Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-10 / 238. szám
Összhatás Akkor teljes az összhatás, ha a hölgyek a divatot követve figyelnek az ízléses öltözködésre, nem utolsósorban arra is, ami nem mindig látszik Martyn Péter felvétele Stafétagyermek London (MTI) - Jelenleg már minden negyedik brit alkalmazott dolgozik éjszaka, vagy annak egy részében és ezért a szülők kénytelenek szinte stafétabotként átadni a gyermekeiket egymásnak. A jelenség csak erősödni fog, ugyanis egyre több brit alkalmazottól követelik meg, hogy kismértékű pótlékért vagy minden külön fizetség nélkül az éjszakai órákban dolgozzon, ugyanis Nagy-Britannia az USÁ-t követi, ahol szinte minden nyitva van 24 órán át. Mozgásban az élet... Martyn Péter felvétele- Attól tartok önnek büntetést kell fizetnie azért a sügérért, amit kifogott - mondja a horgásznak a halőr. - Ennek a halnak a fogási ideje már lejárt.- De hát eszem ágában sem volt kifogni, felügyelő úr. A dolog úgy áll, hogy ez a gaz hal állandóan leráncigálta a horgomról a csalit. Ezért elhatároztam, inkább kihúzom a gazfickót, had úszkáljon addig a vödrömben, amíg befejezem a horgászást. Keleti KÉPES KRÓNIKA 20. oldal Befalazott szentély a barlangban Muzeális bank Berlin (MTI) - A mai világban senki nem hinné, hogy létezhet még bankfiók számítógép, elektronikus adatbázis, bankjegykiadó-automata és számlakivonatnyomtató nélkül. Pedig akad ilyen, mégpedig az egyik legfejlettebb pénzügyi kultúrával rendelkező államban, Németországban. A varázslatos hely a 600 lakosú észak-württembergi Gam- melsfeld, ahol több mint száz éve működik a Raiffeisenbank helyi fiókja. Ezt több ezer német község is elmondhatja magáról, azt viszont már nem, hogy a bankban mindössze egyetlen személy dolgozik, mégpedig minden korszerű műszaki háttér nélkül. A fiókot 1891-ben hozta létre a jelenlegi vezető nagyapja. Aki ma belép ide, azt hiheti, múzeumban van, hiszen minden úgy néz ki, mint annak idején. Imádkoznak A tányérkában virágszirmokat tartva imádkoztak vasárnap Sao Paulóban a buddhista apácák a rossz szellemek ellen APA/EPA-feivétei Zágráb (MTI) - Kétezer éve érintetlen, befalazott bejáratú illír szentélyt találtak egy kétezer éve befalazott dél- dalmáciai barlangban horvát és kanadai régészek. A peljesaci barlangtemplomban valószínűleg a termékenységet ünnepelték a pogány harcosok egy cseppkőhímvessző - lakhelye alapján valódi barlangos test - körül. Az emberi lét 8000 évre visz- szanyúló nyomait mutató helyre a Peljesac-félszigeten, a Nakova- na faluhoz közeli Spüa-barlang egy lezárt üregében bukkantak a régészek. A barlangban talált cserépedények és a nagy fallikus Hosszabb életkorok Budapest (MTI) - Sorra dőlnek meg a hiedelmek és az elméletek életünk lehetséges hosszát illetően. A föld legidősebb embere, egy francia hölgy, Jeanne Cal- ment asszony néhány évvel ezelőtt, 122 éves korában hunyt el. Tényleg matuzsálemi kort élt meg - de vajon létezik egy biológiai határ, amit az emberi életkor nem tud átlépni, vagy adott a lehetőség az életkor folyamatos kibővítésére? John Wilmoth amerikai demográfus, a berkeley-i egyetem kutatója inkább a második változat mellett teszi le vok- sát. Wilmoth a svéd halálozási regisztereket tanulmányozta, s azt tapasztalta, hogy a XIX. század közepe óta a legöregebb emberek egyre magasabb és magasabb korban távoznak az élők sorából. 1860-ban 101, 1960-ban már 105, 1990-ben pedig 108 év látszott végső korhatárnak. Kamaradráma London (MTI) - Hetven éve, 1930. október 10-én született Harold Pinter angol író, a II. világháború utáni drámairodalom egyik legérdekesebb egyénisége. Pinter már tizenévesen verseket küldött különböző magazinokba. Sokat olvasott, elsősorban Franz Kafka és Hemingway műveit. 1948-tól színészetet tanult. Drámaíró korszakának kezdetét 1957-re datálják: ekkor irta A szoba című egyfelvonásosát, melyet a bristoli egyetem színháztudományi intézete mutatott be csaknem visszhangtalanul. 1963-tól Pinter újabb kifejezési formákat találva magának, a televízió és a film meghódítására készült, nem csekély sikerrel. Minimális hely- változtatást eszközlő, egyetlen szobában vagy hivatali helyiségben játszódó, kevés személyt mozgató kamaradrámái jól megfeleltek a képernyő intimitást és zártságot igénylő követelményeinek. cseppkő arra utal, hogy az Adriaitenger keleti partvidékének pogány lakói szentély céljára használták azt a Krisztus előtti 3. századtól.- A barlang közepe oltárként szolgált valamilyen pogány vallási szertartás, valószínűleg termékenység- vagy potenciakultusz számára - közölte a Reuters hír- ügynökséggel Staso Forenbaher, a Horvát Antropológiai Kutató- intézet tudósa. A szentély bejáratát szándékosan falazhatták be a kultikus hely szentségének védelme céljából valamikor a Krisztus előtti 1. században, amikor a római légiók csörtettek végig \ Európán. Az illírek a római hódítást megelőzően lakták a Balkán északnyugati vidékeit, majd a korai középkorban beleolvadtak a szlávságba. Mai közvetlen leszármazottaik az albánok. A spüai barlangtemplom a rejtélyes illírek eddig ismert egyetlen kultikus létesítménye. A szenzációs felfedezés jelentőségét tovább növeli, hogy az elmúlt kétezer évben sem ember, sem állat nem ette be a lábát a hermetikusan lezárt szentélybe. Az érintetlen állapot lehetővé teszi a tudósoknak, hogy rekonsturálják az ott folytatott kultikus tevékenységet és páratlan információkhoz jussanak az alig ismert ősi balkáni nép hétköznapjairól és hiedelemvilágáról.-Tf, Egy ötvenméteres folyosó vezet egy 10 méter átmérőjű kerek terembe, amelynek közepén egy 60 cm magas, vörös-fehér csepp- kőphallus emelkedik. A régészek szerint a kőhímvesszőnek központi szerepe volt bármiféle kultuszban, amelyet a szentélyként használt barlangban gyakoroltak. Az emberi erővel odavitt cseppkőoszlop körül mázsányi hellenisztikus kerámiaedényt találtak, főleg tálakat és kelyheket, amelyek némelyike régi görög és latin feliratokat visel. Rendeltetésük és a phallus körüli elhelyezkedésük arra utal, hogy rituális lakomában, ivászatban és valószínűleg a pogány isteneknek bemutatott áldozatokban használták őket. SMS-elvonókúra Koppenhága (MTI) - SMS-elvo- nókűrával, azaz a mobiltelefonos üzenetküldésről leszoktató terápiával bővült egy dán klinika repertoárja. Az intézet olyan embereket kezel, akiket teljesen hatalmába kerített a szerencsejáték szenvedély, vagy akik internet-függők lettek. Immár azonban megkezdte mániákus mobil-telefonos üzenetküldők kikúrálását is. Első betege egy 25 éves sofőr, aki mindennap szinte a sárga földig le-SMS-ezi magát. Napi átlagban 217 üzenetet küld, jóval többet, mint amennyit fizetéséből megengedhet magának, és képtelen kifizetni 12 ezer koronás negyedéves telefonszámláját. Ezért döntött úgy, hogy aláveti magát egy SMS-elvonókűrának. Michael Joersel, a klinika inter- net-leszoktató részlegének vezetője szerint egyre több SMS-meg- szállott fogja igényelni segítségüket. 1998 óta hatvan ember kérte internet-elvonókúrájukat. Torony Látványos tornyot építettek egy artistacsoport tagjai vasárnap a spanyolországi Tarragona városkában APA/EPA-felvétel Hirdetés /A suzuki gy $ éves a magyar Suzuki, T héten keresztül akció, +($ féle ünnepi ajándék, azaz Ön -et húzott, és IRT! Persze csak akkor, ha október 9. és december 3. között új Swift vagy Sedan modellt rendelt. < Az akció részleteiről érdeklődjön autószalonjainkban: bzaion: Nyíregyháza, Kossuth u. 8/A Szalon/Szerviz: Nyíregyháza, Lujza u. 9. Tel./fax: 42/406-962 Tel./fax: 42/460-000