Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-16 / 218. szám

2000. szeptember 16., szombat Keietw 12. oldal □ Marosi kontra Szeles Mindhárom teniszezőnőnknek sztárjátékos lesz az ellen­fele az első fordulóban. Kuti Kis Rita Amanda Coetzerrel, Mandula Petra Conchita Marti- nezzel, míg Marosi Katalin Szeles Mónikával mérkőzik. A férfiaknál Sávolt Attila thaiföldi riválist kapott. A Mandula, Marosi női páros a Coetzer, Horn dél-afrikai duó, míg Köves, Sávolt Attila kettős az olasz Bertolini, Brandi páros ellen kezd. □ Örökös eltiltás A román küldöttség visszaléptette és örökre eltiltotta a verseny­zéstől a doppingoláson ért Traian loachim Ciharean súlyemelőt. Az 56 kg-os súlycso­port küzdelmeire nevezett 31 éves sportoló­tól júliusban versenyen kívül vettek mintát, és annak elemzése után derült ki, hogy tiltott szert fogyasztott. □ Negatív eredmények A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által Sydneyben elvégzett 418 doppingteszt kö­zül eddig mindegyik negatív eredményt ho­zott. Az ügynökség az ötkarikás versenyek megkezdése előtt 269 vizelet- és 149 vér­mintát vizsgált meg. Nagy öregek a megnyitón Sydney (MTI) - Két, minden VIP- személytöl eltérő extra vendége is volt az Olimpiai stadionban zajló megnyitóünnepségnek. A rendezők nem feledkeztek meg Ausztrá­lia legidősebb élő olimpikonjáról, valamint az ötödik kontinens legöregebb háborús veteránjáról sem. A 95 esztendős Edith Robinson, akinek lábát néhány esztendővel ezelőtt amputál­ni kellett, tolókocsival érkezett a stadion­ba. Egykor kitűnő futó volt, indult azon az 1928-as amszterdami olimpián (100 és 800 m-en), amelyen debütált a női atléti­ka. Charles Mance az első világháború ide­jén - 17 évesen - gyalogosként harcolt Franciaországban, s 1920-ban Belgiumból jött vissza Ausztráliába. December 3-án ünnepli 100. születésnapját, s mesésnek ne­vezte, hogy gondoltak rá és biztosítottak számára egy helyet a játékokon. Lewis bírálja Marion Jonest Sydney (MTI) - A kilencsze­res olimpiai bajnok ameri­kai atléta, Carl Lewis sze­rint Marion Jones túlságo­san nagy terhet vállalt magára azzal, hogy a sydneyi nyári játékokon öt számban indul.- Az a véleményem, hogy Marion nagyon magasra tette a mércét - fogalmazott min­den idők legeredményesebb atlétája. - Bőven elég lett volna, ha csak négy aranyérmet céloz meg. El kellett volna döntenie, hogy a 100 métert, vagy a 200-at választja. Az amerikai Jones az olimpia atlétikai versenyének legnagyobb sztárja lehet, öt számban (100, 200, 4x100, 4x400 és távol) in­dul és valamennyiben esélyes a győ­zelemre. Carl Lewis az 1984-es Los Angeles-i nyá­ri játékokon volt a csúcson, akkor négy aranyérmet is nyerni tudott (100, 200, 4x100 és távolugrás). Rajta kívül csak a legendás sprinter, Jesse Owens szerzett négy aranyérmet egy olimpián (Berlin, 1936). Marion Jones túlszárnyalhatja Lewis és Jesse Owens rekordját apa/epa-felvétel A Radetzky-mars szólt a magyaroknak Hazánk 191 sportolójából 151 vonult fel a pompás megnyitó ünnepségen Szellemek is feltűntek a fergeteges ünnepségen APA/EPA-feivétei Sydney (MTI) - Az ausztrál kö­zönség fantasztikus hangula­tot teremtett a megnyitóün­nepségen, amelyre teljesen megtelt az olimpiai stadion, 110 ezer néző kisérte figye­lemmel a helyszínen az ese­ményeket, míg több milliár- dan a képernyők előtt. A látványos show után elkez­dődött a részt vevő országok sportolóinak bevonulása. Első­ként, mint mindig, az első (1896) és a legközelebbi olimpia házi­gazdái, a görögök érkeztek. Majd sorban következtek a többiek. A magyar csapat a Radetzky- indulóra, rendkívül vidáman, jó hangulatban vonult be. A zászlót Kőbán Rita kétszeres olimpiai aranyérmes, világ- és Európa- bajnok kajakozó vitte. A 191 in­duló sportoló közül 152-en vonul­tak fel, élükön hat vezetővel. A hiányzók azért maradtak távol a ceremóniától, mert szombaton és vasárnap, az első két verseny­napon szerepelnek, illetve néhá- nyan még Magyarországon tar­tózkodnak. A nők piros blézer­ben és beige-színű szoknyában vonultak, a férfiaknak a zakója volt ilyen színű, s hozzá sötét nadrágot viseltek. Az országok felvonulása során több érdekesség is akadt. A kore­aiak például - igaz, külön verse­nyeznek Sydneyben - az olimpi­ai zászló alatt együtt vonultak fel. A felvonulást követően Sir William Deane főkormányzó ün­nepélyesen megnyitotta a XXVII. nyári olimpiai játékokat. Az es­kütétel után megérkezett a fák­lya is, amelyet Herb Elliott, az 1960-as római olimpia férfi 1500 méteres bajnoka hozott. Utána már csak nők következtek, an­nak tiszteletére, hogy száz éve vett részt először nő olimpián. A négyszeres olimpiai bajnok Betty Cuthbert, egykori futó ke­rekesszékét az a Raelen Boyle tolta, aki 1968-ban és 1972-ben összesen három ezüstérmet szer­zett 100 és 200 méteres síkfutás­ban. Cuthbert a minden idők leg­jobb ausztrál sportolójának vá­lasztott Dawn Frasemek, a négy­szeres olimpiai bajnok úszónak adta át a lángot. Utána Shirley Strickland, egy újabb exatlétasztár futott a fák­lyával, aki 1948 és 1956 között nyolc érmet, közte három ara­nyat nyert az ötkarikás játéko­kon. A szervezők dicséretére le­gyen mondva; sikerült nekik az a bravúr, hogy a legeslegutolsó pillanatokig titokban tartsák a lánggyújtó személyét. Aztán mindenre fény derült: Cathy Freeman őslakos, a 400 m kétszeres világbajnoka, Ausztrá­lia egyik nagy sydneyi remény­sége kapta a fáklyát, és gyújtotta meg az október elsejéig égő olim­piai lángot. Az orosz úszófenomén, Alekszander Popov vajon egyetért a né­met filozófussal? APA/EPA-felvétel Nincs olimpiai eszme, csak pénzközpontúság? „Kőkemény konkurenciaharc folyik” Karlsruhe (MTI) - Hans Lenk német filozófus, egykori NOB-tag szerint az olimpiai eszme a múlté, napjainkban minden kizárólag a pénz kö­rül forog.- A versenyzők nem azért mérik össze tudásukat, hogy a népek barátságát szimbolizálják, hanem meg akarnak gazdagodni - jelen­tette ki Lenk. - A Nemzetközi Olimpiai Bizottságon (NOB) belül még nagyobb és kíméletlenebb az öldöklés a hírnévvel és sok pénz­zel járó tisztségekért, mint a sportpályán. A német filozófus biztos benne, hogy Sydneyben sokan fognak megbukni a doppingvizsgálato­kon.- Kötelező pozitív eseteket fel­mutatni, mert a NOB csak így tudja annak a látszatát kelteni, hogy mindent elkövet a dopping kiirtásáért - hangoztatta. - Ugyanakkor az is érdek, hogy mi­nél több világraszóló eredmény szülessen a játékokon, mert csak így lehet megtartani a szponzoro­kat. Világcsúcsokat viszont dop­pingmentesen lehetetlen felállíta­ni. Lenk a római olimpián tagja volt az aranyérmes német evezős nyolcasnak, 1973-tól 1992-ig NOB- tag volt, ahol azonban nézetei mi­att nem örvendett nagy népsze­rűségnek, ezért lemondott. Olimpiai menetrend Szeptember 17., vasárnap Asztalitenisz: 1.00-13.00: női és férfi egyes selejtező, 1. forduló. (Bátorfi Csilla, Molnár Zita, Tóth Krisztina). Baseball: 2.30^ csoportmérkőzések. Cselgáncs: 6.00: férfi 66 kg (Csák József), női 52 kg, selejtezők. 12.18: döntők. ______________________ Evezés: IX. 16., 23.30: előfutamok - női egypár, férfi egypár, női kormá­nyos nélküli kettes, férfi kormányos nélküli kettes, női kétpár, férfi két- pár (Pető Tibor, Haller Ákos), férfi kormányos nélküli négyes. _________ Gyeplabda: IX. 15., 23.30: csoport­mérkőzések. ______ íjászat: Ö.00: női egyéni, a 8 közé ju­tásért. Kajak-kenu, szlalom: 5.00: selej­tezők c—1, női k-1. _____________ Kerékpár: 9.00: férfi sprint, selej­tező. 9.30: női 3000 m üldözőver­seny, selejtező, 10.45: férfi 4000 m egyéni üldözőverseny, döntő. 11.15: férfi sprint, döntő. 11.40: női 3000 m üldözőverseny, elődöntő^_______ Kézilabda: nők: csoportmérkőzések, 5.30: Maqyarorszáq-Anqola. _______ Kosárlabda: Férfiak 0.30: csoport- mérkőzések (12..30: Kína-Egyesült Államok). _________________________ Labdarúgás: 8.30: csoportmérkő­zések. Lovassport: 0.30-5.30: lovastusacsa- pat, díjlovaglás, 2. nap. Tímea, Szalai Gyöngyi). 8.30: elő­döntők, döntők. Lovassport: 0.30: lovastusa csapat Ökölvívás: 57 kq és 75 kg, 1. forduló. Ökölvívás: 4.00/12: 48 kg (Lakatos Pál) és 60 kg, 1, forduló. Vízilabda: női csoportmérkőzések. Szeptember 18., hétfő Asztalitenisz: 1.00/6.00/11.00: férfi és női eqyes, selejtező, 2. forduló. Röplabda: Nők: 1.00: csoportmérkő­zések. Röplabda: 10: csoportmérkőzések. Softball: 1.30: csoportmérkőzések. Softball: csoportmérkőzések. Sportlövészet: 0.00: női légpisztoly, selejtező. 1.00: férfi trap, selejtező. 2.30: női légpisztoly, döntő. 4.30: férfi trap, döntő. Sportlövészet: 0.00: férfi légpuska, selejtező (Sidi Péter). 3.00: döntő. 1.00: női trap, selejtező. 5.00: döntő. Baseball: 2.30: csoportmérkőzések. Cselgáncs: 6.00: férfi 73 kg (Illyés Miklós), női 57 kg, selejtezők. 11.30: viqaszáq. 11.55: döntők. Strandröplabda: 0.00: női selej­tezők. Strandröplabda: 0.30/5.00: férfi selejtezők. Súlyemelés: 5.30: női 53 kq és 58 kq. Tollaslabda: 0.00: női és férfi páros, férfi egyes, női egyes, nyolcad- és negyeddöntők, vegyes páros negyeddöntők. Súlyemelés: 1.30: férfi 62 kg (Farkas Zoltán), női 48 kg. Evezés: ÍX. 17., 23.30: előfutamok - női könnyűsúlyú kétpár (Remsei Mónika, Alliquander Anna), férfi könnyűsúlyú kétpár, férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes, női négypár, férfi négy­pár, női nyolcas, férfi nyolcas.________ Gyeplabda: 1.30: csoportmérkőzé­sek. Tollaslabda: 0.00-10.30: női egyes, férfi egyes, férfi páros, vegyes páros. Torna: 1.00/5.00/11.00: nők, selej­tező (Nyeste Adrienn). Triatlon: 1.00: férfiak (Kuttor Csaba). Úszás: 1.00: előfutamok - 100 m női hát (Kiss Annamária), 200 m férfi gyors (Szabados Béla), 100 m női mell (Kovács Ágnes), 100 m férfi hát (Horváth Péter), 400 m női gyors (Risztov Éva), 400 m férfi vegyes (Batházi István). 10.25:100 m női pil­langó, döntő. 10.35:100 m férfi mell, döntő. 11.25:400 m női gyors, döntő. 11.45: 400 m férfi veqves, döntő. Vitorlázás: 3.00: szörf (Gádorfalvi Áron, Gádorfalvi Luca) 1-2. futam, Tornado 1-2., Soling 1-2. Torna: 10.00: férfi csapat, döntő. Úszás: 1.00: előfutamok - 200 m női gyors, 200 m férfi pillangó (Bodrogi Viktor), 200 m női vegyes. 10.00: 100 m női hát, döntő. 10.10: 200 m férfi gyors, döntő. 10.30: 200 m női gyors, középdöntő. 10.55: 100 m férfi hát, döntő. 11.05: 200 m női vegyes, középdöntő. 11.30: 200 m férfi pillangó, középdöntő. 11.45: 100 m női mell, döntő. íjászat: 0.00: férfi eqvéni. Kajak-kenu, szlalom: 5.00: c-1- döntő, női k-1 (1-2. futam). Kerékpár: 1.00: férfi és női 200 m repülőverseny (Szabolcsi Szilvia), selejtező. 2.15: férfi 4000 m csapat üldözőverseny, selejtező. 9.00: férfi és női 200 m repülőverseny, nyol- caddöntő, vigaszág. 10.30: női 3000 m eqyéni üldözőverseny, döntő. Vitorlázás: 3.00: szörf (Mistral) 3-4. futam, 49-es 1-2., Tornado 3-4, So- linq 3-4. Vívás: 0.30: férfi párbajtőrcsapat (Kovács Iván, Fekete Attila, Marsi Márk). 8.30: döntő. Kézilabda: Férfiak: 0.30: csoport- mérkőzések. Vízilabda: Nők: csoportmérkőzések A kezdési időpontok magyar idő szerintiek. Vívás: 0.30: női párbajtőr (egyéni) az elődöntőig (Mincza Ildikó, Nagy Kosárlabda: Nők: 0.30: csoportmér­kőzések.

Next

/
Thumbnails
Contents