Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-10 / 238. szám

2000. október 10., kedd Keleti GYERMEKSZEMMEL 15. oldal Sorra érkeznek a levelek felhívásunkra legifjabb olvasóinktól, az általános iskolá­soktól legújabb játékunkra. A Drága Nagymamiban azt kértük, kér­jük az unokáktól, írják meg, mi volt eddi­gi legszebb élményük a nagymamával. Ok­tóber 20-áig továbbra is várjuk a maxi­mum 30 soros fogalmazásokat, és örül­nénk, ha minél többen mellékelnének hoz­zá fényképet a nagyiról és magukról. (Cí­münk: Nyíregyháza, Dózsa György út 4-6. A borítékra kérjük írni: Drága Nagyma­mi!) Érdemes részt venni a játékban, mert a három legjobb írás készítője 15, 10, illet­ve 5 ezer forint értékű ajándékcsomagot kap a nyíregyházi Interspartól. Az írások közlését máris megkezdjük. Érdemes eltenni ezt az oldalt, vagy megje­gyezni, melyik fogalmazás tetszett a legjob­ban, mert arról, kik lesznek a díjazottak, olvasóink döntenek majd. I NTER5 F*A FR Balázs Attila illusztrációja Drága Nagymami! Mindig felvidít Számomra, ha azt mondják, hogy nagyma­ma, mindig egy kedves, őszhajú néni jut az eszembe, aki mindig fel tud vidítani, bár­milyen rossz is a kedvem. A nagyimnak az a legfőbb tulajdonsága, hogy feltétel nélkül szeret. Például amikor még kicsi voltam és valami rosszat csinál­tam, anyukám nagyon leszidott és én már a sírás szélén álltam, amikor a nagyma­mám odajött hozzám és felvidított. Amikor elmegyünk hozzájuk, a mamám mindig az­zal fogad, hogy a kedvencemet sütötte. Én persze mindig azt mondom neki: nem az a lényeg, mit sütött, hanem az, hogy ismét találkozunk. Egyszer anyák napján egy verset olvastam neki és azt vettem észre, hogy mama mindjárt elsírja magát, ekkor viccesen azt mondtam neki, nem azért jöt­tem, hogy megsirassam, hanem azért, hogy megnevettessem. Ilyenkor mindig fel­vidul és elkezdünk hangosan nevetni. Egy szó mint száz, az én nagymamám a legcsodálatosabb nagyi a világon. Csernyik Viktória, Nyíregyháza Az én nagypapám Az én nagymamám még születésem előtt egy évtizeddel meghalt. így nagyapám megtanult főzni és a nagy házban egyedül maradt. Nyáron persze szívesen lát min­ket, hallgatja nevetgélésünket s kedvenc levesemet „habartpaszulyt” szokott főzni nekem és testvéremnek, amihez a második fogás a túrós palacsinta. Nagypapának műtötték a lábát vérrög miatt, ennek ellenére a legízletesebb pala­csintát süti. A specialitása orsó tészta, tej­fölös pörkölt és vágott savanyúság, amit együtt készítettünk tavaly nyáron. Amikor ott vakációzunk, minden reggel van friss tej. A legfinomabb reggeliért kiteszi a lel­két is. A bűvös szó, tojásos lecsó. Néha pe­dig segítünk a nagy kert megmunkálásá­ban. Felszedjük a fa alól a körtét, szilvát, barackot. Esténként locsolni szoktuk a krumplit vagy kimegyünk a temetőre a nagymama sírjához. Ütközben fagyit is ka­punk. Végül jön a vacsora. Lehet, hogy az én nagypapám a húslevest sok sóval és de- likáttal szereti, de az ilyen „Nagymamá­ból” csak egy van a földkerekségen és én büszke vagyok, mert ő az én nagyim. Vágner Judit, Nyíregyháza Az oldalt összeállította Cservenyák Katalin. Soha nem parancsolgat Az én nagymamám a legjobb a világon. Szeretete végtelen. Há­rom unokája van. Az évek során soha nem kiabált ránk, nem morcos, mindig mosolyog, moso­lya mögött a szeretet, a megértés és a szívből jövő szeretet sugár­zik. Vidéken él, nyári vakációnkat mindig nála töltjük. Pedig na­gyon nehéz a munkahelye. Elfekvő osztályon szakképzett nővér. Ezzel elmondanám azt, a betegei is imádattal szeretik. Úgy, ahogy mi is mind a hár­man. Nekünk is egész évben az az idő adja az ihletet a tanulás­hoz. Ő soha nem parancsolgat, ő megkér bennünket. Vidéki udvaron rengeteg a vi­rág, a muskátli. 30-40 cserép muskátli a virágos kertben, a te­raszon. Hintaágyon napozva ta- nítgat énekelni, imádkozni. Ne­künk soha nem jut eszünkbe az egyszerű vidéki udvarról elmen­ni, vagy az utcára kimenni. Mi mindent összefogással oldunk meg. A főzésben is kikéri vélemé­nyünket. Az ebédfőzésnél sokat segítek, előkészítem a zöldségfé­lét a kertből, burgonyát megmos­va viszem a konyhába, ha szük­séges, meg is pucolom. Nagyon szeretek mosogatni, rendet rak­ni, ugyanis a nagyi két kisebb unokái még öt és fél évesek. Azo­kat is segítek felöltöztetni. Bevá­sárolni én járok. Ugyanis nagy­mamának ízületi problémái van­nak. De még nem mehet nyugdij­m narom unoxa a Kocsorai nagyival ba, mivel 32 év bedolgozott mun­kaideje van, pedig már 57 éves. De míg anyukám 9 éves nem lett és keresztanyu 7, addig nem volt kire hagyni őket. De nem sajnál­ja, mert tudjuk és érezzük, hogy milyen boldog családnak nevelte a gyerekeit is úgy, ahogyan az unokáit is. Vona Csaba, Tököl Szorgalmas A minap a nagyszüleimről érdeklődött valaki, s sajnos, azt kellett mondanom, hogy nekem csak az édesanyám szülei élnek már. Közülük is a nagyma­mámmal szorosabb a kap­csolatom. Már elmúlt hat­vanéves, egy kicsit alacso­nyabb tőlem és szép fehér haja van. Az utóbbi néhány évben jó néhány kilót is fel­szedett. Nagyika nagyon jólelkű, becsületes, szorgalmas em­ber. Hét közben is találko­zunk, de hétvégén mindig. Együtt is sok helyre me­gyünk, például kirándulni, kiállítást nézni, vásárolni. Az állatkeret is szeretjük együtt megnézni. Sok-sok fi­nom gyümölcsöt és zöldséget termesztenek a kertben, ahol mi is a testvéremmel szívesen részt veszünk a munkában. Különösen a szü­retet szeretjük. Nagyika az­tán a konyhában remekel a kertből hozott alapanyagok­ból készített finomabbnál fi­nomabb ételekkel, sütemé­nyekkel. A sütiknél én is gyakran segítek neki. Mun­ka közben jókat beszélge­tünk, nevetgélünk. Még órákig mesélhetnék a nagyimról, de sajnos most csak ennyi időm volt, a töb­bit majd máskor. Augusztinyi Eszter, Nyíregyháza A csillagokat is lehozná Az én nagymamám, ha eszembe jut, annyi mindent és olyan so­kat tudnék mondani róla, hogy hihetetlen. Mivel messze lakik tőlünk, csak ritkán adatik meg, hogy lássuk egymást. De ha eljön hozzánk, akkor még a csillagokat is lehozná az égről nekem. Csak ne legyen be­teg. Ugyanis mostanában elég beteges. De mikor jól van, akkor süteményt süt, ilyen bobájkát, olyan nyalánkságot csinál. Szó­val mindig meg tud lepni engem. A munkáról meg nem is beszél­ve. Ő mindig csinál valamit a maga kis kertjében. Kapál vagy kötöz, vagy gereblyéz. Egyszóval mindig dolgozik valamit. Van még egy aranyos kiskutyája is, akivel foglalkozhat, akinek el­mondhatja bánatát vagy éppen örömét. Amikor hozzánk vágyik, meglepetésszerűen jelenik meg az ajtónk előtt két kis táskával a kezében. De még éppen hogy csak megjött, azonnal megkérde­zi édesanyámat: Na lányom, van valami amibe segíthetek? Persze anyukám egyből rávágja, hogy Anyuka csak pihenjen le, majd én megcsinálok mindent. A múlt héten törtünk tengerit és megfigyeltem, hogy gyorsab­ban törte, mint akármelyikünk. Azért, a sok éves tapasztalatért, vagy mert mindig siet. Hát ezt sosem fogjuk megtudni. Este pe­dig elbeszélgettünk, hogy milyen volt legutoljára a nyugdíjas­klubban. Ezek után jöhet a kár­tyaparti. Amire eszembe jut, hogy milyen jó volt, mikor még a nagyapám is élt. Mennyit is kacagtunk vele, hogy mennyit segített nekem. És majd később lefekszünk aludni. Másnap reg­gel hazaindulás eltőt még jól fel­pakol minden jóval. Szóval ő a legjobb nagymamám. Mátyák Norbert, Jókai Mór Általános Iskola Baktimamának hívom Az édesanyám anyukája az én egyik nagymamám. Bakta- lórántházán lakik, és én kis­koromtól csak Baktimamá­nak szólítom. Ő most hatvan­éves, és öt éve özvegy. A nagypapám halála után dep­ressziós lett, és sokat fogyott. Nagyon sok szeretettel, gon­doskodással, és persze gyógy­szerekkel elértük azt, hogy életkedve visszajött. Sokszor van nálunk, akkor is jön, vagy hozzuk, amikor éppen nem beteg. Nagyon szeretem. Három éve jár a nyugdíjas­klubba és ott egy háromtagú népdalkörben énekel. Sokat járnak fellépésekre és kirán­dulni. Más országokból és vá­rosokból hívnak nyugdíjaso­kat vendégségbe, és az idege­nek is visszahívják ugyanúgy őket is. Ha valahol jártak, mindig nagy élménybeszámo­lót tart. Nagyon élvezem, ahogy elő tudja adni a dolgo­kat. Amikor kérdezi, süssön-e sütit, azt mondom neki: „Persze hogy, na-né!” Mindig a kedvembe szeretne járni. Finom sütiket süt és jól főz. Szeret dolgozni és imádja a jó zenét. Nem számít, hogy slá­ger vagy népzene. Szeret szé­pen öltözködni. Én is kaptam már tőle ruhaneműt és cipőt is. Nagyon sajnálom, hogy egyedül él a kutyával, aki már öreg és lassan süket is. A szomszédai is szeretik, mert vicces és jókedvű. Megérti a fiatalokat is. Sok barátnője van és szeretnek összejárni beszélgetni, nótákat tanulni és egymásnak segíteni. Bár sokáig így érezné magát! Garai Norbert, Nyíregyháza Szeretetből készült finomságok Mindig nagy türelme van hozzánk Amatőr felvételek Ezt a játékot az én nagymamám­nak indították, mivel a mi nagy­mamánk nekünk a legdrágább a világon. Engem és kistesómat is ő nevelt fel, mert anyukám és apukám legtöbb idejét felemészti a munkahelye. Mikor a tesóm még nem született meg, legfőbb foglalkozásom a nagyival való mosogatás, süteménykészítés volt. Mami mindig engedte, hogy én pakoljam el az edényeket mo­sogatás után. Persze, megtanítot­ta, hogyan vigyázzak az edé­nyekre és a magam testi épségé­re. Valamint soha ne rohanjak evőeszközzel a kezemben. Ez volt az egyik fő szabály. De a süteményezés az mesteri­en zajlott. A töltelékeket, kréme­ket engedte, hogy magam is ke­verjem. Sajnos, e nagy jóindulat ellenére én gyakran kinyalogat­tam a nyalánkság nagy részét. A tészta gyúrása sem volt sima ügy. A legtöbb esetben egy jóko­ra tésztadarabot bízott rám na­gyi, hogy ennek precíz megmun­kálása után berakjuk a sütőben és elkészüljön a remekmű. Az esetek többségébe az ujjaim bán­ták meg nagy érdeklődésem a sütő iránt. Ez sokszor elindította az eltörött a mécses had­műveletet, vagyis a sírást. Ez a folyamat gyakran maga után vonta vigasztalásomat. Rossz napjaimon ez elég cifrán bonyo­lódott nagymamám részéről. Mi­kor elértünk küszködések árán odáig, hogy kivegyük a süte­ményt, oly buzgósággal tevé­kenykedtem körülötte, amely annak az adott ínyencségnek a vesztét okozta. Ezt hosszas hisz­téria követte mindkét fél részéről. Ha végre elértünk ah­hoz a szinthez, amelyben az étel az asztalon ehető állapotban volt, a családban minden éhes száj boldogan fogyasztotta a tel­jes szeretetből készült finomsá­got. Hát így zajlott le egy rutinos főzőcskézés a mi családunkban. Nagyon imádtam ezeket az együtt főzőcskézéseket. Mindig nagy türelme van hozzánk a na­gyinak, pedig mi mindig teszünk róla, hogy „kikészítsük” sze­gényt. Hát ilyen a mi nagyink! Mátyás Gábor, Gégény Édes élet Az én nagymamám még ak­kor meghalt, amikor anya kicsi volt. így hát nagypa­pámról írok. Egyszer a test­véremmel nagyon kíván­tunk egy kis finomságot. Ennek a neve meggyes rétes. Amikor eldöntöttük ezt a mókás elfoglaltságot, a drá­ga tesóm megszólalt.- Be is kell valakinek vá­sárolni!- Igazad van - mondtam.- Nagyapa? - kérdeztük egyszerre - mit kell venni?- Én sosem sütöttem még, de kérdezzük meg Vágner Margitot - javasolta.- Oké! - kiabáltuk. Ő el is mondta, bevásárol­tunk. Ez mind délután két óra körül lehetett. Fél há­romkor jött és elkészítette a tésztáját. Onnantól kezdve mindent mi végeztünk el. Estére kész is lett az ínyenc­ség, amit úgy nevezek: há­rom ember az élet édessége, így ezért bármikor megyünk és valami finomságot kívá­nunk, mindig felhozzuk ezt a sütési témát. Vágner Petra, Nyíregyháza

Next

/
Thumbnails
Contents