Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-10 / 186. szám
2000. augusztus 10., csütörtök Kelet« HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Vérvörös szemmel Horányi Zsuzsa ________ Tüsszög a fél ország, könnyeznek, papír zsebkendő mögé rejtőzve beszélgetnek, vérvörös szemmel néznek ránk. Nem lehet rájuk haragudni, hiszen augusztus különösen veszélyes hónap az allergiában szenvedőknek. Ilyenkor szórja pollenjét a parlagfű, Magyar- ország legfőbb allergénje, melybe úton-út- félen beleütközünk. A napraforgótáblákban, az országutak szélén, a parkokban, a sétányokon, az erdőben sétálva szép számmal megbújik ez a gyomnövény. Pedig nagyon sokan küzdenek ellene. Vannak, akik, ha meglátnak egy szálat, azonnal kihúzzák. Az önkormányzatok erejükön felül dolgoznak, közmunkások kaszálják, irtják. Akadnak igazán jó kezdeményezések, a gyökeresen kitépett gyom ellenében díszcserjéket, virágokat osztanak. Az iskolákban akciókat szerveznek, s arra nevelik a gyermekeket, hogy tudatosan gondozzák környezetüket. Somogybán rendeztek egy olyan labdarúgótornát, amelyre gyökeresen kitépett parlagfűvel lehetett nevezni. Megrakott kamionok mázsaszámra szállították a nevezési dijat a helyszínre. Azonban úgy tűnik, a sok fáradozás ellenére sem lehet kiirtani teljesen ezt a gyomnövényt. Sajnos, sok telektulajdonos nem tesz egy kapavágást sem annak érdekében, hogy eltűnjön. Míg saját házuk táján nem üti fel a fejét az allergia, csak legyintenek az egészre. Érthetetlenül hallgatják a híreket, nem hiszik, hogy a kertjükben elszaporodó dudva okozza kétmillió ember betegségét Magyarországon. S akkor még nem beszéltünk más kiadásokról. A társadalombiztosítás 90 százalékban támogatja az allergiás gyógyszereket. Nem kis megtakarításról lenne szó, ha kevesebb pirulára lenne szükségük a szénanáthásoknak. Mondjuk ezt a pénzt az egészségügy más területein hasznosítanák. Ehhez mindössze any- nyi szükséges, hogy kihúzzuk a környezetünkben lévő parlagfüvet. Idővel csak sikerül kiirtani ezt a gyomnövényt! Lőrinc Ferter János karikatúrája HÍREK □ Muzsik« a rózsakertben Muzsikáló naplemente címmel koncertsorozat kezdődik a nyíregyházi Szabadtéri Színpad rózsakertjében. A nyitó előadás augusztus 13-án 18 órakor lesz, fellép a Szabolcs Koncert Fúvószenekar Rézfúvós Együttese, művészeti vezető Rosta Sándor. A koncertsorozat háziasszonya Pregitzer Fruzsina színművész. □ Horgászverseny A nagyhalászi Textiles Sporthorgász Egyesület augusztus 13-án (vasárnap) szervezi a halfogó versenyét a Ma- rótzugi holtágon. Gyülekező reggel 6 órakor, a küzdelem 7-től 11 -ig tart. A hagyományoknak megfelelően a tavon augusztus 10- étől teljes horgászati tilalom lesz. □ Záhony az Interneten Nemrég elkészült, és a Várda Vásár keretében nyilvánosan is bemutatták Záhony internetes honlapját, melyet a MÁV Rt. helyi informatikai központjának szakemberei szerkesztettek. Diplomával - munka nélkül A végzettség sem jelent garanciát • Folyamatos tanulás • Alkalmazhatóság több területen Munkában a Flextronicsnál. A multinacionális cégeknél a rátermettség, alkalmazhatóság a legfontosabb követelmény Balázs Attila illusztrációja Kovács Éva Nyíregyháza (KM - K. É.) - Megyénkben a munkanélküliség mértéke változatlanul igen magas, függetlenül attól, hogy a munkahelyek száma lassan, de folyamatosan emelkedik. Ez pedig azt jelenti, hogy javulás csakis önmagunkhoz mérten tapasztalható, a munkanélküliség súlyosságát tekintve országos szinten továbbra is - Borsod után az egyik legnehezebb helyzetben lévő megye vagyunk. Országos második- A munkanélküliségben jelentkező szezonalitás különösen Sza- bolcs-Szatmár-Beregre jellemző, mivel a nyári, kora őszi hónapokban a mezőgazdaság és a az építőipar időszakosan nagyszámú munkaerőt igényel. A nem pályakezdők számának csökkenése mellett a pályakezdő munkanélkülieké nő. Ennek pedig egyetlen oka, hogy ebben az időszakban jelentkeznek hivatalunkban a pályakezdő értelmiségiek, a frissen érettségizettek, illetve a diplomások is. Ez a folyamat - mondja Te- mesfalvi Miklós, a megyei munkaügyi központ általános igazgató- helyettese -, a középiskolát befejezetteknél felerősödik akkor, amikor kiderül, kit vettek fel, ki tanulhat tovább. Mindezek után talán érthető, hogy a legfrissebb adatok szerint július hónapban megyénkben a hó végi zárónapon 4356 volt a regisztrált pályakezdő munkanélküliek száma. Közöttük legnagyobb arányban a szakmával rendelkezők vannak. A megyebeli mező- gazdaságra jellemző zöldség és gyümölcstermesztéshez igazodva ugyanis legnagyobb igény a tartósítóipari szakemberek, zöldség- és gyümölcsfeldolgozásban jártas szakmunkások, illetve a könnyűipari ágazatokhoz tartozó szabó és varrónők iránt van, illetve lenne. Ezeken a területeken szinte folyamatos az üres állások bejelentése, néha úgy tűnik, bármennyi jelentkező is találna magának ezekben a szakmákban munkát. □ Ha hiányszakmák birtokosai, bizonyára jól meg is fizetik őket.- Sajnos, erről nemigen beszélhetünk, mivel a bérek ezekben a szakágazatokban a legalacsonyabbak. Különösen igaz ez a varrodák esetében, de például a cipőgyáraknál is gyakori probléma az alacsony fizetés. Alacsony bérek □ A munkanélküliség jelentős csökkenését vártuk a multik, a nagy ipari cégek letelepedésétől is.- Már az előző évben prognosztizálni lehetett, hogy a munkáltatóknál elsősorban a szakképzet- len munkások iránt várható növekvő igény. A jelzett területen a rátermettség, az alkalmazhatóság a legfontosabb szempont, mivel javarészt betanított munkásokkal dolgoztatnak. A kereskedelemben ettől kicsit eltérőbb a helyzet, jellemző azonban, hogy az összlét- számhoz képest kevés felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert keresnek, mivel a menedzsment egy részét és az irányító csapat bizonyos tagjait többnyire magukkal hozzák. Összességében azt mondhatom, nem abból a szakképpzetttségi körre van igényük, mint amelyek nálunk jelentkeznek. 0 A diploma eddig biztos megélhetést jelentett. A hírek szerint idén a tanárképző főiskolai diplomaosztó után egyszerre negyvenen jelentkeztek Önöknél munkahelyet keresni.- Az eltelt időszakban ennél jóval többen. Sajnos, különösen nehéz az elhelyezkedés a főiskolát végzettek esetében. A számok tükrében azt lehet mondani, hogy a pályakezdő felsőfokú végzettségű munkanélküliek között 90 százalékot meghaladó arányban van főiskolai végzettségű, ezen belül is 56 százalékot tesznek ki a pedagógiai diplomával rendelkező fiatalok. A tapasztalat az, hogy hiába léteznek betöltetlen állások a kisebb településeken, a fiatalok nem szívesen mennek vidékre, nem vágynak a városoktól távoli településekre. Ez magyarázza többek között, hogy jelenleg hetven betöltetlen pedagógusállást tartunk nyilván, igaz, főleg a nyelvtanárok és számítástechnikát oktatók hiányoznak. A pedagógusokat követik - kisebb arányban, de legalább olyan nehéz helyzetben -, a főiskolát végzett mezőgazdasági, illetve közgazdasági, valamint néhány egyetemi mérnök végzettségű fiatal. Számukra