Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-12 / 290. szám
2000. december 12., kedd Mit«* ÉGTÁJ 7. oldal Kerek a káposzta... A népszerű gyermekdalt nemigen volt kedvük énekelni a képen látható dolgozóknak, hiszen több mázsa káposzta várt arra, hogy megtisztítva útra keljen Vecsésre. Talán nem is gondolunk arra, amikor esszük az ízletes vecsé- si káposztát, hogy az voltaképpen a Nyírségből származik, és a savanyítás után után, több száz kilométer megtétele után kerül vissza hozzánk M. Magyar László felvétele Ez a vérnyomás rendben dk File János kéki háziorvos gyakori ellenőrzéssel és kezeléssel karbantartja a településen a magas vérnyomással küszködő betegeket Fullajtár András felvétele Forráshiánnyal kezdik az új esztendőt Az önkormányzat fontosnak tartja az intézmények működőképességének fenntartását vizének elvezetése zárt rendszeren keresztül az aracsi csatornába, a belvízelvezető rendszer felújítása, az utak helyreállítása, az általános iskola udvarán háromszáz méter útalap készítése. A közmunkaprogram megvalósítása során több mint 110 fő foglalkoztatására nyílt lehetőség. A fásítási program mellett 1200 méter járda is készült a lakosság közreműködésével. Kevés panasz Rusin József, a megyei fogyasztó- védelmi felügyelőség részéről tájékoztatta a lakosságot az aktuális kérdésekről. Elégedetten jegyezte meg, hogy Tiszalök és térségéből igen kevés vásárlói panasz érkezik a hivatalhoz. Nagy érdeklődéssel fogadták a résztvevők a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatóját is. Holes István alezredes az aktuális tűz- és polgárvédelmi feladatokról, a megyei propaganda szervezési programjukról, valamint az ifjúság tűzvédelmi nevelését célzó terveikről adott számot. Tiszalök (Húri Valéria) - Közmeghallgatást tartottak a napokban Tiszalökön, amelyen közel száz érdeklődő vett részt. Drótos Vince polgármester ismertette a testület által elfogadott 2001/2002. évi költségvetési koncepciót, az önkormányzati vagyon várható gyarapodását. Szó volt az eltelt időszak eredményeiről, valamint a várható feladatokról is. Mint elhangzott, a korábbi évekhez hasonlóan működési forráshiánnyal kell számolnia az önkormányzatnak a következő évben is. Segítséget kérnek Ápolja a hagyományt a Nefelejcs A község kulturális életében jelentős szerepet tölt be a tánccsoport Pályázatok Nyíregyháza (KM) - Karácsonyhoz, a szeretet és a családok ünnepéhez közeledve minden szervezet szeretné a tagjait megajándékozni. így van ezzel a Létminimum Alatt Élők Társaságának nyíregyházi szervezete is, amely karácsonyi csomagot szeretne ajándékozni a szervezethez tartozó háromszáz családnak. A szervezet rendelkezésére azonban jelenleg csupán 150 ezer forint áll, s ez az összeg bizony nagyon kis csomagok összeállítására elegendő csak. A LAÉT városi vezetése lapunkon keresztül is kéri mindazokat, akik anyagilag vagy természetbeni juttatással tudnának segíteni, keressék Molnár Lászlónét, aki december 12-től ezen a héten minden nap 15 órától 18 óráig a LAÉT Ferenc körút 3/A szám alatti helyiségében tartózkodik. A segíteni szándékozók a 443-716-os telefonszám hangpostáján üzenetet is hagyhatnak a számára. A LAÉT aktivistái az anyagi támogatás mellett minden tartós élelmiszert elfogadnak, amelyek az ajándékcsomagban ott lehetnek a karácsonyfa alatt. A tartós élelmiszer lehet például rizs, olaj, alma, krumpli, hagyma. Geszteréd (KM) - A geszteré- di művelődési ház fenntartásában működik a Nefelejcs gyermek néptánccsoport, amely 1997-ben alakult. Az Opelnek, a Mercedesnek szállítanak Timár (KM - H. Zs.) - A Rofa Művek öt hónap alatt elkészítette új 1300 négyzetméter alapterületű összeszerelőcsarnokát, melyet a napokban adtak át Tímáron. Az európai színvonalú épületben hatvan környékbeli ember talál munkalehetőséget. Az ünneplésre azonban nem jut sok idő, hiszen sürgetnek a megrendelések, karácsonyig még hat gépsort kell szállítaniuk Németországba, melyeken majd az új Mercedes cabriot szerelik össze. Csegei László ügyvezető igazgató elmondta, a beruházást követően, a Rofa Művek 25 százalékkal növeli termelését, s az idei várható 400 mülió forintos árbevétel a jövő évben félmilliárdra emelkedik. Már most le vannak kötve a jövő évi szerződések, szállítógépsorokat exportálnak az Audi, a BMW, a Ford, az Opel és a Mercedes autógyárakban. A régi csarnok sem ár- vul el, a Techno-Plusz Kft. költözik be. A kft. szintén fémmegmunkálással foglalkozik, s a cég ügyvezetője, Csegei Lászlóné. A forráshiány kiküszöbölésének, illetve csökkentésének alternatívái közül leginkább a központi koncepcióban is szereplő 2 százalékos létszámcsökkentés jön számításba. Cél továbbá a költség- vetés két oldalának változtatása, amely a bevételek növelését és a kiadások csökkentését jelenti. Az önkormányzat fontosnak tartja valamennyi intézmény működőképességének fenntartáAz általános iskola fejlesztése rendszeresen szerepel a tervek kozott sát a jelenlegi munkaerő létszámának csökkentése mellett, foly: tátják az elkezdett járdaépítési programot, s az intézmények felújításához, valamint útépítéshez pályázatokat készít majd. A településen még megvalósításra vár a szennyvízcsatorna-beruházás, mely a következő évek feladata Martyn Péter felvétele lesz. Tiszalökön 2000-ben a következő feladatok valósultak meg: a KHT megszervezése gépek vásárlásával együtt, az idősek gondozó központja férfirészlegének felújítása, a világosítás korszerűsítése a város közigazgatási területének kétharmad részén, a vízműtelep mosatóA fennállásának harmadik évfordulója alkalmából a művészeti együttes a közelmúltban ünnepi műsort adott a település lakói számára. A látványos, színes műsor után a vendégek és a táncosok együtt fogyaszthatták el az emeletes születésnapi tortát, majd jó hangulatú közös mulatozás következett. A tánccsooort tagjai általános iskolás diákok, a vezetőjük Nagy Lászlóné néptáncoktató, aki maga is táncos múlttal rendelkezik. A csoport csekély tagdíjból, ön- kormányzati támogatásból és a községben működő Aranyszab- lya Szövetkezet anyagi segítségéből tartja fenn magát szerény keretek között. A község kulturális életében jelentős szerepet tölt be a tánccsoport, de tagjai eleget tesznek a környező települések felkéréEgy nyári szereplés pillanata seinek is. Eddigi szerepléseik alkalmával kivívták a közönség elismerését és rokonszenvét. Az idén másodszor vettek részt megyei gyermek néptánctalálkozón és más kulturális rendezvénysorozaton, ahol szép sikereket értek el. Nagy lelkesedéssel táncolAmatőr felvétel nak, a közös élmények és sikerek erős szálakat szőttek közöttük, a tánc mindennapjaik részévé vált. Céljuk: hozzájárulni a népi tánckultúra megőrzéséhez és a hagyományok ápolásához - tájékoztatta lapunkat Kovács Lászlóné. HÍREK □ Földben a kábel A legmodernebb telefonhálózat a földbe került Kisléta területén is, a szakemberek a település közterületeinek helyreállításán dolgoznak. A Nyírbogáton, Máriapócson és Kislétán kiépített fénykábel által nyújtott szolgáltatásokat hamarosan élvezhetik e települések lakói. □ Mindenki karácsonya A kislétai dr. Jósa István Általános Iskola diákjai és pedagógusai Mindenki karácsonya címmel műsort adnak december 15-én 10 órától a művelődési házban. Az ünnepségre meghívták a helyi nyugdíjasklub tagjait és a bentlakásos otthon lakóit is. A műsor mellett feldíszítik a karácsonyfát, s lesz ajándékozás is. □ Mesepódium A Mesepódium előadásában Az elrabolt oroszlán című kalandos állatkerti történetet tekinthetik meg az óvodások és az alsótagozatos iskolások Tiszalökön a művelődési házban december 12-én 10 órától. Ugyanezen a napon szintén a művelődési házban 13 órától rendhagyó irodalomóra lesz. Rideg Sándor Indul a bakterház című regényéből. A felsőtagozatosoknak és a gimnazistáknak ajánlott előadás ingyenes. Csomagok a családoknak Sényő (KM) - Élelmiszert tartalmazó ajándékokat kap hatvan sényői család a helyi gyermekjóléti szolgálattól. A háromezer forint értékű, 12 kilogrammos csomagokat december 21-én 9 és 13 óra között vehetik át a nehéz anyagi körülmények között élő családok a gyermekjóléti szolgálattól. A budapesti székhelyű Gyermekétkeztetési Alapítvány hirdetett pályázatot a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére, s ezt a lehetőséget ragadta meg a sényői gyermekjóléti szolgálat. A budapesti alapítvány a személyi jövedelemadó egy százalékából befolyt összeget fordította erre a jótékonysági adakozásra. Az alapítvány reméli, a támogatóknak köszönhetően jövőre még több forintot fordíthatnak majd ajándékcsomagok készítésére. lifyi. íijüip : Ük 1, r HUj