Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-12 / 290. szám
2000. december 12., kedd 5. oldal □ Halálra gázolta Feltehetően öngyilkos- sági szándékkal vonat alá ugrott egy 42 éves nyírbátori nő vasárnap este Nyírbátorban. Az asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe. □ Manipulálták a rulettet A rendőrség eljárást indított egy 24 éves nyíregyházi és egy 25 éves magyi férfi ellen. A két férfi december 7-én egy nyíregyházi szórakozóhelyen a rulettgépet úgy befolyásolták, hogy négy ismeretlen személy 800 ezer forintot nyerjen. A csalók ezért fejenként 120 ezer forint „jutalmat" kaptak. □ Hasba szúrta A Mátészalkai Rendőrkapitányság eljárást indított egy 43 éves gé- berjéni férfi ellen, aki az egyik éjjel összeveszett a feleségével, majd az asszonyt egy konyhakéssel hasba szúrta. Kevesebb a baleset Csenger (KM) - Csengerben kétnapos közbiztonsági főigazgatói értekezletet tartottak. A tanácskozáson a megyék közbiztonsági igazgatói vettek részt, dr. Hatala József dandártábornoknak, az ORFK helyettes vezetőjének irányításával. A házigazda Tamás György Lajos ezredes az MRFK Közbiztonsági Igazgatója elmondta: az eszmecserét az utóbbi időben egyre jobban elszaporodó embercsempészet is indokolta, aminek a felszámolására nagy erőket von össze a rendőrség. A két nap alatt szóba került többek között más határmenti bűnözés is, aminek a visszaszorítására ugyancsak lépéseket tesznek a rend őrei. Megtárgyalták a most megjelent, közúti közlekedés igazgatási feladatairól, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló belügyminiszteri rendeletet, valamint a fegyveres erők és rendvédelmi szervek kezelésében lévő különleges járművek vezetésére jogosító okmányokkal kapcsolatos intézkedéseket. Különös figyelmet szentelt a tanácskozás a közúti járművek pályaalkalmasságáról szóló rendeletnek, ezen belül is a megkülönböztetett jelzést használóknak. Értékelték a közrendvédelmi és közlekedési állomány munkáját, benne az országos közúti baleseti helyzetet. Megállapították, országosan 10 százalékkal kevesebb baleset történt, de örvendetes, hogy hasonlóan javul a helyzet megyénkben is. Elítélték a rablókat Kisvárda, Nyíregyháza (KM) - A megyei bíróság dr. Bodnár Zsolt vezette fel- lebbviteli büntetőtanácsa két rablási ügyet zárt le jogerős ítélettel. A nyírkarászi Szabó Csaba (31) vádlott ez év június 17-én Kisvárdán egy csemegeüzletet akart kirabolni, de amikor sértett mellkasának kést szegezett, az kiabálni kezdett, így jobbnak látta, ha kereket old. A vádlott beismerő vallomást tett, csupán azzal védekezett, hogy amikor megtámadta a boltost nem volt nála kés. A sértett vallomása és más bizonyítékok ezt cáfolták. Az elsőfokú bíróság rablás bűntettének kísérlete miatt Szabó Csabát 2 év 6 hónap börtön- büntetésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés miatt jelentett be fellebbezést, míg az ügyész tudomásul vette. A másodfokú bíróság megalapozottnak találta a városi bíróság ítéletét, így helyben hagyta. Két gyömrői fiatalember, Südi Lajos (19) és Salánki Sándor (22) október 17-én Bal- kányba utaztak rokonlátogatásra. Két nappal később Nyíregyházán, a Bocskai utcában bementek egy üzletbe, és műanyag játékpisztollyal (igazinak látszott) követelték a bevételt. A sértett tiltakozott, de a vádlottak magukkal vittek 26 700 forintot. Taxival Nagykállóba mentek, ott egy sörözőben játékgépen eljátszották a rabolt pénzt. Botrányos viselkedésük miatt a helyi őrsön kötöttek ki, majd kiderült, hogy ők követték el a rablást. Az elsőfokú bíróság a vádlottakat 3-3 év börtönbüntetésre ítélte, ami ellen védőjükkel enyhítés, illetve felfüggesztett szabadságvesztés miatt fellebbeztek. A másodfokú bíróság nem találta alaposnak