Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-22 / 223. szám
2000. szeptember 22., péntek Kelet«» MEGYEI TÜKÖR 5. oldal HÍREK □ Fiatalok hangversenye A baktaló- rántházi római katolikus templomban szombaton 16 órától helytörténeti előadás lesz, majd zenélő fiatalok tartanak koncertet. Közreműködik a baktalórántházi Városi Énekkar. □ Fogadóóra Raksa István, a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság vezetője szeptember 22-én 10 órától 12 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. □ Koncert Balázs Fecó és kísérőzenekara lép fel szeptember 22-én az V ROCK-FOR produkción Kisvárdán a művészetek házában. Koncertjük 19 órakor kezdődik. ARCKÉP T. Bartha Éva tanár, festőművész Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Kispaládon született, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát matematika-rajz szakon. Az első ösztönzést Pál Gyulától kapta, de hamar elszakadt mesterétől. Megmaradt a dinamikára való törekvés, a kompozíciók sajátos elvontságra való megfogalmazása. Gyermekkora óta szeret mindent megfigyelni, az égen lévő felhőkbe belelátni az embert, arcokat, egész jeleneteket. Éva nemcsak fest, hanem szobrokat, térbeli formákat is szívesen készít. Amíg a mintázásban többnyire a természetes formákat keresi, a valóság minél jobb megközelítése jelenti számára a feladatot, addig a képein gondolatokat, érzéseket, hangulatokat fogalmaz meg. Éva számára nagyon fontos a család.- Ha róluk van szó, igyekszem a legraci- onálisabban megszervezni a dolgokat, ugyanakkor mindent a szeretet, a segíteni akarás jegyében teszek. Kamaszkorában az ember kereste önmagát, a rendet, egy filozófiát. Negyvenöt után ugyanúgy keresget. Csak már több a fiók, amit kinyitunk, bezárunk, rendezgetünk vagy lelakatolunk. Valahogyan így vagyok azokkal a képekkel is, amelyeket mostanában festek. A vonalak, a színek ezt a kereső szándékot akarják megfogalmazni. A hegedű nem mondja azt, hogy ez virág, ez táj, ez hideg vagy meleg, rossz, mégis megérezzük a hangjából. Vizuális jelekkel, vonalakkal, foltokkal, színekkel is meg lehet jeleníteni ilyen érzéseket, kapcsolatokat, viszonyokat. TUSKÉS SAROK Fantázia nélkül Szőke Judit ___________________________________________________________ Lejárt már a választási és egyéb gyűlések, le a lakossági fórumok kora. El kellene jutni eddig a felismerésig végre (még akkor is, ha megtartásuk kötelező), s nem erőltetni az újkori történelemben be nem vált formákat. Vannak modern módszerek, lehet találni a „mi meghirdettük, de, ugye, nem jöttek el az állampolgárok” metódus helyett mást. Ami még csak nem is áldemokratikus, elvezet addig az alapelvig, hogy a döntéselőkészítéseket előbb meg kell értetni, s csak utána lehet elfogadtatni. Nem mindegy, hogy azért csekély a látogatottsága ezeknek a rendezvényeknek (mostanság mondjuk Nyíregyháza hosszú távú településfejlesztési koncepciója esett ebbe a méltatlanul mostoha pozícióba), mert nem is tudnak például róla (meglehet), vagy azért-e, mert nem érdekli az embereket (kizárt), vagy mert nincs róla véleményük (lehetetlen). Vagy netán rosszak a tapasztalataik, kutyába se vette senki egyetlen ötletüket, véleményüket sem? Ez már életszerű. Lehetne néhány új műfajt találni, mely demokratikus is, érdeklődést is kivált, s még hasznos javaslatokat is szül. Környezetünkben hemzsegnek a jobbnál jobb ötletek, csak akinek a dolga (ha egyáltalán van ilyen), az a kényelmesebb, bevált képmutató megoldást választja. Igazán kár. Felmérik a sorköteleseket Nyíregyháza (L T. L.J - Nagy a sürgés-forgás a nyíregyházi Báthory István-laktanyá- ban, ahol tegnaptól huszonöt munkanapon keresztül jelennek meg az illetékes bizottságok előtt a sorkötelesek. Közel ötezernyolcszáz idézést postáztak ki az elmúlt hetekben megyeszerte. Tömegesen érkeznek azok a visszajelzések, amelyek igencsak megkurtítják a besorozottak számát.- Amikor a sorköteles tanuló felvételt nyer a tanintézménybe, jó lenne, ha ennek a tényét közvetlenül utána jelezné a hadkiegészítő parancsnokság számára. Esetünkben közel kétezren mulasztották ezt el, azóta folyamatosan pótolják a hiányt, ami mindenképpen megnehezíteni a tervezést.- Az iskolalátogatási igazolás bemutatásával igyekeznek jóvátenni a bejelentési fegyelmezetlenséget - említette Kiss Pál ezredes, a Magyar Honvédség megyei hadkiegészítő parancsnokságának parancsnoka. - A tanulók számára alanyi jogon jár a halasztás, rajtuk kívül az egészségügyi panaszokkal jelentkezők alkotnak hasonlóan népes tábort, de számolni kell a család- fenntartókkal, a vallási hovatartozásuk miatt polgári szolgálatot kérőkkel is.- Összességében a beidézett sorkötelesek kétharmada lemorzsolódik, (egyelőre) nem tervezhetünk velük - tette hozzá az ezredes. - A másik végletet az a mintegy ötszáz fiatal jelenti, akik önként kérik, hogy novemberben, vagy februárban megkezdhessék szolgálatukat. Megyénkben a sorkötelesek és a besorozottak aránya az országos átlagnak felel meg.- Állítom: a tizen- és huszonévesek zöme a mindennapos hajsza, teljesítménykényszer, vizsgadrukk miatt idegileg hamar elfárad.- Sajnos, ez kortünet, amivel az eddiginél is fokozottabban kell számolnunk. Városvezetők kézfogása Nyíregyháza (KM) - Érdekes, városok közötti kapcsolatteremde szíves fogadtatásra találó kezdeményezéssel lepte meg Szolnok önkormányzata Nyíregyháza városvezetését. „Millenniumi kézfogás” címen a két testület szeptember 30-án találkozik megyeszékhelyünkön, s ide várnak több száz vendéget. Két szempontból is meglepő a gesztus: általában véve sem megszokott a Almáskert a Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Almába borul Nyíregyháza belvárosa szeptember 29. és október 1. között. Aggodalomra nincs ok, senki sem bontja fel a Kossuth tér díszburkolatát, s nem telepít gyümölcsöst a helyébe, csupán arról van sző, hogy e gyönyörű tér ad otthont az Almanapok 2000 rendezvényeinek. A helyszín ideális, ezt a tavalyi siker is igazolja: egy esztendeje több ezren tekintették meg a kiállítást és a kóstolók után több mint száz mázsa almát vásárolt a közönség. Idén is változatos programmal várják az érdeklődőket: szeptember 29-én 10 órától kezdődik a Hotel Korona nagytermében a szakmai konferencia, amelyen a környezetkímélő gyümölcstertés eme módja, amelynek külön pikantériája, hogy az Észak-Alföldi Régió alakításakor a két megyeszékhely között bizony keletkezett némi feszültség. Éppen emiatt kíséri fokozott figyelem és udvariasság a találkozót, legalábbis ezt ígérte Tukacs István, Nyíregyháza alpolgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján. belvárosban mesztési technológiákról, az integrált növényvédelemről tartanak előadást a hazai és külföldi szakemberek. Délután, 13 órától várják a látogatókat a téren emelt kiállítói sátorban, ahol 600 négyzetméteren mintegy 40 cég, szervezet mutatkozik be. Nem marad el a kertszemle sem, Nagyhalászban az Alma- Társ Szövetkezet ültetvényeibe indítanak majd buszt. Igazi közönségsikerre számíthat az almavásár és az almakóstoló, amelyet egy másik tájjelegú étel, a lapcsánka tesz még emlékezetesebbé. A Centrál Hotel konyhájában ugyanis az Almanap 2000 tiszteletére kétezer lapcsánkát sütnek, amit a szombati látogatók fogyaszthatnak majd el. Német vei A németországi Mülheim városából jött az a kilenc lány Is két kísérőtanáruk, Jürgen Schöfer és Wolfgang Munch, akik hét napon át ismerkednek a Kölcsey Ferenc Gimnáziummal. A testvériskola látogatását november végén viszonozzák a kölcseysek. Képünkön a vendégek Kalucza Lajos igazgató társaságában Balázs Attila felvétele fej —;— \\ II; w7''— •m it “*■3 Pi Vándorgyűlésen a régészek Carmo Suzuki hétvége Nyíregyháza (KM) - Ma este hat és nyolc óra között élő közvetítéssel jelentkezik a Nyíregyházi Városi Televízió. Erre a két órára a Kossuth térre, a polgár- mesteri hivatal elé költözik a VTV népszerű műsora a Carmo Suzuki hétvége. A nagyszínpadon fellép Szendrei Róbert és a JAM együttes, valamint a Rom- walter Band. Értékes ajándékokra tehet szert mindenki, aki kilátogat a helyszínre, hiszen a Ke- let-Magyarország szerencsekereke is forog majd. A közvetítés érdekességét az adja, hogy a műsor végén Csabai Lászlóné polgár- mester asszony kisorsol egy civil szervezetet, amely a Carmo Suzuki 250 ezer forintos adományát veheti át. A műsorvezető Balogh Béla lesz. Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 1867-ben alakult, s a háborús esztendőket leszámítva minden évben megtartotta évi rendes vándorgyűléseit. Nyíregyházán utoljára 1983-ban volt a tegnapihoz hasonló rendezvény. A társulat érdeklődését az elmúlt időszakban a megye területén végzett értékmentő és feltáró ásatások, illetve a megyében megtalálható művészettörténeti szempontból is értékes alkotások vonták magára. A háromnapos rendezvényt csütörtökön dr. Fitz Jenő a társulat tiszteletbeli elnöke köszöntötte. A tudományos ülésszak keretében előadások hangzottak el, majd pénteken megyejáró kirándulásra kerül sor. Szombaton a Jósa András Múzeum kiállításait és Nyíregyháza egyéb nevezetességeit tekintik meg a résztvevők. Két évvel csökkent a gázoló büntetése A jogerős ítélet: hat év börtönbüntetés a szerző felvétele Nyíregyháza (KM - F. A.) - A megyei bíróság másodfokon, nyolc évről hat évre mérsékelte Koczka Tamás (39) nyíregyházi lakos börtön- büntetését, amit halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt kapott. A Nyíregyházi Városi Bíróság által korábban meghozott elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítés miatt jelentett be fellebbezést. Az ügyet tegnap tárgyalta dr. Bodnár Zsolt fellebbviteli büntetőtanácsa és hirdetett jogerős ítéletet. A vádirat szerint Koczka Tamás ez év március 19-én munka közben kétszer is belátogatott a közeli kocsmába, saját bevallása szerint töményét ivott. Délután 17 órakor a Hunyadi utcai műhelyéből már ittasan indult el autójával és két járművet is megrongált, de megállás nélkül továbbhajtott a 4-es főúton. A Tesconál balra lefordult, és túljutott a körforgalmon. Majdnem elért a Korányi utcára, azonban a Morgó utca jobb oldalán egy szabályosan parkoló gépkocsit nem vett észre, nekiütközött, ami a Volkswagen Golf gépkocsiját balra dobta, majd továbbpördülve a járdán keresztül a templom kerítésének ütközött. Az ütközéstől visszacsapódott és ezt követően sodort el négy főiskolás fiatalt. A 24 éves G. Zoltán és menyasszonya, a 23 éves M. Viktória a balesetet követően a kórházban életüket vesztették. A másik két fiatal súlyos sérüléseket, közülük az egyik nagy valószínűséggel maradandó egészségkárosodást szenvedett. A tárgyaláson kiderült: Koczka Tamás a vádbeli napon a vállalkozásának csődje miatt került olyan lelki állapotba, hogy öngyilkos akart lenni, felakarta robbantani a műhelyét, de azt hozzátartozója megakadályozta, majd két alkalommal is a kocsmában vezette le a feszültséget, ahol töményét ivott. A pszichiátriai kezeléseken is átesett férfi amúgy is olyan gyógyszereket szedett, amire alkoholt nem lett volna szabad innia. Ilyen állapotban indult el műhelyéből kocsival, fenntartva továbbra is azt a szándékát, hogy a Sóstói úton egy fának hajtva véget vet életének. Odáig nem jutott el, ám két fiatal meghalt... A bíróság a védelemnek az eltérő minősítés iránti indítványát (szerintük nem tisztázott egyértelműen hogy a bűncselekmény időpontjában milyen fokú alkoholos befolyásoltság alatt volt a vádlott, illetve beszámít- hatóságában a közepes fokú korlátozottság is megállapítható), valamint az újabb elmeszakértői vizsgálat iránti kérelmét elutasította. Viszont az enyhítés iránti kérelemnek helyt adott és két évvel csökkentette a főbüntetés időtartamát. A bíróság ezt többek között azzal indokolta, hogy a súlyosító és enyhítő körülmények szembeállításának és mérlegelésének eredménye nem indokolja a törvényi maximumként meghatározott (jelen esetben 8 év a felső határ) börtön- büntetés kiszabását, a büntetlen előéletű, és cselekményét mélyen megbánó vádlottal szemben. A bíróság ugyancsak hat évre csökkentette a járművezetéstől és a közügyektől való eltiltás mellékbüntetését is. Viszont továbbra is érvényben maradt a vádlott kényszergyógyításának az elrendelése.