Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-15 / 190. szám
2000. augusztus 15., kedd Itt m KÖZBIZTONSÁGI OLDAI 5. oldal HÍREK □ Gyújtogató Ismeretlen tettes szombaton este Kállósemjénben felgyújtott egy ho- dályt. Az ott tárolt szalma és takarmány a ho- dállyal együtt megsemmisült. □ Póruljárt tolvajok A hét végén nem volt szerencséje annak a két debreceni nőnek és férfiaknak, valamint egy 17 éves nyíregyházi és 16 éves nagykállói lánynak, akik Tesco Áruházból illatszereket akartak lopni. A biztonsági őrök tetten érték őket. □ Ittasan a volánnál A hétvégén öt gépkocsivezetőtől vonták be a jogosítványt ittas járművezetés miatt. Ellenük büntető, illetve szabálysértési eljárást indított a rendőrség. Rendőrök rövidnadrágban Nyíregyháza (KM) - Úgy tűnik, bevált az a módszer, hogy rövidnadrágos rendőrök cirkálnak a strandokon. Tivadarban, Ibrányban, Tiszateleknél, Ti- szabercelnél, Rakamaznál, Dombrádon a Ti- sza-parton, néhány városi strandon, a Leve- leki és Harangodi-tó partján tavaly és az idén tűntek fel a rend őrei, s az eddigi tapasztalatok összegzéséből megállapítható, ahol gyakran megfordulnak, csökken a bűn- cselekmények száma. Plósz Csaba hadnagy, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság járőrszolgálati alosztályvezetője is sikeresnek tartja az új kezdeményezést. Elmondta: a speciális és idény jellegű szolgálatnak több célja van. Többek között megelőzni a bűncselekményeket, betartatni vízirendészeti szabályokat, és minden olyan rendzavarás megakadályozása, ami a strandolok nyugalmát zavarná. Az említett helyek közül a nyíregyházi kapitányság területéhez tartozó strandokon a napokban megtartott akció is azt igazolta, hogy az idegen- forgalmi szezonban szükség van az effajta, speciális szolgálatra. Az ide beosztott „rövidnadrágos” strandrendőrök azon kívül, hogy megjelennek a számukra kijelölt körzetben, személyes felelősséggel is tartoznak a köznyugalomért. Budaházi Barna főhadnagy és Kenyeres Attila zászlós a Tisza-parti rendezvényeken is Ott vannak Fullajtár András felvétele A KRESZ-totó nyertese Őr (KM) - A Nyári Fejtörő első három fordulójában szereplő KRESZ-feladatlapot több százan beküldték szerkesztőségünkbe, de csak Veress Gábor őri olvasónk - aki a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium tanulója - oldotta meg hibátlanul a feladatokat. Az ajándék átvételekor Gábor elmondta: ritkán fejt rejtvényt, de a játékunk felkeltette az érdeklődését. A nyáron szerzett jogosítványt, így nem okozott gondot számára a KRESZ-totó helyes kitöltése. Amire pedig nem tudta a biztos választ, utánanézett a tankönyvben. Veress Gábor (balról) átveszi az ajándékokat lapunk közbiztonsági oldalának szerkesztőjétől Cservenyák Katalin felvétele Az oldalt írta és szerkesztette Fullajtár András. A járművezetőknek semmi sem drága Aki hibázott, azt kiszűrték a forgalomból Martyn peter felvétele Nyíregyháza (KM) - Egyes gépjárművezetők a súlyosabb büntetések ellenére sem törődnek azzal, hogy ideje lenne változtatni a közlekedési magatartásukon. Ez derül ki egy mindössze hat óra leforgása alatt, a megye főútjain a minap megtartott közlekedésbiztonsági akció statisztikájából. A polgárőrséggel, közlekedési ellenőrökkel, határőrökkel és Vám- és Pénzügyőrökkel megerősített rendőri alakulatok főként a 4., 41., 36. és 38. számú főközlekedési utakon közlekedő járműveket ellenőrizték, mivel a súlyosabb, emberi áldozatokat is követelő közlekedési balesetek e térségekben fordulnak elő a leggyakrabban. A fokozott ellenőrzés ideje alatt összesen 1 millió 730 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki, amelyen 435 autós osztozott. Közel hatszáz sofőrt szondáztak meg és közülük öt bizonyult ittasnak. A legtöbb feljelentés gyorshajtás miatt történt, mintegy har- mincketten száguldoztak a megengedett sebességnél jóval gyorsabban. A legkirívóbb eset Nyírtelek belterületén történt, amikor egy személygépkocsi vezetője 113 kilométeres sebeséggel közlekedett. Vele szemben gyorsított eljárást alkalmaztak. A büntetése 30 ezer forint pénzbírság és három hónapra bevonták a vezetői engedélyét. A rendőrök tettek még feljelentést többek között jogosítvány nélkül vezetők ellen, jármű műszaki hibája, szabálytalan előzés, biztonsági öv és kötelező felelősségbiztosítás befizetésének elmulasztása miatt. Elgondolkodtató még, hogy tilos jelzésen mintegy húsz gépjárművezető haladt át, fittyet hányva arra, hogy másnak és saját maguknak is visszafordíthatatlan tragédiát okozhatnak. Összesen hét személytől vonták be a jogosítványt és 22 járműről vették le a hatósági jelzést: érvénytelen műszaki, átírás, kötelező felelősségbiztosítás elmulasztása vagy műszaki hiányosságok miatt. Túrós bácsi rács mögött Vaja, Mátészalka (KM) - Tucatnyi 9-11 éves gyereket, köztük egy kislányt környékezett meg G. Miklós 33 éves vajai pedofil hajlamú férfi. A részletekről az ügyben nyomozást folytató Mátészalkai Rendőrkapitányság vezetői, dr. Szabó Sándor alezredes kapitány és dr. Gere Zoltán bűnügyi osztály- vezető tájékoztatta a sajtó képviselőit. Fajtalankodott A természet elleni erőszakos fajtalansággal gyanúsított hivatásos gépkocsivezető, akkor bukott le, amikor két 11 éves kisfiút az autójába csalt, majd a község határába vitte őket, ahol fajtalan- kodni akart velük. Az egyik gyerek nemi szervét fogdosta és orális közösülésre akarta kényszeríteni. A gyerek tiltakozása és sírása miatt abbahagyta gálád tettét. Később a kisfiú elmondta szüleinek a vele történteket és mindenre fény derült. A nős, kétgyermekes családapa a rendőrségen beismerő vallomást tett. Csupán azzal védekezett, hogy olyan gyógyszereket szedett, ami zavart okozott a viselkedésében. Más alkalommal meg azt mondta: minden alkalommal ittas állapotban volt és igy akarta nemi vágyát kielégíteni... Édesség volt a csali Kiderült, hogy az ismerettségi körében lévő gyereket igyekezett elcsábítani. Munkahelyéről hetente 50 darab Túró Rudit lopott el és azzal csalogatta, a több mint tíz kiszemelt áldozatát tehergépkocsijába. Az egyik alkalommal a szintén közeli társaságába tartozó 9 éves kislányt is autójába édesgette aljas szándékkal. Puszügatta és ölelgette. Később a gyerek lakására is elment és megleste, amikor az fürdött. A nyomozás eddigi adatai szerint a saját gyerekeit nem hálózta be, velük ferdehajlamú viszonyt nem folytatott. Ám erre a kérdésre a pontos választ az igazságügyi orvosszakértői és pszichológiai vizsgálat adja meg. G. Miklós előzetes letartóztatásban várja az ügy kivizsgálását, majd a felelősségre vonást. az orwadászokat Leleplezték Kántorjánosi (KM) Orvvadászokat leplezett le a Mátészalkai Rendőrkapitányság. A gyanúsított hat kántorjánosi férfi, akik egy 0,22-es kaliberű kispuskával Kántorjánosi és Ho- dász térségében vadászgattak. Mintegy tíz alkalommal négy őzet és húsz nyülat ejtettek el. Miközben számos állatot sebesí- tettek meg. A csapat a lőszereket két hivatásos vadásztól szerezte be. A hivatásos vadászokat azóta felfüggesztették és eljárást kezdeményeztek ellenük. A rendőrség az orvvadászok lakásán az elejtett állatok egy részét lefagyasztott állapotban megtalálta. A gyanúsítottak az állatok irtásával mintegy 2 millió forint kárt okoztak. Nyári Fejtörő vakációzóknak Folytatjuk a hatfordulós Nyári Fejtörő című játékot, amit szerkesztőségünk a megyei Rendőr főkapitányság Baleset megelőzési és Bűnmegelőzési Osztályaival közösen hirdetett meg. Nyári fejtörő V. forduló Bűnmegelőzési totó Olvasd el figyelmesen a kérdéseket és a hozzájuk tartozó válaszlehetőségek közül válaszd ki a megfelelőt! (Egy feladathoz csak egy jó megoldás tartozik) 1. Hol képezik ki hazánkban a kábítószerkereső kutyákat? a. / Budakeszin b. / Dunakeszin c. / Csopakon 2. Az ópium legfontosabb alkaloidja a morfin, melyet sok országban - magyar - szabadalom alapján már száraz mákszalmából közvetlenül állítják elő. Ki a módszer kidolgozója? a. / Dr. Kisszékely Ödön b. / Dr. Sípos Kornél c. / Kabay János 3. Mi a jelentése az alábbi szóösszetételnek: „The Golden Triangle”? a. / Arany Háromszöget-et jelent, Burma-Thaiföld-Laosz illegális ópiumtermelő vidékének az elnevezése. b. / Arany félholdat-at jelent, Afganisztán-Pakisztán- Irán illegális ópiumtermelő vidékének az elnevezése. c./ Arany Kisangyal-t jelent. Törökország-Bulgária-Albánia illegális ópiumtermelő vidékének az elnevezése. 4. A hasist... a. / nőivarú kednemövény virágzó ágvégződésein és levelein megjelenő gyantából állítják elő. b. / a hímivarú kendernövény virágzó ágvégződésein és levelein megjelenő gyantából állítják elő. , c./ a virágzó kendemövény szárát porrá aprítva állítják elő. 5. Papaver somniferum a botanikai neve annak a növénynek, amelyből - többek között - kábítószer-alapanyag is készül. Melyik ez a növény? a. / kokaincserje b. / mák c. / aranyrozs 6. Speed ball (sebes labda) a neve drogos körökben annak a keveréknek, amelyben két drog euforizáló hatása összegződik. Melyik két kábítószerről van szó? a. / speed és LSD b. / kokain és heroin c. / extasy és ópium 7. A népszerű Coca-Cola kezdetben tartalmazott kokaint, melyet az amerikai kábítószer-ellenes intézkedések hatására ki kellett hagyni az italból. Mióta szermentes ez az üdítő? a. / 1888 óta b. / 1903 óta c. / 1918 óta 8. Melyik európai ország a legkedveltebb az ún. drogtú- risták számára? a. / Németország b. / Hollandia c. / Belgium 9. Mikor kezdődött az első ópiumháború, amely Viktória királynő hadüzenetével vette kezdetét? a. / 1840. május 16-án b. / 1848. március 15-én c. / 1839. január 25-én d. / 1840. áprüis 4-én 10. Narkósnyelven melyik anyag neve a gyúrma? a. / hasis b. / LSD c. / extasy d. / speed 11. Mi a D.A.D.A.? a. / Biztonságra nevelő iskolai program. b. / Különleges bevetési és felszámoló szolgálat. c. / Balesetmegelőzési iskolai program. 12. Mi az a cold turkey állapot? a./ hideg veríték és lúd- bőrözés, mint testi tünet a kábítószer-fogyasztónál. b. / török kábítószer neve, melyet hidegen fogyasztanak. c. / könnyű, szabad, lebegésszerű állapot. A kitöltött tippszelvényt vágjátok ki és borítékba téve a megadott határidőig küldjétek be a szerkesztőség címére: 4400 Nyíregyháza Dózsa György utca 4-6. Pf. 47. A borítékra írjátok rá: Nyári Fejtörő V. forduló. CT*~ NYÁRI FEJTÖRŐ ötödik forduló tippszelvénye (válaszok): 1 ....... 2....... 3........ 4....... 5 ....... 6....... 7....... 8....... 9......, 10........11.........12......... Tanuló neve.....................................................................................Kora: .................................... Lakáscíme:....................................................................................................................................... Iskola:.............................................................................................................................................. Találat: ...............(mi töltjük ki) Beküldési határidő: 2000. augusztus 22.