Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-13 / 215. szám

Kilakoltatás Adósság miatt négy családot köl­töztettek ki./3. old. Esélykiegyenlítés közalapítványból Húsz diák mondhatja el magáróí tegnap óta: Porzsolt István-ösztöndíjas vagyok./8. old. IDŐJÁRÁS Napos, száraz Idő Nappal 22 °C és 27 °C Éjszaka 6 °C és 11 °C I I ÁRA: 42 Ft lvii. évf., 215. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 2000. szeptember 13., szerda Tájfun után Víz alá került Nagoja városának egy része, miután Japán közép­ső részét a hét elején tájfun erejű viharok sújtották. A szélsőséges időjárás öt ember életét követelte, és tízezer embert kellett evakuálni a régióból APA/EPA-feivétel ——-—1 i'ijT'-'i -----mmm HÍREK □ Zarándokút A millenniumi év kiemelke­dő eseményeként - Paskai László bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjainak ve­zetésével - magyar nemzeti zarándoklat in­dul október 7-én Rómába; a négynapos útra eddig mintegy ötezren jelentkeztek. □ Tisztázó megbeszélés Párttagként jo­gom van olyan önálló kezdeményezéseket tenni, amelyek nincsenek ellentétben az MSZP céljaival, márpedig a Szövetség az Eu­rópai Magyarországért (SZEM) mozgalomé nincsenek - nyilatkozta Horn Gyula. A volt miniszterelnök arra a hírre reagált, hogy az MSZP budapesti elnökségének javaslatára a párt vezetői tisztázó beszélgetésre készülnek vele a SZEM megalakulása kapcsán. □ Támogatás, euróbán A 2000. évi Pha­re Nemzeti Program megvalósítását az Euró­pai Unió 65 millió euróval támogatja. Az erről szóló pénzügyi megállapodást Michael Lake nagykövet, az Európai Bizottság ma­gyarországi képviseletének vezetője és Boros Imre, a Phare-programokért felelős tárca nél­küli miniszter írta alá kedden Budapesten. KELET-MAGYARORSZÁG K 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 ® (42) 311-277 Többet dolgoztak Nőt az építőipari vállalkozások teljesítménye Forrás: KSH írásunk a 8. oldalon. Nyolcszázmillió környezetvédelemre Dokumentumot írt alá Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter és Helmeczy László Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - Az öt legkedvezőtlenebb hely­zetben lévő megye számára keretet különített el a kör­nyezetvédelmi alap célfela­datok terhére az idei költ­ségvetési törvény alapján a Környezetvédelmi Minisztéri­um. A keretből Szabolcs-Szatmár-Be- reg csaknem nyolcszázmillió fo­rintot kap. Az erről szóló doku­mentumot tegnap írta alá Liget­vári Ferenc környezetvédelmi miniszter és Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke, aki egyben a területfeljesztési tanács elnöke is.- A megye fejlesztéséből a Környezetvédelmi Minisztérium sem maradhat ki - hangsúlyozta a miniszter, aki jelentőséget tu­lajdonított annak is, hogy a nem csekély összegről szóló megálla­podást a megyeháza történelmi falai között írták alá. Hozzátette: a schengeni határt csak akkor tudja megtartani Magyarország, ha a keleti oldalon jóllakott em­berek élnek. A közel nyolcszázmilliós tá­mogatás két részből áll. A na- gyobbikra - 408 millió forintra - a nehéz helyzetben lévő, szenny­vízhálózat-építésben részt venni kívánó települések pályázhat­nak, míg a fennmaradó 379 mil­lió 622 ezer forintra további, a környezet védelmét szolgáló be­ruházásokhoz szerezhetnek tá­mogatást önkormányzatok, vál­lalkozások. A szokatlanul magas összegű támogatásról példátlan gyorsa­sággal született döntés: a kör­nyezetvédelmi miniszter a hiva­talba lépése utáni első tiszai lá­togatásakor kapott információk alapján már másnap intézkedett. Helmeczy László még azt is el­mondta: a tegnapi találkozót szakmai megbeszélés előzte meg, igyekeznek felgyorsítani a folya­matot, hogy a kapott pénzt minél hamarabb felhasználhassák az érintettek, így a pályázati kiírás már a Kelet-Magyarország mai számában olvasható. A miniszter ezután Lengyel János és Simon Miklós ország- gyűlési képviselők kíséreté­ben Vásárosnaményba utazott. /5. old. A minisztert a polgármester kalauzolta a kastélyban Kovács Bertalan felvétele Európai ezüst a virágokért Dombrád (KM - H. Zs.) - Az európai virágos városok és falvak versenyében ebben az évben Dombrád és Sárospatak képviselte hazán­kat. Az eredményhirdetést az észak­írországi Broughshane-ban tar­tották, ahol Dombrád ezüstdíjat kapott, valamint Magyarorszá­gon először a Kertészek Világ- szövetségének különdiját is el­nyerték. Solymosi László polgár- mester elmondta, a település na­gyon nagy megtiszteltetésként értékelte ezeket az elismerése­ket, s további virágosításra ser­kenti a település lakóit. A díjki­osztón elmondták, Dombrád tisz­taságban, lakossági összefogás­ban, virág- és rendszeretetben több nyugat-európai település­nek is például szolgálhat. Nem­csak Európában ismerik el a dombrádiak munkáját, hiszen a napokban a Város- és Faluvédők Szövetsége Podmaniczky-díjat adományozott a fiatal városnak az épített és természetes környe­zetben kifejtett tevékenységü­kért. Solymosi László polgármester az európai virágos városok és falvak versenyében kapott díjakkal Horányi Zsuzsa felvétele c 2000 l/v/'l L I European Competition ps and Villages in Blonm '-;***«* 2000 ■ i ^.nootm Europécn de VEn tente Merek Rekord Nyíregyháza (N. L.) - Au­gusztusban megyénkben majdnem ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküli­ek száma, és ez országos re­kordnak számít. Jelenleg 37 470 munka- nélkülit tartanak nyilván megyénkben. Továbbra is a legsúlyosabb a helyzet Vá- sárosnamény és Fehérgyar­mat térségében. Jó hír, hogy a nyíregyházi kiren­deltség területén tízezer alá csökkent a munkanélküliek száma. A MATÁV-val közö­sen tegnap indították azt a programot, amelynek célja a munkanélküli nők mun­kába helyezése. A cég pár nap múlva 15 munkanélkü­lit állít munkába, bérük 75 százalékát két évig a mun­kaügyi központ fizeti. A szeptember 22-én nyitó Be- reg Expo egyik védnöke a munkaügyi központ, a stan­don bemutatják majd a szervezet tevékenységét - mondta Rezsőfi István a megyei munkaügyi központ igazgatója.

Next

/
Thumbnails
Contents