Kelet-Magyarország, 2000. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-23 / 274. szám
2000. november 23., csütörtök Kelet« HÁTTÉR 3. oldal A bunbarlang bezár Szőke Judit A embernek, főleg, ha van olyan szeren- csés/szerencsétlen helyzetben, hogy a kulisszák mögé láthat, kezd a sündisznó összegömbölyödni a gyomrában, s lassú, nehezen múló émelygése támad. Nálam most az SZDSZ-robbantotta politikai zsákmányszerzés, lánykori nevén nyíregyházi jelzálogfedezetbotrány okozott emésztési problémát. Ami persze eddig még magánügy. De nem az, ha a tanulságokat, a feltámadó kérdéseket veszem számba. Teszem ezt azért, mert az egyetlen ésszerű álláspont, mely nem vezet félre: a hibákat keresni nem pedig az igazságot. Melyik felelős emberben mikor szólal meg a belső csengő, mikor kezd el villogni a vészjelző, hogy itt a határ, állj, elég - tolakodik a kívülállóban az első, legfontosabb aggály. Elég a játszmákból, a politikai cselszövésből, elég a cinkos összejátszásokból, uram bocsá' a saját, vagy az elv-, esetleg valódi barát zsebére játszásból, a köztulajdonra fittyet hányásból, az erkölcsi normák lepöccintéséből. Aki veszi a bátorságot a közszereplőséghez, számoljon azzal, hogy az nem szolid polgári élvezet, még csak nem is egy sekélyes szalondráma ingerlő háttere - a döntéshozót figyelik, nem maradhat rejtve az életében szinte semmi. Különösen kis országban, pláne kis városban nehéz ám sok dolgokat eltitkolni. S ha valaki ellenségeket, politikai, privát, üzleti ér- dekvetélytársakat szerzett (márpedig kinek nincsenek gyenge pontjai, melyik az a nemes bor, melynek ne lenne seprője?), ne lepődjön meg, hogy egy alkalmas pillanatban a taposóaknák működésbe lépnek - bumm! Á konkrét esetben bizton lehet további fejleményekre számítani. Nem kétséges, hogy mindegyik fronton gyűjtögetik a muníciót, mérlegelik, kire irányuljon a célkereszt. kísérőjelenség is ismerős: a merészebbek kilépnek, az ijedősebbek hátulról pislognak. A mellékszereplők adagolják a lőszert, a főszereplők súgnak, kire kell lőni. Egy másik hasonlatot, a kártyajátékot is idecitálhatnám. Ki keveri a lapokat és ki cinkeli azokat? De stop! Egy település (ahol vigyázat, emberek is élnek!) vagyona nem szerencsejáték, főleg nem rulett, a döntéshozás terepe pedig nem bűnbarlang. Ha mégis azzá válik, akkor be kell záratni. Hányszor mondjam még Lajos, hogy kész a vacsora Ferter János karikatúrája HÍREK □ Közmeghallgatás November 24-én, pénteken 18 órától közmeghallgatást (falugyűlést) tartanak Bujon, a művelődési házban, Zajtán pedig a községházán. □ Várják a véradókat Ma, csütörtökön 8-11-ig a megyei egészségbiztosítási pénztár ebédlőjében, 13-15,30-ig a megyei nyugdíjbiztosító igazgatóság tárgyalójában, 11-15 óráig pedig a MÁV Rt. Gépesített Rakodási Főnökségén lesz véradás. □ Téma a nyugdíj Minden csütörtökön 10-14 óráig kihelyezett ügyfélszolgálatot tart a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság. Uniós pénzből új szakma Szakot szerveznek az egészségügyi főiskolán a Phare-pályázat alapján Marik SAndor Nyíregyháza (KM) - Boros Imre tárca nélküli miniszter a nyár derekán Nyíregyházán jelentette be: hozzáférhetővé váltak bizonyos, már elveszettnek hitt Phare-forintok, amelyekből félmilliárd jut megyénknek. A nyertes pályázók között volt a nyíregyházi egészségügyi főiskolai kar, amely tizenötmillió forinthoz jutott. Mivel pályáztak és mi történt időközben - kérdeztük Lukácskó Zsolt főigazgatót.