Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-07 / 236. szám
2000. október 7., szombat lelet«» HÉTVÉGE 9. oldal ALKOTÓINK A karikaturista Bodnár István Ki hinné, de majdnem veréssel kezdődött Fer- ter János karikaturista pályája. Persze, ez még valamikor az iskoláskorban történt, valahol Szegeden egy kollégiumban. Ahol az egyik nevelőtanár pedagógiai hiányosságait durvasággal, olykor veréssel igyekezett pótolni. A harc, ahogyan lenni szokott, kétoldalú volt; a diákok reakciója sem maradt el. Néhány karikatúra is közkézen forgott. Kit mást, mint az egyik legtehetségesebben rajzoló diákot rágalmazták meg azzal, hogy a karikatúrák az ő szüleményei. Bizonyára az ügy mégis nyomot hagyott a fiú lelkében, s talán ez is a karikatúrák felé irányította a későbbiekben Ferter Jánost. Na meg a sok képregény és a kedvenc újságnak, a Fülesnek az olvasása, ahol a vicces rajzok bő választéka és technikája megragadta a diákot. Az első nevezetes dátum harminc évvel ezelőttre tehető, ugyanis 1970-ben jelent meg egy üzemi lapban Ferter János első karikatúrája. Aztán a Magyar Ifjúság, a Füles, az Ifjúsági Magazin, a Magyar Hírlap következett. A Kelet-Magyarország ki- sebb-nagyobb kihagyásokkal 1972 óta közli vidám rajzait. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság országos pályázatán az első helyet szerezte meg. Néhány éve a Magyar Televízió is bemutatta. No persze mindebből nemigen lehetett megélni, ezért mindenféle munkát el kellett vállalnia, az eszergályos szakmától a kőművességig. Ferter János sokáig Budapesten élt, 1971 telén költözött Kölesére. Húsz éve a művelődési ház igazgatója. A rajzolásban nyolc év szünet következett, ki tudja miért. Tíz évvel ezelőtt kezdte el a karikatúrák gyártását a Kelet-Magyarországnak. Jánost otthonában, Kölesén kerestem fel, ahol egy gyönyörű, kissé nagynak tűnő kúriában él feleségével. Sajnos a lánya és unokái messze, a fővárosban laknak. A beszélgetés elején kerülgetjük egymást a karikatúrák gyártójával, én valami vidám történeteket várnék, ő meg a kérdéseimet. Ám csak elboldogulunk valahogy, hiszen jó tudni, hogy a humorista és a karikaturista más-más eset. Az előbbi bizonyára vidám, anekdotázó embertípus, míg a má„Önkarikatúra" sík inkább vizuálisan gondolkodik. Házigazdám meg is erősít ebben, nem igazán érvényesül társaságokban, inkább visszahúzódó ember. Megtudom, hogy a karikaturistáknak három típusa van. Van aki nagyon jól rajzol, de nincs ötlete, aztán akad olyan, akinek sok jó ötlete születik, de pocsékul rajzol, a legszerencsésebb típus pedig mind a két tehetséget egyesíti magában. Hogy hova tartozik Ferter János, döntse el maga az olvasó. Én azt hiszem, egyik képességből sincs hiány. Magam is elhúlök, amikor megtudom, hogy több mint 4000 nevetésre ingerlő rajzot készített. A karikaturista számára nagy pillanat, hogy hova téved az olvasó szeme, amikor kinyitja az újságot. Ferter Jánost olykor biztatják effélével, hogy szeretik a munkáit, ezért az újságolvasást is a harmadik oldalon kezdik, ahol a rajza van. A mű igen nehezen születik meg. A mester többnyire fél napot is eltéblábol. Aztán hoppá! Egyszer csak megszületik a fejében a mű. A rajz elkészítése innentől már alig egy óra. A többi pedig a kedves olvasón múlik. „Nyugodtan nézek a tükörbe..." Most hogy érzi magát? - kérdeztük Bánóczi Gyula egykori megyei tanácselnöktől Márik Sándor Alig több, mint egy évtizede még rendszeresen lapunk első oldalán szerepelt Bánóczi Gyula. Ö volt a rendszer- váltás idején a megyei tanácselnök. Tíz éve nincs róla közéleti hír. Most megkérdeztük: „Hogy érzi magát nyugdíjasként?"- Csupán az érdekesség kedvéért: kétszer dolgoztam a megyeháza épületében: 1961-ben és 1985-től. Az első alkalommal pályázaton nyertem el a megyei tanács főagronómusi állását. Igaz, csupán egy napig gondolhattam azt, hogy visszatérek a szakmába, ami akkoriban feltett szándékom volt. Másnap hívattak és megváltozott a helyzet: nem fő- agronómus, hanem egyből mező- gazdasági osztályvezető lettem de nem a megyei tanácson, hanem Vásárosnaményban, a járási pártbizottságon. Változatos negyed század következett ezután, Bánóczi Gyula életében, ami végül 1985-ben ismét a megyeházára vezetett, immár tanácselnökként. A közigazgatásban- A megyét elég jól ismertem, de tudtam azt is, van tanulnivalóm- emlékezik. - Húsz évig különböző beosztásaim révén sok információ futott be hozzám, rendszeresen jártam a vidéket. □ Mire emlékszik legszívesebben, mit tart a legnagyobb eredménynek?- A nyolcvanas évek második fele nem volt rossz időszaka a megyének, sok iskola épült, ekkor vett nagy lendületet a vízvezeték- és telefonhálózatok kiépítése. Legjobban mégis annak örülök, hogy ide került az egészségügyi főiskola és sikerült felépíteni a Bujtosi Szabadidő Csarnokot. Mindkét esetben sokféle paraktikát kellett bevetni. A Bu- szacsa esetében Meggyesi Jóska volt a pénz előteremtője, de jóváhagyás nélkül mégse mert volna senki ekkora vállalkozásba kezdeni. Utólag már szép minden, de akkor többször jutott eszembe, mi lesz, ha valaki megpiszkálja... Jólesett, hogy tavaly a tízéves jubileumra meghívtak. □ És ami fáj, ami nem sikerült?- Nem tudtunk elegendő munkahelyet teremteni, de ezt mindenki tudja. Volt persze egy álmom is: nagyon szerettem volna, hogy végre épüljön Sóstón egy, a helyhez méltó nagy gyógyüdülő. Rengeteget talpaltam érte munkatársaimmal, még reménybeli finn partnert is hoztunk ide, tárgyaltunk a tb-vel, de nem jött össze. A repülőtér volt még ilyen, az a fejlődés kulcsa lenne ma is. Még az én időmben megvettünk hozzá egy területet, amivel a kifutópályát megnagyobbíthatták. Ez nagyon hasznos dolog volt, de - sajnos - Nyíregyházának még most sincs polgári repülőtere. □ Hogyan érte meg a rendszer- változást?- Egy folyamat részeként. Amikor megalakultak a pártok, megyei vezetőiket rendszeresen meghívtuk a vb-ülésekre, időnként külön is találkoztam velük, kölcsönösen tájékoztattuk egymást, végül is nem voltak komoly konfliktusaink. A rendszerváltozás idején □ Akkor miért mondott le a ciklus vége előtt?- Nem akartam belemenni a kezdődő választási hadjáratba, látszott: abban óhatatlanul besá- rozódhat az ember. Jobbnak láttam, ha én mondom meg, mikor távozom, nem szerettem volna olyan helyzetbe kerülni, hogy mások küldjenek. Ma is úgy látom, helyesen döntöttem. Ezt a politikai ellenfelek is méltányolták, búcsúzásom alkalmából nem volt felhang, mindenki, a jobboldali pártok vezetői is elismerték: emelt fővel távozom. □ Ez azért lényeges, merthogy ön baloldali...- Igen, és azt is megmondom, hogy nem azóta, amióta a párt helyezett egyre felelősségteljesebb beosztásokba. Mátészalkán, a mezőgazdasági technikumban lettem baloldali gondolkodású, és egyáltalán nem tanári ráhatásra. Néhány idősebb diák már párttagként jött a középiskolába, ők adták a példát. Nyugdíjasként □ 1990. június 30-án - jelképesen - kiszállt az állami szolgálati autóból, és...- ...beültem a saját Skodámba, amivel azóta is járok. Nem sokkal korábban költöztünk egy társasházba, igy eladhattuk a Kun Béla utcai garázsunkat. Annak árából vettünk egy 220 négyszög- öles kertet a Kistelekiszőlőben, titokban már az unokákra gondolva. Tudatosan készültem a nyugdíjas évekre, egyetlen napot sem töltöttem plafonnézegetéssel, sebek nyalogatásával. Nem estem át elvonási betegségen sem, amikor kikerültem a politika központi köreiből, persze el sem szakadtam teljesen. Az MSZP-nek megalakulása óta tagja vagyok, tavaly őszig az országos egyeztető bizottságban képviseltem a megyét, most pedig az agrártagozat munkájában veszek részt - Lakatos András képviselő hívására -, ez közel is áll hozzám. Az egészségem kiváló, két gyerekünk révbe jutott, három szép unokánk is van. □ Akkor elégedett ember...- Inkább úgy fogalmaznék: szerencsés embernek mondhatom magam. Vállalom életpályámat, a hibáimmal és az eredményeimmel együtt. Nyugodtan nézek a tükörbe, becstelen nem voltam, önös célra a hatalmat nem használtam. Egyet sajnálok: a szakmában nem tudtam kipróbálni magam. Voltak felcsillanó lehetőségek, de azokat mindig elsodorta az élet. Bánóczi Gyula névjegye • 1933: született Csengerben • 1956: DATE, agrármérnök • 1959- politikai pályán Nagy- kállóban, Vásárosnaményban, Nyíregyházán • 1965- KISZ megyei első titkár • 1968-1972: országgyűlési képviselő • 1981- a megyei pártbizottság titkára • 1985- megyei tanácselnök • 1990- nyugdíjas A három kisunoka a nagymamával a családi fotóalbumból Szatmár szerelmese Kállai Krisztina Magyar népi színjátékok nincsenek, ha voltak is, már eltűntek a hagyományból - állították a néprajzkutatók még a 20. század derekán is, Erre cáfolt rá két debreceni egyetemista, akik szatmári kutatásaik közben igen gazdag anyagra bukkantak a népi színjátékokat illetően. Egyikük Ujváry Zoltán, aki azóta az egész magyar nyelvterületen folytatott színjátékokra vonatkozó gyűjtést, eredményeit pedig a Játék és maszk című négykötetes könyvében publikálta. Nem kétséges, a népi dramatikus játékok jó ismerője, de otthonosan mozog a folklór minden területén. Közel fél évszázados kutatói munkássága alatt több mint húsz önálló könyve jelent meg e tárgykörben, s a négyszázhoz közelít a tudományos újságcikkeinek száma. Az 1950-es évek elején nagyszabású Szatmár-kutató program indult a debreceni Néprajzi Tanszék vezetője, Gunda Béla professzor irányításával. A munkacsoport tagja volt Ujváry Zoltán is, akinek a népi kultúra iránti nem csökkent az évek során. Sőt... A diploma megszerzése után a néprajzi tanszék taelkötelezettsége tussá, ’70-ben docenssé, ’79-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, 1978-tól húsz éven át a néprajzi tanszék vezetője volt. Irányítása alatt tovább folytatódott a Szatmár-kutatás is. Ennek eredményeként több kötet látott napvilágot, a népi műveltség minden területéről, egyebek mellett a Mátészalka történetét és néprajzát bemutató monográfia, amelyen Farkas Józseffel a Szatmári Múzeum alapítónarseUjváry Zoltán gédje lett, majd bölcsészdoktori vizsgát tett. 1962-ben adjunkA szerző felvétele val közösen dolgozott. A tudományos kutatások eredményeinek publikálására öt kiadvány- sorozatot indított és szerkesztett, tagja több szakmai bizottságnak, s számos kitüntetés tulajdonosa.- Most szerezte meg nálam a doktori fokozatot Cservényük László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója, tanítványom volt Dám László, a nyírbátori múzeum igazgatója, akivel közösen jelentettük meg a Nyírbátor történetét és néprajzát. Jó kapcsolatom van a szomszédos Bereggel is. Csiszár Sarolta, a vásárosnaményi múzeum igazgatónője is tanítványom volt, az ő munkáit is megjelentettük tanszékünk sorozataiban. A vajai és csengeri múzeum igazgatói ugyancsak egykori tanítványaim. Nem csoda, hogy Ujváry professzor szívesen látogat Szat- márba. Minden évben van néhány alkalom a Szatmári Múzeumban, ahol előadóként részt vesz. Jelenleg egy másik nagy, Trianon által megcsonkított megye, Gömör néprajzának szintézisén dolgozik. S bár a nyugdíjig már csak két éve van, a kutatói munkával nem hagy fel:- Számomra a legfontosabb a népi hagyományok minél nagyobb területen való összegyűjtése, mert az erősen változó világunkban a régi népi kultúra egyre fogyatkozik és feledésbe merül.
