Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-31 / 255. szám
2000. október 31., kedd imím MINDENFELŐL 2. oldal □ Lapunk legközelebbi száma november 2-án, csütörtökön jelenik meg. □ Feljelentés Az Országos Sajtószolgálat közleménye szerint Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a családi ház építésével kapcsolatos rágalmakat hamis váddá duzzasztó személyekkel szemben elrendelte a hamis vád bűntette miatti feljelentést hétfőn. Időközi választás Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi helyi választási iroda október 27-iki ülésén határozott arról, hogy 2001. március 3-ára tűzi ki a választást a közelmúltban elhunyt Bányász Jánosné dr. Balku Maliid megüresedett képviselői helyének betöltésére. Az 1. számú egyéni választókerületben jelöltet ajánlani a szavazást megelőző 23. napig, azaz 2001. február 8-áig lehet. A választókat a névjegyzékbe vételükről legkésőbb 2001. január 4-éig értesítőben tájékoztatják, azzal együtt küldik el az ajánlószelvényeket is. A választási kampány hivatalosan az időközi választás kitűzésével veszi kezdetét, az ajánlószelvények gyűjtése azonban csak 2001. január 4-én kezdődik. Hóesés Hétfőn az észak-angliai Cumbria megyében munkába álltak a hóekék, miután reggelre virradóra nagy mennyiségű hó esett le APA/EPA-felvétel Kdét««' Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők. Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: keletfiiscomp.hu —hird.: kelethirdfiiscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kercsó Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. nr~1 Lapunk eladott példányszámát l ’***'”* I rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hlrlapkézbesitőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. 1 Lapunkat Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft. rendszeresen szemlézi. H-1084 Budapest, Auróra utca 11. Tel.: 303-4738 Fax: 303-4744 E-mail: sajto@observer.hu http://www.observer.hu Emléknap Moszkvában A politikai elnyomás áldozatainak emléknapján a sztálini munkatáborokban elhunyt áldozatokra emlékeztek a hozzátartozók hétfőn Moszkvában APA/EPA-felvétel Elmaradt meghallgatás A város arca (Folytatás az 1. oldalról.) Nyíregyháza (KM - B.l.j - A város vizuális arca címmel kiállítás nyílt tegnap délelőtt a Nyíregyházi Főiskolán. A bemutató nemcsak az építészek és más szakemberek, hanem a városlakók számára is fontos lehet, hiszen arról a környezetünkről szól, amelyben élünk, létezünk. Mint Giba Tamás, Nyíregyháza alpolgármestere a kiállítást megnyitó beszédében hangsúlyozta, a megyeszékhely számára azért is fontos a tárlat, mert a város hosszú távú fejlesztési tervét mostanában álmodják meg a szakemberek. Utcabútorok, színtervezés, burkolattervek, épületkülsők és belsők. A városok történelmi központjának és a belváros modern részének harmóniája. Megannyi szempont, amelyre mi városlakók talán tudatosan nem figyelünk, de a közérzetünket befolyásolják. Ezért is érdemes megtekinteni a főiskola kerengőjében a november közepéig látható kiállítást, amely egy tegnap kezdődött rendezvénysorozat része. Party nélkül Nyíregyháza (KM) - Szerdán, november elsején a Plaza-Party a munkaszüneti nap miatt elmarad. Budapest (MTI) - Nem hallgathatta meg hétfői ülésén az olajbizottság Sándor Istvánt, az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozóját, akit vasárnap délelőtt vett őrizetbe a Fővárosi ügyészség Nyomozó Hivatala. Az ügyészség képviselőjének tájékoztatása szerint a nyomozás érdekei indokolják, hogy a volt főrendőr ne jelenjen meg a testületi ülésen. Pallag László, az olajbizottság kisgazda elnöke az ülés elején ismertette a fővárosi ügyészség hétfőn kelt levelét, amelyben