- Járjuk a hivatalos utat, egy külön stáb dolgozik a tervünkön, amely folyamatosan gazdagodik, több tanulmány már kész. A végeredmény - reményeink szerint - egy új szak lesz főiskolánkon. Átváltható ismeretek A témafelelős Pauwlik László adjunktus, mérnök-közgazdász:- Kilenc megyében megnéztük, hogy a mi képzési területünk környezetében milyen felkészültségű szakemberekre (képzésre, továbbképzésre) lesz igény - mondta- Abból indultunk ki, hogy egyre inkább a több területen hasznosítható, mégis speciális szakisme» ........... Új szak alapjait vethetjük meg. Pauwlik LA retre és szakmai nyelvismeretre lesz szükség. A humán erőforrást választottuk, amelynek fogalma már gyökeret vert nálunk is: a munkaügy, a személyügy és a szociális ellátás, de ezek már új tartalommal. Mi az utóbbit célozzuk meg és munkaügyi szakszociális munkásokat kívánunk képezni iskolai és tanfolyami formában. Ez nálunk még nem hangzik ismerősen, de az uniós országokban már keresett szakma. Most a teljes képzési dokumentációt készítjük. A gyakorlat igényli A nyíregyházi főiskolai karon jelenleg többek között diplomás ápolókat, egészségügyi ügyvitelszervezőket, védőnőket képeznek - ez széles körben ismert. Lehet Hallgatók az egészségügyi főiskolán azonban már személyügyi ügyintéző (középfokú) és személyügyi gazdálkodó (felsőfokú) szakképesítést is szerezni. Később társadalombiztosítási szakelőadókat és munkaerő-piaci ügyintézőket is képezni akarnak. Ebbe a keretbe illeszkedik az új, Phare-pénzekkel támogatott terv megvalósítása, ami azért is kézenfekvő, mert a 4. évfolyamon már most is van munkaügyi szociális munkás-képzés, előszakosodás keretében.- Ahogyan haladunk a program kidolgozásával, úgy szerzünk olyan ismereteket, amelyek igazolják elképzelésünk életképességét - magyarázza az adjunktus, aki maga is jó ismerője a munka világának, munkavédelmi szakmérnök. - Az egyik müncheni főiskolán láttuk, mennyire keresettek az ipari szociális munkások. A gazdagabb országokban elfogadott tény, hogy nemcsak az idős, a hajléktalan, vagy a beteg emberek szorulnak segítségre. A munElek Emil felvétele kahelyek által alkalmazott egykét szociális munkás sok gondot vesz le a dolgozók válláról. Köztudott ugyanis: a cégnek többe kerül, ha egy-két órákra elmennek a dolgozók ügyeket intézni különböző hivatalokba, mintha néhány szakavatott képzett munkatárs összegyűjti és elintézi azokat. Szaknyelvi CD Az általános idegennyelv-isme- ret már mindennapos a hallgatók körében, a szaknyelvi ismeretek azonban hiányosak. Mi most a Phare-pénzből egy otthontanulásra alkalmas nyelvi CD-t is készíttetünk; német, angol nyelven alap- és közép fokon. Ez a munkaügyi szakzsargont tartalmazza, munkaügyi szociális munkásaink már ebből tanulhatnak. E kezdeményezéssel megérintjük a versenyszférát is, ugyanis az itt megtelepedő külföldi cégeknél dolgozók számára is nélkülözhetetlen az ilyen ismeret. Jó tippek pályázóknak Pauwlik László: - A különböző uniós pályázatok átszövik Európát. A müncheni partneriskolánkon láttuk, hogy pályázati pénzből német, olasz, finn csapat dolgozik a „fenntartható fejlődés” feltételeinek kidolgozásán. Olyasmit takar ez a kifejezés, hogy a kis települések lakossága ne vándoroljon el, ne szennyezzük a környezetet, szakszerűen tudjanak foglalkozni a kisebbségek ügyeivel. Minthogy ezek nálunk is gondot jelentenek, főiskolánk elintézte, hogy két tanár és nyolc hallgató csatlakozhasson a programhoz. Mostanra megérett az idő, hogy a nemzetközi csapat a magyarországi jellemzőket is felmérje - márciusban jönnek megyénkbe. Az egyik angliai testvérintézmény olyan EU-pályázaton nyert, amelynek célja az uniós felkészítést tanító keletközép- európai tanárok felkészítése; a kapcsolatok révén kétszer egy hétig Nyíregyházán oktatnak majd. Gyes után Nyíregyháza (KM) - Nyíregyháza belvárosában, a MATÁV irodáján október 1 5-e óta tizenöt „újonc" nő dolgozik. A gyermekgondozási segély után a munkaerőpiacra visszakerülő és általában a nők foglalkoztatása érdekében a megyei munkaügyi központ ugyanis egy egyedinek mondható akciót indított. A MATÁV telefonos ügyfélszolgálatának nyíregyházi központi vezetője Kovács Lóránt elmondta: az első hónap tapasztalatai biztatóak. Az asszonyok nekik való adminisztrációs munkát végeznek, számítógépen dolgoznak, postáznak, irattároz- nak. Egerszegi Béla, a Távmunka Kht. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy az akciót a munkaügyi központ szervezte, a tizenöt asszony munkába állás előtt egy 3 napos felkészítő tanfolyamon vett részt. Valameny- nyiüknek meghatározatlan ideig szól a munkaszerződése. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy három, vagy több évig a MATÁV dolgozói lehetnek. Hangsúlyozni kell, hogy a 15 nődolgozó bérezését két évig a megyei munkaügyi központ támogatja. Fásítanak Apátiban Aranyosapáti (KM) - Többes haszonnal jár Aranyosapátiban az önkormányzat mellett működő közhasznú társaság működtetése. A kht. sokat enyhít a foglalkoztatási gondokon, s távlatokban pénzt teremt az önkormányzatnak. Az önkormányzat egy 10 hektáros területet átadott a közhasznú társaságnak gyümölcsös telepítésére. A kht. dolgozói már elkezdték a terület körbe kerítését. Talaj-előkészítést is végeznek ezekben a napokban. A területre almafákat, meggyfákat és köszmétét telepítenek. A telepítést még a fagyok beállta előtt elkezdik és tavasszal fejezik be. MEGKÉRDEZTÜK: ÖNÖK HOGYAN ÜNNEPELNEK NÉVNAPOT? * É ppen aktuális a kérdés, mert feleségem Katalin. Most szombatra esik, a napján tartjuk meg. Bár ilyenkor sem egyszerű, mert anyakönyvvezető, s szombatonként általában sok az esemény. Szűk családi körben tartjuk, ünnepi vacsorára vendégül látjuk a szülőket, testvéreket. A menü is ünnepi, ami azt jelenti, hogy ínyencségek és sütemények is lesznek az asztalon, és természetesen a virág sem marad el. Somogyi Csaba, VÍZÜGYI DOLGOZÓ I gazi családi ünnep nálunk a névnap. Férjemmel, a gyermekeinkkel, édesanyámmal, bátyámmal, öcsémmel. A legnevezetesebb az Atti- la-nap, hiszen a családban hárman is ezt a nevet viselik. Általában igyekszünk a napján köszönteni az ünnepeltet, s kedvence ételét készítjük el. Ilyenkor van sütemény és más finomság is. Legközelebb december 2-án ünnepelünk, hiszen hétéves kislányom Melinda. Feketéné Lakatos Ilona, gondozó K ellemes, jó hangulatú névnapokat szoktunk tartani többnyire szűk családi körben. Általában a napján köszönjük az ünnepeltet, és az asztalon szokott lenni torta is. Az ajándék többnyire apróság, de előfordul, hogy valami komolyabbra összeadjuk a pénzt. Kislányomnak még nem tartottunk névnapot, mert az ideit lekéste, ugyanis augusztusban született, Lili-nap pedig július 11-én van. Majd jövőre. Czinkóczki Zsolt, ÚJDONSÜLT APA Kérdezett és fényképezett: Györke László N em tudom, milyen névnapozásra gondol, de olyan nagyszabá- súakat nem szoktunk tartani, mint amilyenek régebben voltak. Á család tagjait, természetesen, felköszöntjük. Édesanyám Julianna és szereti a virágot, neki virággal kedveskedünk, de nagy lakomát nem rendezünk. Más a hangulata egy családi és más egy barátok közötti mondjuk egy kisvendéglőben elköltött ünnepi vacsorának. Medve Anita, VARRÓNŐ N álunk általában szerényebb ünnepséget tartunk otthon, de az utóbbi időben egyre gyakrabban előfordul, hogy diszkóban, haveri körben tartjuk a névnapot. Ilyenkor nem maradhat el a torta, a pezsgő és kötelező a jókedv. Teljesen más azonban a hangulata az ilyen névnapnak, de azért azt is fontosnak tartom, hogy meghitt környezetben is felköszöntsem azokat, akik közel állnak hozzám. Szécsényi Gábor, BIZTONSÁGI ör