Kelet-Magyarország, 2000. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-31 / 177. szám

2000. július 31., hétfő Kde«» HAZAI TÁJON 6. oldal HÍREK □ Véradás Ma a Megyei Büntetésvégrehaj­tási Intézetben 8-15 óra között és az ilki egészségházban lesz véradás 9-től 13 óráig. □ Koncert a vízparton Ma 21 órától rag- time-koncert lesz Vásárosnamény-Gergelyiu- gornyán. □ Tart a reiki Nyáron is minden hétfőn várják a reikiseket, az érdeklődőket is, keze­lésre jelentkezőket is, a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban. Kozák Renáta fodrász Kozák Renáta Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (K. I.) - Kozák Renátának gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy fodrász lett. Ő is, mint minden kislány, so­kat foglalkozott 'a hajával, és babáinak is különleges frizurát készített. A húszéves nyírteleki lány Nyíregyhá­zán a 14-es Számú Általános Iskolában kezdte tanulmányait. Kamaszkorában a Szabolcs Táncegyüttes oszlopos tagjaként népitáncolt, azonban ezt a hobbit a tanu­lással nehezen tudta összeegyeztetni, így hat év után megvált a társulattól. Az okta­tás következő állomása a nyíregyházi Wes­selényi Miklós Szakközépiskola és Szakis­kola lett, ahol a fodrászmesterség tudomá­nyát sajátította el. A bizonyítvány meg­szerzése után azonban nem hagyta abba a tanulást, hároméves esti képzés követke­zett, majd az idén érettségizett. Renáta jelenleg a szakmájában dolgozik, örül, ha a vendégeknek szép frizurát kreál­hat. Azonban elárulja, még mindig kacérko­dik a tanulás gondolatával. A fiatal leány szabad ideje nagy részét vőlegényével tölti, akivel mégcsak most tervezgetik a nyara­lást, valahol vízközeiben. Annál is inkább, mivel mindketten szeretnek horgászni. A legszebb kutyák Nyíregyháza (KM) - A Tiszántúli Ebte­nyésztők Sportegyesülete országos CAC Klub kutyakiállítást rendez szeptember 16- án Nyíregyházán, a volt Mezőgazdasági Fő­iskola sportpályáján. A kiállításra minden FCI által elismert kutyafajta benevezhető, 12 hónapos kortól. A négylábúak seregszem­léjén elért eredményt a MEOE is elismeri. Nevezni augusztus 15-ig lehet. Bővebb infor­máció a 42/431-242-es telefonszámon. TUSKÉS SAROK Botor motoros Nyéki Zsolt_____________________________________________ Szinte már a technika csodái közé sorol­ható néhány gyönyörű motor, amelyekből szerencsénkre és szerencsétlenségünkre egyre többet láthatunk az utakon. Szeren­csére, mert jelzi: környezetünkben is mind többen élhetnek ezzel a luxussal. A jelen­ség árnyoldala viszont az életveszélyes szá­guldás, a magamutogató produkciók sora, a puszta nagyzási mánia. Egyszerűen nem lehet másra gondolni, amikor „százötven­nel” döngető motorosok húznak el a belvá­ros forgalmas, rövid útjain. Ha őszinte az ember, bevallja: ezek gyönyörű járgányok, imponáló a bennük szunnyadó erő, lendület, a gyorsulás érzé­se mámorító, és sokan csak azért nem vesznek ilyen kétkerekűt, mert nem en­gedhetik meg maguknak. Ha valaki meg­szerzi, nagy valószínűséggel ki is próbálja, mit tud a gép, s vállalja a korlátok átlépé­sével járó kockázatot. A sebesség imádói hosszú, nyílt utakon hódolnak szenvedé­lyüknek, a belvárosban villogok azonban gyaníthatóan leginkább önmagukkal büsz­kélkednek. Na persze, a város utcái rövi- debbek, de ott többen látják őket. Hiúság, motoros a neved? Huszáros bemutató Szilvásváradon Százezren látták a szabolcsi bandériumot • Márton a kasvarban • Pityke sikere Cziránku János a talyigával vács István lovasedzőt dicséri. Mint tavalyi elsőt hívtak meg bennünket a mostani lovasfeszti­válra, amelyen Akii János alpol­gármester konferált fel bennün­ket. A megye zászlaját ifj. Kolozsi László vitte, mögötte a nagycser- keszi Harman Mihály tulajdonát képező paraszttalyiga haladt. A hajtó Cziránku János nagy baju­sza, a kasvarban a szénán begyelő Márton lúd, no és a két kerék kö­zött trappoló, majd a lóhoz puszi­val ugráló Pityke kutya óriási si­ker volt! Utánuk a vásározó egy- lovas lőcsös parasztszekeren Bi­hari Tibor antalbokori gazda és családja következett, majd a tir­pák hármas lőcsösszekérről ifi. Harman Mihály hajtotta három lovát. A gyönyörű máriapócsi Rá- kóczi-hintót, Paszternák József tu­lajdonát a kálmánházi Trencsényi József hajtotta, ezt egy hatalmas hintó követte, ez utóbbi gyeplője az orosi Orosz Pál kezében volt. A nyíregyházi városi tűzoltóság ko­rabeli tűzoltókocsija követte a sort, majd a két kisbíró dobolása és pálinkakínálása aratott tet­szést. Ismét győztek- Őket a napkori hagyományőrző huszárok követték, élükön Lin- czenbold Tamás huszárkapitány­nyal. Az egykori városkép külön­böző figurákkal (kisasszonyokkal, kacér leányokkal, kegyelmes úr a feleségével, cigányzenészekkel) Amatőr felvétel egészült ki. Szóval szép volt! - összegzett a polgármester.