Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-16 / 191. szám

2000. augusztus 16., szerda iffetl» MEGYEI TÜKÖR 5. oldal □ Kenyérszentelés Megyénk több tele­pülésén is tartanak az augusztus 20-i ünnep­ségen kenyérsznentelést. Máriapócson a Szabadidőparkban erre 12 órakor kerül sor. Az új kenyeret Szemén László esperes áldja meg. □ Szent Jobb körmenet Nyíregyházi hí­vők is részt vesznek az augusztus 20-i Szent Jobb körmeneten. Az utazó zarándokok au­tóbuszai vasárnap reggel 6 órakor indulnak Budapestre. □ Orgonakoncert A nyíregyházi római katolikus társszékesegyházban augusztus 27-én 7 órától orgonakoncertet rendeznek. Közreműködik Váradi Antal, G. Simon Zsuzsa és Keresztes Eszter. Új gimnázium Kisvárda (KM) - A kisvárdai és kör­nyékbeli reformátusok nagy örömére új, nyolc tantermes református gim­názium épül Kisvárdán a helyi egy­házközség beruházásában. A terv szerint az intézmény még az idén tető alá kerül, így várhatóan a 2001/2002. évi tanévet már az új épületben kezdhetik a diákok. Az iskola az első ütemben 110 millió fo­rintba kerül, amelynek nagy részét az egy­ház belső forrásaiból teremti elő, de számí­tanak egyházmegyei támogatásra is. Csiszár Ákos esperes elmondta, hogy az egyházközség eredményesen pályázott köz­ponti és területi fejlesztési forrásokra, így a gimnázium létrehozásához 35 millió fo­rintot kaptak a Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériumától, 22 millió forintot pe­dig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Te­rületfejlesztési Tanácstól. Kisvárdán, a helyi református általános iskola már 9 éve működik újra, és ebben az épületben három éve kezdte meg működését a felekezet 4 és 6 osztályos gim­náziuma. Mint ismeretes, a Magyarországi Református Egyháznak Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében Kisvárda mellett jelenleg Nagyecseden működik még gimnáziuma. Szent Istvánra emlékeznek Nyírpazony (KM) - A nyírpazonyi gö­rögkatolikus templomban augusztus 19-én emlékeznek meg ezeréves álla­munk alapítójára. Szent Istvánra. A Himnusz elhangzása után Vas Miklós polgármester mond köszöntőt. Ezt köve­tően két Japánból érkezett kórus ad ünne­pi hangversenyt. Terdik Mihály lelkész zárszava után a Szózat hangzik el. Az ün­nepség a sportpályán tűzijátékkel folytató­dik, melyet a Színi Károly Iskola teniszpá­lyáján szabadtéri bál követ. Vasárnap délelőtt emlékező istentiszteletek követik egymást. Szatmári gyerekek nyári tábora Tiszabecs Egyházközségünk - együttmű­ködve a Szatmári Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel - ebben az évben is szervezett gyerekeknek egyhetes nyári tábort július­ban - tájékoztatta lapunkat Hadházi Ta­más. - Nagyon fontos feladatnak tartjuk ezt, hiszen még ha szülőknek lenne is rá pénzük, a nyári munkák miatt egyszerűen nincs idejük arra, hogy gyermekeiket elvi­gyék nyaralni. A tábor hitéleti, kulturális céljai mellett így célul tűzte ki a gyerekek eljuttatását olyan helyekre, ahová egyéb­ként nem jutnának el. Ebben az évben a Zempléni-hegységbe mentünk, Fűzérkajatán volt a táborhe­lyünk. Megismerkedtünk a környék látni­valóival: elgyalogoltunk a fűzéri várhoz, melyből talán a legszebb a kilátás a kör­nyező hegyekre. Voltunk Sárospatakon, ahol megnéztük a református kollégiumot, szétnéztünk Sátoraljaújhelyen és Miskol­con, ahol kedvükre vásárolhattak és néze­lődhettek a gyerekek. Széphalmon tiszte­legtünk Kazinczy Ferenc sírja előtt. A kirándulások, túrázások mellett ter­mészetesen minden reggel áhítatot tartot­tunk, énekeket tanultunk az erre a hétre összeállított énekfüzetből. Esténként pedig bibliaismereti, illetve más játékokat ját­szottunk, ahol csoportonként pontokat gyűjthettek a gyerekek. Nobel-díjasunk halálára Harsányi János (jobbról) és a szerző zsoldos Barnabás felvétele ÉsiK SÁNDOR Mi a különbség a póker, a kontinentális talapzatok olajkincsére kiírt koncesszi­ók pályázata, és a katonai leszerelés között? Alapjában véve semmi. Mindegyik nem kooperatív játék. A résztvevők és szándékaik ta­nulmányozása pedig egyensúlya­nalízis. Ha pedig valaki ezt a dol­got oly tökélyre fejleszti, hogy az már a gyakorlati életben is hasz­not hoz, annak Nobel-dij jár. Most, hogy átlapozom 1994- ben eltett jegyzettömbömet, is­mét csak azt állapítom meg, amit annak idején: pofonegyszerű. Harsányi János akkori friss No­bel-díjasunk példákkal is illuszt­rálta a dolgot lapunknak adott exkluzív interjújában, amellyel a Kelet-Magyarország az egész magyar sajtót megelőzte. Nincse­nek egyenlő esélyek, mert a „játékosok” személyisége, infor­máltsága, és sok más tulajdonsá­ga jelentősen eltér. így a játszma kiszámítható. A parti térségek olajának ki­aknázására sokan ajánlatot sem tettek, mert úgy gondolták, túl járnak már az egymillió dollá­ron a licitálók. Harsányiék azt tanácsolták a kormánynak, tu­dassa a számba jöhető cégekkel a licit állását, mert szerintük a tízmilliós álomhatár sem elérhe­tetlen. Igazuk volt. Ilyen, és ehhez hasonló sztori­kat mesélt az ezüstös hajú tudós a Los Angeles-i konzulátuson. Támasztottuk a falat, mert ülő­hely nem nagyon akadt a két magyar Nobel-díjas tiszteletére adott fogadáson. Ott volt a kinti magyarság színe-java, és néhány jelentős kormányzati tényező is. Végignéztünk a hullámzó töme­gen, és folytattuk a beszélgetést. Megpendítettem, hogy a Las Ve- gas-i rulettasztaloknál milyen si­keres lehetne. A kérdésemben benne volt a feltételezés, hogy biztosan meg­próbálta. Eltanácsoltak onnan egy pár matematikust, én nem próbáltam szerencsét, mondta. Aztán elmesélte, milyen elemzés született a szovjetek szándékai­ról és feltételezhető lépéseiről az általános fegyverzetcsökkentés alkalmával. Mi ehhez Las Vegas, gondoltam. Aztán hozzátettem magamban: amit Teller és Szi­lárd Los Alamosban elrontott az atombomba világrasegítésével, azt Harsányi helyrehozta. Járja az adoma, hogy Los Alamosban annak idején a magyar hivatalos nyelv volt. A múlt héten az élők sorából eltávozott Harsányi Jánossal az égi tudósklubban is erősödtek nyelvünk pozíciói. Tűzijáték Baktán Baktalórántháza (KM) - Baktalórántházán a Független Ifjúság Orszá­gos Találkozója jelenti majd az ünnepi hétvége fő attrakcióját. A kisgazdapárt ifjúsági szervezete, valamint a vá­ros ifjúsági önkormányzata ad otthont a rendezvény­nek, amely számos rangos programot tartalmaz. Mint ifj. Kormány Bélától, Bakta­lórántháza ifjúsági polgár- mesterétől, egyben a Füg­getlen Ifjúság Egyesület or­szágos alelnökétől megtud­tuk, péntek délután elsősor­ban a szabadidős programo­ké (főzőcske, strandolás, fo­cizás) lesz a főszerep, a nap vendége pedig dr. Bernáth Varga Balázs, az FKgP főtitkára, országgyűlési képviselő lesz. Este koncer­tek szerepelnek