Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-04 / 207. szám

2000. szeptember 4., hétfő M'ílmGYÁSZKÖZLEMÉNYEK, HIRDETÉS 15. oldal '■'Hűül' Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Jppr biro andras r-ídl-rr a Nagyecsed és Vidéke Tak.szöv. Igazgatóságának elnöke, Nyírmeggyes Község Önkormányzat jegyzője 51 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2000. szeptember 4- én 15 órakor lesz a nagyecsedi köztemető ravatalozójából, a refor­mátus egyház szertartása szerint. Bíró Andrást a takarékszövetkezet és az önkormányzat saját halott­jának tekinti. (437573/1H) t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy SZEGEDI LÁSZLÓ életének 69. évében elhunyt. Temetése 2000. szeptember 4-én, hétfő délután 17 órakor lesz a régi kisvárdai temető ravatalozó­jából görögkatolikus szertartás szerint. A gyászoló család í „Még visszavárlak, mikor a csillagok kigyúlnak, Hívlak sokszor, százezerszer, míg szavaim sírásba fúlnak." ID. IVANOVSZKI ISTVÁN Szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk halálának 2. évfordulójára. „Nagyon szerettem volna élni még. Erezni szívetek melegét. Legyőzni a betegséget, Legyen enyém még az élet. Nem adta ezt a sors nekem, Elvámolta életem." Gyászoló felesége, két gyermeke, két unokája, veje, menye. (436442/1K) Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. ERDEI JÓZSEFNÉ szül. Tóth Ilona volt császárszállási lakos, hosszú betegség után, életének 71. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2000. 09. 8-án de 10 h-kor lesz az Északi temető régi ravatalozójában. Gyászoló család. Mélyen megrendültén tudatjuk, hogy BIRO ANDRAS Nagyecsed, Báthory út4/a. szám alatti lakos, a Nyírmeggyesi Önkor­mányzat jegyzője életének 51. évében, tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetése a nagyecsedi temető ravatalozójából 2000. szeptember 4-én, (hétfőn) 15.00 órakor lesz. (437570/1K) A gyászoló család. 1 Köszönetét mondunk Keresztes László plébánosnak, minden kedves rokonnak és ismerősnek, barátnak, a Kál­lai Kettős Néptánc Klub vezetőinek. Illés Istvánnak, fe­leségének: Gyöngyikének és táncosainak, akik gyer­mekünk, IFJ. VIDA FERENC emlékére tartandó évfordulós nagymisén részt vettek és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek, sírjára virágot helyeztek. (437119/1K) Gyászoló szülei és testvérei. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! VEGYES APRÓHIRDETÉS Tízéves sötét pej nóniusz ló két hó­napos vehemmel, három hónapos kancacsikójával eladó. Érd.: 06-30/ 9552-528. (437589/1K) CSEMPÉK, PADLÓLAPOK ÁLLANDÓ ÁRENGEDMÉNY Padlólapok már 795 Ft-tól FÜRDŐSZOBA-FELSZERELÉSEK KEDVEZŐ ÁRON CSEMPEBOLT 3 = a piactól 800 m., kórháztól 250 m. ^ ú Vásárosnamény, Petőfi u. 3. ^ ^ lelett* Magyarország Ezt a lapot Önnel együtt már 210 000-en olvassák! SZABOLCSSZATMAR-BEREG MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT Szakma/állás fő hol kereseti lehetőség E Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nyíregyháza, Szabadság tér 2. Matematika-fizika, történelem-angol, technika-tanító szakos tanárok (22-50 é., főiskolai végz.) ' 3 Tiszatelek Közalk. besor. sz. Gépi varró (1945 é. szak. és betanított munkás) 5 Rakamaz 25 500-35 Varrónő (17-50 é. szak. v. bet. műnk.) 8 Nyíregyháza 2845 Esztergályos (25-554 szak. v. bet. munkás. (*jrr •••«Mr»- ••• csökkent munkaképességű férfi) 5 Nyíregyháza 30 Lakatos (1945 é. szak. és bet. munkás, csökk. munkakép. férfi) 5 Nyíregyháza 30 Textüvarrás (20-50 é., megvált, munkakép., 8 ált. isk. végz.. szakmunkás, gimn. végz., a munkáltató betanítást vállal) 35 Nagyhalász 2550045 Felszolgáló (2040 nyíregyházi, szakm.) 4 Nyíregyháza 60-100 Szakács (20-50 nyíregyházi, szakm.) 2 Nyíregyháza 60-100 Fonó-cémázó (1845 é„ min. 8 ált. isk. nő) 4 Demecser 31.5 Asztalos (17-30 é. szakm. Nyíregyháza+20 km) 5 Nyíregyháza 25.5-50 Matematika-technika szakos tanár (21-30 é. föisk. végz.) 1 Újfehértó Közalk. besor. sz. Gépi varró (18-35,é. szak- és batan., Nyíregyházáról, Újfehértóról munkásszáll. 15 Nyíregyháza-Butyka 25,5-58 Cipőgyártó (8 hónapon túli reg. mn. szakm.) 9 Nyíregyháza 40-50 Hegesztő (2545 é. szakm. Ív-láng- C0-AV1, büntetlen előélet 10 Nyíregyháza Órabér Csőszerelő (2545 é. szakm. víz- gáz, fűtés, klíma, büntetlen előélet) 30 Nyíregyháza Órabér Német-történelem, v. német-bármely sz. tanár (2240 é. föisk. végz., szállás megoldható)! Tiszabercel Közalk. besor. sz. Traktoros (18-50 é. helyi v. környéki lakos, traktorvez. eng., v. C. v. B. kát. jog.) 2 Nagyhalász Megegy. sz. Textilvaró, varrónő-szabász (1640 é. ált. isk. végz., bet. vagy szakm.) 20 Újfehértó Telj. bér. Angol-bármely sz. tanár (Széchenyi 1. Ált Isk. Újfehértó, Széchenyi u. 3. 1 Újfehértó Közalk. besor. sz. Vasszerkezet-lakatos (18-50 é. szakm.) 10 Nyíregyháza 34-50 CO-hegesztő (22-50 é. szakm.) 5 Nyíregyháza 34-50 Műtősnő (20-50 é. szakközépisk. végz.) 6 Nyíregyháza Közalk. besor. sz. Ápoló-ápolónő (18-50 é. szakképz. ált. ápoló, ált. asszisztens) 10 Nyíregyháza Közalk. besor.sz. Segédápoló (1840 é. gim. végz. (beiskolázás) 6 Nyíregyháza Közalk. besor. sz. Sütőipari munkás (18-55 é. szak. v. bet. műnk., Rakamaz+20 km, 3 férfi, 1 nő) 4 Rakamaz 40-50 Segédmunkás (18-36 é. nő, cipőkészítéshez, nyhi.+25 km) 3 Nyíregyháza Megegy. sz. Eladó, pénztáros (nyhi. szak., betanított, segédmunkás) 4 Nyíregyháza 50-60 Betanított gépmester (20-35 é., lehetőleg nyhi., katonaviselt, érettségizett férfi) 5 Nyíregyháza Megegy. sz. Acélszerkezeti lakatos (18-54 é„ fémszerk. -lakatos, szakm.) 20 Budapest 80-120 Minősített hegesztő (18-54 é. szakmunkás, kézi hegesztő és UP hegesztő ismeret, W2, W04 és Wll anyagokkal) 20 Budapest 80-120 Hegesztő (18-54 é. szakm.) 20 Budapest 80-120 CNC forgácsoló (18-54 é. szakm.) 20 Budapest 80-120 MEO-s (1840 é. nyhi. férfi v. nőiruha-készítő szakmunkás, v. szakközépisk. nő)) 1 Nyíregyháza 43 Állatgondozó (18-25 é. nyhi., pályakezdő munkanélküli, jogosítv.) 1 Nyíregyháza 28 Napközis nevelő (tanító-ének v. tanító-bármely sz. föisk. végz., mint 23. é.) 1 Kótaj Közalk. besor. sz. Udvari munkás (3545 é. nyhi. férfi, min. 8 ált. isk.) 1 Nyíregyháza 30 Takarítónő (3545 é. nyhi., min. 8 ált. isk. végz., 4 órás, 16-20-ig munkaidőben) 2 Nyíregyháza 15 Bolti kisegítő (2040 é. nyhi. nő, min. 8 ált. isk. végz., 6 órás) 1 Nyíregyháza 30 Varrónő (16-45 é. szak., betanított, segédmunkás) 30 Kálmánháza 25 50045 Munkalehetőségek Varrónő >16-45 é. szak., betanított, segédmunkás) 50 Nagyhalász 2550045 Irányítástechnikai műszerész (21-30 é. szakképzett) 1 Nyíregyháza 40 Munkaerő-gazdálkodási ügyintéző (1840 é. közgazd., szakközépisk. végz., munkaügyi tanfolyam előny, számitógépes ism: Word, Excel) 1 Nyíregyháza 45 Szobafestő (1845 é. szakm., Gávavencsellő+kömy.) 3 Megyében változó 25 500-30 Földrajz-testnevelés sz. tanár (22-30 é. föisk. végz., pályakezdő mn.) 1 Vasmegyer 40 Rakodógép-kezelő (30-65 é., nyhi.+10 km körzet, Pociéin és Volvo gépekre) 2 Nyíregyháza Megegy. sz. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Kisvárda, Szent Gy. tér 4. Hegesztő 3 Fényeslitke 80 Angol-orosz vagy angol-német szakos tanár 1 Záhony Megegy. sz. Szakács 1 Fényeslitke Megegy. sz. Ének-bármely szakos ped. (föisk.) 1 Fényeslitke KJT. sz. Töltőállomás-kezelő 1 Dombrád Megegy. sz. Felszolgáló, vendéglátóipari eladó (szakképzett) 4 Záhony Megegy. sz. Fonó, cémázó 5 Demecser 3040 Építésigazgatási ügyintéző 1 Záhony KTVT sz. Tanító (főisk.) 1 Újkenéz KJTsz. Faipari technikus 1 Kisvárda Megegy. sz. Tanító (föisk.) 1 Mándok KJTsz. Angol-német sz. nyelvtanár (föisk.) 2 Kisvárda Megegy. sz. Eladó 3 Gyulaháza 30 Vendéglátói eladó 1 Tuzsér 25 500 Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Vásárosnamény, Jókai u. 14. Általános iskolai Tanár (számítástechnika szak) 1 Nyírmada KJTsz. Fogorvos 1 Tarpa Megegy. sz. Általános iskola igazgató 1 Beregdaróc KJT sz. Jegyző 1 Gyüre KTVsz. Ált. isk. tanár fizika-számítástechnika 1 Jánd 50 Cukrász szakoktató 1 Vásárosnamény KJTsz. Vendéglátóipari szaktanár 1 Vásárosnamény KJTsz. Középiskolai tanár (biológia szak.) 1 Vásárosnamény KJT sz. Zeneiskolai tanár (gitár szak) 1 Vásárosnamény KJTsz. Öregek otthona intézmény vezetője (EÜ Föisk. végz.) 1 Mátyus Megegy. sz. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Tiszavasvári, Városháza tér 4. Kötöttáru-összeállító 5 Tiszadada 30 Mérlegképes könyvelő 1 Tiszavasvári KJTsz. Angol-magyar tanár (egyetem) 1 Tiszavasvári KJTsz. Magyar-történelem tanár (egyetem) 1 Tiszavasvári KJTsz. Pénzügyi ügyintéző (angol nyelvism.) 1 Tiszavasvári Megegy. sz. Géplakatos 4 Tiszavasvári 32-70 Esztergályos 4 Tiszavasvári 32-70 Szociális munkás (főiskola) 1 Tiszadob KJTsz. Növendékügyi előadó (föisk. egyetem, igazgatás vagy személyügyi szervező) 1 Tiszalök KJTsz. Gépi varró (gyakorlott) 5 Tiszalök Telj. bér Hegesztő 1 Tiszavasvári 30-50 Vendéglátóipari eladó (nő) 1 Tiszavasvári Megegy. sz. Közgazdász-középiskolai tanár 1 Tiszalök KJTsz. MEO-s 2 Tiszalök Telj .bér Gépi varró (gyakorlott) 4 Tiszaeszlár Telj.bér Termelési igazgató (műszaki föisk, igazgatás v. személyügyi szervező szak) 1 Tiszalök Megegy. sz. ÁLLÁSKERESŐ KLUBFOGLALKOZÁS! PSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÁS! Megyei Munkaügyi Központ, Nyíregyháza, Benczúr tér 18. (Forrás: A munkaügyi központhoz beérkezett állásbejelentések. Vásárosnamény Város Önkormányzata bérbe adja a központi városrészen: Vásárosnamény, Szabadság tér 32. sz. alatti 94,7 Vásárosnamény, Szabadság tér 33. sz. alatti 38 nf, Vásárosnamény, Szabadság tér 34/5. sz. alatti 36 m2+5 nf közös helyiség alapterületű helyiségeket, szolgáltatási, irodai tevékenység céljára, pályázat útján. A pályázat részletes feltételeit a Polgármesteri Hivatal hirdetőtáb­láján munkaidőben lehet megtekinteni vagy a Hatósági és Ügyfél- szolgálati Iroda irodavezetőjétől (fsz. 1. sz.) alatt átvenni. (Vásáros­namény, Tamási Á. u. 1. sz.) «37595/1« Társasházépítés Nyíregyháza, Ér utcán 16 lakásos társasházat építünk 2001. szeptemberi (80%-os készültségű) átadással. KÍNÁLATUNK: 1+3 szobás+étkezős (78 m2-es), 1+2 szobás+étkezős (62,65 m2-es), 1+1 szobás (51 nf-es) lakásokat, valamint garázsokat. Nyíregyháza, Sólyom u. 18-20. SZ. alatt lévő társasházban (34 és 48 m2-es) iroda- és üzlethelyiség 80%-os készültségben eladó. ÉRDEKLŐDNI: Tvisz-Tel Plusz Kft., Nyíregyháza, Csillag u. 16. szám s ________________Telefon: 42/500-738,8.00-16.00 óráig. 14WWH1<m'5 v HIRDETMÉNY A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Választási Bizottsága felhívja valamennyi megyei kereskedelmi és iparkamarai tag fi­gyelmét, hogy a soron kívüli kamarai választásokhoz kapcsolódó küldött-, osztályelnök- és osztályvezetőség-választás 2000. szeptember 22-én 08-14 óra között a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházának III. emeleti nagytermében tagozatonként és osztályonként külön-külön listáról történik (Nyíregyháza, Széchenyi u. 2. sz.). A kamarai választáson csak az a gazdálkodó szervezet választhat, amely a települési önkormányzatok és a Kamara hirdetőtábláján közszemlére tett választási névjegyzékben szerepel. Valamennyi, a választási névjegyzékben szereplő gazdálkodó szervezetet egy szavazat illet meg, amely kizárólag a választási névjegyzékben a gazdálkodó szervezet nevében nyilatkozattételre jogosult személy útján gyakorolható. (A nyilatkozattételre jogosultnál kérjük legyen valamilyen, a személyazonosságát igazoló dokumentum.) Küldöttnek, osztályelnöknek és osztályvezetóségi tagnak csak az választható, aki a tagjegyzékbe 2000. június 30-ig felvételét kérte és ajelöltek listájára az osztályjelelő gyűléseken felkerült, valamint megfelel az adott tisztség vo­natkozásában az 1999. évi CXXI. kamarai törvény 27. §-ban foglalt össze­férhetetlenségi szabályoknak. A Választási Bizottság felhívja azon gazdasági érdekképviseleti szerveze­tek figyelmét, amelyek kisvállalkozásokat, közepes méretű vállalkozásokat, valamint a közepesnél nagyobb méretű vállalkozásokat képviselnek és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségébe 2000. november 01-jétől tagot kívánnak delegálni, ezen szándékukat írásban jelezzék a Kamaránál 2000. szeptember 30-ig. (1999. CXXI. tv. a gazdasági kamarákról 20. § (2) bek. szerint) Választási Bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents