Kelet-Magyarország, 2000. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-16 / 268. szám
2000. november 16., csütörtök Kelet«# HÁTTÉR 3. oldal Füst nélkül Lefler György Igaza volt János barátomnak! Az InterCity- járatok bevezetésekor a lelkes vasútvezetők egy sajtótájékoztatón a Nyíregyháza-Buda- pest Nyugati pályaudvar közötti háromórás menetidőt kétezerre előbb két és háromnegyed órában, majd két és fél órában jósolták meg. Nem bizonyultak jó vátesznek, mert az évek során nemhogy csökkent volna, hanem ellenkezőleg, nőtt a fővárosba vivő IC-k menetideje. Ugye, azt mindannyian tudjuk, hogy a kanizsai gőzösön elöl ül a masiniszta, ki a gőzöst, ki a gőzöst igazítja. Ebből a szempontból az InterCity-k korában, és szaknyelven szólva, más vasúti viszonylatban sem változott a helyzet, legfeljebb annyi, hogy a masiniszta helyett időnként mások igazítják a vonatot. Emiatt kell a villanymozdonynak az egykoron tervezettnél több állomáson is megállnia, amely pedig óhatatlanul a menetidő megnövekedésével jár együtt. Ne adj Isten, még két- három lokálpatrióta politikus igazít a vonaton, és a fővárosba utazók azt vehetik észre, hogy az igen népszerű IC-k szinte személyvonatokká minősülnek az utazási időt tekintve. No, itt jegyezte meg János barátom: nem csodálkozna, ha valamely dörzsölt, magyar észjárású fő vasutas érdekes ötlettel állna elő. Mégpedig egy gyorsan a fővárosba röpítő vonat gondolatával! Barátunk észjárását a területi vasútigazgató sem tudta nevetés nélkül megállni. Már csak azért sem, mert mint mondta: ilyen elképzelés már létezik. Am jó hírekkel is szolgál a MÁV: november 12-től, vasárnaponként mentesítő InterCity- járatok indulnak Nyíregyházáról Budapestre. Ezzel nemcsak a fekete, de a füstös vonatnak is vége, legalábbis az IC-járatokon. A dohányosok egy erre kijelölt 2. osztályú kocsiban hódolhatnak szenvedélyüknek. Ez már igenl Bosszantás De szomszéd! A bontó az ellenkező irányban van Ferter János karikatúrája HÍREK □ Megtaláltuk Egy elvesztett OTP Junior kártyát talált lapunk munkatársa tegnap, szerda reggel Nyíregyháza, Jókai téren az autóparkolóban. Tulajdonosa, személyazonosságának igazolása után 8 és 18 óra között átveheti a bankkártyát a Kelet-Magyarország szerkesztőségében (Dózsa György u. 4-6.) □ Áramszünet A TITÁSZ munkavégzései miatt ma csütörtökön és holnap Markóbokor egész területén tart még 8-16 óra között az áramszünet, amelyik Halmosbokorban folytatódik november 20-ától hasonló napszakban. □ Véradás November 16-án csütörtökön 8-11 óráig Bátorligeten a Védőnői körben, 12-15-ig Terem község polgármesteri hivatalában, 9-13 óráig pedig Nyírkárászon az egészségházban rendez önkéntes véradást a Vöröskereszt. Testnevelésóra az aulában A telkükön néhány év múlva épülő tornaterem egyszersmind a városlakóké is lesz Újfehértó (KM - Sz. J.) - Amikor betoppantam, épp javában zajlott a már hagyományos Széchenyi-hét. El is várható, ugyanis az újfehértói egykori 2. számú iskola, mely harmadik tanévét kezdi a vadonatúj épületben, nemzetünk nagyjának nevét vette fel. Az aulában, melyet (nem kerülte el a figyelmemet, rengeteg élő virág díszít) dombormű, rézcímer, festmények s egy központi helyen lévő aranyidézet emel a hétköznap is emelkedettség hangulatának rangjára: Az ember annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársainak. A Széchenyi-szellem ápolása nemcsak a tudomány napja körüli eseményekre korlátozódik. De ilyenkor több a verseny, a rajz, az idegen nyelvi, s bővelkedik a program kulturális eseményekben is. Mutatós makett- és tárgykiállítás tanúskodik arról, hogy a gyerekek a millenniumot is felidézték. A gyerekintézményekben gyakori falkoptatásnak, maszatolás- nak nyoma sincs, a falak sárEmelt szinten A tantestület nagy része 35 éve alatti, a szaktanári ellátottság százszázalékos. Informatikát egyetemet végzett szakember tanít, rendelkeznek is alapfeltételekkel, 11 gépük van. Az angol és a német nyelv oktatása emelt szinte folyik, s külön foglalkoznak egy kis létszámú fejlesztő osztályban enyhén fogyatékos gyerekekkel. kait, különösen a fordulókban, előrelátó módon burkolat védi. De ezzel együtt is olyan a kímélet, a patyolat foka, mintha tegnap adták volna át az intézményt. Ami különben egy százéves, cserépkályhás, olajos pad- lós, életveszélyessé lett iskolát váltott fel. Csak tornaterem nem épült hozzá. A majd négyszáz gyerek - fordítja egy kicsit panaszosra a szót Somosi Antal igazgató, aki 1991 óta nem csak vezeti, hanem hiszen szerinte arra van ma a legnagyobb szükség, menedzseli a Széchenyit - amíg az időjárás engedi, a tornapályán edzi magát. Ez még nem is ártalmas, de az aula akusztikailag nem olyannak épült, hogy a tanítást ne zavarná a pingpongozás, márpedig néha hideg van és nem egyszer esik... Ilyenkor bekényszerülnek. Még szerencse, hogy a sakkozás csendes elfoglaltság. Nagyon jó hírű volt a focicsapatuk, de ma már, mivel egy karcsúsítás folytán a karbantartó-fűtő- edzőt el kellett bocsátaniuk, aki szívvel-lélekkel dolgozott az ügyért, leült a sportág. Pedig sok a tehetséges gyerek. Tavaly nagy sikert aratott a gyerekek és a szülők körében a múltból felelevenített tornavizsga. Végtére erre lehet készülni teremben is... Szerencsére a szülőkben és a külső szponzorokban jó partnerre találnak. November 25-én lesz a legközelebbi jótékonysági (bátyus-) bál élő zenekarral. A bevételből mindig nagyon sok hasznos dolgot szoktak beszerezni a gyerekeknek. A város terveiben szerepel egy olyan tornacsarnok, a terület kisajátítása már folyamatban van, mely nemcsak az iskola, haSzőke Judit felvétele nem az egész település sportéletét, szabadidősportját jól szolgálná. A nyolcadikosoknak (különben helyesen) kellő szigorúságban van részük. Az a (nem csak újfehértói) tapasztalat ugyanis, hogy a sikeres felvételit követően lanyhul a szorgalom, s ez nem csak a tanulási fegyelemnek árt... Ezért a négy fő tantárgyból előre megadott témakörök alapján, már négy-öt éve így van, vizsgázni kell. Ezzel ugyan nem váltjuk meg a világot - ismeri el a direktor, de ébren tartják a szorgalmat. Ennek a szemléletnek is köszönhető, hogy a továbbtanulási adatok terén sincs semmi szégyenkezni valójuk. A 14-15 évesek többsége Nyíregyházára kerül középiskolába. De bárhová is kerüljenek, a visszajelzések azt igazolják, hogy a széchenyis tudás érték. Kiállítás pályaválasztóknak A Wesselényi szakközépiskolába várják a Nyíregyháza (N. L.) - Te dön- tesz a jövődről címmel pályaválasztási kiállítást rendez november 23-24-én a megyei Munkaügyi Központ Nyíregyházán, a Wesselényi Miklós Szakközépiskola épületében. A kiállításra megyénk egész területéről várják az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóit, a középiskolás diákokat és általában a munka- nélküli, pályaválasztás előtt álló fiatalokat. A kiállításon a megyei munkaügyi központon kívül a munkáltatók, az iskolák és a képzéssel foglalkozó cégek, intézmények mutatkoznak be. Az érdektovábbtanulókat lődők ezáltal konkrét pályaválasztási tanácsokat, útbaigazításokat kaphatnak. Megyénkben ez lesz az első ilyen nagyszabású rendezvény, amely remélhetőleg hagyományteremtőnek számít. A terv szerint a következő években is lesznek hasonló rendezvények. Zenésztoborzó Nyíregyháza (KM) - A megyei Hadkiegészítő Parancsnokság toborzó irodája olyan érettségizett, 35 évesnél fiatalabb férfiakat keres, akiknek zenész szakvégzettsége van és szívesen lennének hivatásos katonák. A Magyar Honvédség zenekaraiban kínálnak munkalehetőséget. Kérdezett és fényképezett: Lefler György MEGKÉRDEZTÜK: Ml A VÉLEMÉNYE A NYUGDÍJEMELÉSRŐL? A z OTP-től mentem nyugdíjba 28 évi munka után. Mit lehet mondani erről az emelésről, hogy az a nyomda- festéket is elbírja? Pedig én, még nagyon nem is panaszkodhatok, viszont sok nyugdíjas társamról tudom, milyen nehéz a mindennapi megélhetésük. A rendeletalkotókat elhoznám ide egy fél évre, hogy a kétszobás panelban ezekből a nyugdíjakból próbáljanak megélni! Kiss Jbnöné, NYUGDÍJAS K ét éve mentem nyugdíjba a Tejipartól, ahol 33 évet húztam le. Télen-nyáron, vasár- és ünnepnap hordtam vidékről a tejet. A nyugdíj meg annyi, amennyi. Nem sok, miként ez a 2,6 százalékos emelés is. Az a szerencsénk, hogy kertes házban lakunk, így disznót, aprójószágot tarthatunk, a szükséges zöldség és a gyümölcs ugyancsak megterem. Másképp nagyon nehéz volna! Farkas György, NYUGDÍJAS M inden pluszpénz jól jön, de ha összevetem az inflációval, a boltok megnövekedett áraival, akkor bizony nagyon vérszegényke ez a mostani emelés. A korábbi, 20 százalékra tervezett nyugdíjemelés sokat jelentett volna mindannyiunknak. Cukros vagyok, egyedül élek, a lakásrezsi kifizetése után alig marad valamicske. Még szerencse, hogy ilyen jó idő van, spórolhatok a gázzal. VlNCZIL KalMÁNNS, NYUGDÍJAS N yugdíjas katonatiszt vagyok, húsz éve mentem nyugdíjba. A mostani emelés jónak jó, csak kevés. Csepp a tengerben! Sajnos, a mi étrendünket már mindennap ki kell egészíteni, de nem desszerttel, hanem gyógyszerrel. Az orvosság pedig nagyon drága lett. A boltokban a nyugdíjasok nem azért választják a kosarat, mert félnek a bevásárlókocsiktól: nincs miből megtölteniük! Kiss Gábor, NYUGDÍJAS H árom éve vagyok nyugdíjas, 28 évi munkaviszony után 20 ezer forint a járandóságom. így arányosan, nekem a mostani emelés is nagyon keveset jelent. Nagyon meg tudom érteni azokat a nyugdíjasokat, akik egyedül, egy nyugdíjból kénytelenek élni. A férjem viszonylag magasabb nyugdíja az én szerényebb pénzemmel kiegészítve elegendő a megélhetésünkhöz. De csak arra! Madarász Katalin, NYUGDÍJAS A Kukk lányoknak nagyon tetszik az első osztály falát dekoráló saját készítésű fali kép