- A fél falu Szilvásváradon volt, hiszen ott találkoztunk az Egerszegiből ismét győztesként, a Legerősebb falu cím újbóli birto­kosaként a bandériumhoz csatla­kozó napkori csapattal. Meg is ünnepeltük a kettős sikert. Azt a német urat meg, aki a huszárru­hát látva az egész számlát helyet­tünk kifizette, valósággal az ég küldte! - nevetett Gáva János. Virágos utcák Augusztus 19-én és 20-án, a Nap­kori Napokon a képviselő-testület szeretné, ha a megyei bandérium teljes egészében megjelenne a falu híre ment szép, virágos utcáin. Lefler György Napkor (KM) - A század eleji Nyíregyháza egy utcaképe elevenedett meg Szilvásvára­don a közelmúlt nemzetközi lovasfesztiválján. A színpom­pás bemutatók sorában nagy sikert aratott a szabolcsi pro­dukció is. A megyénket reprezentáló tirpák fogatosoknak és a délceg napkori huszároknak már nem volt isme­retlen a szüvásváradi lovasstadi­on, hiszen a tavaly nyári hazai versenyen az első helyet szerez­ték meg, mi több, a közönségdíjat is kiérdemelték. A szép Maja- Az idei, a II. Lovas Vüágtalálko- zó bemutató jellegű volt, amelyről a megye bandériuma emléklappal és díszes serleggel tért haza, mig a bandériumot felvezető tiszaber- celi ifi. Kolozsi László Maja nevű hétéves kancája második lett a szépségdíjas versenyen. Maja egyébként az országos tenyész- szemlén az idén harmadszor is megszerezte a „Legszebb kanca” díját - kezdte Gáva János napko­ri polgármester, a megyei bandé­rium vezetője.- A bemutató koreográfiája Ko­A fél falu Szil­vásváradon volt, ott talál­koztunk a győz­tes csapattal. Gáva János Magyar régiók - tavaly Nyíregyháza (KSH - Mala- kucziné Póka Mária) - A főváros kiemelkedő szere­pet játszik az ország gaz­dasági életében. Ezért figyelemre méltó a Köz­ponti Statisztikai Hivatal egyik legújabb, a Magyar ré­giók zsebkönyve 1999 kiadvá­nyának adatösszeállítása. Ez módot ad a közép-ma­gyarországi régió nélküli te­rületi összehasonlításra. (Kö- zép-Magyarországhoz Buda­pest és Pest megye tartozik.) A Hajdú-Bihar, Jász-Nagy- kun-Szolnok, Szabolcs-Szat- már-Bereg megyék alkotta észak-alföldi régióban a kö­zép-magyarországitól elte­kintve a hat régió lakosságá­nak ötödé élt. 1999-ben Észak- Alföld népességi arányánál lényegesen kisebb szerepet játszik a gazdasági szférában, hiszen a hat régió beruházási teljesítményértékének, a kül­földi befektetéseinek és az ipari termelésének alig több mint tizedét adja. A régió az előbbiekhez ha­sonló szerepet tölt be az ide­genforgalomban. A térség mezőgazdasága azonban fi­gyelemre méltóan járul hozzá az ország árutermeléséhez. A hat régió cukorrépa termésé­nek négytizedét, a burgonya és a napraforgó több mint ne­gyedét itt termelik meg. Ez utóbbihoz hasonló a szarvas- marha- és sertéstenyésztés­ben betöltött szerepe is. Észak-Alföld összességében a „vidéki” régiók bruttó hozzá­adott értékének 18 százalékát adta 1998-ban, ami népességi arányánál kisebb. A hat régió agrárszférája teljesítményé­nek 21 százalékát viszont ez a régió produkálta. hirdetés PSNHOK GSM A részletekről és a további készülékajánlatokról érdeklődjön területi képviseletünkön (Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 4-6.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Ajánlatunk a készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A megvásárolható készülék csak Pannon GSM SIM- kártyával használható. Az ár az áfát tartalmazza. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu Nyári áreső, áruihar, ároluadás árzivatar, árcsökkenés, árparádá.. NOKIA Pannon GSM előfizetés + PANNON GSM Menü mm fej ITaI ILvM /QDJ j2obcJ F3 Jet Jr 4 9,,'J r W6mn°y1 7p<7"J PSíövJ S ^wxyz M JPjI ^#1

Next

/
Thumbnails
Contents