Kelet-Magyarország, 2000. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-23 / 274. szám
2000. november 23., csütörtök SM«? GYERMEKSZEMMEL 6. oldal Drága Nagymami! Még mindig nagyon sok szeretett nagymamához címzett, hozzánk beküldött levél vár arra, hogy lapunk hasábjaink megjelenjen. Magunk sem számítottunk ilyen fogadtatásra, s igyekszünk folyamatosan közölni valamennyit. Ám - miután a beküldési határidő már egy hónapja lejárt - azt kérjük, többen most ne küldjenek levelet (ne csüggedjenek, lesz még hasonló akciónk!), mert szeretnénk még az idén lezárni a játékot, hogy az ajándékokat is megkaphassák a nyertesek. I NTERSPAR Piros az orcája Nagymamának gyönyörű szürke haja, piros orcája és kék szeme van. Szeretem. Nagyi tulajdonságait nem lehet egy fogalmazásban leírni, de azért remélem, mégis sikerülni fog. Nagymamival nagyon jó a kapcsolatom. Mikor eljön hozzánk, mindig elmegyünk a boltba, hogy megvásároljuk a meggyes sütihez az anyagokat. Amikor hazajövünk, kezdődhet a sütés. Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor odaégett a süti és süti helyett lekváros kenyeret ettünk. Nagyi nagyon szereti, ha fésülöm, és én is szeretem, ha ő fésül engem. Mikor kicsi voltam, mindig mesét olvasott. Régebben azt hittem, hogy nagymama örökéletű, de sajnos, mindenki halandó. Ha mama meghal, akkor is megmarad szívemben a szürke haja, kék szeme és piros orcája. Majzer Enikő , Nyírtass Régi, megsárgult levelek Amatőr felvétel Mosolygó nagysziileim két éve költöztek Nyíregyházára, amikor nagyapám hetvenévesen nyugdíjba ment. Azóta gyakori vendég vagyok a Sóstói úton, hetente legalább egyszer meglátogatom őket. Szeretetük és jód- kedvük mellett egy kis palacsinta, csőröge mindig akad nagyiék- nál. De nem csak a finomságok miatt szeretek hozzájuk menni. Sokszor mesélnek régi dolgokról, háborúról, udvarlásról, 56-os forradalomról, éhezésről, szegénységről; olyan eseményekről, amelyekről még történelem órán sem biztos, hogy tanulunk. Legutóbb is tátott szájjal hallgattam nagymamát, amikor egy ládikából elővett néhány megsárgult papírost.- Ezt a lapot írta nekem nagyapátok negyvennyolc éve, első találkozásunk után - mondta elgondolkodva.- Egy diszkóban találkoztatok? - kérdeztem kíváncsian. Nem úgy volt az, kisunokám! Templomnézés ürügyén sorra látogatta nagyapátok a görögkatolikus parókiákat, és ha már úgyis ott járt, hát a férjhez adandó paplányok láttán sem csukta be a szemét.- Épp libát tömött nagyanyátok - kapcsolódott be a beszélgetésbe nagyapa. - Takaros teremtés volt. Mit ne mondjak, azonnal megtetszett. Ekkor már kezemben is volt a képeslap.- Elolvashatom? - kérdeztem izgatottan. Választ sem várva már betűztem is: „ Az idegent befogadó, s az éhezőnek ételt adó kis gazdaasszonynak a viszontlátásig is kézcsókkal köszönetét mond: Marci.”- Nagymama, hány évig tetszett nagyapával járni?- Akkoriban nem együttjárás- ról beszéltünk. Én udvaroltam nagymamádnak - helyesbített. Hz a mi kedves családunk- Hétszer találkoztunk, és össze is házasodtunk - szólt mosolyogva, emlékeibe merülve nagymama.- Jó döntés volt, nagyika. Hat gyerek, huszonkét unoka nem semmi! - kiáltottam lelkesen. Ekkor vettem észre a másik megsárgult borítékot.- Hát ez a másik levél? - kíváncsiskodtam tovább.- Dédnagyapád ebben a levélben kérte meg a kezemet nagyapádnak édesapámtól, vagyis a másik dédnagyapádtól - válaszolta nagymama, de ezt bizony kétszer is el kellett magyaráznia.- Ezt is megmutatod? S már ki is vettem a kezéből az ünnepélyes, szép betűkkel írt levelet. Az olvasása lassan ment. „Minthogy a szülők imádságai erősítik a házak alapjait, hozzád fordulok feleségemmel, Erzsi- kémmel együtt és az új házhoz felajánljuk tartóoszlopnak Marci fiúnkat, ha te hozzáadod átkaroló és védelmező termékeny szőlőtőnek Margitkádat. Úgy látom, a fiatalok részéről megvan a hajlandóság, a kölcsönös szeretet, mi egyedül lehet alapja a jó házasságnak.” - Olyan szépen fogalmaz dédnagyapa! De kár, hogy őt már nem ismerhettem. Mintha egy romantikus regényt olvasnék - mondtam meghatódva.