szakismeretüket kiegészítő számítógépes ismeretek és nyelvtudás megszerzéséhez tudunk támogatást nyújtani. □ Mikorra remélhetünk változást? Alkalmazkodás- Változást az hoz, ha olyan képzési rendszer alakul ki, amely a munkaerőpiac igényeihez gyorsabban igazodik, vagyis olyan szakemberek képzésére kerül sor, amilyeneket a gazdaság igényel. Másik fontos dolog, hogy a munkavállaló több területen is alkalmazható legyen, ami azt jelenti, hogy egy személyben több munkakört is el tudjon látni. Különösen fontos ez azért, mert gazdaságunk nagy részét a kisvállalkozások töltik ki, amelyek képtelenek minden munkára egy-egy embert foglalkoztatását biztosítani és fizetni. lav^siM m pilvatMzd&k------—1 1 . ... 1 ..................... t .............1 i ArcfUariit tiUrtitiw* «zárna t. ß II. IV. V. VI V?l HajcSC-Bihar 6000 i. m. ív. V vi. V«. i a. « ív. V. w, vu. Jé«i-N»3ykW!-S»inok S»tx*»-Sz»!má<-3»o«s A regisztrált és a pályakezdő munkanélküliek számának alakulása az észak-alföldi régióban (2000. január-július) MEGKÉRDEZTÜK: ÖNNEK TETSZIK-E A TESTÉKSZER ÉS A TETOVÁLÁS? H atározott igent vagy nemet nem tudok mondani a tetoválást, a tetkókat illetően. Az ember amiatt tétova tétova ügyben, mert vannak egészen szép, már-már művészi rajzolatok a bőrön, amelyek kimondottan összhangban vannak viselőikkel. A vállon, a lábon elhelyezett parányi „alkotások” akár ízlésesek is lehetnek, míg a hatalmas börtön- tetkók kiábránditóak. A szép, karcsú nők köldökében elhelyezett piercing tetszik: kimondottan vérlázító! Bartha Tibor, FŐISKOLAI HALLGATÓ N em viselek magamon sem testékszert, sem pedig tetoválást, de másokon sem igen tetszenek. Az orrban, a szemöldökben, a szájban viselt, a nyelvbe fúrt és még számtalan egyéb helyen hordott testékszerről nekem nem az ékszerek fennségessége jut eszembe, hanem egészen más. Finoman fogalmazzunk úgy: nem az európai kultúra. Ha most divatosak is, miként a tetoválások, később nemkívánatossá válva, viselőiknek a nyomokat nehéz lesz eltüntetniük. Kulcsár Eszter, GIMNAZISTA S zerintem a mai fiatalok jó dolgukban már nem tudnak mit csinálni magukkal. Ahogy a közmondás is tartja, a nagy ráérősükben már nemcsak a köldöküket nézik egész nap, de még karikát is tesznek bele. És még hány helyre! Most láttam Spanyolországban, a tengerparton, egy nőnek a melle volt piszokul kidekorálva: egy karika a bimbóba tűzve, egy meg alatta csüngött. A tetoválást sem tartom valami szépnek, az egy örök bélyeg! Farkas Géza, ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ T etszeni tetszik a testékszerek viselése, és az ízléses tetoválások sem botránkoztatnak meg, de csak másokon tudom elképzelni. A tetoválás részben veszélyes is lehet a bőrnek, meg aztán az idő haladtával, hogy néz ki egy korosodó hölgy - mondjuk - a vállába vájt szárnyaló lepkével! Bár vannak már lemosható tetoválások is. A testékszereket, ha a viselőjüknek az szabadságot jelent, hát hordják, viszont az intim helyekre nem valók. Vad Sándorné, BOLTI ELADÓ Kérdezett és fényképezett: Lefler György Nem zavar egyik sem. A testékszerek az orrban, a szemöldökben hordva nem tetszenek, viszont egy szép hason már igen. Sőt, még inkább felhívják a járókelők figyelmét az ifjú hölgy idomaira. Mert azért az ezeket viselőknek szépnek, csinosnak és fiatalnak kell lenniük. Ellenkező esetben paródiaként hathatnak, valamely törzsi táncosnőre emlékeztetve. A tetkók is lehetnek ízlésesek, a viselőik pedig ettől még inkább szexisek. Ricsai Béla, OKTATÁSTECHNIKUS