Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-12 / 290. szám

2000. december 12., kedd 11. oldal SPORT Nullázott a Fehértó Nyíregyháza (KM) - Egyetlen mérkőzés (az NB III as Nyírbátori ASE II-Biogal II összecsapást újra kell játszani) kivételé­vel véget ért az asztaliteniszők NB-s csa­patbajnokságának hosszúra nyúlt őszi idénye. A zárófordulóban felemás eredmények szü­lettek, hiszen a nagykállóiak például nagy csatában vesztettek Szombathelyen, míg az Újfehértó nullára verte ellenfelét. Papírfor­ma-eredmény született az NB Il-es megyei rangadón. NB I. A csoport, férfi: Tatabánya- Nagykállói ASE 10-8. Kiegyenlített erők összecsapásán óriási küzdelmet vívtak a fe­lek. A vendégek éljátékos, Szűcs József egy mérkőzést tudott csar nyerni, és ez döntőnek bizonyult. Ezzel a vereséggel a kállóiak az al­sóházban, a 6-10. helyért folytatják tovább. Győztek: Kovács I 4, Kovács II 3, Imecs, Mol­nár és a Molnár, Kovács I páros 1-1, illetve Lőrincz 3, Laczkó 2, Szűcs, Bak és a Szűcs, Laczkó páros 1-1. NB II., férfi: Nyírbátori ASE-Apagy 11-7. Bár az apagyiaknál játszott a mezőny legjobbja, Hodász László, a kiegyenlítettebb játéktudást képviselő bátoriak megérdemel­ten nyertek. Gy.: Bánhidi, Simon 3-3, Csekő B., Szöllősi 2-2, a Bánhidi, Szöllősi páros, il­letve Hodász 4, Héjj 2 és a Hodász, Héjj páros. NB III., férfi: Újfehértó-Ózd 18-0. Az őszi utolsó mérkőzésén szinte minden sike­rült a fehértóiaknak, akik ezzel a győzelem­mel a középmezőnyt zárták a szezont. Gy.: Tamási, Misák, Szentesi, Kovács 4-4, a Misák, Szentesi és a Sipos, Tamási páros. líü^L+iijDA A női Extraliga hétvégi forulójának ered­ményei Angyalföld-Kaposvár 3-0 (7, 18, 16), Va- sas-Szakszig NRK 1-3 (-18, -14, 21, -24), BSE-Eger 1-3 (-17, 23, -17, -22), Jászbe- rény-Gödöllő 0-3 (-24, -25, -24). Meglepetés A portugál bajnokság vasárnap esti fordulójában a Benfica (Joao Tomas, jobbra) 2-1-es vereséget szenvedett az Alverca otthonában EPA-felvétel | y y ;r y n y >;>[„ v Élen a Vasvári Sakk NB II., férfiak: Tiszavasvári-Ti- szaújváros 8,5-3,5. Folytatta jó szereplését a Tiszavasvári sakkcsapét. Miként az ered­mény mutatja, a hazaiak jól koncentráltak a szomszédvári találkozón. Pontszerzők: Kiss Sándor, Halmi Sándor, Mizik Tamás, Sigér Csaba, Mizik Zsolt, Szoboszlai Kitti 1-1, Rácz Zoltán, Mihalkó József, Kocsis György, Ko­vács Márton, Bartha László 0,5-0,5. A bajnokság állása a 4. forduló után: 1. Tiszavasvári 32,5 pont, 2. Kazincbarcika 31 pont, 3. Füzesabony 29,5 pont, 4. Heves 29,5 pont. Új edző a Genkben Brüsszel (AFP) - A Genk (Brockhauser Ist­ván kapus csapata) vezetősége szerződést bontott a holland Johan Boskamp vezető­edzővel, és az eddigi másodedzőt, Pierre Denier-t bízta meg az élvonalbeli belga fut­ballcsapat irányításával. A menesztés oka az együttes gyenge teljesítménye: a Genk a bajnokság 16 fordulója során mindössze 18 pontot szerzett, és ez csak a tizenharmadik helyre elegendő. Johan Boskamp a negye­dik edző, akit a bajnokság kezdete óta me­nesztettek Belgiumban. Laczkó volt a jani a csúcsmezőnyben A nagykállóiak házi döntőjét és az apagyiak bravúrjait hozta a Top-12 bajnokság A résztvevők. Felső sor, balról: Héjj, Petró, Héder, Csekő, Szarka, Szöllősi, Hodász, Laczkó. Gugguló sor: Bánhidi, Simon, Bak, Lőrincz, Szűcs sipeki Péter felvétele Nagykálló (KM -BT)- Végül tizenhármán indultak el a me­gyei férfi asztaliteniszezők va­sárnapi Top-1 2 bajnokságán. A meghívottak közül ugyanis egyedül az apagyi Fodor hiányzott és beugrott a két bátori Héder és Szarka is. A résztvevőket a versenybizott­ság egy hatos és egy hetes cso­portba sorolta, ezen belül kör- mérkőzéses rendszerben dőlt el a helyezések sorsa. A csoportel­sők személye egyáltalán nem volt meglepetés, hiszen a nagy­kállóiak két élversenyzője, Szűcs József és Laczkó Sándor vette az akadályokat és veretlenül zárt. Igaz, Laczkó ellen Hodásznak ko­moly nyerési lehetősége volt. Az már kisebb meglepetés, hogy a szintén NB I. A csoportban edző­dő Bak Imre és Lőrincz Barna nem szerezte meg az elődöntőt jelentő második pozíciót a cso­portjában. Lőrincz Hodásztól ka­pott még ki, Baknak pedig össze­sen három vereség csúszott be. A B-alakulatban körbeverés után alakult ki a sorrend, végül az döntött Héjj Tamás mellett, hogy legyőzte a szintén négy dia­dalt számláló Csekő Balázst. A csoportokból végül két-két játé­kos jutott az elődöntőbe, a har­madik, negyedik és ötödik he­lyen végzettek pedig helyosztó­kat játszottak egymással. A csoportok végeredménye. A csoport: 1. Laczkó (Nagykál­ló) 5 győzelem, 2. Hodász (Apagy) 4, 3. Lőrincz (Nagykálló) 3, 4. Szarka (Nyírbátor) 2, 5. Si­mon (Nyírbátor) 1, 6. Szöllősi (Nyírbátor) 0. B csoport: 1. Szűcs (Nagykálló) 6, 2. Héjj (Apagy) 4, 3. Csekő B. (Nyírbá­tor) 4, 4. Bak (Nagykálló) 3, 5. Bánhidi (Nyírbátor) 2, 6. Héder (Nyírbátor) 2, 7. Petró (Kisvár- da) 0. Mindkét elődöntő óriási csatát hozott. Hodász szettet rabolt Szűcstől, de végül győzött az esé­lyesebb káliói. Még nála is job­ban megszenvedett a győzele­mért Laczkó, aki Héjj ellen a má­sodik játszmában három mérkő­zéslabdát hárítva fordított. Mindez óriási lendületet adott a Nagykállói ASE versenyzőjének, és házi döntőben szettveszteség nélkül verte Szűcsöt. Érdekes­ség, hogy valamennyi helyosztó 2-0-ás eredményt hozott. A szakemberek egyöntetű vé­leménye szerint nagyszerű szín­vonalú volt a viadal, és látha­tóan jót tett a sportágnak, hogy a megyében kiegyenlítettebbé vált a mezőny. Külön kiemelendő az apagyiak teljesítménye, hiszen az NB II-ben játszó klubból ket­ten is a legjobb négy közé jutot­tak, maguk mögé utasítva a nyírbátoriakat és két nagykál- lóit. Igaz, ugyan, hogy a kállóiak teljesítményét az is befolyásol­hatta, hogy szombaton még Tata­bányán játszottak csapatbajno­kit. Elődöntők: Szűcs- Hodász 2-1, Laczkó-Héjj 2-1. Helyosztók. Döntő: Laczkó-Szűcs 2-0. A 3. helyért: Hodász-Héjj 2-0. Az 5. helyért: Lőrincz-Csekő B. 2-0. A 7. helyért: Bak-Szarka 2-0. A végeredmény: 1. Laczkó Sándor (Nagykállói ASE), 2. Szűcs József (Nagykállói ASE), 3. Hodász László (Apagyi SE), 4. Héjj Tamás (Apagyi SE), 5. Lőrincz Barna (Nagykállói ASE), 6. Csekő Balázs (Nyírbátori ASE), 7. Bak Imre (Nagykállói ASE). 8. Szarka György (Nyírbá­tori ASE), 9. Bánhidi Emil (Nyír­bátori ASE), 10. Héder Gábor (Nyírbátori ASE), 11. Simon Teodor (Nyírbátori ASE), 12. Szöllősi Tamás (Nyírbátori ASE), 13. Petró László (Várda ASE). A Vasas után következik a Szarajevó Szabó élt a lehetőséggel, Papizsanszkajának sajnos fáj a könyöke Nyíregyháza (KM - M. L.) - Szusszanásnyi pihenője sincs mostanában a Szakszig NRK extraligás röplabdázóinak. A nemzetközi porond után szombaton bajnoki jött, szerdán ismét kupameccs kö­vetkezik. Szombaton Angyalföldön vendé­geskedtek a mieink és hozták a köztelező győzelmet, 3-1-re nyer­tek a Vasas ellen.- Az első két szettben nagyon jól játszottak a lányok, maradék­talanul teljesítették a taktikai el­várásokat. Sajnos Papizsanszka­jának fáj a könyöke, ezért nem tudott ütőként játszani, így fel­adóként jött számításba. Öröm­teli, hogy Szabó Jutka élt a lehe­tőséggel és remekül játszott ütő­ként. Ugyancsak pozitívum, hogy Bogendorfer egyre inkább kezd összeérni a csapattal. □ Szerdán újabb meccs jön az Élcsapatok kupájában, a szaraje- vóiakat látják vendégül.- Igen, és már ennek tükré­ben próbáltunk ki néhány variá­ciót. Hétfőn két edzés volt, a dél­utáni már a mérkőzés színhe­lyén, a Bem-iskolában. Sajnos kedden délelőttre nem tudtunk termet keríteni, pedig nagy szükségünk lenne az edzésre, hi­szen az utazások miatt vannak elmaradásaink. Szerda délelőtt is fogunk gyakorolni, aztán dél­után jön a mérkőzés. A találkozó előtt ünnepség lesz, hiszen ekkor köszöntik majd Erdősné Balogh Erikát, aki az Év Játékosa és Forman Józse­fet, aki az Év Edzője lett. Kézerdő A Phoenix csapata otthonában győzte le a Torontót az NBA újabb mérkőzésén EPA-felvétel * 1 A sikeres nyíregyházi csapat Amatőr felvétel Kemény kyosok Érmekkel tértek haza Derecskéről Nyíregyháza (KM) - Igen szé­pen szerepeltek a nyíregyhá­zi Fight kft. kyokushin kara- tékái a vasárnap Derecsként rendezett Koss-Coop Kupán, amelyen négy megye, nyolc klubjának közel kétszáz ver­senyzője indult. A nyíregyházi klubot tizenhár­mán képviselték, közülük tízen első versenyükön indultak. Kazinczi Ferenc és Kovács Attila fiataljai a következő eredménye­ket érték el. Gyermek II. korcsoportú­ak: 2. Pallai Dávid (könnyű­súly), 3. Baricska Dániel (Közép­súly). Gyermek I. korcsoportúak: 1. Balogh Ádám (k), 2. Kuknyó Benze (k), Kazinczi Ferenc (k) és Jaczkovics Tamás (nehézsúly). Serdülők: 1. Belus Gergő (k), 3. Czifra Pál (k). Ifjúságiak: 1. Szanyi Péter (k), 2. Farkas Zoltán (k), 3. Nagy Gábor (k). Felnőttek: 2. Turkó József (K), 3. Kopcsa Péter (n). Diego Leverkusenbe tart Berlin (MTI) - Diego Pla- cente, az argentin első osztá­lyú River Plate labdarúgója a tavaszi idénytől a német Bundesligában vezető Bayer Leverkusenhez igazol. Az információk szerint a 23 éves védő 2005-ig szóló szerződést írt alá, közel 6 mil­lió dollárért. Átigazolását megkönnyíti, hogy olasz útle­véllel rendelkezik, így szer­ződtetése nem terheli a klub nem európai uniós labdarú­góinak keretét. Az újság tudomása szerint a bajor csapat 7 millió dollá­rért még egy dél-amerikai labdarúgót szerzett: a brazil Lucio Ferreirát. Annak elle­nére sikerült elcsábítani, hogy a csatár másik kérője, a Barcelona kétszer annyit kí­nált érte. A Barca királyi szurkolója Barcelona (MTI) - Krisztina spanyol hercegnő újszülött kis­fia, Pablo Nicolas lett az FC Bar­celona labdarúgócsapatának HIRDETÉS legifjabb szurkolója, miután Joan Gaspart klubelnök egy teljes bajnoki évre szóló bérlettel ajándékozta meg. püjy\u: RENDKÍVÜLI UWLAT A NYÍR-DOMÜS ÁRÜHÁZRAN! PICCOLÓ SAROK 69 900 Ft, helyett 59 900 Ft december 31-éig, vagy amíg a készlet tart. BŐRGARNITÚRÁK 10% ENGEDMÉNNYEL, Előjegyzés esetén is! Kivéve az akciós termékek.

Next

/
Thumbnails
Contents