- A ládikában van még néhány levél... - szólalt meg újra sokat sejtetően nagymama.- Hat-nyolc év múlva, akár élek még, akár nem, a szerelmes leveleinkbe is belekukkanthatsz - mondta remegő hangon búcsúzóul nagyapa. Nagymama meg letörölt egy könnycseppet az arcáról. Beszélgetésünk után még segítettem nagyapát kivezetni a konyhába. Szegény alig bír már járni, gyakran el is esik. Amikor nagymama kikísért, az ajtóból még visszaszóltam neki:- Nagyika! Idejében szólj, ha találtál egy nekem való srácot! Nevetve váltunk el. Én pedig a biciklin hazáig azon gondolkodtam, vajon ötven év után én is úgy fogom-e majd szeretni a férjemet, mint ahogy nagymama szereti beteg nagyapámat. Obbágy Márta, Nyíregyháza Nála nyaraltunk Egyszer szüleim Máriapócs- ra mentek lelkigyakorlatra. Mi addig hol legyünk? Hát persze, a kisvárdai nagyma- máéknál. Mikor megérkeztünk, már rend volt a mi szobánkban. Tiszta ágyneműk feküdtek ágyainkon, drága nagymamánk még szekrényt is adott. Odatettük ruháinkat, játékainkat. Másnap, mikor felébredtünk, már ínyenc falatok vártak minket a reggelizőasztalnál. Reggeli után lementünk az utcára biciklizni, csak az volt az izgalmas, hogy elég sok volt a beláthatatlan kereszteződés. Délután a játszótérre vitt nagymama, ahol libikókáztam, kerekeken mászkáltam és mászóká- kon csüngtem. Este a finom vacsora után jóllakottan aludni tértünk. Harmadnap kisétáltunk a várszínházba, ahol éppen próbáltak. Énekkoncertet is rendezett a nagymama, ő volt a közönség, mi Terivel a versenyzők, farönk a színpad. Dodó és Tomi a betonon rohangáltak. Negyednap egy csavargós út a tópartra vezetett utunk. Bicajozni mentünk, s majdnem egész napra ott maradtunk, ha a szúnyogok ránk nem törnek. Rövid úton visszaszaladtunk a lakásba, játszottunk egy picit, ötöd- nap már vége volt a mulatságnak, gyorsan elmúltak a napok. Utolsó ebédre nagymama palacsintát sütött. Szomorú pillanat volta búcsúzás, hiszen nagymamánál nagyon szuper lenni. Kruppa Erzsébet, Nyíregyháza HIRDETÉSEK §§&§§§ jsj befizetéssel * ./&Mm novemberben mnPRJW Mazda E 2200/D kisteherautó elv? születésnapi meglepetésekkel. NAGY AUTÓPARK KFT. Nyíregyháza, Debreceni út 318,A. Tel.: A REORG Gazdasági és Pénzügyi Rt. (1116 Budapest, Hengermalom u. 1. sz.) mint a MEZÖSZÖV Mezőgazdasági Szövetkezet v.a. (4969 Tisztaberek, Fő u. 1.) Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság, mint Cégbíróság által kijelölt végelszámolója NYILVÁNOS ÉRTÉKESÍTÉSRE meghirdeti a végelszámolás alatt álló szövetkezet tisztabereki, külterületi kivett, ,major” megjelölésű alábi ingatlanait: 1. /A 028/8. hrsz-ú ingatlant. Földterület 18 725 nm (volt gépműhely), ajánlati ára: 2 500 000,— Ft. 2. / A 83, 84 és 081/2 hrsz-ú ingatlanokat. Földterület összesen 13 ha 9799 nm (volt inszemináló épület, növendékmarha-istálló, mérlegház hídmérleggel, vagonos magtárház, takarmánykeverő épület, gyümölcsosztályozó, borjúnevelő, tehénistálló magtárpadlással, hízómarha-istálló, növendékmarha-i'stálló) ajánlati ára: 8 360 000,— Ft. 3. / Az 1/1 hrsz-ú ingatlant (üzemanyag-töltő épület). Földterület 588 nm, ajánlati ára: 110 000,—Ft. 4. / Az 1/12, 1/13 és 1/14 hrsz-ú beépítetlen ingatlanokat. Földterület összesen 4731 nm, ajánlati ára: 115 000,— Ft. 5. / Az 1/15 hrsz-ú ingatlant. Földterület: 1458 nm (volt fűrészüzem), ajánlati ára: 330 000,— Ft. 6. / Az 1/16 hrsz-ú ingatlant (gépkocsitároló) Földterület 206 nm, ajánlati ára: 60 000,—Ft. 7. /Az 1/17 hrsz-ú ingatlant (iroda és raktár). Földterület: 1258 nm, ajánlati ára: 500 000,—Ft. 8. /Az 1/18 hrsz-ú ingatlant (szolgálati lakás). Földterület: 1187 nm, ajánlati ár: 1 400 000,— Ft. 9. / Az 1/2 hrsz-ú ingatlant (műtrágyaraktár). Földterület 4730 nm, ajánlati ára: 190 000,—Ft. s 10. /Az 1/6 hrsz-ú ingatlant (út) Területe: 2207 nm, ajánlati ára: 15 000,— Ft. Az ingatlanok a hirdetés szerinti csoportosításban vásárolhatók meg, csak az ennek megfelelően benyújtott ajánlatokat bírálja el a végelszámoló. Az értékesítésre kerülő ingatlanokról további információ kérhető a következő telefonszámokon: Pintér András végelszámoló 06-30/9284-375, Dr. Borbély Ferenc 06- 30/2577-209. Az ajánlatokat 2 példányban kell elküldeni a következő címre: Pintér András végelszámoló 3525 Miskolc, Kossuth u. 5. A beérkezett ajánlatok bontására és az ártárgyalásra 2000. december 5. napján 11. órakor, Tisztaberek, Fő u. 1. sz. alatt kerül sor, (a volt szövetkezeti szolgálati lakásban). Az ajánlatokat a végelszámoló csak akkor értékeli, ha az ajánlattevő a vételár ajánlatának 10%-át bánatpénzként, zárt borítékban az ajánlatok értékelése előtt a végelszámolónál letétbe helyezi. Elfogadott pályázat esetén a bánatpénzként átadott összeget szerződő felek a vételárba beszámítják. Az ajánlatok értékelésére nyilvános ártárgyalás keretében kerül sor, melyre minden ajánlattevőt ezúton meghívunk. Az értékesítésre meghirdetett ingatlanok megtekintését — előre egyeztetett időpontban — biztosítjuk. A végelszámoló fenntartja magának a jogot, hogy áZ értékesítést — megfelelő ajánlat hiányában — eredménytelennek nyilváníthassa. Kiváló műsorok: Mozifilmek, Természetfilmek, Gyermekműsorok, Sport, Sorozatok, Hírek FORBAN-SAT Nyíregyháza, Rákóczi u. 27. fel.: 42/435-952 Hivatalos szerelőink: Fehérgyarmat T.: 20/335-3624 Baktalórántháza T.: 20/914-7830 Kisvárda T.: 30/953-1804 Záhony T.: 20/939-3107 Rakamaz T.: 20/980-6028 Nyírbátor T.: 30/289-8993--------------«Äffi---------A Dreher Sörgyárak Rt. annak érdekében, hogy vevőit még magasabb színvonalon tudja kiszolgálni, most értékesítési csapatába keres új kollegákat, az alábbi munkakörökbe: SÖRGYÁRAK BOLTI ERTEKESITESI KÉPVISELŐ \ Az alábbi feltételei vannak a jelentkezésednek: legalább középfokú végzettség, 1-2 év eredményes FMCG értékesítési tapasztalat, B kategóriás jogosítvány, komoly meggyőzőerő, vevőorientáltság, határtalan lelkesedés és kitartás. S Mikor lehetsz eredményes a munkakörödben? ha a területeden a maximálisan jó vevőkapcsolatok következtében 100%-os a vevői megelégedettség, ha teljes mértékben megvalósítod a vállalati arculat- és értékesítési sztenderdeket és ha eléred az értékesítési célkitűzéseket. I MERCHANDISER Az alábbi feltételei vannak a jelentkezésednek: középfokú végzettség, B kategóriás jogosítvány, értékesítési területen szerzett merchandiser-i tapasztalat, magas szintű problémamegoldó készség, kiváló kapcsolatteremtő és kommunikációs képesség, határozottság, nagyfokú munkabírás. Ha a pozíció felkeltette az érdeklődésedet, várjuk amerikai típusú, fényképpel ellátott szakmai önéletrajzodat a munkakör megjelölésével, az alábbi címre Illetve faxszámra; Mikor lehetsz eredményes a munkakörödben? • ha biztosítod a vállalat termékeinek, a vállalati szerződés- és sztenderdek szerinti kihelyezését az üzletekben, • ha gondoskodsz a P0S (reklámanyag) anyagok optimális és az elvárások szerinti elosztásáról, • ha naprakész adatokkal rendelkezel a piaci mozgásokról, árakról és a versenytársak helyzetéről. DREHER SÖRGYÁRAK RT. Berki Csaba 4031 Debrecen, Köntösgát sor 25. Tel.; 52/347-444 Fax: 52/431-839 Információ a cégünkről: www.dreher.hu A feladat ellátásához gépkocsit biztosítunk. Milyen lehetőséget kínálunk számodra? • hogy eredményes munkáddal hozzájárulj egy piacvezető cég értékesítési eredményeihez, • hogy bizonyítsd rátermettségedet, • hogy szakmai tréningeken való részvétellel még ütőképesebb tudás birtokába kerülj, • hogy versenyképes jövedelemre tegyél szert. A jelentkezés határideje: 2000. november 30.