Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-05 / 182. szám
2000. augusztus 5., szombat IfeÍDt«*> GYÁSZKÖZLEMÉNYEK, HIRDETÉS 19. oldal Búcsú dr. Illés Kálmántól A KE-VIZ 21 Rt. vezetése, és valamennyi dolgozója mély részvéttel búcsúzott kollégájától. munkatársától. Dr. Illés Kálmántól. Dr. Illés Kálmánt hosszú éveken át a rend becsületes, szakavatott őrének ismerték nemcsak megyénkben, annak határain túl is. A hosszú pályafutása alatt bejárta a belügyi szakmai ranglétra valamennyi fokát. Sokak által irigyelt, ám mindenki által elismert magasságba jutott 1995-ben, ekkor kapta meg az Ev Rendőre megtisztető címet. Szakértelmét, tudását, vezetői alkalmasságát minősítette a kitüntetés, emberi nagyságát pedig mi sem példázza jobban, hogy nyugdíjba vonulása után is bizonyítani tudott. Az ízig-vérig rendőr a civil életben is kitűnően megtalálta helyét. Új és sajnos utolsó munkahelyére, a Ke-Víz 21 Rt.-hez 1995-ben került. A váltás nem okozott nála törést, azonnal beilleszkedett az új életbe, az új kollektívába. Mély emberszeretetét bizonyította kollégáival, fiatal munkatársaival kialakított nagyszerű kapcsolat, mely során a fiatal szakemberek nagyfokú emberséget, a törvény és a szakma iránti alázatot, türelmet tanulhattak Tőle. Fájó szívvel búcsúztunk attól a kollégától, akihez bárki és bármikor bátran fordulhatott mind szakmai, mind emberi, nem csak munkahelyi problémáival. Vezető munkatársai egy őszinte, magasan képzett, nagytudású szakembert, munkában igaz társat veszítettek el személyében. A kitűnő kolléga kvalitására, örökségére bizonyíték az a kapcsolat, melyet a részvénytársaság partnereivel kialakított, s mely nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy társaságunk a megye legdinamikusabban fejlődő építőipari cégévé váljon. Ujfent csak a hála szavait tolmácsolhatjuk azért a nagyszerű munkáért, melyet a részvénytársaság, a fiatal szakembergárda egybekovácsolása érdekében végzett, mindaddig a percig, amíg egészsége azt megengedte. Hiánya fájó, pótolhatatlan űrt hagyott bennünk. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A Ke-Víz 21 Rt. vezetése, kollektívája. I Fájó L, „Gyönyörű az éjszaka, mikor Veled álmodunk. I De szomorú a reggel, mert nem vagy már velünk. / /. Szívünkben örökké fájdalmat hordozunk. Gy Mert Téged elfelejteni soha nem fogunk." szívvel emlékezünk ID. KRASZNAYÖLGYI GYULÁNÉ szül. Végső Borbála „Igen: Élni még élünk Igen: ez a szabály De mit csináljunk az életünkkel, ha fáj?" „A halál miatti elkeseredés Elpusztította magát, a szeretetem tárgyát, Am a halál ténye Nem pusztítja el mindazt amit tőled kaptam. Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom, nem pedig a halálodra és arra, hogy elmentél közülünk. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága gyermekünk, MAKRAI BELLA TÜNDE vasmegyeri lakos halálának 4. éves évfordulójára. Szülei és testvérei: Csaba, Róbert, sógornője: Tímea. a legdrágább édesanyánk, anyósunk, nagyikánk volt nyíregyházi lakos halálának 5. éves évfordulójára. Gyászoló család. (434189/1K) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, MOGYORÓSI SÁNDORNÉ Berkó Borbála temetésén részt vettek, fájdalmunkban együtt éreztek. (434353/1K) Gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy DEMETER GYÖRGYNÉ szül. Hedermann Zsuzsanna életének 38. évében elhunyt. Temetése 2000. augusztus 09-én 15.00 órakor lesz az Északi temető új ravatalozójából. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik SÁNDOR SÁNDOR temetésén megjelentek és gyászunkban osztoztak. 2 leánya és a gyászoló család. (434370/ 1K) Erezzük, úgy múlik el már az életünk, hogy nem lesz nyugodt éjszakánk. Erezzük nem múlik el soha a fájdalom, amely tőled marad ránk. Hisz hiába várunk, nem jössz többé már. Mert elrabolt tőlünk a kegyetlen halál. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa, após, testvér és rokon, TÁMBA FERENC Napkor, Ady Endre u. 30. szám alatti lakos, 54 éves korában váratlanul elhunyt. Felejthetelen halottunk temetése 2000. aug. 5-én, szombaton 14 órakor lesz a napkori temető ravatalozójából. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái és a gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy T GYURCSÁN JÁNOS volt Ószőlő utcai lakos, 78 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2000. augusztus 8-án, kedden 15 órakor veszünk végső búcsút az Északi temető régi ravatalozójából a római katolikus egyház szertartása szerint. Gyászoló család. (434732/ 1K) Megrendültén tudatjuk, hogy DR. ALEXA MIKLÓS nyugalmazott megyei főügyész 74. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 2000. augusztus 7. napján 14.00 órakor lesz az Északi temető régi ravatalozójában. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Ügyészi Szervek dolgozói. (434590/1 KJ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, PTÁKJÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (434506/1K) Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. VASS LÁSZLÓNÉ szül. Szarvas Erzsébet életének 85. évében elhunyt. Temetése 2000. augusztus 7-én, hétfőn) 11 órakor lesz az északi temető új ravatalozójából. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesapánk, CSAJKA ANDRÁS temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot, koszorút helyeztek. Gyászoló felesége és családja. (434664/1K) Köszönetét mondunk mindenkinek, akik szeretett halottunk, VONA PÉTER temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család. (434503/ 1K) ............................... .1, Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. GÁLIK SÁNDORNÉ szül. Laskai Gizella temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk és gyermekem, DR. TAKÁCS LÁSZLÓ temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. VEGYES APRÓHIRDETÉSEK Kisvárdán, Mártírok u. 14. IV/1. 3 szobás, összkomfortos lakótelepi lakás eladó gacázzsal, vagy anélkül. Tel.: 45/411-115. (434692/1K) _________________ 1990-es évjáratú 1.3 Wartburg Trans friss műszakival kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: 42/361-945. (434693/1T)_________ Térelválasztó, lakkozott fa üvegbetéttel, ajtóval 270x325 cm-es eladó. Irányár: 25 000 Ft. 42/341065. (434698/1K)______________ 3 db 140x140 cm-es bontott nyílóbukó faablak zsalugáterrel felszerelve eladó. 30/9457-720. (434701/1T) _________________ Kútfúrás, kútjavítás! Öntöző és kiskerti kutak szakszerű kivitelezése garanciával, 15% KEDVEZMÉNNYEL. Érdeklődni: Nyíregyháza, Család 37. 42/450-430, 20/9328-980. (426192/43T) ________________ Suzuki Swift 1.3 GLX 1994. XI., metálkék, 58 ezer km-rel, megkímélten eladó. Ár: 1.08 millió. 30/9586-031. (434702/1T) ________ Kistelekiben, Lapály utcán 2x630 négyszögöl építési telek eladó. Víz, gáz a telekhatáron belül van kiépítve. Érdeklődni: 20/9-551-781. (434703/1K) _________________ Vörösproletár esztergák, TOS marógép, 350-es bakköszörű, 315-ös esztergatokmány eladó vagy személygépkocsira cserélhető. 0660/454-276. (434711/1K) ________ Hegesztőgépek eladók. SCH-250; AWI-200 argonhegesztő, Siemens 400 amperes dinamó. 06-60/454276. (434712/1K) ______________ Kőműves szakmunkásokat vesz fel Nyíregyháza és Nagyhalász térségéből a KALEVALA KFT. Nyíregyháza, Kalevala stny. 58. Tel.: 42/441-104,06-30/289-2811. (424718/1K) _________________ Peugeot 205 Diesel, '84-es, 1,5 év műszakival, kitűnő állapotban eladó. 45/455-184, 06-20/989-3752. (424721/1K) _________________ Záhonyba pultost felveszek. Szakképzett előnyben. 06-30/9689941. (424727/1K) ______________ Citroen Berlingo 1,6 DSX megkímélt állapotban eladó. Érd.: 20/9-652402. (424736/1K) ______________ Szép családi ékszerek, egy férfi óra eladó. Érd.; 42/409-607. (424752/1K) Peugeot 205 D 1984. eladó. Ár: 330 000 Ft. Tel.: 06-20/9681-011. (424747/1K)_________________ 3+2+1-es ülőgarnitúra új barokk stílusú étkezőasztal 6 székkel, kiegészítő bútorok eladók. Érdek- lődni: 30/278-2025. (434719/1K) Fűkasza 165-ös, magyar pótkocsi 5- 8-tonnásig eladó. Érdeklődni: 06- 20/9137-686. (434728/1T) Mátészalkán, városközpontban, első emeleti másfél szobás, jó beosztású, szépen felújított kis rezsijű D-i fekvésű lakás eladó. Irányár 3 M Ft. Érd.: 44/313- 928, esti órákban. (424746/1K) Opel Corsa 9 hónapos, 5 ajtós, benzines, hibátlan, jó minőségű rádióval együtt 1 825 000 Ft-ért eladó. Érd.: 45/460-013, 60/479-501. (424750/1T) _________________ Nyírszőlősi 4 szobás, új lakás sürgősen eladó. Irányár: 5,9 millió. Érd.: 06-20/9-226-091. (434699/1T) Rakamazon 98 nm-es eltolt szintes háromszobás családi ház eladó. Melléképület, garázs, központi fűtés, gáz, telefon van. Érd.: 0620/9648-414. (424734/1T) _______ A nyíregyházi MultiCenter Nyelvstúdióban felhasználható 200 órás bérlet (angol, 80 000 Ft értékben) 70 000 Ft-ért eladó. 06-30/2143927. (434739/1K)_____________ Aszfaltozást, útépítést vállalunk garanciával közületeknek is. 06-30/291-1357. (434735/1K) Aszfaltozást, útépítést vállalunk garanciával, közületeknek is. 06- 30/291-1357. (434741/1K) Hirdessen a Kitelt» M§ffpf«siá§ hasábjain! A HOR-ISO-NT M.T.I. minőségbiztosítási rendszerek ISO 9000 szabvány szerinti kialakítását vállalja az erre a célra kiírt támogatás pályázatának elkészítésével együtt Érd.: Nyíregyháza, Orgona u. 26. Tel.: 42/420-012, 06-30/2188-545 Borsod-AbaúhZemplén megye INGATLANT AJÁNL IRODÁK BÉRELHETŐK Miskolc központjában, különböző alapterülettel, ingyenes parkolási lehetőséggel! Tel.: 46/323-673, 06-30/9689-495. (219034/5H) Ház Miskolc, Kilián-Északon, Gőz u. 12. sz. alatt 3 szobás, gázfűtéses családi ház alápincézve, garázzsal, 130 négyszögöl telken 14 M Ft-ért eladó. Tel.: 46/372-132 16-19 óráig. (219508/1K) ___________ Mérai, 90 nm-es, gázfűtéses családi ház 1100 nm-es telken eladó. Tel.: 46/432-528. (219510/2K) __________________ Fájban Miskolctól 50 km-re 3 szobás családi ház eladó. Irányár: 950 000 Ft. Tel.: 46/352848 18 órától. (219519/1K) __________ Hejőpapiban 2 szobás, konyhás, spajzos, boltíves folyósos, gázfűtéses, telefonos családi ház 600 négyszögöles telken, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 1,1 M Ft. Tel.: 49/351-545. (219553/1K) ________ Miskolctapolcán eladó kisebb családi ház ebédlő, főzőfülke, nappali, két szoba+háló. Körbe terasszal, szép panorámával, 85 nm alapterülettel +145 négyszögöl kerttel. Irányár: 13 M Ft. Tel.: 46/311-910. (219562/1H) ___________ Rudabányán négyszobás gázfűtéses, telefonos családi ház eladó. Érd.: 48/353-282. (219146/2K) __________________ Miskolc és 25 km-es körzetébe családi házat, lakást keresek. Felújításra szoruló is érdekel 1,5-30 M Ft-ig Érd.: 06-30/2023-785 Gulyás. (219248/2 K)______________ Miskolc, Diósgyőrben, Bartók Béla 48. alatt 509 nm-es telken, 108 nm-es összkomfortos, zárt üvegverandás családi ház eladó. Tel.: 46/379-269. (219260/2K) ________ Eladó Szerencsen lakó-pihenő övezetben felújított háromszobás, telefonos, kábel- televíziós családi ház, étkező-konyha egyben, alatta pincével, különálló garázzsal, szabadidős melléképülettel, rendbentar- tott nagy kerttel, parkosított udvarral. Érd.: 47/361-884,47/362-810. (219298/2K) Ongán 3 szobás családi ház (1940 négyszögöl) beépíthető kertvéggel, garázzsal, melléképületekkel eladó, Irányár: 5,2 M FT. Érd.: 46/464-74818-20 óráig, (219328/2K) __________________ Abaújváron közvetlen a Hernád partján parasztház eladó. Tel.: 46/380-515 vagy 46/389-422, (219334/2K) ___________ Miskolcon a Tetemvár középsor 108. sz. 1 félkomfortos családi ház borászathoz is kiválóan alkalmas, pincével, felújítva eladó. Tel.: 46/342-287. Irányár: 2,5 M Ft. (219352/1K) __________________ Rudabánya 160 nm-es, emeletes, 6 szobás családi ház központi fűtéssel, 250 négyszögöl telken, pincével, garázzsal, ipari árammal eladó. Irányár: 3,7 M Ft. Érd.: 06-30/202-3785 Szilágyi. (219402/1K) Miskolc-szirmai háromszintes, 270 nm-es családi ház eladó, lakás, gépkocsibeszámításával. Ár: 13,5 M Ft. 46/404-552. (219486/1H) Miskolc-Diósgyőrben, Árpád utcán I. emeleti, 2,5 szobás, 60 nm-es, parkettás, nagykonyhás lakás eladó. Irányár: 3,6 M Ft. Tel: 46/376-144,06-30/214-7878. (219509/1K) __________________ Miskolc, kilián-déli 13. emeleti felújított garzon azonnali beköltözéssel eladó. Érd.: 46/334-531. (219511/1K) ___________ Bulgárföld I. emeleti 66 nm-es gázos, téglaépületben lévő lakás nagy, spájzzal, pincével, műhellyel eladó. Ár: 5,5 M Ft. Érd.: 46/371-486. (219531/1K) ________ Miskolc, Avason földszinti, kétszobás, irodának is használható lakás eladó. Irányár: 3,2 M Ft. Tel.: 06-20/3645-492. (219533/1K) __________________ Miskolcon, Egyetemhez közel garzonlakás eladó. Megtekinthető időpont-egyeztetés- sel 46/362-442 (este). (219542/1K) Miskolc, Corvin utcában 63 nm-es lakás eladó, esetleg családi házra cserélhető. Tel.: 06/20-9593-123. (219559/1H) ______ Miskolc, Augusztus 20. utcai, 44 nm-es, 1,5 szobás, gázos, erkélyes, vízórás, telefonos, parkettás, karbantartott, jó állapotban lévő lakás eladó. Irányár: 4,4 M Ft. Érd.: 46/351-619,06-30/291-5660. (219084/2K) Miskolc, kilián-déli 3 szobás hallos, IV. emeleti, gáz-cirkófűtéses lakás azonnali beköltözéssel eladó. Tel.: 06-30/9350-622. (219249/2K) __________________ Eladó! Kilián-Délen 57 nm-es, földszinti, gázfűtéses lakás. Irányár: 4 M Ft. 46/331195,46/373-697. (219250/2K) ________ Miskolc, Gózon L. utcában gázos, kertes öröklakás eladó. 06-30/240-1013. Miskolc, Katowice u. 1. sz. alatt 43 nm-es, III. emeleti, gázos, pakettás, megkímélt lakás eladó. Irányár: 3,3 M Ft. Érd.: 46/320- 285 17-20 óráig. (219256/2K) ________ Miskolc, Bocskai utcai 55 nm-es, 2 szobás, IV. emeleti lakás kulturált környezetben eladó. Irányár: 4,2 M Ft. Érd.: 06-20/9806936. (219257/2K) _______________ Miskolc Komlóstetőn zöldövezeti 75 nm-es gázos, háromszobás, földszinti felújított lakás alatta garázs egyben vagy külön eladó. Érd.: 06-20/9842-569. _________ Miskolc, Kassai u. 2 szobás, gázos, erkélyes lakás + garázs sürgősen eladó. Irányár: 4,5 M Ft+700 000 Ft. Érd.: 46/320-132. (219326/2 K) __________________ Eladó kétszobás, összkomfortos, II. emeleti lakás a Szent István úton különálló pincével és 20 nm-es garázs a Szeder út 20. alatt. Érd.: 46/370-443. (219329/1K) ________ Miskolc, Serház u. 6. sz, alatt 1,5 szobás lakás eladó. Irányár: 2,5 M Ft. Tel.: 46/328- 682 este, 06-30/234-8707. (219340/2K) Miskolc-Hejőcsabán, Futó úton 51 nm-es, III. emeleti lakás eladó. Tel.: 46/315-523. (219341/2K) __________________ Miskolc-Hejőcsabán 2 szobás, 53 nm-es, II. emeleti, gázos, összkomfortos, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 4,5 M Ft. Tel.: 46/315413. (219355/1K) ________ Miskolc, Jósika u. 47. sz. alatt 55 nm-es, parkettás, kifogástalan állapotban lévő, 2 szobás lakás azonnali költözéssel eladó. Irányár: 3,3 M Ft. Tel.: 46/303-970,06- 30/272-0489. (219388/1K) __________ Miskolc-Diósgyőr, Kuruc utcai I. emeleti, 2 szobás, 54 nm-es, parkettás, telefonos tehermentes lakás eladó. Irányár: 3,5 M Ft. Tel.: 46/332-934. (219407/1K) ________ Miskolc, kilián-déli kétszobás (58 nm) központi fűtéses lakás költözés miatt áron alul eladó. Tel.: 46/372-891. (219421/1K) Avas II. Szentgyörgy utcai 73 nm-es, VI. emeleti, nagyerkélyes, háromszobás, egyetemhez közel saját tulajdonú üres lakás eladó. Irányár: 2 850 000 Ft. Tel.: 0630/224-3956. (219422/1K) __________ Miskolc, Gesztenyés utcában kétszobás lakás a piaci ár alatt eladó. Tel.: 0630/9352-950. (219428/2K) __________ Miskolc, Árpád utcai 54 nm-es lakás áron alul eladó. Érd.: 46/400-131 18 óra után. (219476/1K) __________________ Ernődön sürgősen eladó 2,5 szobás, ebédlős, nappalis, összkomfortos, gázfűtéses lakás nagy pincével, erkéllyel, garázzsal. Tel.: 46/477-324. (219481/1K) Eladó 61 nm-es 1+2x fél szobás nagykonyhás, nagyerkélyes lakás Miskplcon, a Bihari utcában, a Népkert mellett. Ára: 4,6 M Ft. 06-30/9584-035. (219489/3T) Garázs Garázs eladó a Jókai lakótelepen. Tel.: 06- 20/345-5621. (219506/1K) A Tiszai pályaudvar vasútállomás mellett vállalkozásra is alkalmas épület 3x120 nm- es (8 szoba, 3 fürdőszoba, nagy udvar) eladó. Ár: 17 M Ft. Érd.: Miskolc, Baross G. 23., tel.: 46/353-805. (219549/1K) Jelenleg kihasználatlan üzemrész teljes közművel Miskolc-Perecesen eladó. Irányár: 15 M FT, esetleg bérbe adó. Telefon: 46/439-322. (219323/2T) ______ Sörözőként üzemelő, de lakás céljára is átépíthető nagy pincével rendelkező ingatlan, sürgősen áron alul eladó. Tel: 06- 30/289-6968. (219390/2K) Üdülő, üdülőtelek Abádszalókon két külön bejáratú lakrész 8+2 fő részére ingyenes csónakhasználattal kiadó. Tel.: 59/355-178. (219011/4K) Miskolctapolcán, Enyedi út 20. sz. alatt 2 szobás, gázfűtéses üdülő eladó. Érdeklődni napközben a helyszínen vagy 46/348-981, 46/713-992. (219372/1K) INGATLANT KERES Tiszaújvárosi, mezőcsáti, mezőkövesdi vagy környéki családi házat, lakást keresek. Tel.: 06-30/2023-785 Szendreiné. Lakás Miskolc belvárosában keresek irodának is alkalmas földszinti ingatlant 100 nm-ig. Érd.: 46/349-804 hétköznap munkaidőben. (219419/1K) ALBÉRLET Belvárosi 39 nm-es bútorozatlan lakás albérletbe kiadó havi 20 000 Ft+rezsi. Érd.: 06-30/2383-194. (219570/1H) ________ Miskolc, Győri kapui összkomfortos, főbérlő nélküli lakásban bútorozott lakrész egyedülállónak kiadó. Bővebb felvilágosítás 46/343-371 telefon. ______ Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 6. sz alatt üres garzon kiadó irodai, vállalkozási célra. Tel.: 46/343- 656 18 órától, (219351/2K) __________ Megbízható fiatal, dolgozó házaspár egy gyermekkel bútorozott albérleti lakást keres. Tel.: 46/345-893. (219417/1K) Miskolcon albérlet egyetemista lánynak kiadó. Érd.: 46/344-545 reggel és este.