Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-09 / 288. szám

2000. december 9., szombat 9. oldal mv m HÉTVÉGE .................--ni Iá Ili síL Menedzselni a települést Kállai Krisztina A felújított kultúr ház nagyterme megtelt emberekkel. A színfalak mögött a telepü­lés polgármesteri hivatalának amatőr színtársulata készülődött a premierre. Az önkormányzati tagokból és hivatali dolgozókból színtársulat toborzása azon­ban nem az egyetlen dolog, amiben me­gyei szinten élen járt Nyírcsászári első embere. Fodor Zsolt, Nyírcsászári jelenlegi pol­gármestere Kecskemétről került a szatmá­ri községbe, házassága révén. Először a helyi általános iskolában helyezkedett el, s napi munkája mellett elvállalta a falu minden rendezvényének szervezését és bo­nyolítását. Hozzá illő és neki tetsző feladat volt ez, emlékszik vissza beszélgetésünk közben. A mindig nyüzsgő, újat alkotó fia­talember (alig múlt 30 éves) ’94-ben még az országgyűlési képviselő- és a polgármester­Fodor Zsolt A szerző felvétele választáson is elindult. Akkor nem sike­rült, két évvel ezelőtt azonban újra meg­próbálta, s akkor neki szavazott bizalmat Nyírcsászári lakossága. Két év nem hoszú idő, de nem is kevés. Kiváltképp, ha az azóta elért eredménye­ket soroljuk, az intézmények felújításától egészen a már bizonyos jólétet feltételező szabadidőpark, falumúzeum létrehozá­sáig. Sorolhatnánk még a sikereket, de ké­ri, a tárgyi dolgok helyett inkább a polgár- mesterség lényegét, filozófiáját mondhas­sa el.- Szerintem a polgármester feladata me­nedzselni a községét országos, vagy akár nemzetközi szinten, megteremteni a tele­pülésen a belső egyensúlyt, valamint terv­szerűen, tudatosan fejleszteni a falut. Fon­tos, hogy a településen élők az éntudattól eljussanak a közösségi tudatig. Ezt szolgálják a közösségi rendezvé­nyek, s a civil szervezetek programjai. Az elmúlt két év alatt alakult meg a polgárőr­ség, a Jövő Roma Alapítvány, a Remény Nyugdíjas Klub, a Gyermekekért Alapít­vány s az ország első, talán egyetlen ön- kormányzati színjátszó társulata a ZSO- MI. Mindegyik szervezet a mai napig mű­ködik, kiszolgálva ezzel a lakosság igé­nyeit. A siker nehezen mérhető, a község első embere azonban elmesél egy történe­tet, ami talán érzékelteti az elégedettséget.- Tavaly karácsonykor nem egy levele­zőlap érkezett a polgármesteri hivatalba, amelyen a nyírcsászári polgárok kíván­nak békés, boldog ünnepeket és megköszö­nik a községért végzett munkát. Ez ad iga­zán erőt a további munkához. Az amatőr színjátszó társulat, amely a polgármester és munkatársai kezdemé­nyezésére verbuválódott a hivatali dolgo­zókból, éppen egyéves. Azóta több darabot mutattak be a lelkes császári közönség­nek, de eljutottak a falu határain túlra is. Óriási sikert arattak produkciójukkal a megyei és az országos versenyen, s nem egy díjat hoztak el a Mosonmagyaróvári Nemzetközi Színjátszó Találkozóról. A tár­sulat oszlopos tagja, Fodor Zsolt így em­lékszik vissza a kezdetekre:- Meg akartuk mutatni, hogy képesek vagyunk kiemelkedni szűkebb környeze­tünkből, s az ország más vidékén élők is elismerik a teljesítményünket. Elértük, hogy már beszélnek rólunk. A jó példamu­tatásnak induló vállalkozás kinőtte önma­gát. A ZSOMI jelenleg is dolgozik, nagy erő­vel folynak a próbák a december 29-i falu­napi fellépésre, ahol természetesen jutott szerep az igazi közéleti személyiségnek számító polgármesternek is. Nem védem magam, nem támadok Berecz János vállalkozótól, az MSZMP volt KB-titkárától kérdeztük: hogy érzi magát? Berecz János feleségével. Sáfár Anikóval a családi albumból ÉSIK SÁNDOR Egy asztali lámpa meleg fénysugara mögül pillant ki az utcára: vajon ki nyomta meg a kapucsengőt? A Hű­vösvölgy egyik dombra kap­tató mellékutcájában nézem a kerítés mögül a takaros családi házat, melynek ajta­jában Berecz János alakja tű­nik fel a kora alkonyi sürvedésben. A földinek kijáró barátsággal nyitja ki előttem a kisajtót, mely mögött egy érdeklődő tekintetű skótjuhász társaságában fogad. Szemem körbejárja a kertet, ahol további szép fajtájú ebek ejtenek ámulatba.- Ibrányban mindig volt ku­tyám - válaszol a fel sem tett kér­désre. - Egyikük 16 évig élt, meg­sirattam - folytatja, aztán beljebb tessékel. Sorsfordító korforduló Dolgozószobájában, melynek ab­lakából a lámpa mellől az imént kitekintett, kényelmes fotelbe ül­tet, fürkésző tekintetét az enyém­be fúrja. Utoljára tizenegy éve ír­tam róla, mégpedig abból az apro­póból, hogy az MSZMP, amelynek vezető politikusa volt, kezébe ad­ta a munkakönyvét. A sorsfordító korforduló immár történelem, az azóta eltelt időkről kérdezem.- Engem a hetvenes években reformistának tartottak, a nyolc­vanas évek végén pedig merev­nek - fog át egy gondolattal majd­nem negyedszázadot. - A rend­szerváltást közvetlenül megelőző időkben nagyon foglalkoztatott a párttagság és a munkásőrség sor­sa. Úgy gondoltam, ha én meg tudtam változni, lehetőséget kell adni ugyanerre másnak is. Nem voltak bűnösök, miért érje őket baj. A munkásőrök átfésülték az erdőt, ha elveszett egy gyerek, ott voltak a gáton, ha nagy volt az árvíz, oltották a tüzet, ha kevés volt a tűzoltó. Soha semmi másra nem vezényelték őket. így vál­tam én úgymond konzervatívvá. Nyugdíjba mentem. Az MSZMP kongresszusát december 17-én még levezettem, de ’91-ben tőlük is eljöttem. Valahogy ókonzerva- tívak lettek. Azóta átlagpolgár vagyok. Nincsenek mellékszálak, ha el­mondta a legfontosabbakat, nem folytatja. Egy ilyen hirtelen be­állt csendben kapja rajta tekinte­temet, amint tekintélyes darab­számú egzotikus faszoborgyűjte­ményén kalandozik. Szökkenve ugrik fel a székből és szeretettel simogatja meg az egyiket. Boldog házasságban- Én nem aranyat hoztam távoli útjaimról, ezeket annál is értéke­sebbnek tartom. - Aztán még ál­talában kínál új témát, az íróasz­talon heverő jegyzetekre mutat. - Hamarosan befejezem ezt a köny­vet, az lesz a tartalma, hogy Ká­dár János munkatársa voltam. □ Mostanában inkább a gazda­sági életben betöltött nem látvá­nyos, de annál jövedelmezőbb sze­repvállalásáról emlegetik.- Igen, magam is gyakran hal­lok ilyesmiről, de erre csak azt mondhatom: az egykori Szov­jetunió kormányzati tényezőivel megvolt jó kapcsolataimat nem változtattam jövedelmező gazda­sági viszonnyá. Nem mondom, hogy nem voltak ilyen irányú próbálkozások, de kivétel nélkül zátonyra futottak. Ma két helyen vagyok igazgatósági tag, nagyon támogatom az ibrányi víztisztító- készülék-gyárat, melynek létre­hozásánál bábáskodtam, de ennél többet nem sorolhatok. Én kima­radtam a gazdasági rendszervál­tásból. Enélkül is teljes és kie­gyensúlyozott az életem. Felesé­gemmel, Sáfár Anikó színmű­vésszel boldog a házasságom. Mindkettőnk gyermekei megta­lálták a helyüket az életben, nyu­godtak lehetünk felőlük. Együtt éltük meg a rendszerváltást Né­metországban is. Ugyanis Anikó 1989. szeptember 18. és október 17. között részt vett az utolsó NDK-s, azaz az első egységes német film forgatásán, én is vele voltam. □ Apropó: ki engedte ki a néme­teket hazánkból?- Vicces, hogy mennyi gazdája van a dolognak. Én egyet mond­hatok, kollektív döntés volt, ame­lyet egyének képviseltek. □ Visszatekintve hogyan látja, milyen irányt kellett volna vennie a politikának? Az, hogy nem vesz részt benne, arra utal, hogy más irányt vett.- Nem ért véget a történelem - utal egy filozófus nagy port fel­vert elméletére. - Az a rendszer megbukott. Mondják, hogy Mál­tán, 1989 végén, amikor a két szu­perhatalom vezetője találkozott. Nem, akkor már minden eldőlt. Inkább korábban, Reykjavikban, az ottani csúcson. Nálunk nem az a rendszer jött létre, amit én az ország szempontjából jónak tar­tottam volna. Akkor már minden eldőlt Innentől tételesen sorolja az álta­la remélt társadalom ismérveit: - Többszektorú, szociálisan szabá­lyozott piacgazdaság, a tudomány és a tudás humanizálása, az em­beri közösségek önigazgatása, a hatalom bármiféle kisajátítását megakadályozó törvénykezés, az egyéni és közösségi jogok harmo­nikus érvényesítése, a kulturális értékek közkinccsé tétele. □ Ezek a mondatok idézetként hangzottak.- Az én tíz évem a rendszervál­tásban című, egy kötetben publi­kált írásom alkalmat adott arra, hogy a saját véleményemet meg­formáljam és megírjam. Nekem is van archívumom, én is lead­tam 94 csomagnyi dokumentu­mot, de én a Politikatörténeti In­tézetbe vittem be. Az elején nem írtam, mert dühös voltam, mosta­nában viszont már eléggé kie­gyensúlyozottnak érzem magam ahhoz, hogy írjak. Nem védem magam, nem támadok senkit, csak azt vetem papírra, amit átél­tem, tapasztaltam. Megint véget ér egy mondat, és megint nem folytatódik. A búcsú pillanataiban, a ház előtt mélyet szívunk a közeli erdőből a házak között áthömpölygő nehéz lomb­illatból. Vörös színű perzsamacs­ka húzódik Berecz János lábá­hoz. □ Nem bántják a kutyák?- Elpofozza mindegyiket - si­mogatja meg könnyed mozdulat­tal lehajolva. Hihetetlen, hogy mindjárt a nyolcadik ikszbe lép.- Üdvözlöm az otthoniakat - szorítja meg a kezem. mindig elérni, hogy mindenki - hívők és nem hívők - lelkipász­tora legyek. Talán nem szerény­telenség, ha elmondom: az elsők között voltam, akik a gyermeke­ket nyári lelki gyakorlatokra, kirándulásokra vittem. De ter­mészetesen az időseb korosz­tályról sem feledkeztem el, ha kirándulás szervezéséről volt szó. Ugyanis be kellett látni és fel kellett ismerni: bizony több generáció gyermek- és ifjúkorá­ból kimaradt az országjárás. S valóban, a tiszteletes úr számos megye-, majd később or­szágjáró kirándulást szervezett a felnőtteknek is, rányitva sze­müket hazánk varázslatos - ál­taluk addig legfeljebb csak a ké­pernyőn látott - tájaira. Vi­zsoly, a híres magyar várak, Ópusztaszer mellett - lelkes se­gítőinek köszönhetően - a Ve- reckei-hágóhoz is eljuthatott ál­tala a mándokiak egy marok­nyi, ámde egy autóbuszt azért megtöltő csapata. Itt történt meg az, hogy az akkori viszo­nyok miatt torzóban maradt honfoglalási emlékmű közelé­ben, s egy, az ukránok által emelt obeliszk mellett csendült fel a mándokiak ajkain nemzeti imánk. Ha pedig már átlépték a ha­tárt, kézenfekvő volt, hogy al­kalmanként kárpátaljai gyüle­kezetét hívtak vendégségbe, s velük is megismertették vidé­künket. Bírta István manapság nyugdíjas napjait éli, s mint mondja, jelenleg az jelent szá­mára hasznos elfoglaltságot, hogy belakják várdai házukat. Népművelő lelkipásztor Kovács Bertalan A hajdan Szatmárököritónak nevezett kis faluban (két község egyesülése után ma Ököritófül- pösként ismert település egyik szegletében) látta meg napvilá­got Bírta István tiszteletes, aki nemrégiben vonult nyugdíjba.- Hitben nevekedtem, de to­vább erősítette vallásosságomat egy gyermekkori élményem. Történt egyszer, hogy korcso­lyázni mentem a befagyott Sza­mosra, ahol a horgászok által korábban vágott egyik lékbe be­leestem. A fagyos vízből a halá­szok kimenetiek, s hazavittek. Otthon a szüleim nem megdor­gáltak, hanem hálát adtak Isten­nek, hogy a gyermekük életben maradt. Meggyőződésem, hogy ez is befolyásolt, amikor a lelké- szi hivatást választottam: ez az esemény Istenhez és a pályához is közelebb vezetett - mondja gyökereiről és indíttatásáról a lelkipásztor. A gimnáziumi évek a világ­háború idejére estek, így aztán szinte törvényszerű volt, hogy a Szatmárnémetiben megkezdett középiskolát - a város elcsatolá- sa után - Debrecenben folytatta. A cívis városban végezte el a teológiát is, ám előtte kicsit utászkodott - természetesn a néphadseregünk kötelékében.- 1958-ban felyeztem be teoló­giai tanulmányaimat, s az akko­ri püspök rögvest magához vett. Kemény két évig dolgoztam a hivatalában. Ám végtére is lel­késznek tanultam, ezért saját gyülekezetre vágytam. így ke­rülhettem először Nagyvarsány- ba, ahol kevés híján két évtize­den át szolgáltam. Közben több­ször is át akartak helyezni, de én nagyon jól éreztem magam Beregben. Végül aztán a mándo- ki lelkipásztori posztot mégis­csak elvállaltam, hiszen egy­részt feleségem szülőfaluja volt, másrészt pedig közel volt Var- sányhoz és pátriámhoz is. Bírta István A szerző felvétele Bírta tiszteletes élete folya­mán tehát mindössze e két tele­pülésen szolgált, mert mint mondja: nem egy vándormadár típus. Az elve mindig az volt: az egyház jövője az ifjúságban van. Igaz, nemegyszer előfordult, hogy az általa szervezett gyer­mekistentisztelet idejére - egé­szen véletlenül - úttörőfoglalko­zást is időzítettek, de ő kerülte a konfliktust. (E helyett az úttörő­vezetők ebédidejére tette át az apróságok istentiszteletét.)- Jómagam, az úgymond át- kosban is azt szerettem volna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents