portyán a Szakszig Élcsapatok Kupája: szettvesztés nélküli győzelem a tét Habuczki (labdaval) es Mezei pihenhet. Pásztor (balról) viszont jelen lesz Tiszavasváriban Sótonyi László klubkötelezettsége miatt nem lesz jelen. Egy ember biztos, hogy beöltözik. Naná, hisz Mohácsi Árpád Martyn Péter felvétele manapság kihagyhatatlan a válogatottból. A tavasszal még a Nyíregyházi KC mezében villogó nehéztüzér bombaformában van!- Nagy örömmel megyünk Vasváriba és Újvárosban, annál is inkább és ezt őszintén mondom, mert arrafelé rendkívül hálás a közönség - üzent Hajdú János a helyi drukkereknek. - Szóval, szeretünk Kelet-Magyarországon játszani, a magam részéről sajnáltam, hogy annak idején nem Nyíregyházára „vittük” a Norvégia elleni vb-selejte- zőt, a történtek ismeretében érdemesebb lett volna ott próbálkozni... Ami késik nem múlik. Információnk szerint a szövetségi kapitány szorgalmazza, hogy a júniusban esedékes hazai EB-selej- tező mérkőzésen (az ellenfél még ismeretlen) a Nyírségben, netán annak környékén lépjen porondra a magyar csapat. A keret. Kapusok: Fazekas Nándor, Szatmári János (Fotex Veszprém). Mezőnyjátékosok: Bendó Csaba (Cegép), Bene Tamás, Gál Gyula, Mocsai Tamás, Mohácsi Árpád, Tóth Edmond (Dunaferr), Pásztor István, Tóth József (Fotex Veszprém), Lend- vay Miklós (Pestszentlőrinc), Berta Róbert, Buday Dániel, Doros Ákos (Szeged), Kotormán Attüa (Schafíhausen). Kupacsaták Bécs (MTI) - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elkészítette a nemzetközi férfi kupák negyeddöntőinek párosítását. A Kupagyőztesek Európa Kupájában a Fotex KC Veszprém idegenben kezd a német SG Flensburg-Han- dewitt ellen, az EHF Kupában szereplő Pick-Szeged a spanyol Bida- soa írunt fogadja. Az első mérkőzéseket február 24-25-én, a visszavágókat március 3-4-én rendezik. Nyíregyháza (KM - M. L.) - Az idén utoljára indult hosszú útnak a Szakszig NRK extraligás női röplabdacsapata. Remélhetőleg sikeresen térnek majd haza a külhoni portyáról. A mieink kedden hajnalban szálltak buszra és késő este érkeztek meg a szlovén-olasz határhoz közeli Nova Goricába. Az itteni női röplabdacsapat is tagja az Élcsapatok Kupája mezőnyének, és Erdősnéék szerdán este megmérkőznek a vendéglátókkal. A szlovénokat a bécsi együttes otthonában verte 3-0-ra, így bebizonyosodott: lehet onnan győztesen haza térni. Már csak azért is szükség van a szettvesztés nélküli sikerre, mivel az elsőségért folytatott, Nyíregyhá- za-Bécs külön viadalban csak így lehet még esélyünk. így aztán fogalmazhatunk úgy is: szerdán este a továbbjutás a tét, a szettvesztéssel már révbe érhetnének a bécsiek. Nyíregyháza (KM - K. T.) - Hajdú János nem kertelt. A szövetségi kapitány kibökte: szíve csücske a keleti vég. Éppen ezért a magyar férfi kézilabdaválogatott hét közben eme vidéken tájol. Pásztor és társai kedden kezdik a turnét. Aznap a Horvátorszagbc ideiglenesen nálunk állomásozó kuvaiti nemzeti csapattal csap össze a honi legjobbakból verbuvált, ugyanakkor hézagos létszámú keret. E találkozót Tiszaújvá- rosban tudják le a felek. Huszonnégy órával később rajtol az a nagyszabású torna, amelyen a Hajdú-gárda mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia vaj kezű játékosai mutatják meg magukat. Fontos momentum, hogy az előre megkomponált program szerint csütörtök este (18 óra) Tiszavasváriban lép színre a magyar együttes a lengyelek ellen. A nyitó, illetve a zárómérkőzéseket újfent Tiszaújvárosban ejtik meg. Hajdú János jó néhány nagyágyú szerepeltetéséről kénytelen eltekinteni. Kertész, Rosta (mindkettő Dunaferr) betegség, illetve sérülés, Décsi Gábor (Grosswal- stadt), Nagy László (Barcelona), Erdősné (középen) és társai szerdán is ünnepelni akarnak Elek Emil felvétele Ami feltétlenül a mieink mellett szól: felszálló ágban van az együttes, és már többször is bizonyította, hogy Mátraiék meg tudnak birkózni a kihívásokkal. Forman József kedden este a mérkőzés helyszínén tartott egy edzést, szerdán délelőtt is lesz még egy tréning. A két legutóbbi, nyíregyházi mérkőzés (a szarajevóiak és az angyalföldiek ellen) harmadik szettjeiben mutatott teljesítmény alapján minden esély megvan arra, hogy tovább éljen a továbblépés reménye. Futballgála Gyulaháza (KM) - Nagyszabású teremlabdarúgó-tornát rendeznek december 29-én és 30-án a gyulaházi sportcsarnokban. A szervezők elsősorban a megyei bajnokságokban szereplő együttesek nevezését várják. Jelentkezni december 27-én, 14 óráig lehet a helyi polgármesteri hivatalban (tel.: 45/498-001). Nevezési díj: 4000 forint, illetve csapatonként 12 fő részére uszoda és szauna használati lehetőség 8000 forintért.