a fellebbezését, így az ítéletet helyben hagyta. Összeállításunkat az Országos Bűnmegelőzési Tanács támogatja. \m& m KÖZBIZTONSÁG Figyelmetlenség Az utóbbi napok ködös időjárása és a csúszós utak nem minden járművezetőt intenek óvatosságra. Emiatt történt is számos súlyosabb és könnyebb sérüléssel, vagy csupán anyagi kárral járó közlekedési baleset. Elég egy pillanatnyi figyelmetlenség és megtörténik a baj. A tél még ezután következik. A havas, jeges aszfalt még több veszélyt rejteget. Felvételünk Nyíregyháza belvárosában készült, amikor az egyik helyi járatú autóbusz vezetőjének figyelmetlen sávváltása okozott karambolt. Szerencsére személyi sérülés nem történt Fullajtár András felvétele Kárenyhítést kaphat a sértett Segítséget és tanácsot adnak a rászorulóknak az áldozatvédelmi irodákban Fullajtár András Nyíregyháza (KM) - A legsúlyosabb bűncselekmények sértettjei és hozzátartozóik kárenyhítést kaphatnak. Erről jó egy éve döntött a kormány és megteremtette a jogi- és pénzügyi feltételeit a különösen súlyos, erőszakos bűncselekmények sértettjei és hozzátartozóik kárenyhítésének. A kormány a kárenyhítéssel kapcsolatos feladatok ellátásával az Országos Közbiztonsági és Bűn- megelőzési Közalapítványt bízta meg, majd ez év január l-jével Budapesten létrehozták az ügyintézést végző Kárenyhítési Irodát. Segítenek a referensek Azóta vidéken már számos helyen áldozatvédelmi irodákat nyitottak, ahol többek között a kárenyhítési Nyíregyháza (KM) - A defekt nem mindig a véletlen műve. Aki segíteni akar, lehet hogy rossz szándék vezeti. Ez a megállapítás érvényes azokra a bűnözőkre, akik az utóbbi időben új módszerekkel próbálkoznak, amikor a gépkocsikat kifosztják. Egyes esetekben már a határátkelőhelyeken kiszemelik áldozataikat. Különösen veszélyeztetettek az egyedül utazó, fáradtnak látszó, vagy idős autósok és a női vezetők. Elterelik a figyelmét A tolvajok követik gépkocsijukat, majd melléjük érve - látszólag a figyelemfelhívás segítő szándékával - integetnek, jelezve, hogy a kerék defektes, vagy más műszaki hibát észlelnek. A lassító, majd alkalmas helyen megálló gépkocsi vezetőjének felajánlják segítségüket. A jármű hátsó részéhez hívják és együtt vizsgálják meg a gumiabroncsot. Eközben társuk villámgyorsan a gépkocsihoz lopódzik és magához veszi a látható és elérhető értéktárgyakat, igazolványokat, készpénzt. Aztán sietve távoznak. Más esetekben parkolókban, vagy benzinkutaknál pihenő, alvó autósokat ébresztenek fel azzal, hogy gumiabroncsuk defektes. Néha - a hitelesség kedvéért - előzőleg valóban kilyukasztják a kereket. Az autójából álmosan kiszálló sofőrt a jármű hátsó részéhez csalják, miközben társuk ellopja az utastérben őrizetlenül hagyott tárgyakat. A trükkérelmeket is be lehet adni. Az ország minden rendőrkapitányságán van kijelölt áldozatvédelmi referens, akik segítenek a rászorulóknak. Mint ismert, Nyíregyházán is működik áldozatvédelmi iroda, mig a közlekedési balesetekhez kapcsolódó kárenyhítésekkel az MRFK Közlekedésrendészeti Osztályának áldozatvédelmi referenséhez lehet fordulni. A kárenyhítés iránti kérelmek elbírálása során a halált okozó jogsértések körében az alábbi bűncselekmények esetében enyhítendő a kár: emberölés, halált okozó magzatelhajtás, halált okozó testi sértés, halált, kettőnél több ember halálát vagy halálos tömegszerencsétlenséget okozó foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés, halált okozó emberrablás. Halált vagy halálos tömegszerencsétlenséget okozó közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, vasúti, légi kös lopások elkövetői a bizalom elnyerése érdekében többnyire az EU tagországok rendszámaival ellátott gépkocsikkal közlekednek. Jó tanácsok Hogy ne váljanak áldozattá, fogadják meg a rendőrség bűn- megelőzési szolgálatának tanácsait: útlevelét, pénztárcáját, mobiltelefonját mindig tartsa magánál, ha kiszáll autójából, ne hagyjon értékeket az utastérben, értéktárgyait a csomagtartóban helyezze el. Minden esetben zárja be gépkocsija ajtaját, ha távovagy vízi közlekedés halált vagy halálos tömegszerencsétlenséget okozó veszélyeztetése, halált vagy több ember halálát okozó ittas vagy bódult állapotban történő járművezetés, halált vagy több ember halálát okozó járművezetés tiltott átengedése. Pénzbeli támogatás Kárenyhítési kérelmet lehet még beadni a testi épség vagy egészség súlyos károsodása miatt. Az esetek megegyeznek az előzőekben leírtakkal. Az élet elvesztése miatt kizárólag a bűncselekmény következtében elhunyt sértettel, a jogsértés időpontjáig egy háztartásban élő egyeneságbeli rokona, örökbefogadó és nevelőszülője, örökbe fogadott és nevelt gyermeke, házastársa által benyújtott kárenyhítési kérelem teljesíthető. Kárenyhítésre tarthat még igényt az a személy is, aki a sértett eltartására zik, ha többen utaznak, valamelyikük mindig maradjon a gépkocsinál, hosszabb utazás előtt ellenőriztesse járműve műszaki állapotát. Jó, ha tudja: ha a gumiabroncs defektet kap, az minden esetben észrevehető. A gépkocsi instabillá válik, egyenesben tartása nehéz, a defektes kerék felől csattogó, zörgő hang hallatszik. Ha már megtörtént a baj, haladéktalanul értesítse a rendőrséget az ingyen hívható 112-es számon. Próbálja megjegyezni a sietősen távozó autó rendszámát és a „segítők” személyleírását. köteles volt. A bűncselekmények sértettjeinek és hozzátartozóinak adható kárenyhítés összege: előzetes pénzbeni támogatás 20-70 ezer forintig, pénzbeni támogatás 50-200 ezer forintig, ismételt pénzbeni támogatás legfeljebb 200 ezer forint. Megyénkben az alábbi helyeken kaphatnak segítséget- Áldozatvédelmi Iroda: Nyíregyháza, Ungvár sétány 25. szám. Ügyfélfogadás a hét minden munkanapján. Telefon: 06-42/311-666/33-97- Közlekedési áldozatvédelmi referens: MRFK Közlekedésrendészeti Osztálya (Nyíregyháza Rákóczi út 104. Pf: 66.). Ügyfélfogadás minden hónak második hét keddjén 10-től 14 óráig. Telefon: 06/42/310- 347/33 mellék.- A legközelebbi rendőrkapitányságon az áldozatvédelmi referensnél. Feketecigi Nyírbátor (T. J.) - A múlt héten 45 jogellenes cselekményt fedtek fel a Nyírbátori Határőr Igazgatóság munkatársai. A nyírábrányiak Penészlek és Fülöp között elfogtak egy román határsértőt, akit három évre kiutasítottak az országból. Az Interpol magyar irodája csalás miatt körözte azt a honfitársunkat, aki a tiszabecsi határállomáson bukott le. A nagydobosi nevelőotthonból megszökött és ezért a rendőrség kereste azt a magyar állampolgárt, akit a csengeri határőrök igazoltatás után visszavittek a nevelőotthonba. A záhonyi vasúti híd és a vasútállomás között kapták el a végek őrei azt a két ukránt, akiknél 25-25 karton cigaretta volt. A közel 83 ezer forint értékű füstölni valót az elhaladó vonatból dobták ki előzőleg. A csengeri határvadászok Győrtelek nagyecsedi elágazásánál két ukránnál 39 ezer forint értékű csempészett cigarettát találtak. A záhonyi határvadászok pedig a sonká- di hídnál egy ukránnál 735,5 ezer forint értékben szintén ismeretlen eredetű füstölni valóra bukkantak. A záhonyi közúti határállomáson négy moldáv állampolgár olyan orosz útlevéllel akart hazánkba jönni, melyekben a fényképeket kicserélték a sajátjukra. Egy nappal később két moldáv ugyanazt a módszert alkalmazta, akárcsak Csengersi- mánál két román. Az utastérben hagyott értékek csalogatják a tolvajokat. Sipeki Péter felvétele Trükkös tolvajok az országutakon Egyes esetekben már a határnál kiszemelik áldozatukat