Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-19 / 296. szám

2000. december 19., kedd Kelet*» sport 11. oldal □ Lemondás Bejelentette lemondását Alan Sugar, az angol élvonalban szereplő Totten­ham Hotspur elnöke. A klub első emberét az utóbbi időben sokat bírálták a szurkolók, távo­zását követelték, és végül elérték céljukat. □ Szerzödéshosszabbitás Az Afrikai Lab­darúgó Szövetség (CAF) meghosszabbítja de­cember 31-én lejáró szerződését a francia Jean-Claude Darmon csoporttal. A februárban aláírásra kerülő megállapodás értelmében az európai cég 50 millió dollár ellenében 2008- ig rendelkezik az Afrikai Nemzetek Kupája és a kontinentális klubküzdelmek tv-közvetítési jo­gával. □ Váltás Szergej Pavlov lett az orosz másod- osztályú Uralan Elista vezetőedzője. A 45 éves szakember ebben az évben a negyedik tréner a bajnokság élvonalától az előző szezon vé­gén búcsúzó csapat kispadján. Elhunyt Dunai Lajos Budapest (MTI) - Életének 59. évében, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Du­nai Lajos, egykori olimpiai bajnok labda­rúgó. Dunai, aki november 29-én volt 58 esztendős, Csillaghegyen kezdett futballoz­ni, majd 1964-től játszott az MTK-ban, összesen 233 bajnoki meccsen lépett pályá­ra. Meghatározó tagja volt az 1968-as mexi­kóvárosi olimpián aranyérmes ötkarikás csapatnak, s kétszer szerepelt az A-váloga- tottban is. Két éve küzdött a gyilkos kór­ral, három hete kórházban kezelték. Dunai Lajost a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti, temetéséről később in­tézkednek. Armstrong tiszta Párizs (MTI) - Lance Armstrong jövőre is indul a Tour de France-on - jelentette be a US Postai profi kerékpáros csapat mene­dzsere. A francia körverseny kétszeres amerikai győztese korábban kilátásba helyezte, hogy bojkottálja a viadalt az együttes ellen felmerült doppingvádak miatt. - Lance és edzője biztosított minket, hogy a céljuk a címvédés a 2001-es Tour-on - mondta Mark Gorski. A párizsi ügyész­ség azért rendelt el nyomozást dopping­szerekkel való visszaélés vádjával Armst­rong és a US Postai ellen, mert a csapatnál állítólag a Norvégiában előállított actove- gin nevű szert találták, amelyet a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság csak a múlt hé­ten vett fel a tiltott listára. Hatása gyakor­latilag megegyezik az EPO-éval: növeli a vörösvértestek számát, így a sportoló ke­vésbé fárad el.- A kilenc versenyzőből, aki részt vett az idei Tour-on, senki sem szedett actove- gint - nyilatkozott a menedzser. Ütésváltás A svéd Rrudaslak (jobb­ról) és a cseh Marusek ölre megy egymás­sal a Balti Kupán. A nagyszabású jégko­rongtorna mérkőzésén Csehország 4-2-re nyert EPA-felvétel Bajnok a Boca Buenos Aires (MTI) - A Boca Juniors vasárnap 1-0-ra legyőz­te az Estudiantes együttesét a 20 csapatos argentin bajnok­ságban, s ezzel négypontos előn­nyel megnyerte a pontvadásza­tot. A dél-amerikai Libertadores Kupa és a Klub Világ Kupa idei győztese egypontos előnnyel vá­gott neki a hétvégi utolsó fordu­lónak, s győzelmével esélyt sem hagyott legnagyobb riválisainak - a River Plate-nek és a Talle- resnek -, hogy behozzák hátrá­nyukat. Családi ■■ ■ ropi A nyíregyházi Kazinczy- iskolában december 16-án, szombaton tar­tották a hagyo­mányos évzáró röpisbulit, ame­lyen a szülök és gyermekek is játszottak Balázs Attila felvétele Nem volt peches a vívó Petkes Több fronton is szép eredményeket értek el a nyíregyházi vívók a közelmúltban Nyíregyháza (KM) - A nyír­egyházi vívók nem vívód­nak, hanem folyamatosan szállítják a jó eredményeket. A közelmúltban két rangos viadalon is letették a névje­gyüket. Elsőként a debreceni Mikulás Kupán - a keleti országrész egyik legrangosabb utánpótlás­versenyén - villogtak a Nyíregy­házi Vivő Egyesület tehetségei. Az általános iskolások 1-6. osztá­lyos tőrversenyében a fiúknál és a lányoknál is nyírségi siker született, Oláh Zsófia illetve Szilassy Bence végzett az élen. A hetedik-nyolcadikosoknál fiú tőrben Vaszkun Gábor a negye­dik, Hudák Tamás a hetedik, Fábri Attila a nyolcadik helye­zést szerezte meg, míg a lányok­nál Hangácsi Éva a negyedik he­lyen végzett. A párbajtőrözők Szolnokon vettek részt országos korosztá­lyos versenyen. A középiskolá­sok mezőnyében Petkes Balázs aranyérmes lett, míg Makai Ta­más a kilencedik. A lányoknál Hangácsi Éva a második helye­zést szerezte meg. Ugyanebben a fegyvernemben az általános is­kolások között Mazák Gábor .ezüst-, Szilassy Bence bronzér­met szerzett, Hudák Tamás a nyolcadik helyen végzett. A Nyíregyházi Vívó Egyesület versenyzői Sipeki Péter felvétele Tóth István arannyal kelt fel A kemecsei minidaru négy ezüstérem után világbajnok lett Tóth István megdolgozott az aranyéremért BaiázsAttiia felvétele Nyíregyháza (KM - K. T.) - Tóth István folytatta sikerso­rozatát. A kemecsei erőmű- vész aranyéremmel gyarapí­totta tekintélyes medálkol­lekcióját a fekvenyomó-vi- lágbajnokságon. A csehországi Frydek Mistekben összesereglett izompacsirták kö­zött a Totya becenévre hallgató sportember 135 kilogrammot tel­jesített, amit senki nem tudott túlszárnyalni.- A hatvan kilogrammosok mezőnyében indultam, és szokás szerint csak a verseny előtt egy héttel kezdtem el szedni az ilyen­kor elengedhetetlen vitaminokat - taglalta a történteket Tóth Ist­ván,Nekem nem telik arra, hogy megfelelő mennyiségben hozzájussak a nagyon fontos táp­lálékkiegészítőkhöz, szűkös anyagi lehetőségeim miatt csu­pán rövid „kúrára” van mód. A csehországi utat sem volt kön­nyű megszervezni, mert bár ta­valy megnyertem egy az Ifjúsági és Sportminisztérium által meg­hirdetett pályázatot, ez az összeg nem érkezett meg, így a megyei sporthivatal előlegezte meg szá­momra az utazáshoz szükséges pénzt. Sajnos, mozgássérült va­gyok, ennek duplán érzem hátrá­nyát, meggyőződésem, hogy ezért nem találok stabil szponzo­rokat. Ekképpen igazán értékelendő Tóth István produkciója. Ráadá­sul, ha valaki, ő aztán megérde­melte a fényes diadalt, hisz eled­dig négyszer szerzett ezüstérmet az éppen aktuális világbajnoksá­gon. Mindemellett nyolcszoros magyar csúcstartó, utolsó re­kordját három hete állította fel: 145 kilogrammot nyomott!- Korábban balszerencsés vol­tam, ami csak növelte bennem az elszántságot. Azt mondogat­tam magamban: nem létezik, hogy mindig lecsússzak az aranyról. Az lebegett a szemem előtt, hogy sok munkával én is nyerhetek. Tóth István immár a március­ban, Luxemburgban esedékes szenior vb-re készül, ha mások is úgy akarják szeretne a miniál­lamban is bizonyítani. Ez az ese­mény különleges lesz, mivel - a világszövetség döntése értelmé­ben - jövőre a mozgássérültek és az egészségesek együtt verse­nyeznek, vagyis megszűnt a ki­vételezés. Márpedig e lépéstől Totya egyértelműen több támo­gatót remél... Elege van München (MTI) - Ralf Schumacher nek, a Forma-l­es BMW-Williams német pilótájának elege van ab­ból, hogy állandóan a bátyjá­val, Michaellel hasonlítják össze.- Nagyon szeretem a test­véremet, sohasem volt ellen­tét közöttünk - mondta. - Csodálom őt, de most már kissé idegesít, hogy mindig vele hasonlítanak össze. Itt az ideje, hogy elismerjék az én teljesítményemet is. Ralf Schumachernek - aki négy éve versenyez a Forma-1- ben - még nem sikerült vi­lágbajnoki futamot nyernie, idén a pilóták versenyében az 5. helyen végzett. Nyolc jelölt Rotenburg an der Fulda (MTI) - Már csak nyolc jelölt pályázik a világ legjobb kapusa címre, amelyet a labdarúgás történeté­vel és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS január 8-án Rotenburg an der Fuldában sorra kerülő gáláján ad át. A több mint 80 országból érkezett szavazatok alapján Fa- bien Barthez (francia), Iker Ca­sillas (spanyol), Jósé Luis Chila­vert (paraguayi), Oscar Cordoba (kolumbiai), Oliver Kahn (né­met), Claudio Taffarel (brazil), Francesco Toldo (olasz) és Edwin van der Saar (holland) került a legjobb nyolc közé. Tavaly Kahn, a Bayern München klasszisa győzött. Nagykállóban felnőttbajnokságot rendeznek A szervezőknek közel félmillió forint pénzdíjat kell biztosítaniuk a jövő márciusi versenyre Nagykálló (KM) - Úgy látszik, most már minden évben lerakja a névjegyét megyénk asztalite­nisz sportja a honi asztalra. Nincs még egy hónapja, hogy or­szágos ranglistaversenyt rendez­tek Nyírbátorban, és máris itt az újabb bejelentés. Ahogy beszámoltunk már róla, jövőre március 2-4. között Nagy­kállóban rendezik a felnőtt egyéni férfi-női bajnokságot. A kállóiak pályázatát elfogadta a szövetség, ebben garantálniuk kellett har­minckét asztalt, játékvezetőket és legalább 400 ezer forint pénzdijat. Mivel különösebben egyiknek sem volt akadálya, Dorogi János veze­tésével a nagykállóiak pályáztak, és mivel Juhos József, a szövetség technikai igazgatója áldását adta rá, elkezdődhet a szervezőmunka. A viadal a nemrégiben átadott nagykállói sportcsarnokban lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents