Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-07 / 183. szám

2000. augusztus 7., hétfő Idei# MINDENFELŐL 2. oldal Minszk (MTI) - Fehéroroszor­szágban halálra késelték az Orosz Nemzeti Egység elnevezé­sű párt vezetőjét - közölte szom­baton a rendőrség. Gleb Szamojlov, az orosz szél­sőséges nacionalista párt vezető­jének holttestére szombat reggel találtak rá lakása előtt. A vizsgá­lat első adatai szerint Szamojlov szombaton, kora reggel elhagyta házát azt követően, hogy telefo­non keresték. Nem sokkal ké­sőbb a szomszédok a lépcsőház­ban rábukkantak holttestére - közölte a minszki rendőrség gyilkossági csoportjának vezető­je. Elkerülőút-avatás Gyulán Gyula (MTI) - A három kor­mányzati cikluson átívelő, mind­három kormány által támogatott építkezés lezárásaként vasárnap felavatták a 44-es nemzetközi főút Gyulát elkerülő szakaszát. Tóth Imre sarkadi polgármester, a tér­ség kisgazda országgyűlési képvi­selője köszöntőjében elmondta: a nyolc és fél kilométer hosszú, összesen 2 milliárd forint beruhá­zásával elkészült gyulai elkerülő út megépítéséről 1993-ban döntött az AntaÜ-kormány. Monszun A monszunesőzések okozták azt az árvizet Indiá­ban, amelynek eddig 59 halálos áldozata van és 2,5 millióan ma­radtak otthon nélkül APA/EPA-felvétel Kampánykörúton George W. Bush republikánus párti elnökjelölt, Te­xas állam kormányzója az amerikai lobo­gó mellett lép el, amikor megérkezik a Mi­chigan állambeli Durandba MTl-felvétel HÍREK □ Önálló Jelölt Önálló jugoszláv elnökje­lölt állítását jelentette be vasárnap a legerő­sebb szerb ellenzéki párt, a Vük Draskovic vezette Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO). Megfigyelők szerint ez megakadályozhatja egy közös szerb ellenzéki elnökjelölt-indítás tervének megvalósítását. □ Emberrablás Grúzia északi, Csecsen- földdel határos területén feltehetően elrabol­ták a Nemzetközi Vöröskereszt 3 munkatár­sát -jelentették be szombaton Tbilisziben. A rendőrség megkezdte felkutatásukat. A tisztviselő nem árulta el a Vöröskereszt mun­katársainak nevét. □ Rokonlátogatóban Dél-Korea szomba­ton kiválasztotta azt a 100 személyt, akik au­gusztus 15-18. között újra találkozhatnak északon élő, évtizedek óta nem látott roko­naikkal. Az egyelőre még csak rövid családe­gyesítés része volt annak a megállapodás­nak, amely Észak- és Dél-Korea vezetőjének júniusban Phenjanban tartott történelmi csúcstalálkozóján jött létre. □ Arafatot megfenyegették Jasszer Arafat palesztin vezetőt állítólag véres meg­torlással fenyegették meg szélsőséges iszlám szervezetek arra aZ esetre, ha engedménye­ket tenne Izraelnek Jeruzsálem ügyében. Zavargások Zendülés tört ki a napokban Hannoverben a náci fiatalok és a rendfenntartó erők között APA/EPA-felvétel Csecsemőt találtak Budapest (MTI) - Egészséges csecsemőt találtak Budapesten, a XII. kerület Alkotás utca 25., harmadik épületének pincéjé­ben. A néhány hetes kislányra egy lakó talált rá. A csecsemőt a Schöpf Mérei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ koraszülött osztályán helyezték el. Balogh Bori osztá­lyos nővér az MTI-t arról tájé­koztatta, hogy a csecsemő kielé­gítő állapotban, jól van. Kérdésre válaszolva elmondta: addig tartják a kórházban a kis­lányt, amíg minden rendeződik a gyerek körül. Hozzátette: a kórházban reménykednek ab­ban, hogy az édesanya meggon­dolja magát, és jelentkezik a gye­rekért. A mentősök már nevet is ta­láltak a kislánynak, Budai Kin­gának nevezték el. Megemlékezés a Hirosimái atomtámadásról Budapest (MTI) - Az Álba Kör által szervezett, a hirosimai atomtámadás 55. évfordulóján tartott virrasztó-megemlékezés vasárnap hajnalban fél három­kor ért véget Budapesten a Par­lament előtti Kossuth téren. Báti Márk ügyvivő elmondta: a hirosimai atombombát 55 év­vel ezelőtt reggel 8.15 perckor dobták le, ez magyar idő szerint hajnali 1.15 perc.- A bomba ledobásának idő­pontjában, amikor Hirosimában, a Béke parkban megkondult a harang, mi itt Budapesten fák­lyát gyújtottunk az áldoza­tok emlékére - mondta Báti Márk. Az Álba Kör ügyvivőjének közlése szerint a csendes meg­emlékezésen részt vettek a Ma­gyarországon tartózkodó Pax Christi békeszervezet nemzetkö­zi delegációjának tagjai is. Az Álba Kör által - a Japánból ka­pott fotókból - összeállított Hiro­sima emlékkiállítást vasárnap délután kiszállítják a Pepsi Szi­getre, ahol a képek az Energia- Klub sátra mellett tekinthetők meg. Ketei#Ma§pf®fBÍf Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. TelJfax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet®iscomp.hu -hird.: kelethird®iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ’ Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. 1 Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Bíznak a kedvező döntésben A zámolyi romák menedékjogot remélnek Strasbourgban Párizs (MTI) - A csaknem két hete Strasbourgban tartóz­kodó zámolyi roma családok szóvivője bízik a francia ha­tóságok kedvező döntésé­ben a 43 ember - 19 felnőtt és 24 gyerek - menedékké­relmét illetően. Krasznai József szombaton - úton Magyarországról a kelet­franciaországi város felé - az MTI érdeklődésére telefonon azt mondta: előzetes információi szerint a francia válasz 2-3 héten belül várható. E hét közepéig úgy lehetett tudni, hogy esetleg pénteken megszületik a határozat a mene­dékkérelmek ügyében. A terüle­tileg illetékes Bas-Rhin megyei prefektúrán ezen a napon azt mondták az MTI-nek, hogy az ügyet Párizsban vizsgálják, és hogy megítélésének nincsen ha­tárideje. A döntést az OFPRA (a menekültek és hontalanok védel­mének franciaországi hivatala) hozza, és a folyamodványt keze­lő prefektúra továbbítja majd a kérelmezőknek - tájékoztatott Sophie Mugler, a megyei rendőri hivatal sajtóilletékese. A 43 ember július 23-án utazott Strasbourgba, ahol egyrészt me­nedékjogért folyamodtak a fran­cia hatóságokhoz, másrészt fo­gadták őket az Európa Tanács képviselői. Arra sürgették a pán­európai szervezetet, hogy foglal­kozzanak az ügyükkel, s hogy ve­gyék rá Magyarországot a romá­kat sújtó megkülönböztető intéz­kedésekkel szembeni fellépésre. A roma családok Strasbourg- ban egy ifjúsági szállóban kap­tak ideiglenes elhelyezést. Ellá­tásuk és szállásuk biztosítását eredetileg augusztus 15-éig ígér­ték, de, mint Krasznai József az MTI-nek elmondta, további nyolc nap haladékot adtak ne­kik. Krasznai, aki a maga részéről nem kért menedékjogot, és mint a Fejér Megyei Cigányok Függet­len Szervezetének elnöke ingá­zik Magyarország és Strasbourg között, szeretné elérni, hogy a párizsi magyar nagykövet felke­resse a francia városban várako­zó magyar romákat. Elmondása szerint a francia- országi magyar képviseletek és a romák között eddig semmilyen kapcsolatfelvétel nem történt. A párizsi magyar konzulátus nem nyüatkozik az ügy semmilyen vonatkozásáról. Siklóernyős halála Budapest (MTI) - Életét vesztette egy siklóernyős szombaton délután Eger ha­tárában - tájékoztatta az MTI-t Tótpál Ágnes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóügyeletese. Az egri fiatalember 16 óra 10 perckor ereszkedett le a Nagyeged hegyről siklóer­nyőjével. A terület egyéb­ként a siklóernyős és sár­kányrepülő sport egyik ma­gyarországi központja. A repülés azonban nem sikerült, a sportoló lezu­hant, és a 21 éves egri férfi halálra zúzta magát. A bale­set bekövetkeztének okáról még nem tudott információ­val szolgálni a rendőrség. Kigyulladt istállók Szentendre (KM) - A tűzoltók­nak több órás megfeszített mun­kával sikerült csak megfékezni a Szentendrei-szigeten, Kisoroszi közelében a Bölény Csárdánál két istállóban vasárnap délelőtt keletkezett tüzet, és megakadá­lyozni a lángok továbbterjedését - közölte Dobson Tibor alezredes, a BM Országos Katasztrófavédel­mi Főigazgatóságának szóvivője a helyszínen az MTI-vel. Elmondta: a riasztás után rö­vid időn belül öt fecskendős és három vízszállító autó, valamint harminc tűzoltó érkezett a hely­színre, hogy a lángokban álló két egymás mellett található szal­matetős épületben eloltsák a tü­zet. A Bölény Csárda és a mellet­te lévő istállók tulajdonosa Mol­nár Csaba, a Fair Trade Kft. igaz­gatója a helyszínen az MTI-nek cáfolta azt a felröppent hírt, mely szerint a telep Seres Zoltánnak, a tavaly Tahitótfaluban lelőtt vál­lalkozónak az érdekeltségi köré­be tartozna. A tulajdonos azt is közölte: a kft.-nek a létesítmé­nyekre nem volt biztosítása. Meggyilkolták a pártvezetőt Pénz, többletmunkáért Budapest (MTI) - 2,5 milli­árd forintot osztanak szét a többletmunkát vállaló egész­ségügyi dolgozók között - kö­zölte Gógl Árpád a Magyar Rádió 16 óra című műsorának adott nyilatkozatában. Hozzátette: a többletmunka figyelembe vétele biztosítja, hogy valóban azok kapják meg a pluszpénzt, akik a leg­több munkát végzik a kórházi ágyak mellett.- A jövedelem néha 60* de átlagosan 30-40 százalékát te­szik ki a pótlékok. A 2,5 milli­árd forint erre nem elég, de arányosan fogjuk szétosztani - közölte a miniszter. - A 2,5 milliárd forint szétosztása után ismételt jutalom nem lesz, hanem a jövő évi egész­ségügyi költségvetésnek kell forrást tartalmaznia arra, hogy jobban emelkedjen a dolgozók átlagbére, mint a közalkalmazottaké. Gógl Árpád szerint a mini­málbér növekedésével az egészségügyben dolgozók több mint 50 százalékának emelkedik a fizetése.

Next

/
Thumbnails
Contents