Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-28 / 253. szám
2000. október 28., szombat ZüMm MINDENFELŐL 2. oldal □ Búcsú a liberálisoktól Várhegyi Attila, a Fidesz-Magyar Polgári Párt országos választmányi elnöke csütörtökön a Liberális In- ternacionálé 50., ottawai kongresszusát megelőző végrehajtó bizottsági ülésen pártja nevében szóban is elbúcsúzott a Liberális Internacionálétól. □ Kostunica Putyinnál Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Kremlben fogadta Vojislav Kostunica új jugoszláv államfőt, aki néhány órás látogatásra érkezett Moszkvába, s előzőleg Igor Ivanov külügyminiszterrel folytatott eszmecserét. Helikoptersegítség Két mi i? es tűzoltásra felkészített honvédségi helikopter segíti a Szlovák Paradicsomban pusztító erdőtűz megfékezését MTl-felvétel Fekete péntek Porcsalma, Zsurk, Búj, Vasmegyer, Nyíregyháza (KM) - Megyeszerte sok volt tegnap a közlekedési baleset, kettő halállal végződött. Porcsalmán reggel hétkor egy ukrán rendszámú személykocsi vezetője balra kanyarodáskor nem adta meg az elsőbbséget a vele szemben szabályosan haladó román rendszámú autónak. A vétkes sofőr a helyszínen belehalt sérüléseibe. Zsurk és Záhony között nyolc óra tájban két személykocsi ütközött össze, melynek következtében hárman súlyos, hárman pedig könnyebben sérültek meg. Délelőtt az Ibrány és Gávavencsellő közötti útkereszteződésben ütközött össze két kocsi, itt ketten szenvedtek súlyos sérülést. Vasmegyeren 17.20-kor egy személygépkocsi felborult, két súlyos sérültet szállítottak a mentők kórházba. Nyíregyházán a Bukarest utcában személykocsi gázolt motorost, a karambolnak egy súlyos sérültje van. lelet# Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401): hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet®iscomp.hu -hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. “T~~j Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Otthon Budapest (MTI) - A jelszó nem változik: marad a három gyerek, három szoba, négy kerék program - fogalmazott a kormányfő péntek délben, újságírók előtt a Kútvölgyi úti kórház aulájában, karján negyedik gyermekével, a háromnapos Rózával, útban hazafelé.- Talán a feleségem édesanyjára hasonlít a leginkább - nézett a göndör, fekete hajú csöppségre Orbán Viktor. Arra a kérdésre, hogy miért érkezett a kórházba öltönyben, a miniszterelnök azt mondta: Sokáig gondolkoztam, mit vegyek fel, de végül fehér inget és öltönyt húztam, mert értem is így jött annak idején, harminchét évvel ezelőtt az édesapám. Orbán Viktor szavai szerint ezekben a boldog napokban is próbál odafigyelni kormányfői teendőire, de a jövő héten, mint mondta, inkább kerülni fogja a komoly megbeszéléseket.- Mert ha nem ott van az ember agya, akkor az hibákhoz vezet - jelentette ki Orbán Viktor, aki a jövő hét nagyobbik részét, ha teheti majd, otthon tölti. A röDevizanem Val. vétel Val. eladás GBP 442.58 465.28 AUD 159.58 169.45 BEF (100) 631,85 670.93 DKK .... 36.36 FIM , ............y...... 45.52 FRF M86 41.26 GRDjlÖÖ) ^ ?3.5Í:! 81,26 NLq:::: 115.66 122182 JPYftOO) 283.74 301.29 CAűf. mm 21^.36 dem\^ 130.99 .. jyrri NŐK ’ w .... 34.11 CL .1000; | 13’ 6-J 1/ 139.78 ATS (100) " 186'118 1 1957.36 PTE (100) 127.14 135.00 ESP (100) 153.19 162.67 CHF 168.69 179.12 SEK 29.94 31.79 USD 308.92 324.76 CZK 7.17 7.93 SKK 5.75 6.35 EUR 256.20 269.34 Ervényes 2000. október 27. Október 26., csütörtök 9 12 18 20 23 28 29 34 38 40 43 46 49 52 54 58 62 63 65 79 I a negyedik gyermek is A miniszterelnök karján negyedik gyermekével és feleségével vid nyilatkozat végén a kormányfő azt is elmondta: ha a negyedik gyermeke kisfiú lett volna, akkor a szülők a Mihály nevet adták volna neki. A kormányfő, felesége és a kis Róza nem a miniszterelnököt megillető autóval távozott a kórházból, MTl-felvétel hanem a család Opel Corsájával, amelyet Orbán Viktor vezetett, és ezúttal testőrök sem kísérték a családot. Választás volt Oroson Nyíregyháza-Oros (KM - Cs. K.) - Városrészi önkormányzatot választottak csütörtök este az orosiak. Döntés született arról is, hogy a testületnek automatikusan tagjai az ott lakó önkormányzati képviselők. Vezetőjét a közgyűlés választja. Tíz jelöltre 117-en adták le szavazatukat csütörtök este, ami- koris a következő eredmény született: a legtöbb voksot, 58-at Kőtárt Miklósrté kapta, mindössze eggyel maradt el tőle dr. Mátrai Lajos, tagja lett még a település- részi önkormányzatnak ifj. Szűcs Miklós (54) és Béres Gyula (46). A testület a három ott lakó önkormányzati képviselővel egészül ki, ők pedig: Faragó Péter, Kozák György és Szűcs István. A frissen megválasztott testület még késő este megtartotta alakuló ülését, hogy javaslatot tegyen a nyíregyházi közgyűlésnek a részönkormányzat vezetőjének személyére. A hét szavazatból kettő érvénytelen volt, két Voksot kapott Faragó Péter, hármat pedig Szűcs István, így az ő nevét terjesztik a képviselő-testület legközelebbi ülése elé. Szűcs Istvántól tegnap megtudtuk: rövidesen elkészítik a szervezeti és működési szabályzatot, majd a költségvetés-tervezetet. Legfontosabb tennivaló azonban Oroson a szennyvíz-csatorna kiépítése, ami állami, ön- kormányzati feladat. A mintegy 7500 lelkes Oroson egyébként 1991. óta van részönkormányzat, de eddig 9 tagú volt. Korábban 7, az utóbbi két évben 5 millió forintból gazdálkodott. Németh nem vállalja Miskolc (MTI) - Németh Miklós nem kíván a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje lenni. Németh Miklós döntése nem meglepő, miután a volt kormányfő másképpen látja az ország és a párt helyzetét, a szocialisták 2002-es választási esélyeit, mint az MSZP-t jelenleg vezető politikusok többsége. Szabó György hozzátette: ha Németh Miklós a most kialakult helyzetben vezető tisztséget vállalna, az megosztaná a pártot, márpedig az ország jövőjéért felelősséget érző politikus ezt nem vállalhatja. HIRDETÉS ^/freciᣠSuzuki HITEL: 0% kamat Nyiregyháía. Tiszavasvári u. 37/D TeL (421420-273,420-274, Kisvárda. ívpád u. 21. Tel/Ia«: IUI 415-214 Iparosok hétvégéje Nyíregyháza (KM) - A Ipari és Szolgáltató Ipartestület és az Építőipari Ipartestület információja alapján közöljük, kik szolgáltatnak a hét végén. Üveges: Vig Mihály, Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 3. (tel: 06- 30/9634-919, 42/431-955). Vigh István (Szőlő u. 5. tel: 491-385). Villanyszerelő: Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas J. tér 15., tel.: 458-052). Villany-, és háztartásigép-szerelő: Varjas László (Nyíregyháza, Korányi F. u. 81., tel.: 443-483). Automata mosógépek, bojlerek, mikrohullámú sütők, villanytűzhelyek, háztartási gépek, hűtőszekrények, fagyasztóládák javítása: Bártfai Zsolt (Nyíregyháza, Színes u. 15. tel.: 30/9389-180), Butenkov János (Nyíregyháza, Zimony u. 14., tel.: 60/487-887), Ráb György (Nyíregyháza-Oros, Diák u. 6., tel.: 480-067), Gubik Mihály (Nyíregyháza, Május 1. tér 7., tel.: 448-143; 30/9655-876), Szabó Sándor (Nyíregyháza, Kert u. 30., tel.: 461-313; 30/93-80-460. Villanymotorok, vízszivattyúk javítása: Brezina Gyula (Nyíregyháza, Debreceni u. 90., tel.: 462-462), Zárjavító, lakatos: Batta György (Nyíregyháza, Garibaldi u. 61. tel.: 445-360; 30/9535-097), Gyetkó János (Nyíregyháza, Kezdő u. 38/a, tel.: 481-806; 449- 906). Víz-, gáz- és központifűtésszerelők: Fábián András (Gádor Béla u. 1., tel.: 445-779), File József (Rozsnyó u. 23., tel.: 341-640), Tuza Sándor (Nyíregyháza, Csárda u. 29., tel.: 491-128, 20- 9208-969). Gázkazánk, gázbojler, olajégőjavító: Máté Dezső (Nyíregyháza, Ady E. u. 34/d., tel.: 06-30/9531- 010). Duguláselhárító: Rinyu Miklós Nyíregyháza, Naplemente u. 10., tel.: 341-593. Gázkészülék-szervizelő és -javító: Sántha Sándor (Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 34./b. tel.: 06/ 20/9652-644). Mérlegjavító: Hajdú István (Nyíregyháza, Ipari u. 2., tel.: 491-730). ORION Márkaszerviz RTV javító: Huray István (Nyíregyháza, Tavasz u. 8/c., tel.: 405-630). Fogműves, fogsorok javítása: Hagymási Károly (Nyíregyháza, Korányi F. u. 178., tel.: 443-554). Fogtechnikus: Müó András (Nyíregyháza, Mátyás u. 4.). Műanyaglökhárító-javítás: Pataki Sándor) Nyíregyháza, Alkony u. 11., tel.: 342-034). Könyvkötő, könyvek, dolgozatok, folyóiratok kötése: Ténai Jánosné (Nyíregyháza, alkony u. 50., tel.: 341-007)- Autóvillamossági szerelő: Ádám Attüa (Nyíregyháza, Tünde u. 13. tel: 42/490-451, 30/ 236-4148. Az Opel Csősz sürgősségi ügyelete: 456-555, 06-30/9630-303. JT Állatorvosi Nyíregyháza (KM) — Október 28-29-én Nyíregyháza város területén dr. Gubicz Pál (Nyíregyháza, Ív u. 1., tel.: 06- 30/9553-463, 424-066), Nagy- cserkesz, Nyírtura, Nyírtelek ügyelet községekben dr. Nagy István (Kálmánháza, Arany J. u. 6., tel.: 06-60/452-388), Kemecsén és vonzáskörzetében dr. Szepesi András (Nyírbogdány, tel.: 06-30/2299-649, 232-467). Halál a négyesen Tegnap késő délután Újfehértó közelében a 4-es főúton teherautó ütközött személykocsival. A karambolnak egy halálos áldozata van Elek Emil felvétele