Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-23 / 224. szám

11. oldal □ Lepkezavar Méretes, három-öt centis, nagy húsos potrohú lepkék zavarták az Olim­piai Stadionban a fedett lelátó alatt ülő néző­ket és újságírókat az atlétikai versenyek nyitó­napján. A pálya hosszanti oldalán lévő karéj alá - vélhetően a lámpafényes estéken - be­költöztek a pillangók, és most, hogy már dél­előtt is megzavarták nyugalmukat, kamikáze módjára repültek neki az embereknek, illetve a tévémonitoroknak. □ Népszerű hazaiak Az ausztrál olimpiai csapat tagjainak óriási népszerűségét bi­zonyítja, hogy az ötkarikás játékok kezdete óta 300 000 levelet kaptak rajongóiktól. A sztárlistát a lánggyújtó Cathy Freeman, a 400 méteres síkfutás kétszeres világbajnoka vezeti. Lelkes hívei eddig 20 000 levelet írtak neki. őt lan Thorpe, a háromszoros olimpiai bajnok úszó követi a sorban, aki 10 000 borítékba zárt jókívánságnak örülhetett. □ Nem indulhat Dieter Baumann nem áll­hat rajthoz az olimpián - határozott pénteken a Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS). A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) hétfőn visszamenőleg két évre eltiltotta a dop­pingolással vádolt, 5000 méteren Barceloná­ban olimpiai aranyérmet nyert német futót. Mosolyognak Mandula Petra (bal­ra) és Marosi Katalin boldogan mosolyog, miután Párizsban a legjobb 16 közé jutott MAGYAR MÉRLEG ASZTALITENISZ. 4 lett a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina páros, miután a bronzmérkőzésen 3:2 (18, 19, -22, -19, 19) arányban kikapott a Kim Mo Kjo, Rju Dzsi Hje koreai kettőstől. _______________ ATLÉTIKA. Súlylök és, selejtező: Kiss Szilárd 18.95 m-rel a 25, eredményt érte el, nem jutott tovább. ________ 400 m, I. forduló: Szeglet Zsolt 46.19 mp-cel összesítésben a 39. lett, nem jutott tovább. Pet­ráim Barbara az előfutamok alapján a 29. helyen (52.86) került a szombati középdöntőbe. _________ 20 km gyaloglás: 29. Urbanik Sándor 1:26:16. 37. Dudás Gyula 1:28:34. _______________________ CSELGÁNCS. +100 kg: Csősz Imre helyezet­len.___________________________________ ÖKÖLVÍVÁS. 48 kg, 2. forduló: Lakatos Pál pontozásos vereséget szenvedett Kim Un Csői (Ko­reai NDK) ellen és kiesett. 75 kg, 2. forduló: Er- dei Zsolt-Vlaqyiszlav Vizilter (kirgiz) technikai k.o. SPORTLÖVÉSZÉT. Futócél 10 m (30+30 lövés): 11. Sike József 571 kör (290, 281), 12. Ángyán József 570 (286, 284). _________________ SÚLYEMELÉS. 77 kg: Popa Adrián sérülés mi­att nem indult. + 75 kg: 9 Szik Melinda 235 kg (107.5, 127.5). _________________________________ TENISZ, női páros, 1. forduló: Mandula Petra és Marosi Katalin 6:4, 6:3-ra győzött a dél­afrikai Amanda Coetzer, Liezel Horn kettős ellen és a 2. fordulóba, a 16 közé jutott._______________ ÚSZÁS. 4x100 m vegyesváltó, előfutam: Magyarország (Horváth Péter, Güttler Károly, Gáspár Zsolt, Zubor Attila) 3:38.58 perccel, a má­sodik idővel jutott a szombati döntőbe. 4x100 m vegyesváltó, előfutam: 13. Magyarország (Kiss Annamária, Kovács Ágnes, Ferenczy Orso­lya, Lakos Gyöngyvér) 4:11.11. ____________ SZÖRF 9 futam után: 25. Gádorfalvi Áron. 10 futam utón: 25. Gádorfalvi Luca. _________ VITORLÁZÁS. 470-os, ó futam utón: 28. Goszleth Marcell, Szörényi Ádám. Kelet t&Magyarország SPORT 2000. szeptember 23., szombat Popa megszakadt! A bemelegítésnél váratlanul megsérült Sydney (MTI) - Hiába virrasz- tottunk! Pénteken igen kora hajnalban került volna képer­nyőre Poap Adrián. Az NYVSC súlyemelője a 77 kilós kate­gória B csoportjában indult volna. Aztán jött a hír: nem tudott rajt­hoz állni, mert a bemelegítésnél kiújult egy korábbi izomszakadá­sa. Fazekas Endre szövetségi ka­pitány érthetően rossz hangulat­ban tájékoztatta az MTI-t a részle­tekről:- Popa jobb lábának hajlító iz­ma tavaly az EB előtt részlegesen elszakadt, nem is tudott részt ven­ni a kontinensbajnokságon. Most ez a sérülés újult ki a bemelegítés alatt, vagyis: tovább szakadt az izom. Adrián menni tud, de ha behajlítja a lábát, nem tud feláll­ni. Nagyon bosszantó a dolog, mert ahogy nézem az eredménye­ket, akár meg is nyerhette volna a B csoport versenyét. Kellemetlen, bosszantó, ám más is történt a súlyemelők háza táján. A Bolgár Olimpiai Bizott­ság úgy döntött, hogy a teljes súlyemelő csapatot visszalépteti az olimpiai versenyektől. A hírt Ivan Szlavkov elnök jelentette be, miután a NOB pénteken doppin­golás miatt kizárta a játékokról az aranyérmes Dragnevát (48 kg) és a bronzérmes Mincsevet (62 kg). Korábban hasonló sorsra jutott az ezüstérmes Ivanov (56 kg) is. A sportolók szervezetében vízhajtót mutattak ki, amely nem dopping­szer, de eltűnteti az anabolikus szteroidok nyomait. A bolgár kor­mány bejelentése szerint komoly következményekkel számolhat­nak a vétkes sportolók. A női 48 kg-os súlycsoport új győztese, így a sportág első női olimpiai bajno­ka az amerikai Tara Knott lett. Ez az Egyesült Államok első aranyér­me súlyemelésben 1960 óta. Aztán az emelésről. Szik Melin­da 235 kg-mal (107.5,127.5) a 9. he­lyet szerezte meg súlyemelésben a +75 kg-osok kategóriájában. Az általa tartott országos csúcs 257.5 kg. Aranyérmes új összetett, sza­kítás és lökés világcsúccsal, 300 kg-mal (135,165) a kínai Ting Mej- jüan. A második helyen a lengyel Wrobel végzett, ők ketten külön csatát vívtak egymással, és össze­sen nyolc világcsúcsot hozott a vetélkedés. Szik Melinda eredmé­nye ettől jelentősen elmaradt. Érdekesség, hogy a 11 induló együttes testsúlya meghaladta a 11 mázsát. A mezőny legnehe­zebbje az amerikai Cheryl Ha­worth volt: 62 deka híján 140 ki­logramm. A legtörékenyebbnek pedig a 91.78 kilós kolumbiai Car- menza Delgado bizonyult. Kezes labda A Lengyelország-Kuba kosárlabda-mérkőzé­sen az egyetlen labdára igen sok női kéz jutott. A találkozót a fehérmezes európaiak nyerték 72-65-re Pérec kálváriája meneküléssel, botránnyal Sydney-Párizs (MTI) - Pénte­ken hazaérkezett Párizsba Marie-José Pérec, aki szerdán menekült el Sydneyből állító­lagos megfenyegetése után. A háromszoros olimpiai bajnok­nő, akinek pénteken kellett volna rajthoz állnia a 400 méteres síkfu­tás előfutamában - a Sydney Olimpiai Stadionban az elektroni­kus táblán még megjelent a neve és 1761-es rajtszáma, mivel hiva­talosan nem jelentette be vissza­lépését - nem volt hajlandó szóba állni a Roissy repülőtéren rá vá­rakozó újságírókkal, később ügy­nöke annyit közölt, hogy a követ­kező napokat pihenéssel tölti pá­rizsi otthonában, és valószínűleg a jövő hét elején nyilatkozik a saj­tónak a történtekről. A Le Párisién csak találgat: mi­ért mondták fel Pérec idegei a szolgálatot? Formán kívül volt? Rájött, hogy nincs értelme indulá­sának? Esetleg félt a dopping- ellenőrzéstől? A France-Soir még messzebbre ment: egy pszichiá­tert szólaltatott meg, aki Pérec lelki labilitását egyenesen Mara­dóméhoz hasonlította. Az Austra­lian című lapban Thomas Ke­neally, akinek könyvéből készült Spielberg Schindler listája című filmje, azon elmélkedik, hogy az ausztrál közönség a 400-as ered­ményétől függetlenül keblére ölel­te volna a guadeloupe-i születésű Pérecet, aki ugyanúgy egy nagy ország marginális népcsoportjá­hoz tartozik, mint az immár nem­zeti hősnek számító, aboriginal származású Cathy Freeman. Elméletileg bármi történhet Nyíregyháza (KM) - Megle­pődve vettük tudomásul a Pópával történteket, így aztán érdeklődtünk Vass Lászlónál, aki a súlyemelő­szövetség orvosi bizottságá­nak tagja.- Elméletileg bármi történhet egy verseny előtt, ám ez egy ki­csit furcsa - kezdte a Kelet-Ma­gyar ország tájékoztatását Vass doktor. - Nem az első, hiszen Farkas Zoli stabil 300-as emelő­nek számít és jóval ez alatt telje­sített. Ilyen sérülést egyébként akár lépcsőnjárás során is lehet szerezni, de nem egy olimpiai verseny bemelegítésénél. Pólósrajt Sydney (MTI) - Csak semmi pá­nik - ez volt annak a filmnek a el­me, amit péntek este kikapcsoló­dásképpen megnéztek a vízilabda­válogatott játékosai, akik a szom­bat délelőtti nyitómeccsen (9.30 óra) kezdik olimpiai szereplésü­ket a 12 csapatos torna B-csoport- jában a görögök ellen. A csoport­meccsek színhelye, a ryde-i uszo­da remek, nem olyan, mint általá­ban más létesítmények, ahol egy­szerűen betesznek a medencébe két kaput. Vízilabdára építették, hangulata van, jó a vize. A cso­portban még Jugoszlávia-Hollan- dia (12) és Horvátország-Egyesült Államok (18.15) mérkőzés lesz. □ Köztudott, hogy Pópának volt izomszakadása, ám a felké­szülés során, a kiutazás előtt nem merült fel az: sérülésveszélyes ál­lapotban lenne. Ezért is volt mell­bevágó a hír.- Korábbi sérülésének nem volt olyan előjele, ami utalhatott volna arra, hogy ilyen baj tör­ténhet. Kisebb-nagyobb gondjai mindenkinek akadtak, ám egy ilyen komoly sérülésre aligha gondolt volna bárki. □ Kellemesebb kérdés: mit szól Márkus ezüstjéhez, amiben egy kis szerepe Önnek is van, hiszen köztudott, hogy korábban orvo­solta a szombathelyi versenyző derekának baját.- Nagyon örültem Erzsi sikeré­nek, hiszen ha valaki, akkor ő megérdemelte ezt. Kicsit bosz- szantó, hogy csak a nagyobb test­súly miatt szorult a második helyre, ám ez volt a realitás. A kí­nai lány nagyon erős volt, ezzel együtt kis szerencsével Márkus is lehetett volna olimpiai bajnok. □ Már csak egy reménye ma­radt az NYVSC-t is képviselők­nek, Tamtom Péter hétfőn hajnal­ban következik.- Nagyon sűrű a mezőny, amennyiben legjobbját produ­kálja, pontszerző helyen végez­het. Nagyon remélem, hogy a versenyig és az alatt sem jön közbe semmi.­TarOlt Erdei Zsolt (pirosban) viharként söpörte el a kirgiz Vlagyiszlavot MTI-felvételek Bátorfi adogat. Tóth figyel Hajszálnyira a bronztól Sydney (MTI) - A bronz­mérkőzést drámai küzde­lemben 3-2-re elvesztet­te, így negyedik lett az asztalitenisz-olimpián a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina páros. Az utolsó szettben felváltva vezetett a két páros, majd a végletekig kiélezett végjáték­ban egyenlő állás után a dél­koreaiak jutottak vezetéshez (20-19). Sajnos a következő poén is az övék volt. Maxi­mális dicséret illeti az Euró- pa-bajnok kettőst, amely vesztett állásból, 0-2-ről egyenlített és csak egy haj­szállal maradt le a nagy bra­vúrról, a sportág első olim­piai érmének megszerzé­séről. ÍGY LÁTTA ITTHON DR. VASS LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents