Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-29 / 202. szám

2000. augusztus 29., kedd Néptáncfesztivál Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Nagy si­kert aratott a III. Nyíregyházi Nem­zetközi Néptáncfesztivál. A kétévenkénti rendezvénysorozat alkal­mas arra, hogy összekösse az eltérő kultú­rájú, világszemléletű, néptánchagyományú résztvevőket, s egy kicsit megismertesse a megye lakóit is ezekkel a hagyományok­kal. A fesztiválra hét külföldi és négy ma­gyarországi magyar együttes küldte el ne­vezését. Ez a tizenegy csoport körülbelül 400 táncost jelent. Az egyhetes program alatt két alkalommal szerepeltek a csopor­tok a Kossuth téren: a megnyitón és a gá­lán. A téren egyébként több alkalommal is jelen volt egy-két csoport. Érdekes és sike­res volt a keddi nemzeti nap, mert az együttesek hoztak magukkal mindenféle csecsebecsét, süteményeket, volt erdélyi- szilvapálinka-kóstoló is. A csoportok a megye több településén is felléptek: Nagykállóban, Záhonyban, Máté­szalkán. De minden együttes részt vett egy megyei kiránduláson, így megismerked­hettek azzal a népi kultúrával is, amely­nek táncos tükröződését a fesztiválon is láthatták. Spanyol táncosok a körúton Szlovákok a Kossuth téren Ajándéklufik Izraelből Szerb táncospár Az oldalt fényképezte: Elek Emil, és Sipeki Péter. Szöveg: Nagy I. Attila. Szí­nes labortechnika: Fotolux Czékmann ÁRSASÁGI ÉLET Látványos népes csoporttal érkeztek a debreceniek Fúvószenekari és mazsorett-talál A hét végén rendezték a fúvósze­nekari és mazsorettcsoportok ta­lálkozóját Nyíregyházán. A Nyírségi Ősz rendezvénysorozat keretében a csoportok szomba­ton látványos parádét rendeztek a megyeszékhely utcáin és a Kossuth téren. A szlovákiai Pre- sovból, a Romániából érkezett csoportok mellett lengyelek is részt vettek. A szomszédos vár­megyéből, Debrecenből a Silver együttes népes csoporttal vett részt az eseményen. Megyénkből a tiszavasvári fúvószenekar és a kisvárdai mazsorettcsoport vett részt az eseményen. Ott volt a Szabolcs Koncert Fúvószenekar és Mazsorettcso­port, amelyik legutóbb a VI. Or­szágos Budavári Mazsorettverse- nyen ért el első helyezését. A zsűri nekik ítélte a színpadi ma- zsorett-tánc legjobb koreográfiá­ja címet. Az együttes művészeti vezetője Kálvinné Babka Beáta nívódíjas táncpedagógus, kar­mester Rosta Sándor. Vonulnak a presoviak Őseik földjén, Nagykállóban a A volt megyeházával ismerkednek Nagykállóban a Kállayak Egy különleges fúvós hangszer­rel a lengyel kislány Kállayak A világ minden tájáról vár­ták a Kállayakat a hét végén megrendezett találkozóra. Szombaton őseik földjére, Nagy- kállóba és Kállósemjénbe láto­gattak. A káliói program során a görögkatolikus templomban szentmisén vettek részt, majd megtekintették a Kállayak sírját. A volt megyeháza lenyűgöző lát­ványt nyújtott, ahol a díszterem­ben korabeli dokumentumok, fényképek, a település nevezetes­ségeit bemutató kiállítás várta a vendégeket. Ujságkészítők partyja Újságkészítők, az Inform Stúdió Kft. munkatársai: újságírók, nyomdászok, hirdetési és terjesz­tési szakemberek Hajdú, Borsod és Szabolcs megyéből hagyomá­nyos nyárvégi partyjukat tartot­ták az elmúlt hét végén Debre­cenben. A Hajdú-bihari Napló, a Kelet- Magyarország és az Észak-Ma­gyarország, valamint az Inform Stúdió többi dolgozója sportvetélkedőkön mérték össze erejüket, majd - a tulajdonos Eu­gen Russ és az ügyvezető igazga­tó Josef Kogler - jelenlétében ér­tékelték az elmúlt évet, s ünne­pelték oldott hangulatban az eredményeket, készülvén az újabb nagy feladatokra. Lapunk munkatársai a gőzölgő kondérok közelében ízlik a babgulyás vezetőknek, dolgozóknak A Kelet-Magyarország labdarúgói ezúttal is jól szerepeltek

Next

/
Thumbnails
Contents