Kelet-Magyarország, 2000. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-08 / 261. szám
2000. november 8., szerda falét# MEGYEI TÜKÖR 5. oldal A HIT VILAGA □ Előadás-sorozat. A Keresztény Értelmiségek Szövetsége új előadás-sorozatot indít Apokaliptikus félelmek és világvégi hisztéria az ezredfordulón címmel. Az előadásokra minden hó harmadik péntekjén 18 órától, így legközelebb november 17-én este hat órától kerül sor a nyíregyházi római katolikus plébánián. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. □ Zene * templomban. A Pesterzsébeti Evangélikus Gyülekezet Ifjúsági ének és zenekara koncertezik a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban november 19-én 17 órától. Az együttes modern oratóriumot ad elő. □ Jótékonysági műsor November 12- én 16.30-tól a borbányai templomban jótékonysági műsort ad a helyi ének- és zenekar. A találkozó végén agapét tartanak. Minden hónap második vasárnapján hasonló program lesz a templomban. A zarándokház programjai Máriapócs (KM) - A Máriapócsi Lelkigya- korlatos és Zarándokház több programot kínál a következő napokban a jelentkezőknek. November 10-12-ig Kruppa Levente atya várja mindazokat, akik szeretnének az életritmusukon változtatni, a rohanó világból kilépve egy kis időre figyelműket a belső, lelki békére irányítani. November 13-15. között az egyház szociális intézményeiben dolgozókat várják lelki és testi pihenésre, töltekezésre. Ezt a programot Szabó Gábor atya vezeti. November 20-22- ig a Rózsafűzér társulatok tagjainak, valamint a rózsafűzért szeretőknek, az imádko- zóknak lesz lelkigyakorlat, melyet Kisfalu- si János atya tart. Érdeklődni a 42/585-020- as telefonon lehet. Névnap a Szent Imrében Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium névadójának napján együtt ünnepeltek az iskola mai diákjai és az öregdiákok, az iskola baráti körének tagjai. Vasárnap az egykori „kir- katosok” jöttek össze, hogy a hagyományos őszi találkozón felidézzék élményeiket, emlékeiket. Nagy lelkesedéssel köszöntötték Horváth Sándor tanár urat, aki 80. életéve után is friss szellemiséggel van együtt egykori tanítványaival. Az ünneplésre különleges alkalmat adott, hogy a tanár úr ez évben vette át a gyémántdiplomáját. Az államalapító szent királyunk és családtagjainak felidézése a mai családok példájává is válhat. Most az államalapítás és a kereszténység felvételének 1000. és Krisztus születésének 2000. évében, a jubileumi szentévben különösen jelentőséget kap ez a nevelési eszményt kifejező jelmondat. Az iskola ugyanis fontosnak tartja, hogy közvetítse az őszinte hitet, adjon erőt a felebaráti szeretetre, és támasszon igényt a testi-lelki tisztaságra, edzettségre- számolt be lapunknak az ünnepségről Csermely Tibor. Lélekharang koszorúból Fehérgyarmat (KM)- Nyáron adtunk hírt arról, hogy Fehérgyarmaton elhunyt Szalai Márk egyetemi hallgató. A temetésre koszorúmegváltást kért a gyászoló család, melyből a helyi temetőbe lélekharangot kívántak felállítani. Halottak napjára elkészült a lélekharang. A faszerkezeti munkánkat Galánfl András iparművész, a népművészet mestere készítette. A harang Gombos Miklós harangöntő mester munkája. A halottak napi ökumenikus istentiszteleten szólalt meg először a lélekharang, melyet későbbi időpontban szenteltek fel. A család a lélekharangot a fehér- gyarmati református egyházközségnek ajándékozta. A család ezúton is köszönetét mond azoknak, akik segítettek. Az új lélekharang Amatőr felvétel Történelmi táncok Régi szép táncokban gyönyörködhettek tegnap délután a nyíregyházi Vécsey Károly Általános Iskola kisdiákjai. Ezekben a napokban közel 30 iskolában látható, hallható a Filharmónia koncertsorozata Balázs Attila felvétele Gyerekek veszélyben Nyíregyháza (KSH - Szabó Sán- dorné) - Szociális ellátás keretében gyermekvédelmi gondoskodás azokra a gyámhatóságnál nyilvántartott kiskorúakra terjed ki, akik fejlődését környezeti, magatartásbeli, anyagi, egészségi okok akadályozzák. Ők azok, akiket hatósági intézkedéssel családjából kiemeltek. Magyarországon gyermekvédelmi gondoskodásban 18 632 gyermeket és 3865 fiatal felnőttet, együttesen 22 497 fiatalt részesítettek 1999-ben. Számuk az egy évvel korábbihoz képest némileg mérséklődött. Az államilag védelem alá vont kiskorúak 78 százaléka átmeneti, 15 százaléka pedig tartósan nevelt, esetükben a szülők felügyeleti joga szünetel. Intézeti elhelyezettként 227 gyermek, az összes csupán egy százaléka szerepelt, ők a szülő kérelmére kerültek állami gondozásba úgy, hogy a szülők felügyeleti joga megmaradt. Ideiglenes hatállyal, de azonnali intézkedést igénylő veszélyeztetettsége miatt mintegy ezer kiskorút, azaz csaknem 6 százalékukat helyezett el az illetékes hatóság nevelésre alkalmas hozzátartozónál, nevelőszülőnél, vagy gyermekotthonban. Az 1999. évi adatok szerint a védelemben részesített kiskorúak és a 18 éven felüliek 48 százaléka gyermekotthonban, diákotthonban, egyharmada nevelőszülőknél talált otthonra, a többiek hivatásos nevelőszülőkhöz, ápo- lást-gondozást nyújtó otthonokba stb. kerültek. A gondoskodásban részesülő fiatalok közül 7 ezren 10 év alattiak voltak, több mint 6 ezer gyermek 10-14 év közötti, mintegy 5 ezer gyermek 15-17 éves volt, közel 4 ezer fiatal felnőtt pedig 18-24 évesek köréből került ki. Az azonos korú lakosra jutó arányuk szerint a legveszélyeztetettebbek a 12-14, illetve a 15-17 évesek, ahol az 1999. évi adatok szerint minden tízezer fiatalkorúból 112, illetve 141 védelmi gondoskodás alatt áll, átlagosan 72 fő. Áldozat a tanulókért Szamossályi (M. K.) - Megközelítően kilencszázan élnek Szamossályiban. A települési önkormányzat következetesen arra törekszik, hogy nyolcosztályos iskola működhessen a községben (gondolva a 300 lelkes szomszédos Her- mánszeg diákjaira is). Jelentős áldozatot hoznak évről évre, de idegen nyelveket is oktatnak, korszerű tornaterem áll a gyerekek rendelkezésére. Megteremtették a számító- gépes oktatás személyi feltétele mellett a tárgyi feltételeket is. Számítógépes tanterem a szamossályi iskolában Molnár Károly felvétele börtön rablásért Vadhajtót lőtt a vadász Türricse, Kántorjánosi, Tiszavasvári (KM - F A.) - Kis híján agyonverte az öccsét turricsei lakásán hétfőn este A. László 36 éves helybéli lakos. A két testvér ittas állapotban veszekedett egymással, aminek az volt az oka, hogy a fiatalabbik, A. Gergely (22) állítólag bántalmazta az apjukat. A feldühödött báty először egy kapával ütötte mellkason a testvérét, majd egy 3 méteres farúddal esett neki, végül egy kisbaltával is „megnyesegette”, többször fejen vágta. Az alaposan elkent testvér életveszélyes koponyasérülést szenvedett. A. Lászlót a rendőrség emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt őrizetbe vette. Nemcsak a vadat, de a vadhajtót is meglőtte egy 72 éves görög állampolgárságú vadász. Az idős külföldi férfi Tiszavasváriban vasárnap vadászaton vett részt, amikor egy 50 éves helybéli férfit a sörétes fegyverével 40 méterről megsebesítette. A sértett szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a vadászkalandot. A görög vadász ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást a Tiszavasvári Rendőrkapitányság. Három év Nyíregyháza (KM - E A.) - Rekord gyorsasággal bíróság elé állította a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya azt a két gyöm- rői fiatalembert, akik október 19-én este Nyíregyházán a Bocskai utcában kiraboltak egy csemegeüzletet. Király László alezredestől megtudtuk, hogy S. Lajost (19) és S. Sándort (22) nem jogerősen három-három év börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Városi Bíróság, ugyanis a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Mint arról lapunk korábbi számában beszámoltunk, a két Nyírbátor (T. J.j - A Nyírbátori Határőr Igazgatóság illetékességi területén a múlt héten 46 jogellenes cselekményt fedtek fel a zöldsapkások. Ezek közül 19 határsértés, két határsértési kísérlet. Eljárást indítottak egy embercsempészési ügyben is. A határőrök a rendőrökkel együtt Debrecen belterületén nyolc felnőtt és egy gyermekkorú afgánt fogtak el, akik feltehetőleg a magyar-ukrán határon eddig ismeretlen helyen, vélhetően embercsempészek segítségével jöttek hazánkba. A szamosbecsi Szamos-hidnál fogták el azt az öt felnőtt románt - velük volt egy gyermek is -, akik Csengersima térségében a zöldhatáron jöttek hazánkba. Szintén a csengeriek határszakaszán a Börvelyi útnál gyalogyömrői legény rokonlátogatásra érkezett megyénkbe, az egyikőjük balkányi családtagjához készült. Nyíregyházára érve gondolták, hogy előbb egy kis pénzt szereznek, aztán mennek tovább, így szemelték ki a Bocskai utcai üzletet. Csuklyával a fejükön és az egyikőjük kezében egy valódinak látszó játékpisztollyal a bevétel átadására kényszerítették az eladót, aki 42 ezer forintot át is adott nekik, majd elpucoltak a helyszínről. A két rablót még aznap Nagy- kállóban elfogta a rendőrség, mint kiderült addigra az elrabolt pénzt az egyik szórakozóhelyen játékautomatán eljátszották. golt át országunkba három afgán, akik közül egy még gyermek. A Záhonyból Csapra induló személyvonaton az útlevélkezelők elől két ukrán elbújt. Az ellenőrzést akarták kicselezni, hogy útlevelükben több üres hely maradjon. A román-magyar határon eddig ismeretlen helyen jött át hazánkba öt bangladesi, három felnőtt és egy gyermekkorú Szomáliái állmapolgár, akiket a határőrök Debrecenben fogtak el. A záhonyi járőr a tiszamogyo- rósi pontonhídnál egy honfitársunk által vezetett személygépkocsiban 95 karton zár- és adójegy nélküli cigarettát talált. Beregsuránynál kapcsolták le a zöldsapkások azt az orosz állampolgárt, akit a győri határőrök embercsempészés miatt köröztek. A kapitányság vizsgálati osztálya alapos munkát végezve, soron kívül bíróság elé állította a két fiatalembert, akik a jogerős ítéletig is maradnak előzetes letartóztatásban. Tegnap ugyancsak bíróság elé került N. László 38 éves érpataki férfi is, aki október 24-én a Szent István utcában a Tiszavasvári Takarékszövetkezet kirendeltségét rabolta ki. Őt a járókelők fogták el. A büntetése három év hat hónap letöltendő börtönbüntetés. Az ő esetében sem jogerős az ítélet, ugyanis az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítés miatt fellebbezett. mögött Tiszabecsnél akart angolosan távozni hazánkból az az ukrán, akit az APEH Csongrád megyei nyomozói csődbűntett miatt kerestek. A nyírábrányi határőr nyomozók eljárást kezdeményeztek egy magyar állampolgárral szemben, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy augusztusban 36 külföldi illegális határátlépéséhez nyújtott segítséget. Az illetőnek más vétkei is vannak, s már a debreceni börtönben van. Nagyon szerette Magyarországot az az orosz, aki 35 nappal tartózkodott többet hazánkban, mint amennyire engedélye volt. Ezt kilépésekor a záhonyi útlevélkezelők vették észre. Az orosz atyafi két évig nem jöhet hazánkba. A fehérgyarmati ékszerrabló elfogásában tevékeny részt vett az egyik szabadnapos határőr is. Embercsempész a rács