a program­ban, éjféltől pedig indul a strandbál. Szombaton megtiszteli az eseményt dr. Torgyán Jó­zsef földművelésügyi és vi­dékfejlesztési miniszter, aki a tervek szerint este hét órától mond ünnepi köszön­tőt. Az országos rendezvény­re mintegy háromszáz ven­déget várnak a szervezők. Tárlatnyitás A svájci származású, jelenleg Rápolton élő Schomo Hemi alkotásaiból nyílt kiállítás Nyíregyházán a Szak- szervezetk Házában Balázs Attila felvétele Álkoldusokat keresnek Nyíregyháza (KM) - Román álkoldusokat keres a Nyír­egyházi Rendőrkapitányság, akik agresszív módon laká­sokba bekopogtatnak és ha­mis egyházi igazolás felmu­tatásával adományokat gyűjtenek. A kapitányság lakossági bejelen­tést követően kezdte el a nyomo­zást az ismeretlen álkoldusok el­len. A csalók által felmutatott igazolás arról szól, hogy az ér- körtvélyesi római katolikus plé­bánia plébánosa támogatja az írás felmutatójának kéregetését. Egy 42 éves román nőt azóta sikerült lefülelni, aki elmondta: augusztus 13-án nyolcán jöttek át Magyarországra, azzal a cél­lal, hogy lakásokba becsengetve kéregessenek. Ezt a hölgyet hétfőn a kapi­tányság igazgatásrendészeti osz­tálya egy évre kiutasította az or­szágból. Hét társa kilétéről a rendőrség eddig nem szerzett tu­domást. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy amennyiben ilyen kéregető személyekről tudomásuk van, il­letve becsengetnek lakásukba, jelezzék a rendőrségnek. Pályakezdők előnyben A bér nyolcvan százalékát megtérítik Nyíregyháza (KM - K. É.) - A munkanélküliek száma me­gyénkben ez eddigi komoly erőfeszítések mellett nem növekedett, hanem kis mér­tékben csökkent az előző hónaphoz képest. Igaz, a pályakezdőknél ez a vál­tozás eltérő irányú volt, hiszen a szakképzetlenek mellett a diplo­mások sem számíthatnak min­den esetben azonnali elhelyezke­désre. A helyzet javulását hozhatja az a rendelkezés, amelynek értel­mében azok a pályakezdők, aki­ket a munkáltató kilencven nap munkanélküliség után alkalmaz, ebben az évben nagyobb mérté­kű támogatást vehetnek igénybe, aminek összege 20 százalékkal magasabb az előző évinél. A dön­tés értelmében ugyanis a koráb­bi hatvan százalék helyett a bér nyolcvan százalékát fizeti meg a megyei munkaügyi központ a munkáltatónak. Az alanyi jogon járó munkata­pasztalat-szerző támogatással a törvényalkotók szándékai sze­rint az a cél, hogy csökkenjenek a pályakezdők elhelyezkedési gondjai, nőjön a foglalkoztatás. Az elképzelés és ezen belül az intézkedések realitását bizonyít­ja, hogy amíg tavaly egész évben 2050, addig az idén máris 1500 munkáltató igényelte ezt a fajta támogatást. Ismét irtják a szúnyogot Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - El ne kiabáljuk, de idén eddig sze­rencsére nem okoztak sok bosszúságot a szúnyogok. Kö­szönhető ez a rendszeres irtás­nak is. S hogy a közelgő ünnep programjain részt vevők fel­hőtlenül szórakozhassanak, is­mét lesz repülőgépes védekezés Nyíregyházán, a szúnyoggal fer­tőzött területeken - tudtuk meg Horváth Pétertől, a Tréner Kft. ügyvezetőjétől. A gépek ma, szerdán naple­mentekor szállnak fel a permet- szerrel. A gazdák megnyugtatá­sára elmondjuk: a szer méhkí­mélő. Ebverseny A Sóstói Múzeumfaluban rendezték Országos CAC kutyakiállítás megyei fordulóját a hét végén Martyn Péter felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents