Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-30 / 230. szám

11. oldal Keleti Magyarország ^ SPORT ^ 2000. szeptember 30., szombat □ Amerikai beadvány Két amerikai képvi­selő beadványt nyújtott be a kongresszushoz, amelyben azt javasolják, hogy az Egyesült Ál­lamok ne támogassa Peking jelölését a 2008- as olimpiai játékok rendezésére, mert az ázsiai országban rendszeresen megsértik az emberi jogokat, és ez alapvetően ellentétes az ötkari­kás mozgalom szellemiségével. □ Elutasították A Nemzetközi Sport Dön­tőbíróság (CAS) elutasította Mihaela Melinté- nek, a női kalapácsvetés román világcsúcstar­tójának fellebbezését, így a doppingoláson ért atléta nem indulhat a szám olimpiai dön­tőjében. □ Nem fertőztek Nem találtak fertőzésre utaló nyomot annak a két takarítónak a szer­vezetében, akiknek a kezét felsértették az olimpiai falu szemeteseibe dobott injekciós tűk. A kellemetlen eset után több mint hétszáz injekcióstű-gyűjtőt helyeztek el a sportolók lakhelyéül szolgáló házaknál. □ Maradó takarók A szervezők nyomaté­kosan felhívták az újságírók figyelmét, hogy a médiafaluban lévő takarók nem ajándékok, azokat elvinni szigorúan tilos. A szabály meg­sértőinek 400 ausztrál dollár büntetést kell fi­zetniük. □ Folytatják A hosszabbításban szerzett aranygóllal Norvégia meglepetésre legyőzte a címvédő és világbajnok Egyesült Államokat az olimpiai női labdarúgótorna döntőjében. A vi­lág legjobb csapatának tartott amerikai válo­gatott több játékosa ötkarikás elsőséggel sze­rette volna befejezni pályafutását, most lehet, hogy mégsem vonulnak vissza. Meglepetés A férfi kosárlabda elő­döntőn a litvánok igen közel álltak az amerikaiak legyőzéséhez MAGYAR MÉRLEG ATLÉTIKA. _______________________" 50 km gyaloglás: 37. Dudás Gyula 4:17:55, Czukor Zoltán helyezetlen (1:56:39 - kizárták). Gerely, selejtező: 14. Szabó Nikolett (58.86 m), nem jutott a döntőbe._______________________ 4x100 m váltó, I. forduló: 21. Magyarország (Kovács Viktor, Pauer Géza, Babály László, Gyu­lai Miklós) 39.52. ______________________________ 4x400 m váltó, I. forduló: 26. Magyarország (Dombi Zétény, Szeglet Zsolt, Kilvinger Attila, Bédi Tibor) 3:08.77 p __________________________ Távol, döntő: 8. Vaszi Tünde 6.59. ___________ BIRKÓZÁS. Szabadfogás, csoportmérkő­zések. 85 kg: Kapuvári Gábor-Aka (elefánt­csontparti) 6-0, Kapuvári-Ghita (román) 2-1. 130 kg: Tajmanov (üzbég)-Gombos Zsolt 10-0 (tech­nikai tus), Polatci (török)-Gombos 3-0. 76 kg: a csoportmérkőzések zárultával 19. Ritter Árpád. KAJAK-KENU. Középfutam, k-1 500: Ve- reckei Ákos futamában I., a vasárnapi döntőbe ké­mje ___________________________________________ KÉZILABDA. Nők, elődöntő: Magyarország­Noivéqia 28-23 (16-10). ________________________ MUUGRAS. Toronyugrás, selejtező: 34. Haj- nal András (187.02) - nem jutott az elődöntőbe. RITMIKUS GIMNASZTIKA. Egyéni selejte­ző, 2. nap: 20. Fráter Viktória (labda 9.462 pont, szalag 9.533) 38.161 pont, nem került a dön­tőbe. VITORLÁZÁS. Laser, végeredmény: 18. Eszes Tamás 204 pont. Finndlngl, a 9. futam után: 16. Hajdú Balázs. _______________________ VÍZILABDA. Férfiak, negyeddöntő: Magyar- ország-Olaszország 8-5 (2-0, 3-3, 2-2, 1-0). Aranyert játszanak Farkasek Iskolajátékkal vágtunk vissza a norvégoknak • A fináléban a dánok ellen mérkőzünk Sydney (MTI) - Női kézilabda­válogatottunk a sportág tör­ténetében először bejutott az olimpiai döntőbe: Mocsai La­jos szövetségi kapitány csa­pata parádés iskolajátékkal verte az örök rivális, világ- és Európa-bajnok Norvégiát. Magyarország-Norvégia 28-23 (16-10). Sydney, Dome, 6 ezer néző, vezette: Karin, Kolic (szlo­vén). Magyarország: Farkas A. - Balogh 2, Radulovics 10/3, Siti 6, Pádár 4, Farkas Á. 6/2, Pigniczki. Csere: Pálinger (kapus), Kökény, Zsemberyné, Deli. Norvégia: Leg- anger - Duvholt 2, Haltvik 1, Sör- lie, Larsen, Grini 13/4, Hundvin 4. Csere: Tjugum (kapus), Bjerk- heim 2, Hilmo 1, Saettem, Eriks- sen. Hétméteres: 6/5, illetve 4/4. Kiállítás: 2, illetve 6 perc. A legutóbbi két tétmérkőzésen egyaránt a norvégok nyertek: az 1998-as hollandiai Európa-bajnok- ság elődöntőjében 28-14-re, a tava­lyi világbajnokság negyeddöntő­jében 24-21-re. Az ötletes magyar együttes szebbnél szebb támadások után volt eredményes, a 47. percben Pádár a kemény norvégok szorításában próbálkozik gólszerzéssel minden eddiginél nagyobb kü- most sem volt ellenszer a szerve- lönbséggel, 23-16-ra vezetett. Me- zett ellenfél parádés játékára, gint időt kértek a norvégok, de Ezen az estén verhetetlen volt a MTI-felvételek válogatott, a végén még néhány trükk is belefért. A norvég mar- hakolompok pedig elhallgattak... ÍGY LÁTTA ITTHON BAKOSI BÉLA Vaszira nem lehet panasz Nyíregyháza (KM - M. L.) - A távolugró Vaszi Tünde pár éve nyíregyházi színekben versenyzett, aztán a főváros­ba igazolt. Az olimpiára egy­kori remek hármasugró Eu- rópa-bajnokunkkal, Bakosi Bélával készült.- Azt hiszem nem lehet panasz Tünde szereplésére, főként ha fi­gyelembe vesszük, hogy milyen éve volt - kezdte a Kelet-Magyar - ország tájékoztatását Bakosi Bé­la. - Előbb egy vírus okozott gon­dot, aztán a hajrában tüszős mandulagyulladása volt. Emi­att csak az utazás napján tudott versenyezni. A selejtezőben idei legjobbját ugrotta, ez pedig ön­magáért beszél. A döntőben már nem tudta megismételni a 670-et, volt a 632-es és egy 659-es eredménye, így a nyolcadik he­lyen végzett. Ez egy reális ered­mény. □ Beszélt vele amióta Sydney­ben van?- Igen. A selejtező után felhí­vott, elmondta mi és hogyan tör­tén. Én gratuláltam neki és még egy amolyan távtaktikát is meg­beszéltünk. Mégegyszer meg­jegyzem: Tünde az idén 650-666­os ugró volt, így nem lehet pa­nasz az eredményére, hiszen nyolcba vártuk és ezt teljesítette. □ Annál több panasz lehet összességében, hiszen a 38 induló egyetlen olimpiai pontot sem szer­zett. Ez katasztrofális szereplés.- Sajnos valóban várakozáson alul szerepeltek atlétáink. Az okokat bizonyára kutatni fogják, néhány versenyzőnknek nem si­került a formaidőzítése, Voltak rutintalan fiatalok, és sajnos a kalapácsvetők és a diszkoszos fejre álltak. Tőlük vártuk volna az eredményeket, ők betliztek a legnagyobbat. Jöhetnek Ryde (MTI) - Eddig sem volt sétagalopp az olimpiai vízi­labdatorna, de pénteken minden élesbe kapcsolt. A negyeddöntők már arról voltak hivatva dönteni, hogy kiknek ma­rad esélyük az éremre, s kik kényszerülnek a pólóban amo­lyan futottak még kategóriának számító második vonalba. A ma­gyarok az egyik legősibb rivális­sal, az olaszokkal játszottak, és eddigi legjobb játékukkal elődön­tőbe jutást érő győzelmet arattak: Magyarország-Olaszország 8-5 (2-0, 3-3, 2-2, 1-0). Szemvédő A trinidadi Miconner különleges szemü­veggel tűnt ki a 4x400-as férfi váltóban a jugók! Szombaton 15.45-kor Magyar- ország-Jugoszlávia elődöntő lesz (a másik párban orosz-spanyol összecsapás következik). A két együttes utoljára itt, az olimpián a csoportmérkőzések során szerdán találkozott, s ak­kor a jugoszlávok úgy nyertek 10-9-re, hogy egyszer, a legutol­só másodpercben vezettek. Ed­dig összesen 129 mérkőzést ját­szott a két ország válogatottja egymás ellen, 65 hozott magyar, s 34 jugoszláv győzelmet, 30 végződött döntetlenül, a gólkü­lönbség: 790-683 a magyar együt­tes javára. Vittoriozo nyomja víz alá Székelyt A lazac a menő! Sydney (MTI) - Már felszolgál­ták az egymilliomodik adag ételt is az olimpiai falu étter­mében. Az ünnepi ebéd - melyet az ezüst­érmes női triatlonista, az ausztrál Michellie Jones fogyasztott el - báránysültből, scampiból, grille­zett halból, zöldborsóból, brokko­liból és karfiolból állt. Eddig egyetlen bejegyzés sem került a konyha panaszkönyvé­be. A szakácsok naponta 60 ezer - csúcsidőben óránként mintegy 6000 - fogást készítenek el. A éte­lek népszerűségi listáján a faszé­nen grillezett lazac áll az első he­lyen, ezt követi a mentaszószos báránykaraj és a szárított gyü­mölccsel töltött sült alma. A sportolók 12 nap alatt annyi menüt fogyasztottak el, ameny- nyit az egész olimpiára tervez­tek. Hirdetés ____________________________ Rossi Security V" Kft Őrzés-védelem, takarítás T.: 42/411-466, 06-30/9437-758 Bajnokok A szinkronúszó csapatversenyt az oroszok nyerték

Next

/
Thumbnails
Contents