bejelentik Sándor István őrizetbe vételét, hozzátéve, hogy ez nincs kapcsolatban az olajügyekkel. A levél tartalma szerint a volt főnyomozó válaszolhat az olajbizottság által feltett kérdésekre. Kóródi Mária (SZDSZ) úgy vélekedett, választ kell kapni arra, hogy a parlament alá rendelt ügyészség miért akadályozza egy országgyűlési vizsgálóbizottság munkáját. Fazekas Lajos, a testület fide- szes tagja úgy látja: az ügyészség a szabályokat betartva járt el. A testület ellenzéki tagjai arra is szerettek volna választ kapni az ügyészség képviselőjétől, Biró Kornéliától, hogy vasárnapi álláspontjuk - miszerint Sándor István hétfőn rendőri őrizettel részt vehet a bizottság ülésén - miért változott meg. Az ügyészség képviselője a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott választ a kérdésre. Juhász Ferenc, a bizottság szocialista alelnöke azt javasolta, hogy a testület erősítse meg korábbi határozatát, miszerint szükségesnek tartja Sándor István meghallgatását. A bizottság egyúttal felkérte Pallag László testületi elnököt, hogy értesítse erről a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatalának vezetőjét, és kérje, hogy teremtsék meg Sándor István meghallgatásának lehetőségét. Nyugdíjasok gálája Nyíregyháza (KM) - Jól sikerült, hangulatos kulturális gálát rendeztek szombaton a borbányai művelődési házban. Az összejövetelre megyénk több településéről érkeztek vendégek, így a nyíregyházi Vasutas Klub, az Al- végesi Népdalkor mellett a kisvárdai, a mándoki és a fé- nyeslitkei nyugdíjasklub tagjai is pódiumra álltak, bizonyítva azt, hogy „nemcsak a húszéveseké a világ”. Az idősek gáláján a nyugdíjasok a színvonalas műsorukkal bizonyították azt, hogy milyen fontos számukra a közösség, és örömmel nyugtázták, hogy tehetségüket is felcsillantat- hatják. A műsorban, szavalatok, szóló- és csoportos énekszámok, jelenetek és paródiák hangzottak el. Az örökség védelme Gyarmaton Fehérgyarmat (M. K.) - Az elmúlt hét végén ülést tartott Fehérgyarmat város képviselö-tes- tülete. Három napirendi pontot tárgyaltak, s ezek között előterjesztés hangzott el a helyi építészeti örökség védelmének támogatásáról szóló rendelet megalkotására vonatkozóan. A helyi építészeti örökség védelme, a településkép megfelelő alakulása az önkormányzatnak is érdeke, ezért alkottak rendeletet a védett épületek támogatására. A bizottságok részletesen elemezték a támogatási lehetőségeket, több változat közül választott végül a képviselőtestület. Döntöttek a polgármester illetményéről, s több interpelláció sorsáról is határoztak. Gázolt a vonat Mátészalka (KM) - Tragikus véget ért egy gyerek élete tegnap délután: Mátészalka-Cinevégnél nem sokkal este fél hat előtt a vonat halálra gázolt egy tíz és fél éves kisfiút. A baleset körülményeiről lapzártánkig sem a mentő, sem a rendőrség ügyelete nem tudott információval szolgálni. Állatorvosi ügyelet Nyíregyháza (KM) - November 1-jén Nyíregyháza város területén dr. Petromán László (Nyíregyháza, Gém u. 18/d., tel.: 06- 30/9655-930, 431-626), Nagycserkesz, Nyírtura, Nyírtelek községekben dr. Hortobágyi Béla (Nyírtelek, Váci Mihály u. 4., tel.: 06-60/356-121, 210-251), Kemecsén és vonzáskörzetében dr. Pásztor Benjamin (Kemecse, Móricz Zs. u. 32., tel.: 06-30/2488-584, 358-212). KM-KERTESZ TANACSAI Fatelepítés ősszel Október-november a gyümölcsfa- és szőlő- telepítés időszaka. Ilyenkor kell új ültetvényeket létesíteni, vagy a meglévő kertekben a leromlott, kéregrákos, vírusos egyede- ket eltávolítani, s helyüket újakkal pótolni. A faiskolai lerakatok megyeszer- te megnyíltak, kínálják portékáikat, figyelmesen kell vásárolni, csak egészséges, jó gyökérzetű fát Szabad venni. A gyenge gyökerű fa továbbélési esélye nagyon kicsi, s csak a gazdájának okoz gondot fenntartása. Gyakori kérdés, hogy ősszel vagy tavasszal teleptsünk-e? A válasz az, hogy mind a két megoldásnak van előnye és hátránya egyaránt. A gondos őszi telepítésű fa tavasszal jobb rajtot vehet, mint a megkésett tavaszi. Az a gazda, aki nem pusztította el a cserebogárpajorokat korábban, telepítés előtt, vagy a nyúlkárté- tel ellen nem rakja fel a törzs védőket, figyelmen kívül hagyja a mezei pockok egyedszámát, sok kellemetlenségtől óvja meg magát ha tavasszal telepít. Természetesen arra is van példa, hogy a mezei pocok a vermelőben rágja meg a fákat, vagy a rosszul megválasztott vermelőben károsodnak a fagytól. Házi és hétvégi kertekben érdemes a fáknak nagyobb gödröt ásni (100x100x60 centiméter). Előnye, hogy gödör ásásakor összegyűjthetjük a mélyebbre húzódott cserebogár pajorokat, néhány villa szerves trágyát tehetünk a gödör aljára, s a vissza termelt földbe 2 marék (20 dkg) vegyes műtrágyát (N, P, K,) szórunk egyenletes elosztásban. Talajfertőtlenítő szert ilyenkor már nem érdemes kiszórni, mert tavaszra a hatóanyag lebomlik, s a pajorokat egyébként is összegyűjtjük gödör ásásakor. A fákat mindenképpen védeni kell a nyulaktól, főleg hétvégi telkeken, ahol télen kevesebb a mozgás, s a fiatal fák zsenge kérge jó csemege a hótakaró miatt éhező tapsifüleseknek. Ültetéssel egy időben ki kell helyezni a törzsvédőket, majd 25-30 centiméter magasan feltöltjük a fák tövét az esetleges téli elfagyás megelőzése érdekében. Jelentős hótakaró esetén a törzsvédő feletti alsó ágrészek vadriasztó szerrel (Nevibes) való permetezését javasoljuk, mert ezzel tudjuk a nyulakat, őzeket távol tartani. Sallai Pál A Tőzsde Világa Vonalon innen és vonalon túl Átlagos forgalom mellett a hazai részvénypiac egésze meglehetősen szűk sávban mozgott az elmúlt héten. Az index nyugalma azonban csak látszólagos, hiszen a blue chip részvényeknek igen eltérő volt a teljesítménye. Míg a MÓL csaknem 10%-ot vesztett értékéből, » mivel a gázár _ emeléssel kap- csolatos részletek a korábban ” vártnál kedve- " zőtlenebbek vol- ~ tak, addig a Matáv éppen ellenkezőleg mintegy 7,5%-ot erősödött. Mint ismeretes, a Matáv igen erősen követte a múltban az európai távközlési cégek árfolyammozgásait, azaz viselkedésében néha inkább a szektorbeli társaihoz hasonlított, semmint a többi vezető magyar részvényhez. Az európai cégek árfolyamát pedig az olasz UMTS aukció a távközlési cégek szempontjából kedvező kimenete nyugtatta meg. A szektort ugyanis érzékenyen érintette, hogy az angol és német harmadik generációs mobil telefon tendereken a pályázók csillagászati összegeket ajánlottak fel egy-egy frekvencialicenszért. A piac attól félt, hogy ezek az új generációs mobil szolgáltatások túl nagy költséget jelentenek a távközlési cégeknek, ezért esett részvényeik árfolyama. Az olasz árverésen azonban a vártnál alacsonyabb lett a végső koncessziós díj, ezzel általános pozitív jelzést küldve a részvénypiacoknak. Ezzel szinte egyidőben látott napvilágot, hogy a Matáv élénken érdeklődik a bolgár mobilszolgáltató privatizációja iránt, egy izraeli céggel közös konzorcium tagjaként a napokban világítják át a Mobiltel nevű céget. Elemzők a lehetséges terjeszkedésről pozitívan vélekednek, mert ezzel a magyar cég a hazai piacon már csökkenőben levő új piaci lehetőségekhez juthat. Másrészről az elképzelt befektetés konkrét bizonyítéka lenne, hogy a Matáv stratégiai tulajdonosa, a Deutsche Telekom jó szemmel nézi, hogy a régióbeli terjeszkedést a Matáv hajtsa végre. (Szépésy László CA IB) Bank Austria Creditanstalt Rt. Nyíregyháza, Dózsa György u. 1. Tel.: 42/502-350. (x)