Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-06 / 209. szám

2000. szeptember 6., szerda Illet» MINDENFELŐL 2. oldal □ Mádl New Yorkban Mádl Ferenc köz- társasági elnök kedden New Yorkba utazott, ahol szeptember 6. és 8. között az ENSZ Mil­lenniumi Csúcstalálkozóján vesz részt. A köz- társasági elnök csütörtökön felszólal az ENSZ csúcstalálkozóján. □ Szlovákia: referendum Rudolf Schus­ter szlovák államfő az ellenzék kezdeményez­te aláírásgyűjtésre alapozva kedden kiírta a népszavazást, amely azt lesz hivatott eldön­teni, hogy tartsanak-e Szlovákiában előreho­zott parlamenti választásokat. A referendum időpontját az államfő november 11 -ében ha­tározta meg. Megyei, nap az OMÉK-on (Folytatás az 1. oldalról) Budapest (KM - G. B.) - Még félidejénél tart a kiállítás, de már megyei díjazottjai is vannak. Lótenyésztőink közül első dijat nyert a nyíregyházi Timpex Kft. Lézengő nevű magyar sportlova, második díjat a ti- szaberceli Kolozsi Ltffiló Maya nevű lova, harmadik díjat a vajatfÉecsky György kis­béri félvére. Más'odíK-hármadiK díjas' ser­téseket hozott a vásárra a Nyíregyházi Fő­iskola Tangazdasága, a Tiszavasvári Mun­ka Szövetkezet is. OMÉK-díjat kapott a napkori Ilkovics Zsolt kameruni kecskecsaládja, OMÉK-el- ismerésben részesült a nyíregyházi Bio- Genezis Kft. biogáz előállító technológiája. A megyei standon is kiosztották a díjakat, ezek szerint a Mérki Hús Bt. a megyei köz­gyűlés nagydijában, a Papp-Ker Kft. a me­gyei Agrárkamara különdíjában, a Sza­bolcs Gabona Rt. a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíjában, a Date Kuta­tó Központja a PRIMOM Alapítvány inno­vációs díjában részesült. Tegnap a vásár hangulatát emelték a negyventagú szamosszegi Rozmaring Együttes tagjai, akik a központi színpadon adott műsorukkal hatalmas közönségtet­szést arattak. A megyei standnál állandó a látogatók forgalma, az itt kiállított termé­keink közül a látogatók elismerését váltot­ták ki a Sotex Kft. mézes gyümölcsszörp­jei, a Szabolcs Gabona tirpák első-lisztje, szatmári szalonnázó kenyere, a Mátészal­kán gyártott, búzakeményítőből készült búzahús magyar szabadalom, a Várda Drink gyümölcspálinkái és az újfehértói kutató intézet szemet gyönyörködtető al­mafajtái, valamint a Mérki Hús termékei­ből folyamatosan készülő falatkák. Kelet» Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sípos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: keletSiscomp.hu -hird.: kelethirdSiscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. Ü*TEU Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Diplomáztak Két csoportban államvizs- gáztak tegnap a szigorú bi­zottság előtt a Nyíregyházi Főiskolán elsőként diplo­mát szerző mentálhigiéni- kusok. A két évig tartó kurzus alatt sok speciális ismeretre tettek szert a fe­jüket további tanulásra adó pedagógusok és azok, akik egészségügyi és szociális területen dolgoznak Martyn Péter felvétele a parlamentben Adovita Budapest (MTI) - Az adó- és járuléktörvények módosítá­sáról szóló előterjesztést csak a Fidesz vezérszónoka biztosította egyértelműen tá­mogatásáról kedden a parla­mentben. Az ellenzéki pártok elutasították a javaslatot, az FKgP és az MDF hozzászólója pedig több változta­tást is kezdeményezett az erede­ti előterjesztéshez képest. Domokos László (Fidesz) a ja­vaslat új vonásának nevezte, hogy most érkezett el az a kedve­ző pillanat, amikor minden adó­zó jelentősen részesedhet a gaz­dasági növekedésből. Ezzel szemben az MSZP-s Bu­rány Sándor úgy vélekedett: a magyar gazdaság növekedéséből egyelőre semmit nem éreznek az emberek, a kormány propagan­daszövegekkel próbálja elfeled­tetni velük a gondokat. A szocia­lista politikus bírálta a személyi jövedelemadó sávhatárainak ter­vezett módosítását, az egészség- ügyi hozzájárulás összegének emelését, valamint az üzem­anyag illetékadójának növelését. Csúcs László éles szavakkal ostorozta a kormányzat adókon­cepcióját, hiányolva a javaslat­ból a reformértékű lépéseket. Az FKgP képviselőcsoportja még nem döntötte el, támogatja-e a két évre tervezett adó- és járu­lékintézkedéseket. Üdvözölte a családok kiemelt támogatását, de megjegyezte: sok rászorult család nem képes igénybe venni az adókedvezmé­nyeket, amit súlyosbít, hogy a családi pótlék nem nő reálérték­ben. Az MDF változtatna a sávha­tárokon: álláspontjuk szerint ugyanis a legnagyobb, 40 száza­lékos kulcsot az előterjesztésben szereplő 1 millió 50 ezer forinttal szemben csak 1 millió 200 ezer. forint fölött lehetne kivetni. A szabad demokrata frakció- vezető elítélően szólt a benzin és a gázolaj jövedéki adójának eme­léséről is, amely véleménye sze­rint 5-6 forintos áremelést jelent januárban. Kuncze Gábor elfo­gadhatatlannak nevezte a tőke- jövedelmek megadóztatását. Lentner Csaba, a MIÉP vezér­szónoka a külföldi társaságok ho­nosítását szorgalmazta, hogy ők is vegyék ki részüket a közterhekből. A vezérszónoki felszólalások után, szerdán a közvetlen adók tárgyalásával folytatódik az adó­törvények általános vitája. Lehetne olcsóbb az üzemanyag? Budapest (KM - K. E.) - Komo­lyan gondolták-e a kormány- programban megígért adócsök­kentést, ha közben 1,4 százalék­kal emelték az elvonás átlagos mértékét? Ha több EU tagország csökkenthétté az üzemanyagok jövedéki adóját, miért nem teszi ezt a magyar kormány is? Ha megtenné, akár tíz forinttal is ol­csóbb lehetne Magyarországon az üzemanyag litere. Mindezeket Veres János, az MSZP megyénk­ben parlamenti képviselője kér­dezte az országgyűlés keddi ülés­napján Járai Zsigmond pénz­ügyminisztertől. Helyette az in­terpellációra Varga Mihály pénzügyi államtitkár válaszolt, aki elsősorban is azt firtatta, honnan vette a képviselő az ada­tokat, azok ugyanis szerinte nem valósak. Vitatta azt is, volt-e egy­általán adóemelés. Veres János válaszul elmond­ta: adatai Fidesz-forrásokból származnak, igencsak sajnála­tosnak tartotta, hogy azokat az államtitkár nem ismeri. Az interpellációra adott ál­lamtitkári választ mindezek után az interpelláló képviselő nem, a parlament elfogadta. Szatmári templomok Balázs Attila felvétele A középkori egyházi építészet Erdélyben cím­mel román-magyar tu­dományos konferencia kezdődött tegnap Nyír­egyházán, a Jósa And­rás Múzeumban, s ebből az alkalomból egy­házművészeti kiállítás nyílt Évforduló Nirmala nő­vér, a Jótékonyság Misszio­náriusai szervezet vezetője tartott kedden tájékoztatót Calcuttában elődje, Teréz anya halálának harmadik évfordulóján APA/EPA-felvétel HIRDETÉS Reggeli karambolok Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Rosszul indult néhány autósnak a napja megyénk útjain tegnap. Háromnegyed ötkor Mátészalka és Jármi között egy román ál­lampolgár későn észlelte az úton haladó fogatot, balra kirántotta a kormányt és frontálisan ütkö­zött a vele szemben haladó te­hergépkocsival. A balesetnek egy súlyos sérültje van. Ugyan­csak súlyos az állapota annak a gépkocsivezetőnek, aki negyed nyolckor ütközött Újfehértón egy mezőgazdasági vontatóval. Fél nyolckor pedig Nyíregyhá­zán a Család és a Semmelweis utca kereszteződésében ütközött össze két személykocsi. Ennek a karambolnak is egy súlyos sé­rültje van. Máriapócs közelében felborult egy személygépkocsi, a szerencsésnek mondható bal­esetben ketten sérültek meg könnyebben, de egyiküket a helyszínen ellátták a mentők. Nyírbátorban a tűzoltóknak az adott munkát, hogy az egyik négyemeletes házról az erős szél bontani kezdte a vakolatot, ezért azt biztonsági okokból lefejtet­ték. Szökés a szállásról Nyírbátor (T. J.) - A nyírbátori határőrlaktanya objektumőre szeptember 4-én 23 órakor vette észre a főkapunál, hogy a közös­ségi szállás rácsos ablakán két személy mászik ki. Riasztotta a szolgálatot. Kiderült: a szálláson elhelyezettek közül három kínai és kilenc vietnami a rácsos abla­kon keresztül megszökött. Egy kínai és egy vietnami szöke­vényt a határőrök elfogtak, a többiek ellen kiadták a körözést. HIRDETÉS FELVESSZÜK A RITMUSÁT % CIB BANK 4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 7. Telefon: (42) 422-000 Érvény??-. 290Q. «eptember 4-tfli Lekötési Idő Évm kamat, 1M Ft (alatt (%) (EBKM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36 3 hó 8,000 (8.11) 6 hó 7,750 7,86) 12 hó 7,250 (7.35) CIB bankszámla 2,000 (2,05) soefmhfi 5-tOMFt 10 MR felett Lekötni idő éve* kämet (%} EBKM évei karai (%) EBKM éves tarnet (%)EBKM 1 hó 8.500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 3 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 6 hó 8,250 8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7.86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárat előtti visszaváltás esetón a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classlc sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 2,500 2,56/2,56 100 E Ft—1 M Fi 3,000 3,08/3,08 1 M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E FI) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft—1 MFt 6,500 6,79 1 M Ft felett 8,500 8,97 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kämet (%) EBKM 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti vissza váltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min 10 E Ft) éves kamat (%) EHM1 1 hó 8,500 8,50 3 hó 8,500 8,50 6 hó 8,500 8,50 12 hó 8,000 8,00 ’ Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE Érvényes; 2QSP- szeptember 4-tói Folyószámlahitei Evaa kamat (%) 20,00 Betétőrző hitel 15,00 Lombardhitel 18,00 Ingatlanledezet móllelt nyújtott - lakáscélú hitel kamat 16,00- egyéb célú hitel kamat 18,00 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 10,50 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Évm kamat (%) HUF prime rate 13,25 C1B^0640242242 A8ANCACOMMERCIALE (TALIANA CSOPORT TAGJA

Next

/
Thumbnails
Contents